Sziasztok!
Megjött az új rész, remélem tetszeni fog! Sajnálom, hogy nem tudok hamarabb részt hozni, de sajnos mindig közbejönnek a dolgok...
Nézzetek be az új mindenes blogunkra, amelyet a barátnőimmel közösen vezetünk: We'll take you Neverland.
A következő részt 6 komment után hozom.
Köszönök mindent: Eszti♥
Másnap reggel Niall mellett ébredtem. Nem tudtam, hogy kerültem ide, de lehet, hogy este itt aludtam el. Ránéztem az órára. Hajnali fél hat?! Elromlott az alvókám...
Nem akartam felébreszteni Niallt, így halkan leosontam a konyhába, ahol egy óriási nagy meglepetés várt.
- Te meg mit keresel itt? - kiabáltam vendégünkre.
- Tudod, Brown, most nem kellene kiabálnod velem... - mondta furcsa hangon, úgy mintha részeg lenne. Nem akartam ezt hinni, de sajnos igaz volt. Bűzlött a piától.
- Mondd csak, te normális vagy?! Hogy jöttél be? Egyáltalán... Mit akarsz? Tudod, mit? Haza megyünk! - jelentettem ki, majd nagy nehezen kivonszoltam a házból. Eléggé nehezen tudott menni, így elég megeröltető volt a hazamenetel is. Őszintén szólva, nagyon örültem, hogy ilyen korán felkeltem, mert ilyenkor senki sincs még az utcán, így nem kell félnem, hogy bárki is megláthat minket. Nem lenne jó holnapra arra ébredni, hogy az újságok arról írjanak, hogy a világhírű énekest, Zayn Maliket egy lánynak kellett hazavonszolnia, piás állapotban.
Mikor hazaértünk, rögtön a fürdőszobába vittem.
- Te most szépen lezuhanyozol, és fogat mosol. Utána pedig lefekszel, és elfelejtjük a történteket! - utasítottam Zaynt.
- Nem vagy az anyám, azt csinálok, amit akarok! - kiabált vissza, én pedig becsuktam a fürdőszoba ajtót.
Felhívtam a fiúkat, igaz, elég mérgesek voltak, de mikor meghallották, hogy Zayn előkerült, máris nem voltak annyira gorombák. Bár, ha úgy veszem, igazuk van, hiszen már kétszer keltettem ki őket az ágyból. Elmondtam nekik, hogy annyira nem nagy a baj, remélhetőleg én is el tudom intézni.
- Várj, még ne tedd le! - mondta Louis - Perrie át szeretne menni hozzátok. Szerinted?
Mit gondolok erről? Nem is tudom... Szerintem eléggé ki van. Nem kellene továbbra is terhelni. Mármint Perrie nem teher, sőt, ellenkezőleg, de valahogy az az érzésem, hogy Zayn nem csak miattam ment el.
- Figyelj... Szerintem most ne. Majd egy kicsit később. Írok, ha jobban lesz... - mondtam, majd letettem a telefont. Rá kellene néznem Malikre...
A fürdőszobából nem hallottam a zuhany hangját, így bekopogtam. Nem jött válasz, így - kisebb hezitálás után - benyitottam. Zayn felöltözve aludt a fürdőszoba padlóján. Nagyon vicces volt. Nevetni kezdtem, de végül rájöttem, hogy nem itt kellene kiröhögnöm magam, mert még a végén felébred. Szegénynek, hogy fog fájni majd a feje...
Pont jókor értem le, ugyanis abban a pillanatban csengettek. Niall állt az ajtóban.
- Szia, képzeld, előkerült Zayn! - újságoltam boldogan, de ő elég mérgesnek tűnt.
- Tudom, Daisy. És képzeld, ha nem hívom fel Louist, hogy tud-e valamit, akkor nem tudom meg. Hogy miért? Mert megint nem szóltál! - fakadt ki.
- Igen, de...
- És azt sem mondtad, hogy reggel nálam volt! Jól tudod, hogy velem van a legjobb kapcsolata a bandából! Segítettem volna, nem kellett volna egyedül átvonszolnod az egész utcán! - szakított félbe.
- Nem akartalak felébreszteni... Meg terhelni sem - mondtam halkan, teljesen megsemmisülve. Sosem láttam Niallt ilyen idegesnek.
- Daisy, ne hidd azt, hogy annyira rosszul vagyok még. Ha lennének problémáim, nem engedtek volna ki. Nincs semmi bajom! - kiabált még mindig.
- Nézd, én sajnálom...
- Nem kell sajnálkoznod. Daisy, szerintem hagyjuk ezt - mutatott kettőnkre - egy darabig... Mindegyikünknek ki kell heverni ezeket a napokat - mondta, majd elment.
Ez mit jelent? Szakított velem? Ezt nem hiszem el. Mikor azt hiszed, minden jóra fordul, valami rossz történik. Rossz? Enyhe kifejezés. Nem hiszem el. És mi benne a poén? Megint én rontottam el mindent. Ilyen szerencsétlen embert mint én, nem találni minden sarkon, az tuti...
Már majdnem belefeledkeztem a gondolataimba, mikor újra csengettek. Idegesen nyitottam ajtót. Titkon reméltem, hogy Niall az, és visszajön egy rózsacsokorral a kezében, de sajnos ilyen csak a filmekben van. Hogy kik álltak az ajtóban? A szüleim. Mármint a valódi szüleim...
- Mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Beszélni szeretnénk veled... - válaszolták, én pedig némi habozással, de beengedtem őket.
Leültünk, ők pedig elmeséltek mindent. Hogy miért adtak örökbe Linda, az anyukám nővéréékhez, hogy mennyire maguk alatt voltak akkor, és hogy nagyon szeretnek minket.
- Arra gondoltunk, hogy újra összehoznánk a családunkat! - vetette fel az ötletet Robert.
- Ez mit takar? - kérdeztem.
- Vennénk egy házat, és ott laknánk mi, négyen! Te, Jared, Robert és én! Hát nem lenne csodálatos? Mit szólsz? - mosolygott rám Linda.
- Ez egyértelmű! A válaszom...
2013. július 20., szombat
2013. július 7., vasárnap
24. fejezet
Hellóbelló mindenkinek!
Íme, a várva várt új fejezet! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de zenekari fesztivál volt, és mi is felléptünk (volna), és sok próba volt, de itt van :D
Először is kettő közleményt tennék közzé:
1., Audrey Cross unatkozott, és elkészítette nekem az új blogkinézetem! Óriási RESPECT neki, hogy mindig megcsinálja nekem!♥ Olvassátok el az új blogját, amit én személy szerint imádok, (mint az összes többit) szóval csak ajánlani tudom! A nevére kattintva máris ott találjátok magatokat! ;)
2., Ha szeretnél egy NEM FANFICTION olvasni, és szereted a thriller/krimi szerűségeket nem a legdurvább fajtából, akkor látogass el ide: I forgive, but never forget!
Nos, nem is szaporítom a szót, még csupán annyit, hogy a következő fejezetet 6 komment után hozom!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet: Eszti
Miután lepakoltuk Niallnél a cuccainkat, eldöntöttük, hogy lemegyünk sétálni a parkba, hiszen nagyon szép idő volt, és nem akartunk otthon gubbasztani.
Nekem is jót tesz egy kis friss levegő, miután 2 napot csak a lakásban töltöttem.
Niall-el egymás kezét fogva vágunk neki sétánknak. Szinte mindenki megbámult minket közbe. Kétféle nézést különböztettem meg, az egyik a 'féltékeny vagyok', a másik pedig az 'örülök Niall barátnőjének' nézés volt. Kicsit zavartak, de hogy őszinte legyek, nem érdekelt. Szeretem Niallt, és ő is engem, ez nem tud akadályozni abban, hogy járjak vele.
Egyébként folyton Zayn jár a fejemben. Mindenről ő jut eszembe. Lehet, hogy most már otthon van. De ha rosszul van? Vagy valami baj történt vele, és azt várja, hogy valaki ott legyen, és segítsen neki? Nem volt jó ötlet eljönni otthonról, hiszen ha Zayn hazament, és vár rám, vagy bárki másra? Ha már mindent elrontottam, hadd segítsek kimászni belőle...
- Niall, haza kell mennünk! - jelentettem ki, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Miért? Most jöttünk... - nevetett.
- Azért, mert Zayn hátha otthon van, és azt várja, hogy segítsünk neki! - mondtam, ő pedig kinevetett.
- Daisy, nyugi! Nézd. Tudom, hogy nehéz neked, de egy kicsit kapcsolj ki, jó? Ne aggódj miatta! Ha valami baja esik, akkor biztos telefonál majd! - mondta, majd egy puszit nyomott a fejemre.
Valószínűleg igaza van. Nem folyton azon kell agyalnom, hogy mi van vele, hiszen egy felnőtt ember.
De mégis. Úgy érzem, az én hibám az egész. Bárki bármit is mond, valamit csinálnom kell, különben beleőrülök ebbe az egészbe.
A séta további részén nem beszélgettünk, így végül úgy döntöttünk, visszamegyünk Niallhöz.
***
Leszállt az este. Én az ideiglenes szobámba ültem az ablak előtt, és néztem a sötétséget. Folyton azon járt az eszem, hogy hol lehet Zayn. Van-e egyáltalán olyan hely, ahol tud aludni? Vagy van-e egyáltalán szállása? Tető a feje felett? Vagy a parkba alszik? Egyedül?
Nem bírom tovább. Nem tudom elfogadni, hogy nincs itt, és nem tudok róla semmit. Mindenkit végigkérdeztünk a srácokkal, de senki sem tud róla semmit. Várjunk csak... Azért nem mindenkit! Hogy feledkezhettünk meg róla?
Teljesen megfeledkeztünk a legfontosabb emberről. Gyorsan kikerestem a telefonszámát a mobilomból, és tárcsáztam is. A harmadik csöngés után vette fel.
- Szia Daisy! Hogy vagy? Olyan rég hallottam felőled! - szólt bele Zayn anyukája.
- Szia Patricia! Zayn ott van? - kérdeztem tőle. Reménykedtem, hogy a válasz egy 'igen, hol máshol lenne?' lesz, de a számításaim ismét kudarcba fulladtak.
- Nincs. Nem te laksz most vele, tudnod kellene hol van, nem igaz? - nevetett fel a telefonban, de hallottam az aggodalmat a hangján.
Átgondolván az egészet, nem volt valami elmés dolog részemről felhívni Patriciat. Hiszen, nem kell őket is belekeverni. Úgysem tud a drogos dologról, és nem akarom, hogy csalódjon Zaynben. Így valami fedősztorit kellett kitalálnom. De mit? Mit mondjak neki?
- De igen, de... ööö... csak azt mondta elmegy valamerre reggel, és hátha hozzátok ment, mert még nincs itthon. Várj! Most látom, írt sms-t, hogy a fiúkhoz ment! Bocsi Patricia, hogy zavartalak... - mondtam neki. Nem volt a leghihetőbb dolog, de úgy éreztem, hogy bejött.
- Ne hülyéskedj, nem zavartál! Valamikor eljöhetnétek Zaynnel egy-két órára! Waliyha már hiányol téged! - mondta nevetve, én pedig elmosolyodtam.
Milyen régen beszéltem már velük. Nem is tudom, mi van vele. Őszintén szólva, hiányzott Waliyha, hiszen ő is olyan, mintha a testvérem lenne.
- Rendben, majd beszélek vele, de most le kell tennem. Köszönöm, szia! - köszöntem el, meg sem várva válaszát.
- Kivel beszéltél? - kérdezte kíváncsian Niall, majd odaült mellém az ágyra, és átkarolt.
- Zayn anyukájával. Megpróbáltam, hátha otthon van a fia, de reménytelen. Egyébként tudod mit nem értek? Ő egy világhírű ember, és senkinek fogalma sincs arról, hogy hol van. Valahol csak látták, nem? - kérdeztem.
- Igazad van... - gondolkodott el - de mit tehetünk? A sajtónak nem szólhatunk, kiforgatják a szavainkat. Az interneten pedig már néztem, de semmi... - mondta.
Nincs mese, hivatalosan is tehetetlenek vagyunk. Nem tehetünk semmit, kizárólag várni. Várni, hogy egyszer megcsörrenjen a telefon, és a kijelzőn megjelenjen Zayn neve. De addig is... meg van kötve a kezünk.
Íme, a várva várt új fejezet! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de zenekari fesztivál volt, és mi is felléptünk (volna), és sok próba volt, de itt van :D
Először is kettő közleményt tennék közzé:
1., Audrey Cross unatkozott, és elkészítette nekem az új blogkinézetem! Óriási RESPECT neki, hogy mindig megcsinálja nekem!♥ Olvassátok el az új blogját, amit én személy szerint imádok, (mint az összes többit) szóval csak ajánlani tudom! A nevére kattintva máris ott találjátok magatokat! ;)
2., Ha szeretnél egy NEM FANFICTION olvasni, és szereted a thriller/krimi szerűségeket nem a legdurvább fajtából, akkor látogass el ide: I forgive, but never forget!
Nos, nem is szaporítom a szót, még csupán annyit, hogy a következő fejezetet 6 komment után hozom!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet: Eszti
Miután lepakoltuk Niallnél a cuccainkat, eldöntöttük, hogy lemegyünk sétálni a parkba, hiszen nagyon szép idő volt, és nem akartunk otthon gubbasztani.
Nekem is jót tesz egy kis friss levegő, miután 2 napot csak a lakásban töltöttem.
Niall-el egymás kezét fogva vágunk neki sétánknak. Szinte mindenki megbámult minket közbe. Kétféle nézést különböztettem meg, az egyik a 'féltékeny vagyok', a másik pedig az 'örülök Niall barátnőjének' nézés volt. Kicsit zavartak, de hogy őszinte legyek, nem érdekelt. Szeretem Niallt, és ő is engem, ez nem tud akadályozni abban, hogy járjak vele.
Egyébként folyton Zayn jár a fejemben. Mindenről ő jut eszembe. Lehet, hogy most már otthon van. De ha rosszul van? Vagy valami baj történt vele, és azt várja, hogy valaki ott legyen, és segítsen neki? Nem volt jó ötlet eljönni otthonról, hiszen ha Zayn hazament, és vár rám, vagy bárki másra? Ha már mindent elrontottam, hadd segítsek kimászni belőle...
- Niall, haza kell mennünk! - jelentettem ki, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Miért? Most jöttünk... - nevetett.
- Azért, mert Zayn hátha otthon van, és azt várja, hogy segítsünk neki! - mondtam, ő pedig kinevetett.
- Daisy, nyugi! Nézd. Tudom, hogy nehéz neked, de egy kicsit kapcsolj ki, jó? Ne aggódj miatta! Ha valami baja esik, akkor biztos telefonál majd! - mondta, majd egy puszit nyomott a fejemre.
Valószínűleg igaza van. Nem folyton azon kell agyalnom, hogy mi van vele, hiszen egy felnőtt ember.
De mégis. Úgy érzem, az én hibám az egész. Bárki bármit is mond, valamit csinálnom kell, különben beleőrülök ebbe az egészbe.
A séta további részén nem beszélgettünk, így végül úgy döntöttünk, visszamegyünk Niallhöz.
***
Leszállt az este. Én az ideiglenes szobámba ültem az ablak előtt, és néztem a sötétséget. Folyton azon járt az eszem, hogy hol lehet Zayn. Van-e egyáltalán olyan hely, ahol tud aludni? Vagy van-e egyáltalán szállása? Tető a feje felett? Vagy a parkba alszik? Egyedül?
Nem bírom tovább. Nem tudom elfogadni, hogy nincs itt, és nem tudok róla semmit. Mindenkit végigkérdeztünk a srácokkal, de senki sem tud róla semmit. Várjunk csak... Azért nem mindenkit! Hogy feledkezhettünk meg róla?
Teljesen megfeledkeztünk a legfontosabb emberről. Gyorsan kikerestem a telefonszámát a mobilomból, és tárcsáztam is. A harmadik csöngés után vette fel.
- Szia Daisy! Hogy vagy? Olyan rég hallottam felőled! - szólt bele Zayn anyukája.
- Szia Patricia! Zayn ott van? - kérdeztem tőle. Reménykedtem, hogy a válasz egy 'igen, hol máshol lenne?' lesz, de a számításaim ismét kudarcba fulladtak.
- Nincs. Nem te laksz most vele, tudnod kellene hol van, nem igaz? - nevetett fel a telefonban, de hallottam az aggodalmat a hangján.
Átgondolván az egészet, nem volt valami elmés dolog részemről felhívni Patriciat. Hiszen, nem kell őket is belekeverni. Úgysem tud a drogos dologról, és nem akarom, hogy csalódjon Zaynben. Így valami fedősztorit kellett kitalálnom. De mit? Mit mondjak neki?
- De igen, de... ööö... csak azt mondta elmegy valamerre reggel, és hátha hozzátok ment, mert még nincs itthon. Várj! Most látom, írt sms-t, hogy a fiúkhoz ment! Bocsi Patricia, hogy zavartalak... - mondtam neki. Nem volt a leghihetőbb dolog, de úgy éreztem, hogy bejött.
- Ne hülyéskedj, nem zavartál! Valamikor eljöhetnétek Zaynnel egy-két órára! Waliyha már hiányol téged! - mondta nevetve, én pedig elmosolyodtam.
Milyen régen beszéltem már velük. Nem is tudom, mi van vele. Őszintén szólva, hiányzott Waliyha, hiszen ő is olyan, mintha a testvérem lenne.
- Rendben, majd beszélek vele, de most le kell tennem. Köszönöm, szia! - köszöntem el, meg sem várva válaszát.
- Kivel beszéltél? - kérdezte kíváncsian Niall, majd odaült mellém az ágyra, és átkarolt.
- Zayn anyukájával. Megpróbáltam, hátha otthon van a fia, de reménytelen. Egyébként tudod mit nem értek? Ő egy világhírű ember, és senkinek fogalma sincs arról, hogy hol van. Valahol csak látták, nem? - kérdeztem.
- Igazad van... - gondolkodott el - de mit tehetünk? A sajtónak nem szólhatunk, kiforgatják a szavainkat. Az interneten pedig már néztem, de semmi... - mondta.
Nincs mese, hivatalosan is tehetetlenek vagyunk. Nem tehetünk semmit, kizárólag várni. Várni, hogy egyszer megcsörrenjen a telefon, és a kijelzőn megjelenjen Zayn neve. De addig is... meg van kötve a kezünk.
2013. június 20., csütörtök
23. fejezet
Sziasztok!
Íme, új fejezet, kicsit rövid, ezért elnézést.
Kedves Adrienn, és Lau Ra! Azért nem írtam Zayn szemszöget /és valőszínűleg nem is fogok egy darabig/, hogy kicsit felcsigázzalak benneteket! ;)
Köszönök mindent újra, újra és újra, valamint sajnálom, hogy valaki leiratkozott a blogról. Nézzétek. Nem tudok, még nyáron sem(!!!) minden nap új részt hozni. Sajnálom, ha ezért iratkoztok le, de nem görnyedek napi 24 órában a számítógép előtt! Remélem, elfogadjátok ezt a tényt, és nem okozok csalódást sem.
A következő részhez nem adok meg komment határt, de nagyon örülnék, ah enélkül is komiznátok!
Üdvözletem: Eszti
Két nap telt el azóta, amióta Zayn eltűnt. Egyszerűen... elnyelte a föld. Mindenhol kerestük, de nem sok sikerrel. Nagyon hiányzik. Csendes a ház nélküle. Őszintén szólva, unatkozom nélküle. Nem arra gondolok, hogy nincs kit szekálni meg ilyesmi, hanem a beszélgetések hiányoznak.
Nagyon el szeretném vele rendezni a dolgot. Őszintén szólva, óriási bűntudatot érzek. Hiszen, amikor ideköltöztem hozzájuk, mindig én csináltam a fesztivált, mindenért. Ő sokáig csak tűrte a dolgokat, de kiborult. Elkezdődtek a veszekedések, Perrie elment, Zayn összeomlott. És most? Most, hogy szakítottak, még rosszabb, hiszen semmit sem tudunk róla. És azt hinné az ember, nem lehet rosszabb, hogy ennél nincs lejjebb... Van!
Tegnap előtt kicsit összevesztünk Niallel. Nagyon megviseli ez az egész őt is, és lehet, hogy rajtam vezette le, vagy mit tudom én. Igazából igaza van. Nem kellett volna eltitkolnom mindezt előlük. Ha nem rejtegettem volna semmit, nem itt tartanánk! Zaynnel minden rendben lenne, lehet, hogy Perrievel is kibékültek volna.
A srácok még pluszba lemondták a koncertjeiket is. Emiatt is óriási bűntudatom van. Tudom milyen, amikor a kedvenced koncertjére megveszed a jegyet már hónapokkal az előadás előtt, alig várod, hogy ott legyél. A koncert estéjén pedig bejelentik, hogy elmarad. Nagyon nagy csalódás ez a rajongóknak. Voltam már így. Együtt érzek minden rajongóval...
Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy teljesen egyedül maradtam Zayn luxusvillájában. A ház nagyon nagy, én pedig fogalmam sincs, hogy tereljem el a gondolataimat. A fej fájás néha eltérít mindentől, de nagyon sokat agyalok. Tulajdonképpen bátran kijelenthetem, hogy nem eszem, nem alszom. Jöhet a kérdés, akkor mit teszek? Ülök a kanapén, bámulok ki a fejemből és várom, hogy Zayn belépjen azon a rohadt ajtón, és minden helyrejöjjön.
Őszintén, legszívesebben visszapörgetném az időt egészen az ideköltözésem napjáig. Ha tudtam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok, nem lettem volna ennyire makacs és szemtelen.
El akartam terelni a gondolataimat, így bekapcsoltam a tv-t. Semmi értelmes műsort nem találtam. Nem értem, miért nem tudnak valami normális dologgal előrukkolni végre...
Csengettek. Na végre, történik valami. Óriási léptekkel vettem célba az ajtót. Mikor kinyitottam, nagy meglepetésemre Niall állt az ajtóban. Rögtön a nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, hogy idejött. Olyan régen öleltem meg így!
Azonban tudtam hogy nem minden oké. Niall nem viszonozta gesztusomat.
- Mi a gond? - tettem fel a kérdést, amire sajnos tudtam a választ.
- Nézd, Daisy. Azért jöttem ide először, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Mármint...
- Gyere be - mondtam. Kicsit kínosan éreztem magam. Éreztem, hogy nincs rendben minden. Valahogy... azt érzem, hogy nem békülni jött, de ne nekem legyen igazam.
Leült a kanapéra, én pedig szembe vele, de nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy ha belenézek kék szemeibe, akkor belekezd abba, amiért jött. Féltem az elutasítástól.
- Szóval azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy van-e még valami, amit nem mondtál el az unokatestvéreddel kapcsolatban...
- Miért, szerinted van még valami? - tettem fel a kérdést.
- Azért kérdezem, mert fogalmam sincs!
- Semmi más nincs már, és örülnék, ha lezárnánk végre ezt a dolgot! Igen, jól tudom, hogy szólnom kellett volna, de Zayn megkért arra, hogy ne szóljak senkinek se!
- És te mi óta teszed azt, amit ő mond? - kérdezi, és eljött a pillanat, amikor magamat sem értettem.
Igaza volt. Hiszen, sosem hallgattam Zaynre, meg se hallottam néha (meg sem akartam hallani), amit mondott. Most meg "szövetkezek" vele, pont akkor, amikor tényleg nem kellett volna rá hallgatnom. Gratulálok Brown, azt tényleg jól megcsináltad!
- Ezt elrontottam... - szaladt ki a számon. Nem akartam Niall előtt sajnáltatni magam, de így már teljesen mindegy.
Tönkretettem mindent. Zayn életét, a fiúkét, Perrieét. Ezt nem hiszem el. Nincs értelme tovább itt lennem.
Niallt lent hagyva felrohantam a szobámba, és sírni kezdtem. Feleslegesen vagyok tovább itt Zaynnél. Tönkretettem az életét! Miattam szakítottak Perrievel is. Lehet, hogy elege lett belőlem, és azért kezdett el drogozni is. Hát, most már ln is elmondhatom, hogy tönkretettem az életüket. Gratulálok magamnak.
- Daisy, ez nem csak a te hibád! - jött be Niall az ajtón, majd leült mellém és megsimogatta a hátam.
- De nagy részben igen! Nem érted? Zayn miattam volt ennyire gonosz és bunkó. Miattam szakítottak Perrievel is! Nem érted? Tönkretettem az életét...
Felnézek rá. Belenézek a kék szemeibe, amitől kicsit megnyugszom. Elmosolyodik, én pedig megölelem.
- Szeretlek - suttogom neki - és sajnálom.
Ő válaszul megcsókolt.
- Na gyere, aludj nálam, amíg Zayn elő nem kerül! - mondja, nekem pedig elakad a szavam a meglepődöttségtől, de ő már a ruháimat keresi, így nem tudok ellenkezni.
Íme, új fejezet, kicsit rövid, ezért elnézést.
Kedves Adrienn, és Lau Ra! Azért nem írtam Zayn szemszöget /és valőszínűleg nem is fogok egy darabig/, hogy kicsit felcsigázzalak benneteket! ;)
Köszönök mindent újra, újra és újra, valamint sajnálom, hogy valaki leiratkozott a blogról. Nézzétek. Nem tudok, még nyáron sem(!!!) minden nap új részt hozni. Sajnálom, ha ezért iratkoztok le, de nem görnyedek napi 24 órában a számítógép előtt! Remélem, elfogadjátok ezt a tényt, és nem okozok csalódást sem.
A következő részhez nem adok meg komment határt, de nagyon örülnék, ah enélkül is komiznátok!
Üdvözletem: Eszti
Két nap telt el azóta, amióta Zayn eltűnt. Egyszerűen... elnyelte a föld. Mindenhol kerestük, de nem sok sikerrel. Nagyon hiányzik. Csendes a ház nélküle. Őszintén szólva, unatkozom nélküle. Nem arra gondolok, hogy nincs kit szekálni meg ilyesmi, hanem a beszélgetések hiányoznak.
Nagyon el szeretném vele rendezni a dolgot. Őszintén szólva, óriási bűntudatot érzek. Hiszen, amikor ideköltöztem hozzájuk, mindig én csináltam a fesztivált, mindenért. Ő sokáig csak tűrte a dolgokat, de kiborult. Elkezdődtek a veszekedések, Perrie elment, Zayn összeomlott. És most? Most, hogy szakítottak, még rosszabb, hiszen semmit sem tudunk róla. És azt hinné az ember, nem lehet rosszabb, hogy ennél nincs lejjebb... Van!
Tegnap előtt kicsit összevesztünk Niallel. Nagyon megviseli ez az egész őt is, és lehet, hogy rajtam vezette le, vagy mit tudom én. Igazából igaza van. Nem kellett volna eltitkolnom mindezt előlük. Ha nem rejtegettem volna semmit, nem itt tartanánk! Zaynnel minden rendben lenne, lehet, hogy Perrievel is kibékültek volna.
A srácok még pluszba lemondták a koncertjeiket is. Emiatt is óriási bűntudatom van. Tudom milyen, amikor a kedvenced koncertjére megveszed a jegyet már hónapokkal az előadás előtt, alig várod, hogy ott legyél. A koncert estéjén pedig bejelentik, hogy elmarad. Nagyon nagy csalódás ez a rajongóknak. Voltam már így. Együtt érzek minden rajongóval...
Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy teljesen egyedül maradtam Zayn luxusvillájában. A ház nagyon nagy, én pedig fogalmam sincs, hogy tereljem el a gondolataimat. A fej fájás néha eltérít mindentől, de nagyon sokat agyalok. Tulajdonképpen bátran kijelenthetem, hogy nem eszem, nem alszom. Jöhet a kérdés, akkor mit teszek? Ülök a kanapén, bámulok ki a fejemből és várom, hogy Zayn belépjen azon a rohadt ajtón, és minden helyrejöjjön.
Őszintén, legszívesebben visszapörgetném az időt egészen az ideköltözésem napjáig. Ha tudtam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok, nem lettem volna ennyire makacs és szemtelen.
El akartam terelni a gondolataimat, így bekapcsoltam a tv-t. Semmi értelmes műsort nem találtam. Nem értem, miért nem tudnak valami normális dologgal előrukkolni végre...
Csengettek. Na végre, történik valami. Óriási léptekkel vettem célba az ajtót. Mikor kinyitottam, nagy meglepetésemre Niall állt az ajtóban. Rögtön a nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, hogy idejött. Olyan régen öleltem meg így!
Azonban tudtam hogy nem minden oké. Niall nem viszonozta gesztusomat.
- Mi a gond? - tettem fel a kérdést, amire sajnos tudtam a választ.
- Nézd, Daisy. Azért jöttem ide először, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Mármint...
- Gyere be - mondtam. Kicsit kínosan éreztem magam. Éreztem, hogy nincs rendben minden. Valahogy... azt érzem, hogy nem békülni jött, de ne nekem legyen igazam.
Leült a kanapéra, én pedig szembe vele, de nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy ha belenézek kék szemeibe, akkor belekezd abba, amiért jött. Féltem az elutasítástól.
- Szóval azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy van-e még valami, amit nem mondtál el az unokatestvéreddel kapcsolatban...
- Miért, szerinted van még valami? - tettem fel a kérdést.
- Azért kérdezem, mert fogalmam sincs!
- Semmi más nincs már, és örülnék, ha lezárnánk végre ezt a dolgot! Igen, jól tudom, hogy szólnom kellett volna, de Zayn megkért arra, hogy ne szóljak senkinek se!
- És te mi óta teszed azt, amit ő mond? - kérdezi, és eljött a pillanat, amikor magamat sem értettem.
Igaza volt. Hiszen, sosem hallgattam Zaynre, meg se hallottam néha (meg sem akartam hallani), amit mondott. Most meg "szövetkezek" vele, pont akkor, amikor tényleg nem kellett volna rá hallgatnom. Gratulálok Brown, azt tényleg jól megcsináltad!
- Ezt elrontottam... - szaladt ki a számon. Nem akartam Niall előtt sajnáltatni magam, de így már teljesen mindegy.
Tönkretettem mindent. Zayn életét, a fiúkét, Perrieét. Ezt nem hiszem el. Nincs értelme tovább itt lennem.
Niallt lent hagyva felrohantam a szobámba, és sírni kezdtem. Feleslegesen vagyok tovább itt Zaynnél. Tönkretettem az életét! Miattam szakítottak Perrievel is. Lehet, hogy elege lett belőlem, és azért kezdett el drogozni is. Hát, most már ln is elmondhatom, hogy tönkretettem az életüket. Gratulálok magamnak.
- Daisy, ez nem csak a te hibád! - jött be Niall az ajtón, majd leült mellém és megsimogatta a hátam.
- De nagy részben igen! Nem érted? Zayn miattam volt ennyire gonosz és bunkó. Miattam szakítottak Perrievel is! Nem érted? Tönkretettem az életét...
Felnézek rá. Belenézek a kék szemeibe, amitől kicsit megnyugszom. Elmosolyodik, én pedig megölelem.
- Szeretlek - suttogom neki - és sajnálom.
Ő válaszul megcsókolt.
- Na gyere, aludj nálam, amíg Zayn elő nem kerül! - mondja, nekem pedig elakad a szavam a meglepődöttségtől, de ő már a ruháimat keresi, így nem tudok ellenkezni.
2013. június 8., szombat
22. fejezet
Haliii!
Ismét itt lenne az új rész. Ezerszer köszönöm (újra és újra) a feliratkozókat, és a visszajelzéseket! Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik, amit írok és csinálok, és ennyien olvastok, és ez ösztönöz arra, hogy minél hamarabb részt hozzak, és hogy egyáltalán tovább írjam a blogot.
A következő részt 6 megjegyzés után hozom! :)
Eszti
Zayn másnap reggelre sem jött haza, és ez aggodalommal töltött el. Biztos voltam benne, hogy megint drogozott. Viszont, akkor ezek szerint Perrievel sem mentek simán a dolgok. Ezt csak egyféleképpen tudhatom meg, mégpedig ha ellátogatok a Louis Tomlinson rezidenciára. Most nem érdekel, ha alszanak, ha nem, ez fontos.
Valamint az sem érdekel, hogy Zayn mit akar vagy mit nem, ezt meg kell beszélnem a srácokkal. Ha Zayn megint csinált valami hülyeséget, akkor ők tudják a legjobban, hogy hogyan állítsák le. Valamint most már tényleg nem bírom ezt az egészet egyedül. Nem tudom Zaynt olyan formába tartani, mint amilyenbe kellene.
Miután felöltöztem, elindultam a srácokhoz. Kicsit hűvös volt még így hajnali hatkor, sőt még fáztam is, így futva tettem meg az utat.
Azonban mielőtt becsengettem volna, megpróbáltam felhívni Zaynt. Addig vártam, amíg be nem kapcsolt a hangposta. És megpróbáltam még egyszer, és még egyszer, reménytelenül. Komolyan aggódtam érte. Nem akartam, hogy bármi hülyeséget csináljon.
Becsengettem. Eleanor nyitott ajtót, és látszott rajta, hogy már régen fent van.
- Daisy! Hát te? - kérdezte kíváncsian, mosollyal az arcán.
- A fiúk itt vannak? - mentem be, lehet kicsit idegesen. Egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy elmondjam az igazat a fiúknak, annál inkább csak idegeskedtem.
- Szerencséd van, ugyanis a tegnapi koncert után idejöttek... - ó, szóval tegnap koncert volt.
- Zayn itt van? A koncerten ott volt? - kérdeztem remegő kézzel. Lehet, hogy ez csak egy félreértés. Reménykedtem, hogy El azt válaszolja, hogy 'igen, itt van, minden oké', de sajnos nem ez jött.
- Nincs itt. A fiúk azt mondták furcsa volt, ami érthető is... Koncert után nagyon gyorsan elviharzott, nem beszélt senkivel sem.
Az ujjaimat tördeltem. Ezt nem hiszem el. Egyre jobban aggódtam. Lehet, hogy túlreagálom, de mégiscsak az unokatestvérem. Ő a legtöbb esetben mellettem volt, és most ezt viszonoznom kell neki, akár össze vagyunk veszve, akár nem...
- Mit értesz az alatt, hogy érthető is? - tuti lemaradtam valamiről.
- Perrie szakított vele tegnap... - suttogta.
- Beszélnem kell a srácokkal! - rohantam az emeletre. Nem érdekel a hisztijük. Nem érdekel, ha nem jönnek, akkor egyedül csinálom végig.
Az ajtón úgy rontottam be, mint egy őrült. Pont eltaláltam a szobát.
- Te mit keresel itt?! - kérdezték a fejükre húzva a párnát - Gyere vissza később!
- Én megértem, ha álmosak vagytok, de óriási probléma van... - mondtam halkan. Nem akartam kiabálni. Tudtam jól, hogy érteni fogják. Szép lassan mindegyikük felnézett a párna alól.
- Mi történt? - kérdezte ijedt arccal Harry.
- A koncert óta beszéltetek Zaynnel? Egyszerűen fogalmam sincs hol van. És aggódom, mert érzem, hogy hülyeséget csinál.
- Mit parázol ennyire? Felnőtt ember, meg tud mindent oldani... - mondta Louis, majd mind a hárman kezdtek visszaaludni.
- Szerintem ha valaki drogozik, azt nem lehet egyedül megoldani! - erre mind a hárman újra felkapták a fejüket.
- Felöltözünk, és lemegyünk, te meg elmondasz mindent. - mondta Liam, majd lesétáltam a nappaliba.
Ideges voltam. Folyamatosan tördeltem az ujjaimat, a lábamat pedig folyamatosan ráztam. Nem tudtam mit mondjak... vagy inkább, hogy mondjam el ezt az egészet.
Mindenki leért. Belekezdtem.
- Nem akarta, hogy tudjátok. Én sem tudtam volna meg, ha nem tesz egy hibát. Egy furcsa sms-ből tudtam meg, hogy találkozik valakivel a parkban. Gondoltam követem, és kiderítem, mi van vele, hiszen teljesen bunkó volt akkor sokáig. Szóval, követtem a parkba, és egy zacskót kapott, pénzt adott - sóhajtottam. Nehéz volt felidézni ezeket a pillanatokat - Hazaérvén kérdőre vontam, hogy mi volt ez az egész. Elmondta, hogy pár hete drogozik. Azt hitte, jobban lesz tőle, és ezért csinálta. Akkor még csak olyan "kezdő" fázisban volt. Abból hamar le lehet állni. Egy darabig nem is csinált semmi ilyesmit, legalábbis nem látszott rajta. Aztán eljött a tegnap. Ki szeretett volna békülni Perrievel. Nagyon szereti őt. Tényleg. Nem bírta elviselni a hiányát. Este nem jött haza, hát gondoltam Pezz-el van. Mivel reggel sem írt, és nem adott semmi információt a hollétéről, éreztem, hogy van valami... - csuklott el a hangom.
Úristen, mennyire rossz ez most. Aggódom érte. Tényleg, igazából. Azt hittem, nem lesz ebből olyan kapcsolat, mint amilyen volt. Azt hittem, soha nem fogom úgy szeretni, mint ahogy azelőtt szerettem. Tévedtem. Mindenkor tévedtem. Még akkor is, amikor leüvöltöttem a fejét, úgy körülbelül mindig. De én szeretem. Igen, kimondtam. Durva, mi? Azt akarom hogy olyan legyen minden, mint régen. Elfelejtek mindent, ha rajtam múlik. Az égvilágon mindent. Ideje egy új lapot kezdenünk, azt hiszem, mindkettőnknek. Ehhez azonban ő is szükséges, még pedig épségben.
- Hívtátok már ti is? - törtem meg a csendet.
- Igen, de nem veszi fel, nekünk sem. Tippem sincs, hol lehet... - temette tenyerébe a fejét Liam.
- Te hol kerested? - kérdezte Louis.
- Még sehol. Egyszerre idejöttem. De fiúk. Ne haragudjatok, hogy nem szóltam, de ez nekem is rohadt nehéz... - mondtam újra remegő kézzel, majd előtört belőlem a sírás... Daisy erősnek kell maradnod!
Letöröltem könnyeimet, majd intettem, hogy menjünk keresni Zaynt. Kételkedve néztek rám, amolyan 'így gondolod, tényleg menni akarsz?' nézéssel. Én bólintottam egy nagyot, beleegyezésként.
Mindegyikünk másfelé indult el.
Másfél óra után sem találtuk meg. Elgondolkodtam. Talán túlreagálom. Tényleg, lehet, hogy csak sétál... tegnap óta? Na jó, ez úgy hülyeség, ahogy van. Ahh, mere menjünk? Mit csináljunk? Megvan! Niallnél még nem voltam. Írtam a fiúknak, hogy elmegyek hozzá, de azért ők még keressék tovább.
Úgy rohantam Niall kórtermébe, ahogy még soha sem rohantam. A recepciónál mindig furcsán néznek rám, mert folyton visszajárok ide. Nem igen szoktak visszajárni azok, akiket kiengedtek.
Berontottam Niall kórtermébe, de sajnos Zayn nem volt ott.
- Szia! Zayn nem volt itt? Nem hívott? Sms? - támadtam le egyszerre.
- Nem, nem volt itt. Minden oké? Mi történt? - kérdezte kétségbeesetten. Tudtam, hogy nem titkolhatom el előle, így elmondtam neki mindent. Ő végig csendesen hallgatott.
- Most ez a helyzet. Nem tudom, hol van, mi van vele. Mindenkit elég rosszul érint ez a dolog...
Niall falfehéren ült. Azt is megkockáztattam volna, hogy vesz levegőt.
- Egyedül hagynál egy kicsit? - mondta rekedt hangon, én pedig egy puszit nyomtam homlokára, és eleget tettem kérésének.
Zayn azonban még estére sem került elő. Mintha a föld nyelte volna el. Egyre jobban féltem. Mi van, ha valami borzasztó dolog történt vele?
Ismét itt lenne az új rész. Ezerszer köszönöm (újra és újra) a feliratkozókat, és a visszajelzéseket! Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik, amit írok és csinálok, és ennyien olvastok, és ez ösztönöz arra, hogy minél hamarabb részt hozzak, és hogy egyáltalán tovább írjam a blogot.
A következő részt 6 megjegyzés után hozom! :)
Eszti
Zayn másnap reggelre sem jött haza, és ez aggodalommal töltött el. Biztos voltam benne, hogy megint drogozott. Viszont, akkor ezek szerint Perrievel sem mentek simán a dolgok. Ezt csak egyféleképpen tudhatom meg, mégpedig ha ellátogatok a Louis Tomlinson rezidenciára. Most nem érdekel, ha alszanak, ha nem, ez fontos.
Valamint az sem érdekel, hogy Zayn mit akar vagy mit nem, ezt meg kell beszélnem a srácokkal. Ha Zayn megint csinált valami hülyeséget, akkor ők tudják a legjobban, hogy hogyan állítsák le. Valamint most már tényleg nem bírom ezt az egészet egyedül. Nem tudom Zaynt olyan formába tartani, mint amilyenbe kellene.
Miután felöltöztem, elindultam a srácokhoz. Kicsit hűvös volt még így hajnali hatkor, sőt még fáztam is, így futva tettem meg az utat.
Azonban mielőtt becsengettem volna, megpróbáltam felhívni Zaynt. Addig vártam, amíg be nem kapcsolt a hangposta. És megpróbáltam még egyszer, és még egyszer, reménytelenül. Komolyan aggódtam érte. Nem akartam, hogy bármi hülyeséget csináljon.
Becsengettem. Eleanor nyitott ajtót, és látszott rajta, hogy már régen fent van.
- Daisy! Hát te? - kérdezte kíváncsian, mosollyal az arcán.
- A fiúk itt vannak? - mentem be, lehet kicsit idegesen. Egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy elmondjam az igazat a fiúknak, annál inkább csak idegeskedtem.
- Szerencséd van, ugyanis a tegnapi koncert után idejöttek... - ó, szóval tegnap koncert volt.
- Zayn itt van? A koncerten ott volt? - kérdeztem remegő kézzel. Lehet, hogy ez csak egy félreértés. Reménykedtem, hogy El azt válaszolja, hogy 'igen, itt van, minden oké', de sajnos nem ez jött.
- Nincs itt. A fiúk azt mondták furcsa volt, ami érthető is... Koncert után nagyon gyorsan elviharzott, nem beszélt senkivel sem.
Az ujjaimat tördeltem. Ezt nem hiszem el. Egyre jobban aggódtam. Lehet, hogy túlreagálom, de mégiscsak az unokatestvérem. Ő a legtöbb esetben mellettem volt, és most ezt viszonoznom kell neki, akár össze vagyunk veszve, akár nem...
- Mit értesz az alatt, hogy érthető is? - tuti lemaradtam valamiről.
- Perrie szakított vele tegnap... - suttogta.
- Beszélnem kell a srácokkal! - rohantam az emeletre. Nem érdekel a hisztijük. Nem érdekel, ha nem jönnek, akkor egyedül csinálom végig.
Az ajtón úgy rontottam be, mint egy őrült. Pont eltaláltam a szobát.
- Te mit keresel itt?! - kérdezték a fejükre húzva a párnát - Gyere vissza később!
- Én megértem, ha álmosak vagytok, de óriási probléma van... - mondtam halkan. Nem akartam kiabálni. Tudtam jól, hogy érteni fogják. Szép lassan mindegyikük felnézett a párna alól.
- Mi történt? - kérdezte ijedt arccal Harry.
- A koncert óta beszéltetek Zaynnel? Egyszerűen fogalmam sincs hol van. És aggódom, mert érzem, hogy hülyeséget csinál.
- Mit parázol ennyire? Felnőtt ember, meg tud mindent oldani... - mondta Louis, majd mind a hárman kezdtek visszaaludni.
- Szerintem ha valaki drogozik, azt nem lehet egyedül megoldani! - erre mind a hárman újra felkapták a fejüket.
- Felöltözünk, és lemegyünk, te meg elmondasz mindent. - mondta Liam, majd lesétáltam a nappaliba.
Ideges voltam. Folyamatosan tördeltem az ujjaimat, a lábamat pedig folyamatosan ráztam. Nem tudtam mit mondjak... vagy inkább, hogy mondjam el ezt az egészet.
Mindenki leért. Belekezdtem.
- Nem akarta, hogy tudjátok. Én sem tudtam volna meg, ha nem tesz egy hibát. Egy furcsa sms-ből tudtam meg, hogy találkozik valakivel a parkban. Gondoltam követem, és kiderítem, mi van vele, hiszen teljesen bunkó volt akkor sokáig. Szóval, követtem a parkba, és egy zacskót kapott, pénzt adott - sóhajtottam. Nehéz volt felidézni ezeket a pillanatokat - Hazaérvén kérdőre vontam, hogy mi volt ez az egész. Elmondta, hogy pár hete drogozik. Azt hitte, jobban lesz tőle, és ezért csinálta. Akkor még csak olyan "kezdő" fázisban volt. Abból hamar le lehet állni. Egy darabig nem is csinált semmi ilyesmit, legalábbis nem látszott rajta. Aztán eljött a tegnap. Ki szeretett volna békülni Perrievel. Nagyon szereti őt. Tényleg. Nem bírta elviselni a hiányát. Este nem jött haza, hát gondoltam Pezz-el van. Mivel reggel sem írt, és nem adott semmi információt a hollétéről, éreztem, hogy van valami... - csuklott el a hangom.
Úristen, mennyire rossz ez most. Aggódom érte. Tényleg, igazából. Azt hittem, nem lesz ebből olyan kapcsolat, mint amilyen volt. Azt hittem, soha nem fogom úgy szeretni, mint ahogy azelőtt szerettem. Tévedtem. Mindenkor tévedtem. Még akkor is, amikor leüvöltöttem a fejét, úgy körülbelül mindig. De én szeretem. Igen, kimondtam. Durva, mi? Azt akarom hogy olyan legyen minden, mint régen. Elfelejtek mindent, ha rajtam múlik. Az égvilágon mindent. Ideje egy új lapot kezdenünk, azt hiszem, mindkettőnknek. Ehhez azonban ő is szükséges, még pedig épségben.
- Hívtátok már ti is? - törtem meg a csendet.
- Igen, de nem veszi fel, nekünk sem. Tippem sincs, hol lehet... - temette tenyerébe a fejét Liam.
- Te hol kerested? - kérdezte Louis.
- Még sehol. Egyszerre idejöttem. De fiúk. Ne haragudjatok, hogy nem szóltam, de ez nekem is rohadt nehéz... - mondtam újra remegő kézzel, majd előtört belőlem a sírás... Daisy erősnek kell maradnod!
Letöröltem könnyeimet, majd intettem, hogy menjünk keresni Zaynt. Kételkedve néztek rám, amolyan 'így gondolod, tényleg menni akarsz?' nézéssel. Én bólintottam egy nagyot, beleegyezésként.
Mindegyikünk másfelé indult el.
Másfél óra után sem találtuk meg. Elgondolkodtam. Talán túlreagálom. Tényleg, lehet, hogy csak sétál... tegnap óta? Na jó, ez úgy hülyeség, ahogy van. Ahh, mere menjünk? Mit csináljunk? Megvan! Niallnél még nem voltam. Írtam a fiúknak, hogy elmegyek hozzá, de azért ők még keressék tovább.
Úgy rohantam Niall kórtermébe, ahogy még soha sem rohantam. A recepciónál mindig furcsán néznek rám, mert folyton visszajárok ide. Nem igen szoktak visszajárni azok, akiket kiengedtek.
Berontottam Niall kórtermébe, de sajnos Zayn nem volt ott.
- Szia! Zayn nem volt itt? Nem hívott? Sms? - támadtam le egyszerre.
- Nem, nem volt itt. Minden oké? Mi történt? - kérdezte kétségbeesetten. Tudtam, hogy nem titkolhatom el előle, így elmondtam neki mindent. Ő végig csendesen hallgatott.
- Most ez a helyzet. Nem tudom, hol van, mi van vele. Mindenkit elég rosszul érint ez a dolog...
Niall falfehéren ült. Azt is megkockáztattam volna, hogy vesz levegőt.
- Egyedül hagynál egy kicsit? - mondta rekedt hangon, én pedig egy puszit nyomtam homlokára, és eleget tettem kérésének.
Zayn azonban még estére sem került elő. Mintha a föld nyelte volna el. Egyre jobban féltem. Mi van, ha valami borzasztó dolog történt vele?
2013. május 20., hétfő
21. fejezet
Nos, itt lenne az új rész! Köszönöm a díjakat, a kommenteket, és azt is, hogy használjátok a 'tetszik' gombot is, valamint azt is, hogy több mint 11.000 oldalmegjelenítésem van!♥
Thank you my readers!
A következő részt 6 komment után hozom! :)
Másnap reggel nagyon korán keltem, így nem futottam össze Zaynnel, pedig fontos lett volna.
Tegnap nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal róla. Ők is biztosan állítják, hogy borzasztóan megváltozott, és attól félek, hogy ennek én vagyok az oka. Tulajdonképpen, akkor miattam fogja elcseszni a lehetőségét a zenei karrierre. A srácok nem mondták ki konkrétan, de utaltak rá, hogyha Zayn nem változik, elbúcsúzhat a One Direction-től. Viszont, ha Zayn nem bírja felfogni tetteinek súlyát, akkor tényleg nem érdemli meg, hogy bandatag maradjon.
Miután megreggeliztem, leültem a kanapéra, és TV-t néztem. Reggel 7 órakor még semmi érdekes nem volt, így végül úgy döntöttem, hogy visszafekszem. Nem vesztek semmit, maximum ébren maradok.
Nem sokat feküdhettem a gondolataimmal, mikor Zayn belépett a szobámba. Hangsúlyoznám, reggel negyed nyolckor, így nagyon csodálkoztam.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Csak gondolkoztam. És... tudom, hogy tegnap voltál a srácoknál. Mondtak valamit?
Nem volt most lelki erőm elmondani neki mindent. Nem tudom, éppen ő hogy van. Nem akarom, hogy drogozzon. Furcsa dolog ez, hiszen mostanában nem nagyon aggódtam érte ennyire.
- Igazából semmi érdekeset. Kicsit berágtak rád. Szerintem meg kellene beszélned velük... mindent. A drogozásról is beszélned kellene velük.
- Nem fogok beszélni erről nekik! - mondta idegesen.
- Miért? Miért nem mered bevállalni? Zayn! Istenem, térj már magadhoz! Ők a legjobb barátaid! Soha nem ítélnének el emiatt, sőt, segítenének ebből kimászni! Ne süllyedj mélyebbre kérlek, mert annak nem lesz jó vége. De tudod mit? Ha velük nem akarsz erről beszélni, akkor beszéld meg Perrievel. Tudom, hogy még mindig szereted, és ő is szeret téged.
- Ezt mégis honnan gondolod? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam.
- Hogy honnan gondolom? Te teljesen elveszett vagy nélküle! Valld be, hogy így van... - löktem meg mosolyogva, ő pedig a tekintetével a földet pásztázta - Igazam van, vagy igazam van? (by: Audrey.:D a szerk.)
- Igazad van... - látta be ő is, majd egy enyhe mosoly jelent meg az arcán.
- Beszélj vele, mert nem csak neked hiányzik... - vallottam be neki, ő pedig felnevetett.
- Oké, beszélek vele. De csak miattam! - mondta, én pedig szúrós szemekkel néztem rá - meg egy kicsit miattad is...
Ez a mai reggel felettébb furcsán kezdődött. Kíváncsi vagyok, mit tartogat nekem még ez a mai nap...
*Perrie szemszöge*
Mikor lementem a konyhába, Eleanor már ébren volt.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman. Nagyon szerettem Eleanort, hiszen száz százalékig optimista volt, és mindig mosolygott, a szimpla kedvessége pedig már jó hatással volt rám.
- Neked is... - válaszoltam, majd ásítottam egy óriásit.
- Na mi az? Nem aludtál sokat? - kérdezte nevetve.
- Ami azt illeti, nem. Folyton csak Zayn jár a fejemben. Annyira nem akarom elhinni, hogy ezt mondom, de szakítok vele. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de ez így nem mehet tovább. Nem beszéltünk a veszekedésünkről, és annyira furcsa. Eleanor, szerintem van már neki más...
Hihetetlen, hogy ezt mondom, és igen, rohadt nehéz lesz, de szakítanunk kell. Nem mehet ez így tovább. Én nem tudok ekkora bizonytalanságban élni. Vége, bármennyire is fáj...
- Perrie. Biztos vagy ebben? Ne hamarkodd el!
- Mert szerinted ez így jó? Hogy csak lézengek, lelkileg kikészültem, és ő lehet, hogy bulizik, és csajozik? El, én már döntöttem. Bármilyen nehéz is...
Eleanor nem mondott semmit, csak megölelt. Jól esett, hogy támogatott.
- Nem is kérek reggelit, elintézem ezt... - mondtam, majd felmentem a szobámba. Remegő kézzel nyúltam a telefonomért. Tárcsáztam Zayn számát.
- Szia! - szólt bele a telefonba. Nem tudtam a hangjából kivenni, hogy örül, vagy inkább a pokolba kíván.
- Szia. Figyelj, beszélnünk kellene.
- Én is hívni akartalak már... Találkozzunk mondjuk a Starbucksban 15 perc múlva. Rendben?
- Ott találkozunk! - majd köszönés nélkül letettem a telefont.
Idegesen indultam el Eleanoréktól. Nagyon izgultam, féltem attól, hogy Zayn mit szól majd... Hogy fogadja majd?
Nagyon szeretem őt, de ezt le kell zárnom magamban. Ha ő nem táplál felém érzelmeket, akkor jobb is, hogy nem folytatjuk, hiszen akkor annak semmi értelme sincs.
Mikor beléptem az ajtón, hamar megláttam Zaynt. Integetett, majd egy sármos mosolyt dobott felém. Nagyon jól nézett ki... Erősnek kell lennem! Ezt már lezártam.
- Szia Pezz! - állt fel, hogy megöleljen, de én nem engedtem neki. Kérdőn nézett rám, én pedig belekezdtem mondandómba.
- Zayn, figyelj! Nekem ez így nem megy tovább. Szakítanunk kell...
- Mi?! Perrie, kérlek, ezt nem gondolod komolyan! - nézett rám hitetlenül.
- De igen. Nekem ez így nem megy! Nagyon elrontottuk. Ne hibáztasd magad! Ezt ketten rontottuk el. Sajnálom! - mondtam neki, és még mielőtt elkezdtem volna sírni előtte, adtam egy utolsó csókot, és elrohantam. Azonban az utcán kitört belőlem a sírás. Ekkora fájdalmat még soha nem éreztem. A sok közös élmény. Az együtt töltött három év. Az életem egyik darabját veszítettem el. Talán túl sok mindent rontottunk el, hogy ez így alakult. Nem tudom, mi lesz velem nélküle.
*Daisy szemszöge*
Miután felöltöztem és rendbe szedtem magam, elindultam Niall-höz a kórházba. Nagyon ki voltam virulva a reggeli beszélgetésünk miatt, és óriási nagy örömmel léptem be Niall kórtermébe is.
- Szia drága! - köszönt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hello! Hogy vagy? Mondták már mikor jöhetsz ki? - kérdeztem kíváncsian, ugyanis most az a cél, hogy kijöjjön a kórházból, és minden oké legyen. Mondjuk a kezemről is levehetnék már ezt a gipszet, ugyanis nagyon viszket alatta a kezem...
- Egész jól! Sőt, egyre jobban. Azt még nem tudom, de a doki szerint javulok. Zaynnel mi újság? Kibékültek már Perrievel?
- Honnan tudod, hogy összevesztek? - kérdeztem csodálkozva, ugyanis én nem említettem neki.
- Tegnap beszéltem Zaynnel telefonon. Ő mondta, hogy nincs rendbe velük minden. Meg sok mindenről beszélgettünk még. Sokat mesélt!
Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy tud-e a drogos ügyleteiről, de nem szerettem volna kockáztatni.
- Ma reggel beszélgettünk Zaynnel, és remélhetőleg kibékülnek. Annyira jó lenne, ha Perrie visszaköltözne! -áradoztam terveimről.
Sokáig beszélgettünk Niallel, de délután négykor már úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert kíváncsi voltam már, hogy mi volt Zayn és Perrie közt.
Óriási lendülettel indultam haza, hajtott a kíváncsiság.
Azonban hazaérve csalódnom kellett, ugyanis Zayn nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva.
Mindegy, végülis egyszer majd hazavergődik. Csak győzzem kivárni!
Thank you my readers!
A következő részt 6 komment után hozom! :)
Másnap reggel nagyon korán keltem, így nem futottam össze Zaynnel, pedig fontos lett volna.
Tegnap nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal róla. Ők is biztosan állítják, hogy borzasztóan megváltozott, és attól félek, hogy ennek én vagyok az oka. Tulajdonképpen, akkor miattam fogja elcseszni a lehetőségét a zenei karrierre. A srácok nem mondták ki konkrétan, de utaltak rá, hogyha Zayn nem változik, elbúcsúzhat a One Direction-től. Viszont, ha Zayn nem bírja felfogni tetteinek súlyát, akkor tényleg nem érdemli meg, hogy bandatag maradjon.
Miután megreggeliztem, leültem a kanapéra, és TV-t néztem. Reggel 7 órakor még semmi érdekes nem volt, így végül úgy döntöttem, hogy visszafekszem. Nem vesztek semmit, maximum ébren maradok.
Nem sokat feküdhettem a gondolataimmal, mikor Zayn belépett a szobámba. Hangsúlyoznám, reggel negyed nyolckor, így nagyon csodálkoztam.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Csak gondolkoztam. És... tudom, hogy tegnap voltál a srácoknál. Mondtak valamit?
Nem volt most lelki erőm elmondani neki mindent. Nem tudom, éppen ő hogy van. Nem akarom, hogy drogozzon. Furcsa dolog ez, hiszen mostanában nem nagyon aggódtam érte ennyire.
- Igazából semmi érdekeset. Kicsit berágtak rád. Szerintem meg kellene beszélned velük... mindent. A drogozásról is beszélned kellene velük.
- Nem fogok beszélni erről nekik! - mondta idegesen.
- Miért? Miért nem mered bevállalni? Zayn! Istenem, térj már magadhoz! Ők a legjobb barátaid! Soha nem ítélnének el emiatt, sőt, segítenének ebből kimászni! Ne süllyedj mélyebbre kérlek, mert annak nem lesz jó vége. De tudod mit? Ha velük nem akarsz erről beszélni, akkor beszéld meg Perrievel. Tudom, hogy még mindig szereted, és ő is szeret téged.
- Ezt mégis honnan gondolod? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam.
- Hogy honnan gondolom? Te teljesen elveszett vagy nélküle! Valld be, hogy így van... - löktem meg mosolyogva, ő pedig a tekintetével a földet pásztázta - Igazam van, vagy igazam van? (by: Audrey.:D a szerk.)
- Igazad van... - látta be ő is, majd egy enyhe mosoly jelent meg az arcán.
- Beszélj vele, mert nem csak neked hiányzik... - vallottam be neki, ő pedig felnevetett.
- Oké, beszélek vele. De csak miattam! - mondta, én pedig szúrós szemekkel néztem rá - meg egy kicsit miattad is...
Ez a mai reggel felettébb furcsán kezdődött. Kíváncsi vagyok, mit tartogat nekem még ez a mai nap...
*Perrie szemszöge*
Mikor lementem a konyhába, Eleanor már ébren volt.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman. Nagyon szerettem Eleanort, hiszen száz százalékig optimista volt, és mindig mosolygott, a szimpla kedvessége pedig már jó hatással volt rám.
- Neked is... - válaszoltam, majd ásítottam egy óriásit.
- Na mi az? Nem aludtál sokat? - kérdezte nevetve.
- Ami azt illeti, nem. Folyton csak Zayn jár a fejemben. Annyira nem akarom elhinni, hogy ezt mondom, de szakítok vele. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de ez így nem mehet tovább. Nem beszéltünk a veszekedésünkről, és annyira furcsa. Eleanor, szerintem van már neki más...
Hihetetlen, hogy ezt mondom, és igen, rohadt nehéz lesz, de szakítanunk kell. Nem mehet ez így tovább. Én nem tudok ekkora bizonytalanságban élni. Vége, bármennyire is fáj...
- Perrie. Biztos vagy ebben? Ne hamarkodd el!
- Mert szerinted ez így jó? Hogy csak lézengek, lelkileg kikészültem, és ő lehet, hogy bulizik, és csajozik? El, én már döntöttem. Bármilyen nehéz is...
Eleanor nem mondott semmit, csak megölelt. Jól esett, hogy támogatott.
- Nem is kérek reggelit, elintézem ezt... - mondtam, majd felmentem a szobámba. Remegő kézzel nyúltam a telefonomért. Tárcsáztam Zayn számát.
- Szia! - szólt bele a telefonba. Nem tudtam a hangjából kivenni, hogy örül, vagy inkább a pokolba kíván.
- Szia. Figyelj, beszélnünk kellene.
- Én is hívni akartalak már... Találkozzunk mondjuk a Starbucksban 15 perc múlva. Rendben?
- Ott találkozunk! - majd köszönés nélkül letettem a telefont.
Idegesen indultam el Eleanoréktól. Nagyon izgultam, féltem attól, hogy Zayn mit szól majd... Hogy fogadja majd?
Nagyon szeretem őt, de ezt le kell zárnom magamban. Ha ő nem táplál felém érzelmeket, akkor jobb is, hogy nem folytatjuk, hiszen akkor annak semmi értelme sincs.
Mikor beléptem az ajtón, hamar megláttam Zaynt. Integetett, majd egy sármos mosolyt dobott felém. Nagyon jól nézett ki... Erősnek kell lennem! Ezt már lezártam.
- Szia Pezz! - állt fel, hogy megöleljen, de én nem engedtem neki. Kérdőn nézett rám, én pedig belekezdtem mondandómba.
- Zayn, figyelj! Nekem ez így nem megy tovább. Szakítanunk kell...
- Mi?! Perrie, kérlek, ezt nem gondolod komolyan! - nézett rám hitetlenül.
- De igen. Nekem ez így nem megy! Nagyon elrontottuk. Ne hibáztasd magad! Ezt ketten rontottuk el. Sajnálom! - mondtam neki, és még mielőtt elkezdtem volna sírni előtte, adtam egy utolsó csókot, és elrohantam. Azonban az utcán kitört belőlem a sírás. Ekkora fájdalmat még soha nem éreztem. A sok közös élmény. Az együtt töltött három év. Az életem egyik darabját veszítettem el. Talán túl sok mindent rontottunk el, hogy ez így alakult. Nem tudom, mi lesz velem nélküle.
*Daisy szemszöge*
Miután felöltöztem és rendbe szedtem magam, elindultam Niall-höz a kórházba. Nagyon ki voltam virulva a reggeli beszélgetésünk miatt, és óriási nagy örömmel léptem be Niall kórtermébe is.
- Szia drága! - köszönt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hello! Hogy vagy? Mondták már mikor jöhetsz ki? - kérdeztem kíváncsian, ugyanis most az a cél, hogy kijöjjön a kórházból, és minden oké legyen. Mondjuk a kezemről is levehetnék már ezt a gipszet, ugyanis nagyon viszket alatta a kezem...
- Egész jól! Sőt, egyre jobban. Azt még nem tudom, de a doki szerint javulok. Zaynnel mi újság? Kibékültek már Perrievel?
- Honnan tudod, hogy összevesztek? - kérdeztem csodálkozva, ugyanis én nem említettem neki.
- Tegnap beszéltem Zaynnel telefonon. Ő mondta, hogy nincs rendbe velük minden. Meg sok mindenről beszélgettünk még. Sokat mesélt!
Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy tud-e a drogos ügyleteiről, de nem szerettem volna kockáztatni.
- Ma reggel beszélgettünk Zaynnel, és remélhetőleg kibékülnek. Annyira jó lenne, ha Perrie visszaköltözne! -áradoztam terveimről.
Sokáig beszélgettünk Niallel, de délután négykor már úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert kíváncsi voltam már, hogy mi volt Zayn és Perrie közt.
Óriási lendülettel indultam haza, hajtott a kíváncsiság.
Azonban hazaérve csalódnom kellett, ugyanis Zayn nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva.
Mindegy, végülis egyszer majd hazavergődik. Csak győzzem kivárni!
2013. május 12., vasárnap
2013. május 5., vasárnap
20. fejezet
Huhúú, óriási örömmel hozom a 20. fejezetet! Elértük a 40 feliratkozót, sőt, az előző bejegyzésre is nyolc kommentet kaptam, és borzasztóan örülök neki! Köszönöm!♥
A következő részt 6 komment után hozom!
Nem is húzom tovább az időt, derüljön ki, Niall felébred-e, vagy sem! ;)
Éreztem, hogy megszorítja a kezem. Reménykedően néztem szemét. Próbáltam sugallni felé, hogy ideje lenne már felébredni. Ideje lenne már, hogy belenézhessek a kék szempárjába. Óriási csend volt. A gépek pittyegtek egyedül. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Ő pedig kinyitotta szemét.
- Niall? - suttogtam halkan, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.
Ő csendben feküdt. Szemei nyitva. Nem tudtam, hogy most mi van. Én már azon is nagyon ledöbbentem, hogy végre kinyitotta a szemét, de megijedtem. Nem láttam semmilyen arckifejezést, vagy esetleg valami más jelet arra, hogy érzékeli a világot. Újra csend telepedett a szobára, a könnycseppeket pedig még követte sok ezer darab.
Mikor már teljesen kitört belőlem a sírás (fogalmam sincs miért, az örömtől, vagy a félelemtől), Niall újra megszorította a kezem, és rám mosolygott.
- Niall kérlek mondj valamit! Kérlek... mondd azt, hogy jól vagy - suttogtam neki.
- Szeretlek! - mondta halkan, majd újra rám mosolygott - köszönök mindent. És örülök, hogy itt vagy... mellettem. Tudom, hogy egész végig itt voltál... És megnyugodhatsz, jól vagyok - mondta halkan, majd közelebb húzott magához. Lágyan megcsókolt. Annyira jó volt végre érezni, hogy itt van velem. Miután elengedett, folyamatosan csak mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nagyon örültem, hogy végre felébredt, és újra velem, akarom mondani velünk van.
- A fiúk hogy vannak? Hogy van Zayn? - kérdezte ő, én pedig nem tudtam, mit válaszoljak a 'hogy van Zayn' kérdésre.
Annyi mindent el kellene róla mondanom. Például, hogy Perrievel eléggé nagy tűzharcba van, és nem beszélnek. Elmondhatnám azt, hogy nem nagyon látogatta sem őt, sem pedig engem. Elmondhatnám azt is, hogy egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban pedig leüvölti a fejemet. Elmondhatnám azt is, hogy drogozik, és hogy nagyon félek attól, hogy még a végén függő lesz. Tudnám, hogy Niall segítene neki mindenben, de nem leszek Zayn tolmácsa, vagy éppen nem leszek az, aki bekever neki, majd ő elmondja ha akarja. De remélem, nem tartja magában ezeket a dolgokat, ugyanis ha tőlem nem fogadja el a tanácsokat, akkor remélem Nialltől el fogja.
- Jól vannak, és Zayn is. Igaz mostanában vannak veszekedéseink, de megpróbáljuk korrigálni őket - úgy éreztem, ez volt a legmegfelelőbb válasz erre a kérdésre. Igaz hogy a 'megpróbáljuk korrigálni' rész nem éppen igaz, de nem akarom felidegesíteni. Majd megtudja, ha kijön.
Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy kaptam egy sms-t Perrietől, hogy menjek át hozzájuk. Nem akartam itt hagyni, sőt legszívesebben az egész napot vele tölteném, de ezt nem lehet.
- Bocsánat, de nekem mennem kell. Holnap jövök! Ígérem - mondtam neki, majd újra magához húzott, és megcsókolt.
- Holnap várlak! - nézett rám huncut vigyorral arcán, én pedig feldobódva indultam Perriehez.
Igen, ez pedig lenne a következő probléma. Útközben gondolkodtam, mit mondjak Perrienek a délelőtti után. Annyira hülye vagyok, miért kellett felhívnom?! Az igazat nem fogom elmondani neki, először is Zayn megkért rá, másodszor pedig nem szabad beleavatkoznom ebbe az ügybe. Elég már az is, hogy Zayn benne van, és félig-meddig én is, nem kell őt is belekeverni. Lehet, hogy azt mondom, hogy Niall felébredt, és teljesen ki voltam, azért tettem le. Nem tudom, végülis valamit majd csak mondok neki.
Becsengettem Louisékhoz. Harry nyitott ajtót.
- Szia! Tök rég találkoztunk, mizu veled? - kérdezte kedvesen Harry.
- Köszi, jól vagyok! Perrie itt van? - kérdeztem.
- Eleanorral mentek el valamerre. Gyere be, szerintem mindjárt jönnek! - invitált be. Kicsit furcsálltam, hogy ennyire otthon érzi magát, de nem baj. Biztos sokat vannak együtt itt is, és megszokták már ezt a dolgot.
- Sziasztok! - köszöntem a három fiúnak.
- Szia! Voltál Niallnél? Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? - bombáztak kérdéseikkel. Éppen belekezdtem volna, mikor megláttam a kiscicám a lakásban. Tudtam, hogy hiányzik valami otthonról. Most már tudom, micsoda.
- Ő nem az enyém? - néztem kérdőn Harryre, aki végülis csak azért hozta el a cicát, mert tudta, hogy Zayn nem igen fog foglalkozni vele, a velem történtekkel való tekintetre pedig inkább elhozta, és most Perrié.
- Na mi van Niallel? - sürgetett Liam. Nagyon aggódtak érte, az arckifejezésüket látván.
- Csodálatos dolog történt, ugyanis Niall felébredt! Ti elhiszitek? Én még nem, de borzasztóan örülök neki! - hadartam el, és szerintem ugyanúgy, mint nekem, óriási kő esett le a szívemről.
- Komolyan mondod? - kérdezte Louis, én pedig bólogattam.
- Mikor kelt fel? - kérdezte Harry.
- Ma délután. Hát nem csodálatos? - ültem le a kanapéra.
- Bárcsak az unokatestvéred is olyan lenne mint te. Tényleg nem tudod mi van vele? Annyira furcsa mostanában - kérdezte aggodalmasan Louis.
Ugyanúgy, ahogy Niallnek sem, nekik sem fogom kiteregetni Zayn életét. Nem mondok a problémáiról semmit, neki kell megoldania. Nem veszi észre, hogy ennyien aggódunk érte? Á, hozzá kell érteni.
- Hát, mostanában furcsa, igaz, de kérdezzétek őt. Majd ő elmond mindent, ha akar, én nem fogok semmit sem keverni neki. Mert mi van veletek? Azt hittem, veletek mindent megbeszél...
- Hát, mondom, mostanában borzalmas. Elviselhetetlen a viselkedése! Tegnap hívtam, nem vette fel. Pár napja beszélgettünk, ő meg valamire felkapta a vizet, és elment. A a tegnap előtti próbán is kiakadt valamin. Nem tudom, mi van vele, de kevésbé tudom már elviselni.
- Ez mit takar? - kérdeztem Liamet kíváncsian, ő pedig csendben lenézett a földre. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ki akarják tenni, mert akkor Zayn véglegesen is függő lesz. Beszélnem kell a fejével, megint...
A következő részt 6 komment után hozom!
Nem is húzom tovább az időt, derüljön ki, Niall felébred-e, vagy sem! ;)
Éreztem, hogy megszorítja a kezem. Reménykedően néztem szemét. Próbáltam sugallni felé, hogy ideje lenne már felébredni. Ideje lenne már, hogy belenézhessek a kék szempárjába. Óriási csend volt. A gépek pittyegtek egyedül. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Ő pedig kinyitotta szemét.
- Niall? - suttogtam halkan, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.
Ő csendben feküdt. Szemei nyitva. Nem tudtam, hogy most mi van. Én már azon is nagyon ledöbbentem, hogy végre kinyitotta a szemét, de megijedtem. Nem láttam semmilyen arckifejezést, vagy esetleg valami más jelet arra, hogy érzékeli a világot. Újra csend telepedett a szobára, a könnycseppeket pedig még követte sok ezer darab.
Mikor már teljesen kitört belőlem a sírás (fogalmam sincs miért, az örömtől, vagy a félelemtől), Niall újra megszorította a kezem, és rám mosolygott.
- Niall kérlek mondj valamit! Kérlek... mondd azt, hogy jól vagy - suttogtam neki.
- Szeretlek! - mondta halkan, majd újra rám mosolygott - köszönök mindent. És örülök, hogy itt vagy... mellettem. Tudom, hogy egész végig itt voltál... És megnyugodhatsz, jól vagyok - mondta halkan, majd közelebb húzott magához. Lágyan megcsókolt. Annyira jó volt végre érezni, hogy itt van velem. Miután elengedett, folyamatosan csak mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nagyon örültem, hogy végre felébredt, és újra velem, akarom mondani velünk van.
- A fiúk hogy vannak? Hogy van Zayn? - kérdezte ő, én pedig nem tudtam, mit válaszoljak a 'hogy van Zayn' kérdésre.
Annyi mindent el kellene róla mondanom. Például, hogy Perrievel eléggé nagy tűzharcba van, és nem beszélnek. Elmondhatnám azt, hogy nem nagyon látogatta sem őt, sem pedig engem. Elmondhatnám azt is, hogy egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban pedig leüvölti a fejemet. Elmondhatnám azt is, hogy drogozik, és hogy nagyon félek attól, hogy még a végén függő lesz. Tudnám, hogy Niall segítene neki mindenben, de nem leszek Zayn tolmácsa, vagy éppen nem leszek az, aki bekever neki, majd ő elmondja ha akarja. De remélem, nem tartja magában ezeket a dolgokat, ugyanis ha tőlem nem fogadja el a tanácsokat, akkor remélem Nialltől el fogja.
- Jól vannak, és Zayn is. Igaz mostanában vannak veszekedéseink, de megpróbáljuk korrigálni őket - úgy éreztem, ez volt a legmegfelelőbb válasz erre a kérdésre. Igaz hogy a 'megpróbáljuk korrigálni' rész nem éppen igaz, de nem akarom felidegesíteni. Majd megtudja, ha kijön.
Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy kaptam egy sms-t Perrietől, hogy menjek át hozzájuk. Nem akartam itt hagyni, sőt legszívesebben az egész napot vele tölteném, de ezt nem lehet.
- Bocsánat, de nekem mennem kell. Holnap jövök! Ígérem - mondtam neki, majd újra magához húzott, és megcsókolt.
- Holnap várlak! - nézett rám huncut vigyorral arcán, én pedig feldobódva indultam Perriehez.
Igen, ez pedig lenne a következő probléma. Útközben gondolkodtam, mit mondjak Perrienek a délelőtti után. Annyira hülye vagyok, miért kellett felhívnom?! Az igazat nem fogom elmondani neki, először is Zayn megkért rá, másodszor pedig nem szabad beleavatkoznom ebbe az ügybe. Elég már az is, hogy Zayn benne van, és félig-meddig én is, nem kell őt is belekeverni. Lehet, hogy azt mondom, hogy Niall felébredt, és teljesen ki voltam, azért tettem le. Nem tudom, végülis valamit majd csak mondok neki.
Becsengettem Louisékhoz. Harry nyitott ajtót.
- Szia! Tök rég találkoztunk, mizu veled? - kérdezte kedvesen Harry.
- Köszi, jól vagyok! Perrie itt van? - kérdeztem.
- Eleanorral mentek el valamerre. Gyere be, szerintem mindjárt jönnek! - invitált be. Kicsit furcsálltam, hogy ennyire otthon érzi magát, de nem baj. Biztos sokat vannak együtt itt is, és megszokták már ezt a dolgot.
- Sziasztok! - köszöntem a három fiúnak.
- Szia! Voltál Niallnél? Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? - bombáztak kérdéseikkel. Éppen belekezdtem volna, mikor megláttam a kiscicám a lakásban. Tudtam, hogy hiányzik valami otthonról. Most már tudom, micsoda.
- Ő nem az enyém? - néztem kérdőn Harryre, aki végülis csak azért hozta el a cicát, mert tudta, hogy Zayn nem igen fog foglalkozni vele, a velem történtekkel való tekintetre pedig inkább elhozta, és most Perrié.
- Na mi van Niallel? - sürgetett Liam. Nagyon aggódtak érte, az arckifejezésüket látván.
- Csodálatos dolog történt, ugyanis Niall felébredt! Ti elhiszitek? Én még nem, de borzasztóan örülök neki! - hadartam el, és szerintem ugyanúgy, mint nekem, óriási kő esett le a szívemről.
- Komolyan mondod? - kérdezte Louis, én pedig bólogattam.
- Mikor kelt fel? - kérdezte Harry.
- Ma délután. Hát nem csodálatos? - ültem le a kanapéra.
- Bárcsak az unokatestvéred is olyan lenne mint te. Tényleg nem tudod mi van vele? Annyira furcsa mostanában - kérdezte aggodalmasan Louis.
Ugyanúgy, ahogy Niallnek sem, nekik sem fogom kiteregetni Zayn életét. Nem mondok a problémáiról semmit, neki kell megoldania. Nem veszi észre, hogy ennyien aggódunk érte? Á, hozzá kell érteni.
- Hát, mostanában furcsa, igaz, de kérdezzétek őt. Majd ő elmond mindent, ha akar, én nem fogok semmit sem keverni neki. Mert mi van veletek? Azt hittem, veletek mindent megbeszél...
- Hát, mondom, mostanában borzalmas. Elviselhetetlen a viselkedése! Tegnap hívtam, nem vette fel. Pár napja beszélgettünk, ő meg valamire felkapta a vizet, és elment. A a tegnap előtti próbán is kiakadt valamin. Nem tudom, mi van vele, de kevésbé tudom már elviselni.
- Ez mit takar? - kérdeztem Liamet kíváncsian, ő pedig csendben lenézett a földre. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ki akarják tenni, mert akkor Zayn véglegesen is függő lesz. Beszélnem kell a fejével, megint...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)