Kedves olvasók!♥
Ismételten új résszel jelentkezem, és szintén csak remélni tudom, hogy elnyeri tetszéseteket, úgy, ahogy az új kinézet is, amit nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak! Tudod, a törlesztésem a matek házik... ;)
És kedves Adri! Nem kell aggódnod, nem fogom egyhamar abbahagyni az írást!;D
Már csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy elkészült a blogom trailerje (JUHÚÚÚÚ♥) amit szintén nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak!:)))
Megtekinthetitek ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT!
A következő rész 6 komment után jön!:))
Lots of love: Eszti
A legközelebbi parkba futottam Zayn után. Nagyon remélem, hogy ki tudom deríteni mi ez az egész. Akármennyire is utálom most, nagyon reménykedem benne hogy maradt még józan esze, és nem nyúl semmiféle kábítószerhez, vagy ilyesmihez, mert akkor nem tudom mit csinálok vele, de nem jön ki jól belőle az biztos.
Viszont, nagyon sok időt vesztettem azzal, hogy keresnem kellett egy csuklyás pulcsit, plusz aggódhattam amiatt is, hogy ne a legmesszebb lévő parkhoz beszéljék meg a találkozót, mert akkor nem tudom, mit csinálok.
Tehát, így összegezve, egy szinte idegbeteg lány lépdel London utcáin fekete, kapucnis pulcsiba. Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy sokan kitértek előlem, sőt szerintem egy kisfiú meg is ijedt...
Mikor a parkba értem, a fejem össze-vissza fordítottam, hogy megtaláljam a célszemélyt, azonban nagyon nehezen ment, ugyanis fél óra keresgélés után sem találtam meg Zaynt.
Csalódottan rogytam le egy padra. Nem hiszem el, hogy erre sem vagyok képes. Erre, hogy előkerítsem Zayn Maliket, aki mellesleg nem éppen a 'beleolvadok a környezetbe' kategória. Bezzeg amikor semmi kedvem sincs a képét bámulni, mindig szembe jön velem valahol, most meg, hogy "kellene", persze, hogy nem találom. Még erre sem vagyok képes. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
Gondolataimban telefonom csörgése zavart meg. Perrie volt az.
- Miért hívtál ennyiszer? Tudod, hogy megijedtem, mikor megláttam, hogy hatszor hívtál? Mi történt? - kérdezte idegesen.
- Figyelj! Valamiről szeretnék veled beszélni... bár, inkább valakiről.
- Kiről? - kérdezte, én pedig megláttam őt. Megláttam, mikor egy csomagot vesz át valakitől, és fizet. Megköszöni, majd kezet ráznak, és felém indul. Egyenlőre, még nem fogtam fel mi történt, csupán azt, hogy el kell bújnom valamerre, nehogy Zayn észrevegyen.
Sikerült egy fás részre elrejtőznöm, Zayn eljött tulajdonképpen két méterre tőlem, de nem vett észre, hála az égnek.
- DAISY AZ ISTEN SZERELMÉRE, MI VAN VELED? - hallottam a kiabálást a telefonból.
- Bocsi Perrie, majd visszahívlak! - válaszoltam neki, majd meg nem várva válaszát, leraktam a telefont.
Belegondoltam, hogy inkább először Zaynnel kell megbeszélnem ezt, és majd utána avatom be Perriet. Nem lenne fer tőlem, ha Zayn tudta nélkül mondanám el neki, sőt, lehet, hogy csak tovább rontanék a kapcsolatukon.
Mihelyst hazaértem, egyszerre Zaynhez rohantam.
- Miért vagy még a szokásosnál is idegesebb? - kérdezte higgadtan.
- Sosem találnád ki, hol voltam az előbb... vagy inkább mit láttam - kezdtem - tudod, tudok a titkodról.
- Milyen titkomról? Nincsenek semmiféle titkaim... - mondta ő, de látszott rajt, hogy feszeng.
- Zayn! Ha most nem mondasz el őszintén mindent, akkor semmikor, de tudd meg, hogy akkor majd nem nekem kell magyarázkodnod, de gondolom Perrie és a srácok már keményebb diók lesznek...
- Semmi komoly! Ne parázz már ennyire!
- De parázok, és neked is azt kellene, ugyanis ha nem mondod el, Perrie hamar megtudja.... - lóbáltam előtte a telefonom. Tudom, hogy részemről óriási nagy bunkóság volt, de valahogy meg kell tudnom mi van vele.
- Oké! De meg kell ígérned, hogy nem mondod el a srácoknak, de főleg nem Perrienek!
- Rendben - egyeztem bele. Tekintve, hogy Perrievel mostanában nagyon szoros a kapcsolatom, elég nehéz dolgom lesz.
- Pár hete mentem el egy buliba. Nagyon király volt minden, és élveztem is, lehet, hogy egy kicsit ittam is. Ott ajánlgattak ilyen dolgokat, gondoltam, miért is ne, egyszer élünk, kipróbálom. Utána tök jól lettem, meg minden, de valahogy mégis megártott, mert egyszerűen sokkal ingerültebb leszek tőle. Azóta tartom egy dílerrel a kapcsolatot, és ma is vele találkoztam, de gondolom ezt láttad.
Hűha. Nem gondoltam volna, hogy a szer miatt ilyen ingerült meg idegbeteg folyton. Plusz, lehet, hogy még rájátszik Niall kómája is, és a Perrievel lévő rossz viszony is.
- Ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatod tovább? Tudod, hogy ezzel tönkreteszed magad? Azt hittem több eszed van! Gondolj bele! Ha ezt tovább folytatod, lehet, hogy majd elfelejted a dalszövegeket, ideges leszel, belesülsz az interjúitokba, a koncertekbe, és az életed tönkremegy. Gondolkozz már kérlek! Le kell állnod! Felfogtad a szó jelentését?
- Miért érdekel ennyire ez? - kérdezte. Jogos kérdés volt, őszintén szólva, még magam sem tudom, miért is érdekelnek a problémái.
- Az most mindegy, a lényeg, hogy le kell állnod!
- Mit értesz te ehhez? Miért akarsz ennyire leállítani? Nem mindegy? - váltott át bunkóra, én pedig felálltam, és otthagytam. Segíteni akarok neki, és ez a hála? Irtó kedves, mit ne mondjak. Gondolom, megint a drog hatása alatt volt, de mostantól ez az ő problémája lesz.
Niall-höz siettem a kórházba. Nem tudtam mi vezérelt oda, csak mentem. Amikor lelki gondjaim vannak, tudom, hozzá mindig fordulhatok, még akkor is, ha nincs magánál.
Már rutinosan tettem meg az utat a szobája felé. Egyedül volt az esti sötétségben. Odahúztam az ágya mellé egy széket, és megfogtam a kezét. Becsuktam a szemem, és gondolkoztam. Mindig ott lyukadtam ki, hogy mi lesz velem, ha Niall nem ébred fel többé... Mindig legördült egy könnycsepp az arcomon, ha ilyen eszembe jutott, és most sem volt ez másképp.
- Niall kérlek kelj fel! Kérlek... - suttogtam neki, majd leborultam az ágyára, és sírtam. A könnyek patakokban folytak le arcomon. De éreztem valamit. Éreztem, hogy valaki megszorítja a kezem...
2013. április 27., szombat
2013. április 19., péntek
18. fejezet
Ismét új fejezetet hoztam, remélem elnyeri tetszéseteket!
Szeretném megköszönni a kommenteket, és nagyon nagyon nagyon boldoggá tesz, amikor olvasom őket, és hogy tetszik az írás stílusom, és a történetem is! Remélem olvasóim maradtok még sokáig! :)
A következő rész 6 komi után jön!
#imádomazolvasóim♥
xoxo: Eszti
*2 nappal később*
*Daisy szemszöge*
Eljött a nap, mikor visszatérhetek az unalmas életembe Zaynnel... Perrie nélkül. Ugyanis nem beszéltek azóta, amióta annyira összevesztek.
Perrie mindennap bent volt nálam, ami nagyon jól esett, és örültem, hogy valaki tartotta bennem a lelket.
Egyébként elmesélte, hogy most Eleanoréknál húzza meg magát, amíg el nem csendesülnek a kedélyek. Nagyon nagyon nagyon jófej dolog tőlük, hogy ott lakhat náluk. Én is örülnék neki, ha választhatnék ilyen opciót, de sajnos nekem vissza kell mennem Zaynhez.
Egyébként nem értem, hogy nevezheti magát Niall legjobb barátjának, meg így szereti, úgy szereti, amikor egyszer nem jött be hozzá meglátogatni. Elgondolkodtam, hátha miattam, de ha annyira nagyon jó barátok lennének, én nem lennék akadály.
Miután nagy nehezen lecipekedtem a szobámból, rögtön elfogott egy nagyon rossz érzés. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy Niallt itt hagyom. Tudom, hogy jó kezekben van, és lesz, de akkor is. Úgy érzem, mellette kellene maradnom. Így is mindennap bejövök hozzá, és itt leszek vele minden délután, de akkor is nagyon rosszul érzem magam.
Azonban a kórház előtt egy kellemeset csalódtam, mégpedig abban, hogy nem Zayn várt a kórház előtt, hanem Eleanor.
- Szia! Hát te? - kérdeztem meglepődve, de nagyon örültem El-nek.
- Szia! Louis mondta, hogy jöjjek érted. Nem mondott semmit, igazából csak mondta, hogy Zayn nem tud eljönni eléd... Na mindegy, fiús ügyek... - mosolyodott el - Hogy érzed magad?
- Köszönöm, egész jól vagyok. Mondjuk. Mint látod a bal kezem használhatatlan, sántítok a lábamra - igazából azóta sántítok, amióta először botorkáltam el Niallhez. Véletlenül félreléptem, ennyi - De egyébként minden rendben.
- Na örülök! De gyere, menjünk haza! - mondta, majd miután bepakoltunk hazaindultunk.
Útközben Eleanor elmesélte, hogy Perrie nagyon maga alatt van. Én mondtam neki, hogy amikor nálam volt, annyira nem látszott rajta, de El azt mondta, nem nagyon akart terhelni a problémájával. Aranyos dolog volt Perrietől, de nekem nyugodtan elmondhat bármit, bármikor, hiszen ő is mindig meghallgat, valahogy viszonoznom kell neki.
Megérkeztünk. Mikor beléptünk az ajtón, valami furcsa érzés fogott el. Nyomás kezdett rajtam eluralkodni.
Azonban Zaynben nem csalódtam. Oké, nem vártam vörös szőnyeget vagy meglepetésbulit a tiszteletemre, de egy köszönés jól esett volna.
- Szia neked is! - álltam meg a kanapé mellett, de hiába, Zayn a szokásos módon a telefonjával babrált. Köszönésre sem méltatott sem engem, sem El-t.
- Bunkó vagy, tudod? - húztam ki a füléből a fülhallgatót.
- Megjöttél. Örüljek? Ugráljak, vagy esetleg tapsoljak? Ó, vagy szeretnél dalt a tiszteletedre? - mondta gúnyos hangon.
- Hahahaha. Irtó vicces vagy - néztem rá szúrós szemekkel.
- Ha megbocsájtasz... - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, de én kikaptam a kezéből. Minden érzés, ami kikívánkozott belőlem, előtört.
- Tudod, ugyanolyan maradtál... - mondtam lenézően.
- Most megint, mi bajod van?! - ült fel, s így már teljes mértékben rám figyelt.
- Tudod, most jöttem haza a kórházból a legjobb barátod mellől... - hangsúlyoztam a legjobb barátod szavakat.
- És mit kezdjek veled? - kérdezett vissza, nálam pedig teljesen betelt a pohár.
- MI AZ HOGY ÉS? A rokonod vagyok, akármennyire is nehéz elfogadnod... Nem várok semmi ölelést, meg ilyesmi, de tudod, egy 'hogy vagy?' kérdés jól esne. Meg ott van Niall! Egyszer nem voltál bent nála. Annyira el vagy foglalva önmagaddal, hogy észre sem veszed, mi folyik körülötted!
- Perrievel összebeszéltetek? - kérdezett vissza.
- Apropó Perrie. Nem néznél egy kicsit magadba?! Perrie csak az igazságot mondta neked!
- Oké! Leállnál? Tudom, eddig nem volt senki, akit csesztethetnél... Kiélted magad? Mert ha még nem, szólj ha végeztél! - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, és folytatta a pötyögést a telefonján.
Ennyire nem veszi észre magát?! Ennyire megárt neki ez a sztárság dolog?! De ezeken kívül, tuti, hogy valami nem oké vele kapcsolatban...
- Segítsek még valamit? - kérdezte halkan Eleanor.
- Nem, köszönöm. És sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod... - magyarázkodtam neki, de ő csak rám mosolygott, nem szólt semmit. Kínros csend következett, amit végül ő tört meg.
- Tudom, hogy nem vagytok annyira meg, és ha gondolod, nyugodtan átjöhetsz, akár most is... - invitált hozzájuk.
- Nem, köszi, inkább maradok kipakolni, meg ilyesmi... Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben! Minden rendben lesz! Pezz azt ígérte, majd hív! - ölelt meg, majd miután felpakoltunk a szobámba Eleanor hazament.
Egy óra múlva végeztem a kipakolással. Nagyon megéheztem, így lementem a konyhába harapni valamit. Azonban leérvén csalódnom kellett, ugyanis a hűtő gyakorlatilag üres volt.
- Most komolyan nincs itthon semmi kaja? - kérdeztem Zayntől, aki a fülhallgatóról idökőzben a TV-re váltott át, így teljesen hallotta azt, amit mondtam.
- De van... - állt fel, hogy bebizonyítsa igazát, de ezt a csatát én nyertem - el kellene menni valahová vásárolni! - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
Nem azért, mert bunkó akartam lenni vele, vagy ilyesmi, hanem elméletileg én Ausztráliában vagyok, és ha bármelyik osztálytársam meglátna, mehetnék suliba, pedig a kikérőm még egy hétig szól. Tudom, ha a lustaság fájna...
- Akkor rendelek pizzát! - jelentette ki, majd tárcsázta a számot.
Emlékszem, mindig azzal szórakoztunk, hogy minél lehetetlenebb pizzákat rendeltünk. Bármilyen hihetetlen is, múltkor kihoztak egy bogaras pizzát. Persze, hogy a kukába kötött ki. Mennyit nevettünk ezen!
Mikor Zayn letette a telefont, sms-e érkezett.
- Elmentem, fizesd ki a kaját. Majd jövök! - mondta.
- Hová ilyen sietősen? - kérdeztem kíváncsian - annyira nem érdekelt, csak titkon reméltem, hogy Perrievel találkozik. Esküszöm, nélküle nem bírom ki ezt...
- Semmi közöd hozzá! - válaszolt lekezelően.
Felrohant a szobájába, de a telefonját lent hagyta. És tudom, hogy nem szabadott volna, de... megnéztem az sms-t. Ez állt benne:
"Meg van a cucc, a parkban találkozzunk! 5 perced van. W."
Ez meg mi?! Milyen cucc? Ezt nem értem. Zayn mit rejteget előlünk?
A többi sms-t is meg akartam nézni, de nem jött össze, mert hallottam, hogy jön le a lépcsőn, így telefonját hiper gyorsasággal visszatettem az asztalra.
Mikor elment, azonnal tárcsáztam Perrie számát, de nem vette fel, így egyedül indultam Zayn után a parkba. Ki fogom deríteni mi ez az egész.
Szeretném megköszönni a kommenteket, és nagyon nagyon nagyon boldoggá tesz, amikor olvasom őket, és hogy tetszik az írás stílusom, és a történetem is! Remélem olvasóim maradtok még sokáig! :)
A következő rész 6 komi után jön!
#imádomazolvasóim♥
xoxo: Eszti
*2 nappal később*
*Daisy szemszöge*
Eljött a nap, mikor visszatérhetek az unalmas életembe Zaynnel... Perrie nélkül. Ugyanis nem beszéltek azóta, amióta annyira összevesztek.
Perrie mindennap bent volt nálam, ami nagyon jól esett, és örültem, hogy valaki tartotta bennem a lelket.
Egyébként elmesélte, hogy most Eleanoréknál húzza meg magát, amíg el nem csendesülnek a kedélyek. Nagyon nagyon nagyon jófej dolog tőlük, hogy ott lakhat náluk. Én is örülnék neki, ha választhatnék ilyen opciót, de sajnos nekem vissza kell mennem Zaynhez.
Egyébként nem értem, hogy nevezheti magát Niall legjobb barátjának, meg így szereti, úgy szereti, amikor egyszer nem jött be hozzá meglátogatni. Elgondolkodtam, hátha miattam, de ha annyira nagyon jó barátok lennének, én nem lennék akadály.
Miután nagy nehezen lecipekedtem a szobámból, rögtön elfogott egy nagyon rossz érzés. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy Niallt itt hagyom. Tudom, hogy jó kezekben van, és lesz, de akkor is. Úgy érzem, mellette kellene maradnom. Így is mindennap bejövök hozzá, és itt leszek vele minden délután, de akkor is nagyon rosszul érzem magam.
Azonban a kórház előtt egy kellemeset csalódtam, mégpedig abban, hogy nem Zayn várt a kórház előtt, hanem Eleanor.
- Szia! Hát te? - kérdeztem meglepődve, de nagyon örültem El-nek.
- Szia! Louis mondta, hogy jöjjek érted. Nem mondott semmit, igazából csak mondta, hogy Zayn nem tud eljönni eléd... Na mindegy, fiús ügyek... - mosolyodott el - Hogy érzed magad?
- Köszönöm, egész jól vagyok. Mondjuk. Mint látod a bal kezem használhatatlan, sántítok a lábamra - igazából azóta sántítok, amióta először botorkáltam el Niallhez. Véletlenül félreléptem, ennyi - De egyébként minden rendben.
- Na örülök! De gyere, menjünk haza! - mondta, majd miután bepakoltunk hazaindultunk.
Útközben Eleanor elmesélte, hogy Perrie nagyon maga alatt van. Én mondtam neki, hogy amikor nálam volt, annyira nem látszott rajta, de El azt mondta, nem nagyon akart terhelni a problémájával. Aranyos dolog volt Perrietől, de nekem nyugodtan elmondhat bármit, bármikor, hiszen ő is mindig meghallgat, valahogy viszonoznom kell neki.
Megérkeztünk. Mikor beléptünk az ajtón, valami furcsa érzés fogott el. Nyomás kezdett rajtam eluralkodni.
Azonban Zaynben nem csalódtam. Oké, nem vártam vörös szőnyeget vagy meglepetésbulit a tiszteletemre, de egy köszönés jól esett volna.
- Szia neked is! - álltam meg a kanapé mellett, de hiába, Zayn a szokásos módon a telefonjával babrált. Köszönésre sem méltatott sem engem, sem El-t.
- Bunkó vagy, tudod? - húztam ki a füléből a fülhallgatót.
- Megjöttél. Örüljek? Ugráljak, vagy esetleg tapsoljak? Ó, vagy szeretnél dalt a tiszteletedre? - mondta gúnyos hangon.
- Hahahaha. Irtó vicces vagy - néztem rá szúrós szemekkel.
- Ha megbocsájtasz... - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, de én kikaptam a kezéből. Minden érzés, ami kikívánkozott belőlem, előtört.
- Tudod, ugyanolyan maradtál... - mondtam lenézően.
- Most megint, mi bajod van?! - ült fel, s így már teljes mértékben rám figyelt.
- Tudod, most jöttem haza a kórházból a legjobb barátod mellől... - hangsúlyoztam a legjobb barátod szavakat.
- És mit kezdjek veled? - kérdezett vissza, nálam pedig teljesen betelt a pohár.
- MI AZ HOGY ÉS? A rokonod vagyok, akármennyire is nehéz elfogadnod... Nem várok semmi ölelést, meg ilyesmi, de tudod, egy 'hogy vagy?' kérdés jól esne. Meg ott van Niall! Egyszer nem voltál bent nála. Annyira el vagy foglalva önmagaddal, hogy észre sem veszed, mi folyik körülötted!
- Perrievel összebeszéltetek? - kérdezett vissza.
- Apropó Perrie. Nem néznél egy kicsit magadba?! Perrie csak az igazságot mondta neked!
- Oké! Leállnál? Tudom, eddig nem volt senki, akit csesztethetnél... Kiélted magad? Mert ha még nem, szólj ha végeztél! - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, és folytatta a pötyögést a telefonján.
Ennyire nem veszi észre magát?! Ennyire megárt neki ez a sztárság dolog?! De ezeken kívül, tuti, hogy valami nem oké vele kapcsolatban...
- Segítsek még valamit? - kérdezte halkan Eleanor.
- Nem, köszönöm. És sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod... - magyarázkodtam neki, de ő csak rám mosolygott, nem szólt semmit. Kínros csend következett, amit végül ő tört meg.
- Tudom, hogy nem vagytok annyira meg, és ha gondolod, nyugodtan átjöhetsz, akár most is... - invitált hozzájuk.
- Nem, köszi, inkább maradok kipakolni, meg ilyesmi... Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben! Minden rendben lesz! Pezz azt ígérte, majd hív! - ölelt meg, majd miután felpakoltunk a szobámba Eleanor hazament.
Egy óra múlva végeztem a kipakolással. Nagyon megéheztem, így lementem a konyhába harapni valamit. Azonban leérvén csalódnom kellett, ugyanis a hűtő gyakorlatilag üres volt.
- Most komolyan nincs itthon semmi kaja? - kérdeztem Zayntől, aki a fülhallgatóról idökőzben a TV-re váltott át, így teljesen hallotta azt, amit mondtam.
- De van... - állt fel, hogy bebizonyítsa igazát, de ezt a csatát én nyertem - el kellene menni valahová vásárolni! - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
Nem azért, mert bunkó akartam lenni vele, vagy ilyesmi, hanem elméletileg én Ausztráliában vagyok, és ha bármelyik osztálytársam meglátna, mehetnék suliba, pedig a kikérőm még egy hétig szól. Tudom, ha a lustaság fájna...
- Akkor rendelek pizzát! - jelentette ki, majd tárcsázta a számot.
Emlékszem, mindig azzal szórakoztunk, hogy minél lehetetlenebb pizzákat rendeltünk. Bármilyen hihetetlen is, múltkor kihoztak egy bogaras pizzát. Persze, hogy a kukába kötött ki. Mennyit nevettünk ezen!
Mikor Zayn letette a telefont, sms-e érkezett.
- Elmentem, fizesd ki a kaját. Majd jövök! - mondta.
- Hová ilyen sietősen? - kérdeztem kíváncsian - annyira nem érdekelt, csak titkon reméltem, hogy Perrievel találkozik. Esküszöm, nélküle nem bírom ki ezt...
- Semmi közöd hozzá! - válaszolt lekezelően.
Felrohant a szobájába, de a telefonját lent hagyta. És tudom, hogy nem szabadott volna, de... megnéztem az sms-t. Ez állt benne:
"Meg van a cucc, a parkban találkozzunk! 5 perced van. W."
Ez meg mi?! Milyen cucc? Ezt nem értem. Zayn mit rejteget előlünk?
A többi sms-t is meg akartam nézni, de nem jött össze, mert hallottam, hogy jön le a lépcsőn, így telefonját hiper gyorsasággal visszatettem az asztalra.
Mikor elment, azonnal tárcsáztam Perrie számát, de nem vette fel, így egyedül indultam Zayn után a parkba. Ki fogom deríteni mi ez az egész.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)