27. fejezet

Sziasztok!:)
Újra itt, és nagyon nagyon nagyon szeretném megköszönni az 56 feliratkozót, és a TÍZ kommentet amit az előző fejezethez kaptam! Nagyon örülök, hogy szeretitek a blogomat, és hogy visszajelzéseket kapok ezzel kapcsolatban! Ti vagytok a legjobbak♥
Mostantól van a blogon chat is, ott feltehetitek kérdéseiteket a bloggal, a fejezetekkel, vagy akár velem kapcsolatban is. Várom a kérdéseket, visszajelzéseket! :)
Köszönöm!♥
Szeretném megköszönni AudreyC. - nek, hogy a blogomat csodálatossá varázsolta az új fejléccel, és az egész kinézettel. Hát nem szuper? Én imádom az új kinézetet! Köszi Hahone♥
Sokpuszi: EstherG.♥




- Ellie? Te meg mit keresel itt? - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Ó, Daisy, szóval... én csak azért jöttem... - dadogott. Először nem esett le, de végül rájöttem. Arra számított, hogy nem én nyitok ajtót, hanem Zayn vagy valaki más a bandából. Meg sem várva mit szeretne, rácsuktam az ajtót.
Annyira elegem van már az ilyenekből. Miért kell ezt csinálni? Mitől lesz neki jobb? Kap egy képet, meg egy aláírást. Ilyet ugyanúgy kaphat egy koncerten, egy rajongói találkozón, vagy ha véletlenül összefut vele az utcán. Nem értem az ilyet. Azt hiszik, hogy megjelennek, és jelen esetben Zayn teljesen odalesz, beengedi őket, és összehaverkodnak? Sajnos erre a válasz nem.
Mindegy is, nem szabad az ilyenen ennyire kiakadnom. Inkább nekiállok tanulni, mert nem megyek semmire sem...

Zayn

Az elmúlt napok miatt óriási bűntudat gyötör. Jól tudom, hogy mindenkinek fájdalmat okoztam ezzel a hirtelen eltűnéssel, és a következményeivel.

Persze, hogy azt mondták nem haragszunk, minden oké, a lényeg, hogy jól vagy... De tudom, hogy legbelül igenis mérgesek ezekért a napokért. Halálra aggódták miattam magukat. A fiúk szerint Daisy volt az, akit teljesen kikészített ez az egész, amin őszintén szólva nagyon meglepődtem. 

Hiszen, ő volt az, aki elkezdte ezt az egész 'háborúsdit'. Én őszintén szólva nagyon sajnáltam, hogy ilyen közöttünk a viszony. Annyira szerettem, amikor mindent megbeszéltünk egymással,  ugrattuk a másikat, de ugyanakkor olyanok voltunk, mint a testvérek. Őszintén szólva, én mindig úgy tekintek Daisy-re mint a húgomra. 

Daisyről hirtelen Niall jutott eszembe. Olyan szótlan, és kedvetlen... Soha nem szokott ilyen lenni...

- Hé, haver, minden oké? - kérdeztem tőle, ő pedig, mint akit álmából ébresztenek, riadt fel.

- Bocs, mit mondtál? - kérdezett vissza. 

- Rendben vagy? Olyan kedvetlen és szótlan vagy... Daisyvel van valami? 

- Mondhatjuk... - válaszolt egyszerűen. 

- Akarsz beszélni róla? - puhatolództam. 

Az arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Olyan semmilyen volt. Nem a megszokott Niall ült mellettem. 

Nem válaszolt semmit, így inkább hagytam egy kicsit. Tudom, hogy nem könnyű ez a dolog. 

Engem is nagyon megviselt amikor Perrievel szakítottunk. Hogy őszinte legyek, nagyon hiányzik. 

Rossz nélküle elaludni, felkelni, élni... Üres az életem nélküle. És ezt nem azért mondom, mert jól hangzik, hanem mert így is van. A ház is csendesebb nélküle. Daisyvel szinte soha sem beszélünk egymással. Csak élünk egymás mellett. Valamilyen szinten ez sem a legjobb dolog. Most kamasz, neki épphogy szüksége van valakire, akivel beszélgethet. Tudom, hogy a barátai elfordultak tőle, így még az iskolában sincs senkije sem. Nem tudom, hogy Perrievel vagy Eelanorral mennyit beszél, vagy beszél-e egyáltalán. Mindenesetre ha hazamegyek, akkor majd megbeszélek vele mindent. Legalábbis remélem, ő is vevő lesz rá...

- Azt hiszem, szakítok vele... - fakadt ki Niall, mi pedig tágult szemekkel néztünk rá. Nem lehet, hogy ők ketten szétmenjenek...

Niall Daisyt, Daisy pedig Niallt egészíti ki. Nem, nem lehet. Ők ketten összetartoznak. Meg kell akadályoznom, még mielőtt Niall olyat tesz, amit egész életében bánni fog...

26. fejezet

Ahoiiii!
Sajnálom a késői részért, de időm eddig nem nagyon engedte, hogy ide tudjak ülni, és új részt írni. Most viszont sikerült, és remélem, mindenkinek tetszeni fog! :)
A következő rész 6 komment után jön! :)
xoxo: EstherG.♥
Egy kis reklám: az egyik barátnőm Austin Mahone-os blogba kezdett bele. Ha szereted Austint, akkor mindenképpen ajánlom, hogy olvass bele! :) LINKLINKLINK


Három nap után még teljesen magam alatt voltam.
Nem tudtam belenyugodni, hogy most Niallel... fogalmam sem volt, hogy állunk. A múltkori dolog óta nem mertem felhívni. Féltem attól, hogy szakít velem. A mostani álláspontnál legalább még nem voltam benne biztos, hogy szakítottunk. Nem tudom elképzelni az életet nélküle...

A keddi napom is ugyanolyannak ígérkezett.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, majd lementem reggelizni.
- Jó reggelt! - köszöntem Zaynnek reggel.
Igen, nem költöztem el. Túl sok minden köt ide. Egyszerűen... nem tudtam elképzelni Zayn nélkül az életemet. Furcsa dolog, nem igaz? Hiszen igazándiból, még mindig nem barátkoztunk meg a másikkal, de én nagyon szeretek vele élni. A hétköznapjaim unalmasan telnének nélküle, és persze a többiek nélkül. Szinte már a családommá váltak...
Miután megreggeliztem, nekivágtam egy újabb iskolai napnak. Nagyon nem volt kedvem elmenni, de muszáj volt. A tegnapi nap után teljesen elment a kedvem az osztályomtól. Két hetet hiányzol, és máris úgy érzed, hogy egy évig nem voltál suliban. Mindenről lemaradtam...
Hol is kezdjem?
Matt és Ellie szakítottak, ugyanis Matt rájött Ellie és Ben viszonyára. Vicces, nem igaz? Tudok még viccesebbet is... Ellie és Ben folytatták a kapcsolatukat, azonban így nem kellett azon aggódniuk, hogy valaki meglátja őket.
Valamint én szinte az összes lánynak az ellensége lettem. Tegnap mikor beléptem, minden szempár rám szegeződött. Rosszabb volt, mint múltkor. Most mindenki meg akart ölni a szemével, de azért néhány mosolyt is kaptam. Egyszerűen el sem tudtam képzelni, mi válthatta ki az okát. Aztán rájöttem.
Niall Horan barátnőjét, akarom mondani... Mindegy, Niall egyik közeli barátját látták belépni azon az ajtón. Nem értem ezeket a lányokat. Nekem bejött az élet, amit ők egészen eddig megkeserítettek. Mellesleg nem a legjobb belépni a terembe, hogy senkihez sem mehetsz oda elmondani, mik is történtek veled...
Ma reggel is ugyanez volt a helyzet. Az egyetlen ember, aki őszintén mosolygott és integetett nekem, Jeremy volt.
Sajnáltam, hogy nem igen vannak közös óráink, mert így is alig tudok vele beszélgetni. Ő is egy klikkbe tartozik, és én... Jómagam sem tudom, hova tartozok éppen a ranglétrán.
Leültem a helyemre. Elméletileg még Ellie mellett ültem, de bármi megtörténhetett az elmúlt hetekben, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja.
***
A végigszenvedett órák után egyszerre hazaindultam. Sok diáknak már megszokott, hogy tanítás után ott maradnak a suliba, és kibeszélik az aznapi történéseket. Nos, én soha nem tartoztam ezek közé a diákok közé, most meg pláne nem, hogy szinte minden lány az ellenségének tart...
Mikor hazaértem Zayn nem volt otthon. Remélem, hogy a fiúknál van, és nem keveredik bele megint ilyen ügyletekbe. Mindenesetre írtam Louis-nak egy smst, hogy náluk van-e, de megnyugtatott, hogy mindenki náluk van, és megkérdezte azt is, hogy nem akarok-e átmenni én is. Őszintén szólva, mivel tudtam, hogy Niall is ott van, nem is tudom... Szintén előtört belőlem a 'félek, hogy szakít velem' dolog, így inkább lemondtam a délutánt. Úgyis neki kell állnom bepótolni a lemaradásokat, sőt, azt a feladatot kaptuk, hogy interjút kell készítenünk a példaképünkkel. Tulajdonképpen már minden órán ezen agyaltam. Ki a példaképem? Egyszerűen... Fogalmam sincs kivel lehetne elkészíteni. Mindenkit végigvettem, de senkit nem tekinthetek példaképemnek, csupán csak barátok. Eszembe jutott Eleanor és Perrie is, de valahogy... nem érzem őket annak. A One Direction is megfordult a fejemben, de őket valahogy semennyire se tudnám példaképemnek tekinteni. Külön-külön sem, bár... Nem tudom. Nehéz döntés, hogy a nevelő szüleim a gyilkos kórban szenvednek Ausztráliában, az igazi szüleimet pedig semmiképpen nem tekinteném példaképnek.  Ezt egész könnyű megmagyaráznom. Olyan embert, aki a gyermekeit eltaszítja magától, nem nevezhető igazi szülőnek. A kifogásaikban pedig nem tudom higgyek-e. Olyan nehéz és furcsa ez az egész...
Apropó furcsa... 16 évig felém sem néztek. Lepasszoltak az első embernek, akivel találkoztak (na jó, ez enyhe túlzás), piáltak, drogoztak, buliztak. Megszületett Jared, őt is eltaszították, mert fontosabb volt nekik a drog, és az italozás. De mi késztette őket arra, hogy feladják ezt az életüket, és újra összehozzák a családot? Miért érdekeljük őket ennyire? Miért akarták, hogy hozzájuk költözzek? Csupán ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni.
Éppen nekifogtam volna a tanulásnak, mikor valaki csengetett. Nem hittem a szememnek, mikor kinyitottam az ajtót...