21. fejezet

Nos, itt lenne az új rész! Köszönöm a díjakat, a kommenteket, és azt is, hogy használjátok a 'tetszik' gombot is, valamint azt is, hogy több mint 11.000 oldalmegjelenítésem van!♥
Thank you my readers!
A következő részt 6 komment után hozom! :)


Másnap reggel nagyon korán keltem, így nem futottam össze Zaynnel, pedig fontos lett volna.
Tegnap nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal róla. Ők is biztosan állítják, hogy borzasztóan megváltozott, és attól félek, hogy ennek én vagyok az oka. Tulajdonképpen, akkor miattam fogja elcseszni a lehetőségét a zenei karrierre. A srácok nem mondták ki konkrétan, de utaltak rá, hogyha Zayn nem változik, elbúcsúzhat a One Direction-től. Viszont, ha Zayn nem bírja felfogni tetteinek súlyát, akkor tényleg nem érdemli meg, hogy bandatag maradjon.
Miután megreggeliztem, leültem a kanapéra, és TV-t néztem. Reggel 7 órakor még semmi érdekes nem volt, így végül úgy döntöttem, hogy visszafekszem. Nem vesztek semmit, maximum ébren maradok.
Nem sokat feküdhettem a gondolataimmal, mikor Zayn belépett a szobámba. Hangsúlyoznám, reggel negyed nyolckor, így nagyon csodálkoztam.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Csak gondolkoztam. És... tudom, hogy tegnap voltál a srácoknál. Mondtak valamit?
Nem volt most lelki erőm elmondani neki mindent. Nem tudom, éppen ő hogy van. Nem akarom, hogy drogozzon. Furcsa dolog ez, hiszen mostanában nem nagyon aggódtam érte ennyire.
- Igazából semmi érdekeset. Kicsit berágtak rád. Szerintem meg kellene beszélned velük... mindent. A drogozásról is beszélned kellene velük.
- Nem fogok beszélni erről nekik! - mondta idegesen.
- Miért? Miért nem mered bevállalni? Zayn! Istenem, térj már magadhoz! Ők a legjobb barátaid! Soha nem ítélnének el emiatt, sőt, segítenének ebből kimászni! Ne süllyedj mélyebbre kérlek, mert annak nem lesz jó vége. De tudod mit? Ha velük nem akarsz erről beszélni, akkor beszéld meg Perrievel. Tudom, hogy még mindig szereted, és ő is szeret téged.
- Ezt mégis honnan gondolod? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam.
- Hogy honnan gondolom? Te teljesen elveszett vagy nélküle! Valld be, hogy így van... - löktem meg mosolyogva, ő pedig a tekintetével a földet pásztázta - Igazam van, vagy igazam van? (by: Audrey.:D a szerk.)
- Igazad van... - látta be ő is, majd egy enyhe mosoly jelent meg az arcán.
- Beszélj vele, mert nem csak neked hiányzik... - vallottam be neki, ő pedig felnevetett.
- Oké, beszélek vele. De csak miattam! - mondta, én pedig szúrós szemekkel néztem rá - meg egy kicsit miattad is...
Ez a mai reggel felettébb furcsán kezdődött. Kíváncsi vagyok, mit tartogat nekem még ez a mai nap...

*Perrie szemszöge*
Mikor lementem a konyhába, Eleanor már ébren volt.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman. Nagyon szerettem Eleanort, hiszen száz százalékig optimista volt, és mindig mosolygott, a szimpla kedvessége pedig már jó hatással volt rám.
- Neked is... - válaszoltam, majd ásítottam egy óriásit.
- Na mi az? Nem aludtál sokat? - kérdezte nevetve.
- Ami azt illeti, nem. Folyton csak Zayn jár a fejemben. Annyira nem akarom elhinni, hogy ezt mondom, de szakítok vele. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de ez így nem mehet tovább. Nem beszéltünk a veszekedésünkről, és annyira furcsa. Eleanor, szerintem van már neki más...
Hihetetlen, hogy ezt mondom, és igen, rohadt nehéz lesz, de szakítanunk kell. Nem mehet ez így tovább. Én nem tudok ekkora bizonytalanságban élni. Vége, bármennyire is fáj...
- Perrie. Biztos vagy ebben? Ne hamarkodd el!
- Mert szerinted ez így jó? Hogy csak lézengek, lelkileg kikészültem, és ő lehet, hogy bulizik, és csajozik? El, én már döntöttem. Bármilyen nehéz is...
Eleanor nem mondott semmit, csak megölelt. Jól esett, hogy támogatott.
- Nem is kérek reggelit, elintézem ezt... - mondtam, majd felmentem a szobámba. Remegő kézzel nyúltam a telefonomért. Tárcsáztam Zayn számát.
- Szia! - szólt bele a telefonba. Nem tudtam a hangjából kivenni, hogy örül, vagy inkább a pokolba kíván.
- Szia. Figyelj, beszélnünk kellene.
- Én is hívni akartalak már... Találkozzunk mondjuk a Starbucksban 15 perc múlva. Rendben?
- Ott találkozunk! - majd köszönés nélkül letettem a telefont.
Idegesen indultam el Eleanoréktól. Nagyon izgultam, féltem attól, hogy Zayn mit szól majd... Hogy fogadja majd?
Nagyon szeretem őt, de ezt le kell zárnom magamban. Ha ő nem táplál felém érzelmeket, akkor jobb is, hogy nem folytatjuk, hiszen akkor annak semmi értelme sincs.
Mikor beléptem az ajtón, hamar megláttam Zaynt. Integetett, majd egy sármos mosolyt dobott felém. Nagyon jól nézett ki... Erősnek kell lennem! Ezt már lezártam.
- Szia Pezz! - állt fel, hogy megöleljen, de én nem engedtem neki. Kérdőn nézett rám, én pedig belekezdtem mondandómba.
- Zayn, figyelj! Nekem ez így nem megy tovább. Szakítanunk kell...
- Mi?! Perrie, kérlek, ezt nem gondolod komolyan! - nézett rám hitetlenül.
- De igen. Nekem ez így nem megy! Nagyon elrontottuk. Ne hibáztasd magad! Ezt ketten rontottuk el. Sajnálom! - mondtam neki, és még mielőtt elkezdtem volna sírni előtte, adtam egy utolsó csókot, és elrohantam. Azonban az utcán kitört belőlem a sírás. Ekkora fájdalmat még soha nem éreztem. A sok közös élmény. Az együtt töltött három év. Az életem egyik darabját veszítettem el. Talán túl sok mindent rontottunk el, hogy ez így alakult. Nem tudom, mi lesz velem nélküle.

*Daisy szemszöge*
Miután felöltöztem és rendbe szedtem magam, elindultam Niall-höz a kórházba. Nagyon ki voltam virulva a reggeli beszélgetésünk miatt, és óriási nagy örömmel léptem be Niall kórtermébe is.
- Szia drága! - köszönt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hello! Hogy vagy? Mondták már mikor jöhetsz ki? - kérdeztem kíváncsian, ugyanis most az a cél, hogy kijöjjön a kórházból, és minden oké legyen. Mondjuk a kezemről is levehetnék már ezt a gipszet, ugyanis nagyon viszket alatta a kezem...
- Egész jól! Sőt, egyre jobban. Azt még nem tudom, de a doki szerint javulok. Zaynnel mi újság? Kibékültek már Perrievel?
- Honnan tudod, hogy összevesztek? - kérdeztem csodálkozva, ugyanis én nem említettem neki.
- Tegnap beszéltem Zaynnel telefonon. Ő mondta, hogy nincs rendbe velük minden. Meg sok mindenről beszélgettünk még. Sokat mesélt!
Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy tud-e a drogos ügyleteiről, de nem szerettem volna kockáztatni.
- Ma reggel beszélgettünk Zaynnel, és remélhetőleg kibékülnek. Annyira jó lenne, ha Perrie visszaköltözne! -áradoztam terveimről.
Sokáig beszélgettünk Niallel, de délután négykor már úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert kíváncsi voltam már, hogy mi volt Zayn és Perrie közt.
Óriási lendülettel indultam haza, hajtott a kíváncsiság.
Azonban hazaérve csalódnom kellett, ugyanis Zayn nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva.
Mindegy, végülis egyszer majd hazavergődik. Csak győzzem kivárni!

~KITÉRŐ~

Sziasztok!
Sajnos nem új résszel jövök (íródik!), hanem egy fontos kéréssel. Jelentkeztem a facebookon egy blogversenyre, és nagyon sokat jelentene ha dobnátok egy lájkot:

IDE!

A lájkok csak akkor érvényesek, ha az oldalt is lájkoljátok! Előre is köszönöm!

Eszti

20. fejezet

Huhúú, óriási örömmel hozom a 20. fejezetet! Elértük a 40 feliratkozót, sőt, az előző bejegyzésre is nyolc kommentet kaptam, és borzasztóan örülök neki! Köszönöm!♥ 
A következő részt 6 komment után hozom!
Nem is húzom tovább az időt, derüljön ki, Niall felébred-e, vagy sem! ;)


Éreztem, hogy megszorítja a kezem. Reménykedően néztem szemét. Próbáltam sugallni felé, hogy ideje lenne már felébredni. Ideje lenne már, hogy belenézhessek a kék szempárjába. Óriási csend volt. A gépek pittyegtek egyedül. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Ő pedig kinyitotta szemét.
- Niall? - suttogtam halkan, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.
Ő csendben feküdt. Szemei nyitva. Nem tudtam, hogy most mi van. Én már azon is nagyon ledöbbentem, hogy végre kinyitotta a szemét, de megijedtem. Nem láttam semmilyen arckifejezést, vagy esetleg valami más jelet arra, hogy érzékeli a világot. Újra csend telepedett a szobára, a könnycseppeket pedig még követte sok ezer darab.
Mikor már teljesen kitört belőlem a sírás (fogalmam sincs miért, az örömtől, vagy a félelemtől), Niall újra megszorította a kezem, és rám mosolygott.
- Niall kérlek mondj valamit! Kérlek... mondd azt, hogy jól vagy - suttogtam neki.
- Szeretlek! - mondta halkan, majd újra rám mosolygott - köszönök mindent. És örülök, hogy itt vagy... mellettem. Tudom, hogy egész végig itt voltál... És megnyugodhatsz, jól vagyok - mondta halkan, majd közelebb húzott magához. Lágyan megcsókolt. Annyira jó volt végre érezni, hogy itt van velem. Miután elengedett, folyamatosan csak mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nagyon örültem, hogy végre felébredt, és újra velem, akarom mondani velünk van.
- A fiúk hogy vannak? Hogy van Zayn? - kérdezte ő, én pedig nem tudtam, mit válaszoljak a 'hogy van Zayn' kérdésre.
Annyi mindent el kellene róla mondanom. Például, hogy Perrievel eléggé nagy tűzharcba van, és nem beszélnek. Elmondhatnám azt, hogy nem nagyon látogatta sem őt, sem pedig engem. Elmondhatnám azt is, hogy egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban pedig leüvölti a fejemet. Elmondhatnám azt is, hogy drogozik, és hogy nagyon félek attól, hogy még a végén függő lesz. Tudnám, hogy Niall segítene neki mindenben, de nem leszek Zayn tolmácsa, vagy éppen nem leszek az, aki bekever neki, majd ő elmondja ha akarja. De remélem, nem tartja magában ezeket a dolgokat, ugyanis ha tőlem nem fogadja el a tanácsokat, akkor remélem Nialltől el fogja.
- Jól vannak, és Zayn is. Igaz mostanában vannak veszekedéseink, de megpróbáljuk korrigálni őket - úgy éreztem, ez volt a legmegfelelőbb válasz erre a kérdésre. Igaz hogy a 'megpróbáljuk korrigálni' rész nem éppen igaz, de nem akarom felidegesíteni. Majd megtudja, ha kijön.
Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy kaptam egy sms-t Perrietől, hogy menjek át hozzájuk. Nem akartam itt hagyni, sőt legszívesebben az egész napot vele tölteném, de ezt nem lehet.
- Bocsánat, de nekem mennem kell. Holnap jövök! Ígérem - mondtam neki, majd újra magához húzott, és megcsókolt.
- Holnap várlak! - nézett rám huncut vigyorral arcán, én pedig feldobódva indultam Perriehez.
Igen, ez pedig lenne a következő probléma. Útközben gondolkodtam, mit mondjak Perrienek a délelőtti után. Annyira hülye vagyok, miért kellett felhívnom?! Az igazat nem fogom elmondani neki, először is Zayn megkért rá, másodszor pedig nem szabad beleavatkoznom ebbe az ügybe. Elég már az is, hogy Zayn benne van, és félig-meddig én is, nem kell őt is belekeverni. Lehet, hogy azt mondom, hogy Niall felébredt, és teljesen ki voltam, azért tettem le. Nem tudom, végülis valamit majd csak mondok neki.
Becsengettem Louisékhoz. Harry nyitott ajtót.
- Szia! Tök rég találkoztunk, mizu veled? - kérdezte kedvesen Harry.
- Köszi, jól vagyok! Perrie itt van? - kérdeztem.
- Eleanorral mentek el valamerre. Gyere be, szerintem mindjárt jönnek! - invitált be. Kicsit furcsálltam, hogy ennyire otthon érzi magát, de nem baj. Biztos sokat vannak együtt itt is, és megszokták már ezt a dolgot.
- Sziasztok! - köszöntem a három fiúnak.
- Szia! Voltál Niallnél? Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? - bombáztak kérdéseikkel. Éppen belekezdtem volna, mikor megláttam a kiscicám a lakásban. Tudtam, hogy hiányzik valami otthonról. Most már tudom, micsoda.
- Ő nem az enyém? - néztem kérdőn Harryre, aki végülis csak azért hozta el a cicát, mert tudta, hogy Zayn nem igen fog foglalkozni vele, a velem történtekkel való tekintetre pedig inkább elhozta, és most Perrié.
- Na mi van Niallel? - sürgetett Liam. Nagyon aggódtak érte, az arckifejezésüket látván.
- Csodálatos dolog történt, ugyanis Niall felébredt! Ti elhiszitek? Én még nem, de borzasztóan örülök neki! - hadartam el, és szerintem ugyanúgy, mint nekem, óriási kő esett le a szívemről.
- Komolyan mondod? - kérdezte Louis, én pedig bólogattam.
- Mikor kelt fel? - kérdezte Harry.
- Ma délután. Hát nem csodálatos? - ültem le a kanapéra.
- Bárcsak az unokatestvéred is olyan lenne mint te. Tényleg nem tudod mi van vele? Annyira furcsa mostanában - kérdezte aggodalmasan Louis.
Ugyanúgy, ahogy Niallnek sem, nekik sem fogom kiteregetni Zayn életét. Nem mondok a problémáiról semmit, neki kell megoldania. Nem veszi észre, hogy ennyien aggódunk érte? Á, hozzá kell érteni.
- Hát, mostanában furcsa, igaz, de kérdezzétek őt. Majd ő elmond mindent, ha akar, én nem fogok semmit sem keverni neki. Mert mi van veletek? Azt hittem, veletek mindent megbeszél...
- Hát, mondom, mostanában borzalmas. Elviselhetetlen a viselkedése! Tegnap hívtam, nem vette fel. Pár napja beszélgettünk, ő meg valamire felkapta a vizet, és elment. A a tegnap előtti próbán is kiakadt valamin. Nem tudom, mi van vele, de kevésbé tudom már elviselni.
- Ez mit takar? - kérdeztem Liamet kíváncsian, ő pedig csendben lenézett a földre. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ki akarják tenni, mert akkor Zayn véglegesen is függő lesz. Beszélnem kell a fejével, megint...