23. fejezet

Sziasztok!
Íme, új fejezet, kicsit rövid, ezért elnézést.
Kedves Adrienn, és Lau Ra! Azért nem írtam Zayn szemszöget /és valőszínűleg nem is fogok egy darabig/, hogy kicsit felcsigázzalak benneteket! ;)
Köszönök mindent újra, újra és újra, valamint sajnálom, hogy valaki leiratkozott a blogról. Nézzétek. Nem tudok, még nyáron sem(!!!) minden nap új részt hozni. Sajnálom, ha ezért iratkoztok le, de nem görnyedek napi 24 órában a számítógép előtt! Remélem, elfogadjátok ezt a tényt, és nem okozok csalódást sem. 
A következő részhez nem adok meg komment határt, de nagyon örülnék, ah enélkül is komiznátok!
Üdvözletem: Eszti


Két nap telt el azóta, amióta Zayn eltűnt. Egyszerűen... elnyelte a föld. Mindenhol kerestük, de nem sok sikerrel. Nagyon hiányzik. Csendes a ház nélküle. Őszintén szólva, unatkozom nélküle. Nem arra gondolok, hogy nincs kit szekálni meg ilyesmi, hanem a beszélgetések hiányoznak.
Nagyon el szeretném vele rendezni a dolgot. Őszintén szólva, óriási bűntudatot érzek. Hiszen, amikor ideköltöztem hozzájuk, mindig én csináltam a fesztivált, mindenért. Ő sokáig csak tűrte a dolgokat, de kiborult. Elkezdődtek a veszekedések, Perrie elment, Zayn összeomlott. És most? Most, hogy szakítottak, még rosszabb, hiszen semmit sem tudunk róla. És azt hinné az ember, nem lehet rosszabb, hogy ennél nincs lejjebb... Van!
Tegnap előtt kicsit összevesztünk Niallel. Nagyon megviseli ez az egész őt is, és lehet, hogy rajtam vezette le, vagy mit tudom én. Igazából igaza van. Nem kellett volna eltitkolnom mindezt előlük. Ha nem rejtegettem volna semmit, nem itt tartanánk! Zaynnel minden rendben lenne, lehet, hogy Perrievel is kibékültek volna.
A srácok még pluszba lemondták a koncertjeiket is. Emiatt is óriási bűntudatom van. Tudom milyen, amikor a kedvenced koncertjére megveszed a jegyet már hónapokkal az előadás előtt, alig várod, hogy ott legyél. A koncert estéjén pedig bejelentik, hogy elmarad. Nagyon nagy csalódás ez a rajongóknak. Voltam már így. Együtt érzek minden rajongóval...
Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy teljesen egyedül maradtam Zayn luxusvillájában. A ház nagyon nagy, én pedig fogalmam sincs, hogy tereljem el a gondolataimat. A fej fájás néha eltérít mindentől, de nagyon sokat agyalok. Tulajdonképpen bátran kijelenthetem, hogy nem eszem, nem alszom. Jöhet a kérdés, akkor mit teszek? Ülök a kanapén, bámulok ki a fejemből és várom, hogy Zayn belépjen azon a rohadt ajtón, és minden helyrejöjjön.
Őszintén, legszívesebben visszapörgetném az időt egészen az ideköltözésem napjáig. Ha tudtam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok, nem lettem volna ennyire makacs és szemtelen.
El akartam terelni a gondolataimat, így bekapcsoltam a tv-t. Semmi értelmes műsort nem találtam. Nem értem, miért nem tudnak valami normális dologgal előrukkolni végre...
Csengettek. Na végre, történik valami. Óriási léptekkel vettem célba az ajtót. Mikor kinyitottam, nagy meglepetésemre Niall állt az ajtóban. Rögtön a nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, hogy idejött. Olyan régen öleltem meg így!
Azonban tudtam hogy nem minden oké. Niall nem viszonozta gesztusomat.
- Mi a gond? - tettem fel a kérdést, amire sajnos tudtam a választ.
- Nézd, Daisy. Azért jöttem ide először, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Mármint...
- Gyere be - mondtam. Kicsit kínosan éreztem magam. Éreztem, hogy nincs rendben minden. Valahogy... azt érzem, hogy nem békülni jött, de ne nekem legyen igazam.
Leült a kanapéra, én pedig szembe vele, de nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy ha belenézek kék szemeibe, akkor belekezd abba, amiért jött. Féltem az elutasítástól.
- Szóval azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy van-e még valami, amit nem mondtál el az unokatestvéreddel kapcsolatban...
- Miért, szerinted van még valami? - tettem fel a kérdést.
- Azért kérdezem, mert fogalmam sincs!
- Semmi más nincs már, és örülnék, ha lezárnánk végre ezt a dolgot! Igen, jól tudom, hogy szólnom kellett volna, de Zayn megkért arra, hogy ne szóljak senkinek se!
- És te mi óta teszed azt, amit ő mond? - kérdezi, és eljött a pillanat, amikor magamat sem értettem.
Igaza volt. Hiszen, sosem hallgattam Zaynre, meg se hallottam néha (meg sem akartam hallani), amit mondott. Most meg "szövetkezek" vele, pont akkor, amikor tényleg nem kellett volna rá hallgatnom. Gratulálok Brown, azt tényleg jól megcsináltad!
- Ezt elrontottam... - szaladt ki a számon. Nem akartam Niall előtt sajnáltatni magam, de így már teljesen mindegy.
Tönkretettem mindent. Zayn életét, a fiúkét, Perrieét. Ezt nem hiszem el. Nincs értelme tovább itt lennem.
Niallt lent hagyva felrohantam a szobámba, és sírni kezdtem. Feleslegesen vagyok tovább itt Zaynnél. Tönkretettem az életét! Miattam szakítottak Perrievel is. Lehet, hogy elege lett belőlem, és azért kezdett el drogozni is. Hát, most már ln is elmondhatom, hogy tönkretettem az életüket. Gratulálok magamnak.
- Daisy, ez nem csak a te hibád! - jött be Niall az ajtón, majd leült mellém és megsimogatta a hátam.
- De nagy részben igen! Nem érted? Zayn miattam volt ennyire gonosz és bunkó. Miattam szakítottak Perrievel is! Nem érted? Tönkretettem az életét...
Felnézek rá. Belenézek a kék szemeibe, amitől kicsit megnyugszom. Elmosolyodik, én pedig megölelem.
- Szeretlek - suttogom neki - és sajnálom.
Ő válaszul megcsókolt.
- Na gyere, aludj nálam, amíg Zayn elő nem kerül! - mondja, nekem pedig elakad a szavam a meglepődöttségtől, de ő már a ruháimat keresi, így nem tudok ellenkezni.

22. fejezet

Haliii!
Ismét itt lenne az új rész. Ezerszer köszönöm (újra és újra) a feliratkozókat, és a visszajelzéseket! Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik, amit írok és csinálok, és ennyien olvastok, és ez ösztönöz arra, hogy minél hamarabb részt hozzak, és hogy egyáltalán tovább írjam a blogot.
A következő részt 6 megjegyzés után hozom! :)
Eszti


Zayn másnap reggelre sem jött haza, és ez aggodalommal töltött el. Biztos voltam benne, hogy megint drogozott. Viszont, akkor ezek szerint Perrievel sem mentek simán a dolgok. Ezt csak egyféleképpen tudhatom meg, mégpedig ha ellátogatok a Louis Tomlinson rezidenciára. Most nem érdekel, ha alszanak, ha nem, ez fontos.
Valamint az sem érdekel, hogy Zayn mit akar vagy mit nem, ezt meg kell beszélnem a srácokkal. Ha Zayn megint csinált valami hülyeséget, akkor ők tudják a legjobban, hogy hogyan állítsák le. Valamint most már tényleg nem bírom ezt az egészet egyedül. Nem tudom Zaynt olyan formába tartani, mint amilyenbe kellene.
Miután felöltöztem, elindultam a srácokhoz. Kicsit hűvös volt még így hajnali hatkor, sőt még fáztam is, így futva tettem meg az utat.
Azonban mielőtt becsengettem volna, megpróbáltam felhívni Zaynt. Addig vártam, amíg be nem kapcsolt a hangposta. És megpróbáltam még egyszer, és még egyszer, reménytelenül. Komolyan aggódtam érte. Nem akartam, hogy bármi hülyeséget csináljon.
Becsengettem. Eleanor nyitott ajtót, és látszott rajta, hogy már régen fent van.
- Daisy! Hát te? - kérdezte kíváncsian, mosollyal az arcán.
- A fiúk itt vannak? - mentem be, lehet kicsit idegesen. Egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy elmondjam az igazat a fiúknak, annál inkább csak idegeskedtem.
- Szerencséd van, ugyanis a tegnapi koncert után idejöttek... - ó, szóval tegnap koncert volt.
- Zayn itt van? A koncerten ott volt? - kérdeztem remegő kézzel. Lehet, hogy ez csak egy félreértés. Reménykedtem, hogy El azt válaszolja, hogy 'igen, itt van, minden oké', de sajnos nem ez jött.
- Nincs itt. A fiúk azt mondták furcsa volt, ami érthető is... Koncert után nagyon gyorsan elviharzott, nem beszélt senkivel sem.
Az ujjaimat tördeltem. Ezt nem hiszem el. Egyre jobban aggódtam. Lehet, hogy túlreagálom, de mégiscsak az unokatestvérem. Ő a legtöbb esetben mellettem volt, és most ezt viszonoznom kell neki, akár össze vagyunk veszve, akár nem...
- Mit értesz az alatt, hogy érthető is? - tuti lemaradtam valamiről.
- Perrie szakított vele tegnap... - suttogta.
- Beszélnem kell a srácokkal! - rohantam az emeletre. Nem érdekel a hisztijük. Nem érdekel, ha nem jönnek, akkor egyedül csinálom végig.
Az ajtón úgy rontottam be, mint egy őrült. Pont eltaláltam a szobát.
- Te mit keresel itt?! - kérdezték a fejükre húzva a párnát - Gyere vissza később!
- Én megértem, ha álmosak vagytok, de óriási probléma van... - mondtam halkan. Nem akartam kiabálni. Tudtam jól, hogy érteni fogják. Szép lassan mindegyikük felnézett a párna alól.
- Mi történt? - kérdezte ijedt arccal Harry.
- A koncert óta beszéltetek Zaynnel? Egyszerűen fogalmam sincs hol van. És aggódom, mert érzem, hogy hülyeséget csinál.
- Mit parázol ennyire? Felnőtt ember, meg tud mindent oldani... - mondta Louis, majd mind a hárman kezdtek visszaaludni.
- Szerintem ha valaki drogozik, azt nem lehet egyedül megoldani! - erre mind a hárman újra felkapták a fejüket.
- Felöltözünk, és lemegyünk, te meg elmondasz mindent. - mondta Liam, majd lesétáltam a nappaliba.
Ideges voltam. Folyamatosan tördeltem az ujjaimat, a lábamat pedig folyamatosan ráztam. Nem tudtam mit mondjak... vagy inkább, hogy mondjam el ezt az egészet.
Mindenki leért. Belekezdtem.
- Nem akarta, hogy tudjátok. Én sem tudtam volna meg, ha nem tesz egy hibát. Egy furcsa sms-ből tudtam meg, hogy találkozik valakivel a parkban. Gondoltam követem, és kiderítem, mi van vele, hiszen teljesen bunkó volt akkor sokáig. Szóval, követtem a parkba, és egy zacskót kapott, pénzt adott - sóhajtottam. Nehéz volt felidézni ezeket a pillanatokat - Hazaérvén kérdőre vontam, hogy mi volt ez az egész. Elmondta, hogy pár hete drogozik. Azt hitte, jobban lesz tőle, és ezért csinálta. Akkor még csak olyan "kezdő" fázisban volt. Abból hamar le lehet állni. Egy darabig nem is csinált semmi ilyesmit, legalábbis nem látszott rajta. Aztán eljött a tegnap. Ki szeretett volna békülni Perrievel. Nagyon szereti őt. Tényleg. Nem bírta elviselni a hiányát. Este nem jött haza, hát gondoltam Pezz-el van. Mivel reggel sem írt, és nem adott semmi információt a hollétéről, éreztem, hogy van valami... - csuklott el a hangom.
Úristen, mennyire rossz ez most. Aggódom érte. Tényleg, igazából. Azt hittem, nem lesz ebből olyan kapcsolat, mint amilyen volt. Azt hittem, soha nem fogom úgy szeretni, mint ahogy azelőtt szerettem. Tévedtem. Mindenkor tévedtem. Még akkor is, amikor leüvöltöttem a fejét, úgy körülbelül mindig. De én szeretem. Igen, kimondtam. Durva, mi? Azt akarom hogy olyan legyen minden, mint régen. Elfelejtek mindent, ha rajtam múlik. Az égvilágon mindent. Ideje egy új lapot kezdenünk, azt hiszem, mindkettőnknek. Ehhez azonban ő is szükséges, még pedig épségben.
- Hívtátok már ti is? - törtem meg a csendet.
- Igen, de nem veszi fel, nekünk sem. Tippem sincs, hol lehet... - temette tenyerébe a fejét Liam.
- Te hol kerested? - kérdezte Louis.
- Még sehol. Egyszerre idejöttem. De fiúk. Ne haragudjatok, hogy nem szóltam, de ez nekem is rohadt nehéz... - mondtam újra remegő kézzel, majd előtört belőlem a sírás... Daisy erősnek kell maradnod!
Letöröltem könnyeimet, majd intettem, hogy menjünk keresni Zaynt. Kételkedve néztek rám, amolyan 'így gondolod, tényleg menni akarsz?' nézéssel. Én bólintottam egy nagyot, beleegyezésként.
Mindegyikünk másfelé indult el.
Másfél óra után sem találtuk meg. Elgondolkodtam. Talán túlreagálom. Tényleg, lehet, hogy csak sétál... tegnap óta? Na jó, ez úgy hülyeség, ahogy van. Ahh, mere menjünk? Mit csináljunk? Megvan! Niallnél még nem voltam. Írtam a fiúknak, hogy elmegyek hozzá, de azért ők még keressék tovább.
Úgy rohantam Niall kórtermébe, ahogy még soha sem rohantam. A recepciónál mindig furcsán néznek rám, mert folyton visszajárok ide. Nem igen szoktak visszajárni azok, akiket kiengedtek.
Berontottam Niall kórtermébe, de sajnos Zayn nem volt ott.
- Szia! Zayn nem volt itt? Nem hívott? Sms? - támadtam le egyszerre.
- Nem, nem volt itt. Minden oké? Mi történt? - kérdezte kétségbeesetten. Tudtam, hogy nem titkolhatom el előle, így elmondtam neki mindent. Ő végig csendesen hallgatott.
- Most ez a helyzet. Nem tudom, hol van, mi van vele. Mindenkit elég rosszul érint ez a dolog...
Niall falfehéren ült. Azt is megkockáztattam volna, hogy vesz levegőt.
- Egyedül hagynál egy kicsit? - mondta rekedt hangon, én pedig egy puszit nyomtam homlokára, és eleget tettem kérésének.
Zayn azonban még estére sem került elő. Mintha a föld nyelte volna el. Egyre jobban féltem. Mi van, ha valami borzasztó dolog történt vele?