Sziasztok! Sajnálattal vettem észre, hogy valaki leiratkozott a blogomról, és szinte minden bejegyzéshez valaki megnyomja a nem tetsziket... Ez engem nem is zavar, mert tudom, hogy nem mindenkinek tetszhet. De légyszi, akinek nem tetszik valami, az MONDJA MEG! Ugyanis tudok változtatni, ha úgy van. Ezért kérdezném tőletek azt, hogy mi tetszik, és mi nem tetszik a blogban! Köszönöm szépen!♥
Mostani feltételem: 4 komment.:)
Végre eljött a nagy nap! Ma mentünk Niallel Ausztráliába. Azonban még egy teljes napot ki kellett bírnom abban a rohadt iskolában...
Utolsó óránk tesi volt, amit történetesen utáltam. Hogy miért?! Azok a szemét osztálytársaim, testnevelés rán szokták kidühöngeni magukat focizás közben. Igen, focizunk, lányok és fiúk, külön. Mivel, most én vagyok a közellenség, mert nem hívtam meg hozzánk a nagymenő lányokat, ezért kis félelemmel vártam a tesi órát. Arról senki sem tud, hogy Ausztráliába megyek Niallel. Jobb is, mert ha kiderülne ez is, szerintem elbúcsúzhatnék mindenkitől.
- Brown az egyik csapatkapitány, Holmes a másik! - hát, igen. A tesitanárunk imád minket a vezetéknevünkön szólítani.
Én kezdtem a válogatást. Megpróbáltam jó csapatot összehozni magamnak. Akit legelőször választottam, Ellie volt. Nem azért, mert kibékültünk, hanem azért, mert ő egy jó játékos. És kell az erősítés.
A fiú osztálytársaink ma úgy döntöttek, hogy kondiznak, így az egész terem a miénk, lányoké volt.
Elkezdtünk játszani. Mikor nálunk volt a labda, ők vették el, mikor náluk, akkor mi vettük el tőlük a labdát. Nem bírtunk gólt rúgni, mert erős csapat volt mindkettő, és egyszerűen nem tudtuk elvinni a kapuig a labdát. Azonban ezt nem játszottuk sokáig, ugyanis egy fiú belépett a terembe. Egy fiú, akit minden lány imád. Akinek szőke haja, és gyönyörű kék szeme van. Hölgyeim, és uraim: Niall Horan!
Ennyi kellett mindenkinek, ott hagyták a focit, és lerohanták a barátomat. Niall mindenkivel kedves volt, közvetlen, autogrammot osztogatott. Mikor legalább minden osztálytársammal végzett, elindult felém.
- Veled mi van? Egy ilyen nagy sztárral nem szeretnél kapcsolatot létesíteni? Tudod csak neked, csak ma, odaírom a telefonszámomat is az aláírás mellé...
- Tudod mi jönne nekem jól a telefonszámodon kívül? Egy fuvar haza... - folytattam a hülyéskedést, mire ő egy puszit nyomott az arcomra. Ennyi kellett. Ha szemmel ölni lehetne, én már régen halott lennék. Az összes lány bámult mikor kifelé mentem a teremből, ugyanis kicsengettek.
Az öltözőben mindegyikük csak lesett. Nem mertek kérdezni, sem beszólogatni. De nem is gond, itt hagyom őket 2 hétre! Nem kell hallgatnom a vinnyogásukat meg a hisztijeiket. Milyen szép az élet!
- Kész vagy? - kérdezte Niall mikor kiértem hozzá a suli elé.
- Persze, menjünk!
Mikor hazaértünk, én felmentem a bőröndömért, és összepakoltam pár cuccot. Még most sem tudom elhinni, hogy tudtam két hétre való ruhát, cipőt összepakolni egyetlen egy bőröndbe... Mindegy, ez örök rejtély marad.
Eljött az idő, hogy induljunk. Hogy milyen érzések kavarogtak bennem? Hiány, félelem, és egy csöppnyi öröm. Hiány azért, mert nagyon hiányozni fog Perrie, a srácok, El, és Zayn is. Attól féltem, hogy anyuékat már nem fogom látni... ha esetleg későn érünk oda... Hogy minek örültem? Niallel mehetek, és ez nekem már alapjában véve öröm. Főleg annak örülök, hogy nem kell suliba menni.
- Vigyázz magadra, és majd jelents! - köszönt el tőlem Perrie, és egy borítékot adott a kezembe. Ki akartam bontani, de ő ezt mondta:
- Csak a repülőn! Olvasnivaló az útra! - kíváncsi voltam mi van benne, de szót fogadtam.
- Remélem a szüleiddel minden oké... - mondta Zayn elbúcsúzó szöveg gyanánt.
- Én is... - mondtam neki. Köszi Zayn, hogy ennyire aggódsz értem!
A többiektől is kaptunk egy óriási ölelést, majd kiindultunk a reptérre. Louis vitt ki minket, de csak lerakott és el is ment, ugyanis El-hez sietett.
A gépre hamar felszállhattunk. Nem magángéppel mentünk, így pár lány odajött Niallhez képért és aláírásért. Miután lerendezte rajongóit, rám nézett.
- Daisy ne aggódj! Biztos minden rendben lesz! - mondta, majd megszorította kezemet.
- Jó hogy itt vagy... - válaszoltam, mire lágyan megcsókolt. Imádtam amikor szája az enyémhez ér... Minden megszűnik körülöttünk.
Kisebb késéssel, de felszálltunk. Sosem ültem még repülőgépen, ezért csak forgolódtam össze-vissza. A tájat néztem, Niallt, a többi embert... Annyira szuper!
*1 óra múlva*
Niall bealudt, én pedig unatkoztam. Eszembe jutott a levél, amit Perrie adott. Előkotortam a zsebemből, és olvasni kezdtem.
Daisy!
Zayn vagyok. Bocsáss meg, hogy csak így tudom leírni, amit érzek, de nem tudtam, hogy mondjam el neked...
Először is tudnod kell, hogy szeretlek. Sajnálom ezt az egészet. Amit néha művelek veled. Néha bunkó vagyok, tudom. Nem tudlak megérteni annyira ( bocsi, hogy nem vagyok lány ), sokszor veszünk össze emiatt.
És, hogy miért nem mondtam el neked? Mert tudtam, hogy összetörsz. Hogy összevesszünk... mint most, és...
Az olvasást nem tudtam folytatni, mivel a gép egyszer csak rázkódni kezdett... Minden utas ijedten meredt egymásra.
- Niall, mi történik?! - kérdeztem ijedten tőle, ő pedig megszorította a kezem...
