15. fejezet

Kedves olvasóim!
Ismét új résszel jelentkezem! Sok hozzáfűznivalóm nincs, remélem tetszeni fog!
A következő részt 5 komment és +1 feliratkozó után hozom!
xoxo: Eszti♥

Miután Zayn elment, rám tört a sírás. Bűntudatot éreztem. Tudtam, hogy igaza van. Tudtam, ha Niall nem jön velem, akkor nem történik vele ilyesmi...
- Ebben a szobában van... - nyitott be az ajtón a nővér, egy nővel és egy férfival. Fogalmam sem volt, kik lehetnek, ugyanis még életembe nem láttam őket.
- Maguk kicsodák? - tettem fel a kérdést, miközben könnyeimet törölgettem le az arcomról.
- Akármilyen hihetetlen is Daisy, a szüleid vagyunk... - hogy kicsodák?!
- Mi?! Honnan találtatok meg?! Honnan tudtátok, hogy itt vagyok?!
Számomra hihetetlen ez az egész. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy mérges legyek, esetleg, sírjak még egy sort.
- Az most lényegtelen...
- De hol voltatok idáig?! Miért nem kerestetek?!
- Voltak problémáink tudod? Nem hárulhatott ránk az a felelősség is, hogy egy gyereket is felneveljünk.
- Jó kifogás... problémák?! Persze...
- El kell hinned! Tudjuk jól, hogy nem kellett volna eldobnunk téged magunktól. De abban a helyzetben, amiben voltunk, nem engedhettük meg, hogy belekeveredj... És tudjuk azt is, hogy neked ez most nehéz. De Daisy, itt vagyunk most neked! Bepótoljuk ezt a sok elmúlt évet!
- Azt hiszitek, hogy idejöttök, és máris minden rendben lesz?! Azt hiszitek, hogy semmiperc alatt elfelejtem azt, hogy csak úgy eldobtatok magatoktól?! Nem lehet bepótolni ezt percek alatt...
- Akkor mindennap bejövünk, és beszélünk jó? Kérlek Daisy, adj még egy esélyt!
- Nem kérek a szeretetetekből! Hagyjatok kérlek...
Nem kellett kétszer mondani. A férfi mormolt maga elé valami olyasmit, hogy "tudtam, hogy ez nem jó ötlet.."   Őszintén? Mit hittek? Hogy idejönnek, mondanak egy 'bocs'-ot és minden rendbe jön? Azt hiszem a mai napból totál elegem van. A baleset, Zayn, most meg ez? Valaki tuti ki akar készíteni...

***

Egyszer csak egy óriási házban találtam magam. Nem volt ismerős, soha nem jártam itt. De várjunk csak... Az előbb még a kórházban voltam. Hogy lehetséges ez?! Mondjuk, ha már így hozta a helyzet, körülnézek. A nappaliban lehettem, ugyanis egy nagy bőrkanapé, kávézóasztal és egy televízió volt azon a helyen, ahol álltam. Csodás képek, az egyiken én is rajta vagyok, Niallel. Furcsa, mert még nem csináltunk közös fotót. 

Egyszer csak Zayn, Liam, Harry és Louis a lányok kíséretében lesétáltak a lépcsőn feketébe öltözve. Szomorúnak tűntek. Perrie és El folyamatosan sírtak. Mi történt?!

- Mehetünk? -kérdezte halkan Zayn, majd kiterelt mindenkit az ajtón. 

Gyalog indultak. Mentem utánuk, viszont ők nem vettek észre.

Átmentek a jelzőlámpáknál, a parkon, mígnem egy csendes környékre értek, ahol... ahol egy temető volt?! Mi történhetett?!

Beljebb mentünk, és megálltunk egy sírnál, amelyen ez a felirat volt: Niall Horan, élt 19 évet.

Nem lehet. Nem lehet, hogy Niall meghalt! Nem, nem, nem! Ne hagyj itt! Teljesen egyedül maradtam! Ne kérlek, ne...

Felriadtam. Megnéztem, hogy Niall ott van-e még. Ott volt. Jajj, de jó, ez csak egy rossz álom volt! 

Ránéztem az órára. Éjjel fél tizenegy. Én meg most ébredtem fel...  Gondoltam, megnézem, hogy van Niall...

Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból. Megpróbáltam az infúziót nem kihúzni a kezemből. Mikor felkeltem, nagyon megszédültem, de végül oda tudtam botorkálni Niall ágya mellé.

- Olyan rossz így látni téged. - kezdtem beszélni hozzá - Hiányzik az a csodálatos hangod! Hiányzik a nevetésed, a mosolyod! Hiányzik az érintésed! Hiányzik, amikor azt mondod 'szeretlek'! Tudom, hogy te őszintén mondod. Hiányzik ahogy énekelsz! Hiányzik mindened. Az ölelésed. A csókod...

A szemeim újra könnybe lábadtak. Eszembe jutott az álmom. Újra elkezdtem beszélni hozzá.

- Niall, kérlek ne hagyj itt minket! Zaynt, Lout, Liamet, Harryt... Tudod, Zayn nagyon imád ám téged! Nagyon szeretné, hogyha velünk maradnál. Te vagy az az ember számára, akiben mindenkinél jobban megbízik! Nem lehet, hogy itt hagyd! Harry, Liam és Louis is imádnak! Hiszen, nélküled nincs csapat, nincs One Direction sem! Nélküled nincs élet... Niall, nem neked kellenne szünetet tartanod! Olyan csodálatos életed van! Van egy családod, bátyád, barátaid, és a sok rajongó! Ők is számítanak rád, velünk együtt! Légy erős! 

Elmondtam neki mindent. Mindent amit gondolok, és érzek. Lehet, hogy nem hallotta de nem zavart. Legbelül tudom, hogy értette. Tudom, hogy most is velem van. Tudom, hogy szeret!

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el mellette.

14. fejezet

Íme, ismét meghoztam az új részt:) Remélem, mindenkinek tetszeni fog^^
Köszönet illeti Adrit az ihlet beindításához.:3♥
A mostani feltétel: 5 komi:")
Ölel titeket: Eszti♥


*Zayn szemszöge*

*Végre, nincsenek hisztik, nincsenek veszekedések, nincs feszültség...Az elkövetkezendő két hetem egész jónak ígérkezik. Gonosz lennék? Nem hiszem. Ha Daisy nem bírja felfogni, hogy ezeket mind érte tettem, akkor sajnálom, de nem érdekel. Nem mindig csak neki lehet igaza.

Mikor idekerült, mindig jót akartam neki. Folyton a pártját fogtam, kedves voltam vele... És én kértem először bocsánatot is, a hibáimért. De nem, neki ennyi nem volt elég. A hibákat kereste bennem folyamatosan, mígnem egy új alkalmat talált arra, hogy újra veszekedjünk. De most már nem érdekel. Sem ő, sem az, hogy mi van vele...*

Akkora nagy űr volt bennem Niall nélkül... Így egyáltalán nem voltunk teljesek a fiúkkal.
- Szerinted miért Niallt vitte el Daisy? Furcsa, nem? - kérdeztem a konyhában koncentráló Perrietől.
- Szerintem nem furcsa... - mondta fel nem nézve a szakácskönyvből. Mikor főz, szerintem azt sem tudja fiú-e vagy lány.
- Miért?! - kérdeztem meglepődve.
- Hát mert... - itt azonban befejezte a mondatot. Lehet, hogy tud valamiről, amiről én nem...
- Perrie drágám, fejezd be a mondatod! Mit tudsz? - tértem rá a lényegre.
- Nem tudom miről beszélsz... - nézett félre. Éreztem, hogy van valami, de így már biztos voltam benne.
- Tudom, hogy tudsz valamiről. Semmi baj nem lesz, mondd már el....
- Na jó, mert tudom, addig úgy sem hagysz békén. Szóval Daisy azért Niallt vitte el Ausztráliába, mert ők ketten...
- Most csak viccelsz! - szakítottam félbe a mondatát.
- De nagyon aranyosak együtt...
- Hát, ez marha jó...
- Ne legyél már ilyen! Fogd fel úgy, hogy a legjobb barátod boldog, és kész!
- Nehogy már te is... Várj! Figyelj! - irányítottam át figyelmét a televízióra.
- ...a Londonból Ausztráliába tartó repülőgép valószínűleg műszaki hibák miatt zuhant le. A tragédiát mindössze négy ember élte túl, a többi utas életét vesztette. Következzenek közlekedési híreink! - mondta a bemondó, én pedig nem tudtam mit mondani. Sokkolt ez az egész. Még belegondolni is rossz. Négy ember... És ha Niall nincs a túlélők között?! Nem, az nem lehet. Nincs 1D Niall nélkül. Nincs élet Niall nélkül. Nem lehet, hogy pont ő...
Perriet is eléggé sokkolta ez az egész. Csöndben ültünk egymás mellett.
- Még nincs semmi veszve! - álltam fel hirtelen. Hiszen, van négy túlélő, nem?!
- Hova mész? - kérdezte Perrie.
- A kórházba, és nem megyek, hanem megyünk! Gyere!
Irtózatos nagy sebességgel száguldottam autóval a kórházba. Reméltem, hogy nem Niallel van valami baj. Na jó, azért Daisy is izgatott, de Niall lényegesen jobban.
A húsz perces út helyett 5 perc alatt a kórházban voltunk. A főbejáraton belépve egyenesen a recepcióhoz mentünk.
- Jó napot! Szeretnénk a repülőbaleset túlélői felől érdeklődni. Behozták már őket? - kérdeztem magabiztosan, leplezve azt, hogy mindjárt összeomlok.
- Igen, mind a négy utast behozták már!
- És van a túlélők között Niall Horan és Daisy Brown nevű személy?
- Ö, egy pillanat...
Amíg a recepciós keresett, mi egyre idegesebbek lettünk. Pár perc után (ami nekem egy teljes órának tűnt) válaszolt is kérdésemre.
- Daisy Brown és Niall Horan igaz?
- Igen...
- A 223-as kórteremben megtalálják őket! Az állapotukról az orvosuknál érdeklődhetnek! - mihelyst ezt kimondta, óriási nagy kő esett le a szívemről. Már azt hittem, meghaltak...
Perrievel olyan gyorsan mentünk fel a kórteremhez, amilyen gyorsan csak tudtunk.
A kórtermükből éppen egy fehérköpenyes alak jött ki. Gondolom, ő lehet a dokijuk.
- Jó napot! Ön Niall Horan és Daisy Brown kezelőorvosa?
- Igen. Maguk hozzátartozók?
- Igen, a hozzátartozók... Be lehet menni hozzájuk?
- Persze, de kérem csak egyikük menjen be!
- És mi történt velük? Mármint mik a sérülések?
- Daisy sérülései nem annyira súlyosak. Beverte a fejét, agyrázkódást szenvedett, és eltörött a keze. Niall sajnos kómában van, így vele nem tudnak beszélni.
Niall kómában van? Na tessék. Egy jó hír, majd rá a hideg zuhany...


*Daisy szemszöge*

Miért neki kellett kómába esnie? Neki csodálatos élete van, problémák nélkül.
Nekem sokkal jobban jött volna egy "szünet" mint neki...
- Szia. - jött be Zayn az ajtón, és leült az ágyam melletti székre.
- Szia! - öleltem meg, így háláltam meg neki a levelet, amit írt.
- Veled meg mi lett? Ennyire beverted a fejed? - kérdezte cseppet sem kedvesen.
- Hát, tudod szeretném megköszönni a levelet amit írtál. Nem gondoltam volna, hogy így vélekedsz erről.
- Na várj! Te meg milyen levélről beszélsz?! Nem írtam neked semmilyen levelet!
- Dehogynem! Leírtad benne, hogy sajnálod ezt az egészet, és hogy csak nekem akartál jót...
- Nem írtam neked ilyet! Ha valaha mondnék neked ilyet, nem leírnám, hanem elmondanám. Pont most nem írtam volna. Mutasd!
Odaadtam neki, ő pedig elkezdte olvasni. Pár percig a kezében volt, majd mérgesen visszaadta.
- Ezt nem én írtam.
- Akkor meg ki?!
- Perrie. - ez nem lehet igaz. Az egyetlen normális ember a házban is ellenem fordul? Nem hiszem el.
- Egyébként erről jut eszembe. - kezdte újra - ti Niallel mióta jártok?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- De igenis van közöm ahhoz, hogy az egyik legjobb barátomnak ilyen barátnője legyen!
- Kérlek ebből, ebből az egyből maradj ki! Az egész életemet tönkre akarod tenni?!
- Nem. Egy dologra kérlek. Hagyd békén Niallt! Jobb lesz ha nem vagytok együtt! Miattad történt ez az egész is... - állt fel idegesen.
- Miattam?! Persze, könnyű rám fogni a dolgot! Én tehetek arról a műszaki hibáról, ami a géppel történt! Zayn te teljesen meghibbantál?!
- De miért kellett magaddal vinned?
- Honnan tudtam volna, hogy ez lesz?! Esküszöm Zayn, te egyre rosszabb vagy.
- Tudod Daisy, te is. Te is... - majd kisétált az ajtón.
Nem érdekel! Miért kell ebbe beleszólnia?! Miért akarja megmondani mit csináljak?!
És Perrie. Nem hiszem el, hogy ezt tette! Annyira utálok itt lenni ezen a világon...