9. fejezet

Köszönöm az oldalmegjelenítéseket!:3 Sajnálom, hogy az előző gyatra lett, de remélem ez kárpótol mindenkit!♥ Köszönet Adrienne.*-nek az ötleteket!.♥ A következő fejezethez: 5 komi kell!:))



Már alig vártam, hogy vége legyen a sulinak! Mikor vége lett az utolsó órának is, rohantam kifelé. Azonban valaki a nevemet mondta, így vissza kellett mennem.
- Várj Daisy! Beszélhetünk? - kiáltott utánam Ben.
- Igen?! - válaszoltam egy kicsit idegesen. Semmi kedvem nem volt beszélni vele.
- Figyelj. Gondolkoztam. És... Nem volt igazam. Sajnálom. Jeremyvel tudom, hogy semmi sincs köztetek. És szeretném veled újrakezdeni. Van még egy esélyem?
Húha. Ez aztán meglepi a javából!
- Ben figyelj. Én...
- Gondold meg kérlek! - majd száját közelebb húzta az enyémhez. Megcsókolt. Erre nem tudtam mit mondani. Valahogy... Én már nem éreztem azt amit eddig éreztem iránta. Vagy mégis? Elfutottam. Nem tudom miért, de nekem ez sok volt.
- Sziasztok! - köszöntem zihálva.
- Hello Daisy! Van itt valami számodra... - mutatott Zayn a borítékra, ami az asztalon hevert.
- Mi ez?
- Egy levél. A szüleidtől.
Miután meghallottam, hogy szüleidtől. Éreztem valami furcsát... Remegő kézzel nyúltam a borítékért, melyben egy levél lapult.

Drága kislányunk, Daisy! Először is tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, és nekünk mindig te voltál a legfontosabb! De van, amit el kell neked mondanunk Daisy apád és én rákosak vagyunk. Erről eddig nem tudtunk. Az egyik nap csak arra eszméltünk fel, hogy csomókban hullik a hajunk... Elmentünk egy itteni városi kórházba, és kimutatták a rákot. Sajnáljuk Daisy! 

A másik dolog pedig az, hogy nem mi vagyunk az igazi szüleid. Örökbefogadtunk téged. Van egy öcséd is, akit egy másik londoni család vett magához. Sajnáljuk, hogy ezeket eddig nem mondtuk el, de hidd el, mi csak téged védtünk! Remélem meg tudsz nekünk bocsátani!

Reméljük, hogy Zaynnel jól megvagytok. Nála kell hogy élj Daisy! 

Ne feledd! Mi mindig veled leszünk, és szeretni fogunk!

Anyu és apu

Kitört belőlem a sírás. Örökbefogadtak?! Anyuék meg fognak halni?! Nem hiszem el! Miért mindig velem történik ez? Miért fordul ellenem az élet? Miért veszítem el őket?
- Daisy kérlek nyugodj meg! Mi történt? - kérdezte Zayn, én pedig megöleltem. Szeretetre volt szükségem. Ott ültünk egymással és én olyan szorosan öleltem, mint ahogy még soha.
- A levélben volt valami olyan dolog ami miatt rosszul vagy? Mi az Daisy beszéld ki!
- ÖRÖKBEFOGADTAK ZAYN! És ami a legdurvább, hogy anyuék meg fognak halni!
Zayn nem szólt rá semmit. Mi?! Hiszen... Akkor ő tudta. Tudta volna?! Az egészet?!
- Zayn. Lehetne egy kérdésem, amire kérlek őszintén válaszolj!
- Persze!
- Te tudtad ezeket?
- Hát, ami azt illeti...
- TUDTAD?! MI?! ÉS MIÉRT NEM MONDTAD EL NEKEM?!
- Mert féltettelek Daisy! Nem akartam, hogy ez legyen veled, ahogy a szüleid sem!
- Marha sokat segítettetek mit ne mondjak... Az egész életem egy hazugság volt érted? JOGOM VOLT TUDNI!
- Nem akartuk, hogy ez legyen veled!
- Így tényleg jobb, mit ne mondjak... Ezek után tényleg jobb lesz... Persze.
- Daisy, MIT CSINÁLJAK? Mit csináljak veled, hogy elfogadj?! A lelkem kiteszem amióta itt vagy, és ez a hála?
- De ezt Zayn ezt?! Ezt ne mondd el? Szuper. Most is én legyek a hibás? ÉN?!
- De neked semmi sem jó! Mindenbe belekötsz amióta itt vagy!
- Hagyjuk inkább jó? De tudd meg Zayn. Soha de soha nem fogok megbízni benned. Csalódtam benned Zayn Malik. És ez nem fog változni...
Felrohantam a szobámba. Nem érdekelt senki, és semmi. Nagyon ki voltam akadva. És most már tényleg ki vagyok. De... Hol van a kiskés? Ne már. Hova a francba tettem? Kipakoltam minden fiókom meg mindent az égvilágon mindent, míg végül megtaláltam a tanszereim mellett. Hogy kerülhetett oda?!
Mikor futottam ki az ajtón zokogva, hát kikkel nem futottam össze? Hát persze hogy a fiúkkal.
- Daisy mi van? Jól vagy?
- Már megint ideges vagy? - kérdezte Louis. Hahahaha. Marha vicces volt. Válaszul megmutattam neki a középső ujjam. Nem érdekelt sem ők, sem senki...
Kiértem a parkba. Kerestem egy padot, ott, ahol nem látott senki. Felhúztam a pulcsim ujját. Elővettem a késemet, és végighúztam bőrömön. Fájt, de nem foglalkoztatott. Jól esett végighúzni a csíkot, amelyből kibuggyant a vérem. A következő vonal már nem fájt annyira. Megszoktam? Vagy már tudtam mi jön? Nem tudom. A következő vágás előtt valaki hátulról megfogta a kezem, és kivette belőle a kést. Nagyon megijedtem.
- Te mit keresel itt?! - kérdeztem a szőke fiút.
- Daisy mit csináltál? Jól vagy? - kérdezte ő.
- Niall ezt te nem értheted! Nekem az életem romokban van. És egyszerűen nem tudom mit csináljak!
Megint elkezdtem sírni. Niall mellém ült, és megsimította a hátam.
- Daisy kérlek ne sírj! Minden rendben lesz! Oké?
- NEM! Semmi sem lesz rendben. Zaynnel utáljuk egymást!
- De ő csak jót akart neked!
Mindenki ezt mondja? Nem igaz.
- Ja, és mutasd a kezed!
- Nem!
- Daisy tudnom kell, hogy néz ki!
Megmutattam neki a kezem. Nem szólt rá semmit, csak mélyen a szemembe nézett. A szemében látszott, hogy félt engem. Gyönyörű szemei voltak. Teljesen elmerültem benne.
- Daisy, ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet!
- Jó. Megpróbálok... - suttogtam neki, mire ő megcsókolt. Ez tényleg igazi csók volt. Valahogy... Niallel ez a csók egyszerűen csodálatos volt. Mikor elhúzta a száját, én megöleltem.
- Csak te értesz meg Niall. Köszönöm! - suttogtam neki.
- Ez nem igaz. Én is megértelek. De például Eleanor vagy Perrie is megértő veled nem?
- Mondjuk.
- Na gyere, menjünk haza! - állt fel először ő, majd felém nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.
- Daisy hiszen hideg a kezed! Gyere odaadom a kabátomat!
- Nem köszi. Hiszen akkor a te kezed lesz hideg! - mosolyogtam rá. 
- Osztozzunk! - vágta rá, és tényleg megosztoztunk a kabáton. Beledugtam a jobb kezemet az egyik ujjába, ő pedig a bal kezét. Elég érdekesen néztünk ki, de nem érdekelt. Niallel összeölelkezve mentünk haza!

8. fejezet

Sziasztok!♥ Nos most csak annyit, hogy mint látjátok, volt egy szereplőcsere, mivel terveim vannak.:3 És köszönöm, hogy olvastok, komiztok, iratkoztok! A mostani feltétel: 5 komment, +1 feliratkozó!
Remélem teljesül, és minél hamarabb gépelhetem a következőt! ;) Ja, és köszönöm Kmetyó Esztinek a fejlécet!♥♥
Eszti☺

- Szia. Beszélhetünk? - kérdezte Ellie, miközben a kapuban állt.
- Nem. Nincs mit megbeszélnünk.
- De várj már! - kérlelt továbbra is.
- Mire? Hogy kimagyarázd magad? Nem, nem kérek belőled köszönöm!
- De Daisy! Én nem akartam elmondani Matt-nek... csak kicsúszott a számon.
- És? Ez mentség? Kicsúszott a számon... persze. Matt is elmondta ám a legközelebbi embernek akivel találkozott!
- Ez mentség! De miért vagy ezen fennakadva? Egyszer úgyis kiderült volna! Most ezen ne parázz! És ne vond bele Mattet kérlek!
- Mattet?! Ellie nem veszed észre hogy ő kevert be nekünk? Hogy miatta van ez most így ahogy van? Nem tűnik fel neked?!
- Matt a barátom, és nincs igazad...
- Hát ezt nem hiszem el! Hahó! Észhez térnél?!
- Most miért? Miért Matt a hibás? És miért én?
- Tudod mit? Igazad van. Én vagyok a hibás... mert megbíztam benned. - ennyi volt. Nem érdekelt. Hát, ha Mattet választja, akkor felőlem azt csinál amit akar. Nekem már mindegy...
- Ez mi volt? - szálltak be a kocsiba a fiúk is.
- Semmi. Mi lett volna? Haragszom rá, ennyi. Azt hitte, hogy idejön, és én máris a nyakába ugrok. Na neeeem! És ezennel a témát lezártnak tekintem!
- De Daisy még egy kérdést. Te jól vagy?
- Persze. - ekkorát is ritkán hazudok. Nem, nem voltam jól. Sőt... összetörtem. Ellie már az életem része volt. Megbíztam benne. És, hogy most Matt képben van elveszi a fejét.
Csöndben utaztunk Louis házáig. Nem tudom miért.
- Úristen. Te itt laksz? - kérdeztem miközben szálltam ki a kocsiból- Hát, ezek tudnak élni!
- Aha. - válaszolta közömbösen. Tud élni...
Én inkább mögöttük mentem, ugyanis először nem tudtam hol kell bemenni. De végülis megtaláltam, úgyhogy ügyes vagyok!
- Sziaaa! - ordított be Lou a házba. Az egyik szoba ajtóból Eleanor jött ki, és megcsokólta Louist. Hú, de szép pár! Aranyosak!
- Sziasztok! Szia Daisy! Hát te?
- Hát, errefelé tévedtem, és gondoltam benézek... - színészkedtem, mintha nem a fiúkkal jöttem volna. Eleanor elmosolyodott.
- Játszunk akkor vagy mi lesz? - kérdezte Niall, hiszen már be voltak zsongva. Oké, bevallom. Én is. Vártam már, hogy végre kiverhessem őket videójátékban.
Millió játékot lejátszottunk. Az ő kedvencüket, az én kedvencemet. Mindenki kedvencét. Van, ahol én nyertem, van ahol ők. Örülök, hogy eljöttem, mert tök jól éreztem magam. Nagyon nagyon. Hú, valahogy most áldottam mindent és mindenkit, hogy Zayn az unokatesóm. Nem a sztárság miatt, meg a pénz miatt. Hanem mert jó ember, ugyanúgy ahogy a többi tag is. És nem is értem, miért voltam már legelőször annyira ellenszenves. Na mindegy. Gondoltam, kimegyek Eleanorhoz a konyhába amíg a fiúk játszanak.
- Szia Daisy! Mizujs? Látom jobban vagy azóta amióta beszéltünk.
- Igen. Zaynnel minden oké, a többiekkel is jól megvagyok. Igaz vannak nehéz perceim, de mindent megpróbálok megoldani.
- Nehéz percek? Na!
- Tudod, szokásos tini probléma. Fiúk, barátnők, csalódások. Ennyi.
- Szeretnéd kifejteni?
- Hát, lehet. De ne itt.
- Oké. Akkor gyere velem! Fiúk elmentünk!
- Elviszed Daisyt? Ez nem ér... Most akartam vele játszani! - vágta be a sértődöttet Harry.
- Mindjárt visszahozom, csak sétálunk!
Aranyos volt Eleanortól, hogy elhívott. Pedig... Egyszer találkoztunk csak. És... húha.
- Nos, hallgatlak. - kezdte miközben sétáltunk a parkban.
- Hát, aki tetszik nekem fiú. Tulajdonképpen berágott rám azért, mert Jeremyvel, az egyik haverommal jöttem haza múltkor. És azóta hozzám se szól. De már megszoktam. Nem érdekel. A másik pedig, hogy a barátnőm miatt kiderült a suliban hogy hol lakom.
- És az miért baj?
- Mert mindenki jön hozzám aláírásért, meg egyszerre mindenki a barátom lesz. Ezért. Nagyon nem szerettem volna hogyha még az elején derül ki, mert igazából még nem tudom hova tenni ezt az egészet.
- Hogy érted ezt? Hogy nem tudod hova tenni...
- Az a baj, hogy nem tudom még kezelni azt, hogy Zayn híres. Tudom, hogy két év is eltelt, de nem szokom meg. Mert... nem tudtunk múltkor sétálni ketten. És attól félek, hogy a suliban velem lesz ez, hogy mindenki majd velem akar barátkozni, meg integetnek, jópofiznak, köszönnek.
- Hát, szerintem kezeld úgy, mintha semmi sem történt volna. Mármint az oké, hogy híres, de éld az életed úgy, ahogy eddig! Én is így voltam elhiheted. Amikor összejöttünk Louisval, mindenki velem akart lenni, és barátkozni. De ne foglalkozz velük! Rázd le őket! Mondom: éld úgy az életed, mint eddig! Van benne egy csavar és?! Ne érdekeljen téged!
Amiket mondott, mind igaz volt. Ellievel is lehet, hogy másképp kellene. Nem! Ő más. Más mint a többi helyzet.
Mikor visszaértünk a házukhoz, már mindenki tűkön ült, hogy mikor érünk vissza. Ugyanis éhesek voltak, és El nélkül... ők elveszett emberek.
Miután megvacsiztunk Louéknál, hazamentünk. Életem legjobb délutánját hagytam magam mögött.

7. fejezet

Hello!♥ bocsi, hogy csak most hoztam, de nem ülhettem ide. :| Nos, örültem, hogy az előzőnél is meghaladtam a komik számát!:3
A mostani feltétel: 5 komment.!;)) feliratkozókat pedig szívesen fogadok!
Puszi:Eszti.☺



- Honnan tudod? - kérdeztem tőle, már-már kikelve magamból.
- Stephanie mondta... - fogalmam sem volt, ki az a csaj.
- Az meg ki? - úgy nézett rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna. Nem tudtam ki az a csaj.
- Matt osztálytársa.
MATT?! Ezek szerint Ellie mondta el neki...
- Nos, gyerekek bocsánat, hogy késtem, de megbeszélés volt. Üljön le mindenki a helyére!
Én irodalmon is Ellie mellett ültem. Most viszont utáltam mellette ülni.
- Nézd, én azt hittem Matt nem mondja el... - suttogta.
- És?! Nem érdekel. Megígérted, hogy hallgatsz. Erre elmondod neki.
- Daisy, előbb-utóbb úgyis kiderült volna... - magyarázott tovább.
- És miért kellett előbb, és nem utóbb?! - tettem fel a kérdést.
Többet nem szólt. Őszintén, nem is érdekelt. Egyszerűen az érdekelt, hogy túléljem a napot.
Órák végén még Jeremyt sem volt kedvem megvárni. Inkább rohantam haza. Csak hogy a szobámban lehessek elzárkózva mindenkitől!
- Szia Daisy... - köszönt Zayn, mire én csak felfutottam a szobámba, és kitört belőlem a sírás. Nem hittem el, hogy elmondta! Azt hittem megbízhatok benne! Persze... Mit is gondoltam?! Tudni lehetett, hogy Mattnek biztos elmondja. Hogy lehettem ilyen hülye?! Ott volt az asztalomon a bicskám. Hívogatott. És éreztem, hogy igenis, most van az ideje. Kivoltam. Mindentől, és mindenkitől.  Már nyúltam érte, mikor a fiúk bejöttek a szobámba.
- Hé minden oké? - kérdezte egyszerre Niall, aki leült az ágyamra körém, a többiekkel együtt.
- Nem, semmi sem oké. - válaszoltam halkan, sírva. És hogy miért voltam ennyire ki? Lehet, hogy van, aki csak annyit mond, hogy nem baj, majd lesz más. De  nekem csak Ellie volt. Meg Ben miatt is kivoltam kicsit. Igen, még mindig...
- Mesélj már! - faggatott Zayn - ha elmondod, jobb lesz! - erre mindegyikük csak helyeselt.
Rájuk néztem. Hú, nem hittem volna, hogy ennyire jó kapcsolatom lett velük ilyen hirtelen! De látszott rajtuk, hogy érdekelte őket a problémám.
- Ellie. - válaszoltam nekik, és letöröltem a könnyeimet. Eközben még mindig a hátamat simogatták. Nagyon jól esett.
- Mi van vele? - kérdezte Zayn, a többiek pedig az olyan "az meg ki?" nézéssel néztek rám.
- A barátnőm. Elmondta Mattnak, hogy itt lakom. Veled.  Ami alapjában véve nem lenne baj, de megkértem, hogy ne beszéljen róla senkinek. Erre ő, elmondta a hapsijának, akivel azóta tuti, hogy nem szakított. És csalódtam benne. Óriásit. Persze, amilyen pletykásak az emberek, ma reggelre már gondolom az egész suli tudta, hiszen amikor elmentem a folyosón, mindenki engem bámult. Még Ben is... Pedig ő aztán rám sem néz. - fakadtam ki teljesen. Ők pedig kitartóan hallgattak.
Csend lett. A fiúk rám néztek, én pedig elkezdtem újra sírni. Óriásit csalódtam egy emberben, akit a legjobb barátnőmnek tekintettem. Eddig...
- Ki az a Ben? - kérdezte kis fáziskéséssel Liam. Erre elkezdtem nevetni.
- Jó hamar kapcsoltál! -szóltam oda neki, aki örült, hogy felvidíthatott.
- Mellesleg, a srác aki tetszik. Vagyis nem tudom. De mindegy hagyjuk. - mondtam én.
- Ja, de akkor áll még a délután? - nézett rám Zayn.
- Persze. Mit találtál ki?
- Videójáték?
- Ez kérdés?! Imádom. Van újad ugye? Csak... addig nem tudjuk elkezdeni amíg nem tanultam meg. - ez nagyon stréberesen hangzott. Viszont, amióta Ben nem beszél velem, jobban kell matekoznom.
- Hát akkor sok sikert! - mondta Harry, és kimentek. Ez cserbenhagyás. Esküszöm, kiverem őket az összesben.
*fél óra múlva*
Feladom. Egy feladatot sem tudtam megcsinlni. Nekem nem megy a matek! Mindegy beírkáltam valamit, és lementem. Persze először összeszedtem magam...
- Ilyen hamar kész is vagy? - nézett rám kerek szemekkel Zayn.
- Hát persze... - megpróbáltam úgy elmondani, hogy sok-sok igazság legyen benne. Elvileg igazat mondta, mert kész volt, csak nem jó...
- Akkor gyere! - intett Louis.
- Hova? Nem úgy volt hogy játszunk?
- De igen. Nálunk. - magyarázta Lou.
-  Ja, az már más...
Annyira érdekes, hogy mikor kimennek az utcára, mindig csuklyát, és napszemüveget vesznek fel. Pedig csak a kocsihoz mentünk. Mikor kiléptem az ajtóm, egy váratlan vendéggel találtam magam szembe...

6. fejezet

Sziasztok!♥ Húha, nagyon nagyon boldoggá tettetek! Egyszerűen... El sem hiszem, hogy a HATODIK fejezetnél több mint 1000 oldalmegjelenítésem lesz... Imádlak benneteket!♥ Ja, és köszönet Annának, aki a ruhaösszeállítást csinálta! :)
Többi közölnivalóm csupán annyi: a következő rész csak jövő hétvégen kerül fel ( :[ ) de remélem nem felejtetek el olvasni! A másik pedig, hogy csak akkor lesz hétvégén rész, ha meg lesz 5 komment, és egy feliratkozó! Ha ezek nincsenek meg, akkor még utána hétig is várnotok kell. DE, ha holnap engednek gépezni, akkor megírom, ha holnapig összegyűlnek ezek!
A fejezethez annyit: élvezzétek!
Imádatom örökké tietek: Eszti♥


Másnap nagyon jó kedvvel ébredtem. Lehet, hogy az tette, hogy egész jól kijövök Zaynnel. Vagy nem tudom... A szimpla gondolat, hogy nem kell jópofiznom, lázadnom, és lehetek természetes... Jobb emberré tett.

- Szia Brown! - köszönt Zayn a konyhából, majd sunyin nézett rám.

- Hello Malik... - néztem rá furcsán. Két dolog miatt is. Az egyik. MIT KERES ZAYN FENT NEGYED HÉTKOR?!  Ugyanis az köztudott, hogy Zayn imád aludni. Ezt megjegyeztem. A másik. Mi ez a Brownozás még mindig?!
- Mi van? - kérdezett röhögve.
- Semmi. Csak... te hogy- hogy nem alszol? - kérdeztem tőle, majd letelepedtem mellé a pulthoz.
- Kajás voltam. Meg beszélgetni akartam veled...
- És miről?
- Hát... arról hogy akkor a kettőnk közti viszony...
- Nem tudom. Őszintén, a tegnapival megleptél. De örülök, hogy minden oké. Részemről. - de ha még egy ilyen húzása lesz, esküszöm, tényleg soha nem bocsájtom meg neki.
- Részemről is. - ettől olyan vidám lett, hogy még a suliba is el akart kísérni.
- Várj, várj, várj! Megértem, hogy minél több időt szeretnél velem lenni, de ezt megteheted délután is! - kacsintottam rá, erre ő felnevetett.
- Oké, bocsi. Délutánra terveztél valamit?
- Hajthatatlan vagy! De nem. Semmit. Hova megyünk?
- Nem tudom még, de kitalálok valamit.
Nevetve mentem fel a szobámba. Amit most éreztem. Leírhatatlan. Nagyon jól esett, hogy Zayn be szeretné pótolni azt az időt, amit egymástól külön töltöttünk. És nagyon örültem neki.
Már megint a szekrényem előtt kötöttem ki. Végülis, megállapodtam egy olyasmi göncnél, ami tegnap volt rajtam.
Mikor leértem, a fiúkat is lent találtam. Mármint, az 1D-t.
- Sziasztok! - köszöntem nekik. Nem csodáltam, hogy csak hümmögtek, hiszen egész bunkó voltam velük. Viszont... így, hogy Zaynnel kibékültem, valahogy őket is máshogy látom. Francba. Bűntudatom volt...
- Figyeljetek... - kezdtem bele, mire Louis lekapcsolta a tévét, Niall kijött a konyhából,  Harry és Liam is rám szegezte tekintetét.
- Tudom, hogy nem voltam éppen a legkedvesebb veletek... - hú, de nehéz ez a bocsánat kérősdi!
- Hát, ami azt illeti...
- Tényleg nem. - mondták ők, és lássuk be... Igazuk volt.
- És ezért bocsánatot kérek. - most, hogy kimondtam. Még egy kő földet ért. Mégpedig a szívemről esett le még egy nagy kő, így hogy ezt kimondtam. Először rám, néztek, majd Zaynre, és utána egymásra. Ha nem szeretnének a társaságomba lenni, azt sajnálom, én mindent megtettem (ez túlzás...) hogy kibéküljek velük. Ha nem, hát nem... Azonban felesleges volt ennyire aggódnom. Mind a négyen odajöttek, és mind a négyen egyszerre öleltek meg.
- Kicsit azért elég fojtogató a szeretetetek! - jól esett, meg minden, de ha négy fiú, akik (szerintem) elég jó kondiban vannak; és egyszerre ölelnek meg... Végül értették a célzást.
- Na, ha már ennyire jóba vagyunk... - kezdte el Harry.
- Nem kísérhetsz el a suliba! - erre a kijelentésemre lelkesedése alább hagyott. Nem tudom, mit szeretnének látni az én iskolámon. Semmi érdekes nincs benne.... Esetleg visszasírják azokat az időket, amikor még ők is suliba jártak. Ránéztem az órára. 55 VAN?!
- Úristen, rohanok, mert elkések! Sziasztok! - köszöntem el, és már rohantam is ki. Azt hittem Jeremy már nem lesz a kapu előtt, de jófej dolog volt tőle, hogy megvárt.

*Zayn*
Nagyon feléllegeztem, hogy Daisy még velük is kibékült! Hűha! Tartogat nekem még meglepetéseket!
- Azta... - néztek a fiúk egyszerre rám.
- Hát, igen.
- Kibékültetek? - kérdezte Niall, aki eközben a hűtőben keresett kaját. Tipikus.
- Igen. És tiszta boldog vagyok! - lehet hogy látszott rajtam? Mindegy, akkor is semmi sem ronthatja el a kedvem!
- És, hogyan sikerült jobb belátásra bírni?
- Beszélgettünk. Sokat. És, először nehezen ment, de végül este már együtt videójátékoztunk.
- Melyikkel? - kérdezték szinte egyszerre. Hát igen. A fiúkkal is szoktunk sokat játszani, ezzel is egyébként. Megvan! Ez lehetne a délutáni program! Oké, nem olyan lányos, meg nem olyan hű de nagy cucc, de tudom, hogy Daisy imád videójátékozni!
- Hát, azzal a harcolóssal. Tudjátok!
- Jaaaaaaaaaa! Az tök jó! - lélekben gyerekek! ;)
- És szerintetek milyen lenne, ha délután együtt videójátékoznénk Daisyvel? - vetettem fel az ötletet.
- Nem rossz ötlet! De legyen nálunk! Nálatok kicsi a tv! - ecsetelte Louis. (Mellesleg megjegyezném, hogy ugyanolyan márkájú, és nagyságú tv-nk van. De ő tudja!)
Alig vártam a délutánt. El is terveztük, hogy érte megyünk Daisyért a suliba!

*Daisy*
Jeremyvel rohantunk, mint állat, és így pont oda értünk becsengetésre.
- Köszi, hogy megvártál! És bocs, hogy késtem!
- Nincs mit! Hölgyem, csak maga után! - hülyéskedett, mikor odaértünk a teremhez. Mikor beléptem, minden szempár rám szegeződött. Mondjuk legfőképp a lányok, de a fiúk is csodálkozva néztek rám. Egyszerre csend lett.
- Mi van?! - kérdeztem tőlük. Mitől vannak ennyire oda?
- DAISY BROWN!  - állt fel az egyik ribi. (Megszoktam Jeremytől, hogy így hívja őket.) - MIÉRT NEM SZÓLTÁL, HOGY HOL LAKSZ?!
Kiderült. Csodálatos. Az életemnek lőttek. De hogy derült ki ilyen gyorsan?!

5. fejezet

Sziasztok! Ismét örömmel tapasztaltam, hogy a kitűzött célt meghaladtam. :" )) A következő fejezethez 4 kommentet és 1 feliratkozót kérek. : )) Köszönöm, hogy olvastok: Eszti♥

- Felmehetnénk? Nem a legalkalmasabb hely ez a megbeszélésre... - mondta Zayn.

- Felőlem. - nekem mindegy, hol beszélgetünk. Így se, úgyse tud velem kibékülni, akár mit mond vagy tesz. Engem többé már nem érdekel.

- Mit akarsz? - kérdeztem tőle.

- Szóval... hát, ami kettőnk közti dolgot illeti...

- Nem kell megbeszélnünk arról semmit!

- De Daisy tudom, hogy hibáztam. Sajnálom!

- Hibáztál?! Ezt hibának nevezed?!

- Nem tudom... Nem.

- Ez nekem nem hiba volt. Vagyis, de. Hiba volt, hogy olyan közeli kapcsolatban voltam veled! Hiba volt, hogy számítottam rád! Hittem, hogy megváltozol! Óriásit csalódtam benned... Persze, kit érdekel mit érzek?!

- Daisy, engem igenis érdekel! Mert szeretlek. Akkor is szerettelek, amikor leráztalak. És tudom, hogy nem kellett volna. És ezért ezerszer sajnálom!

- Elmondtam már többször!  NEM KELL A SAJNÁLATOD!  Tudod mennyit sírtam miattad? Egy teljes évig próbálkoztam, és reménykedtem, hogy majd egyszer TE fogsz felhívni, és megkérdezed, hogy vagy... De nem tetted. És persze, mert a sztárság így, úgy, és először örültem, hogy híres rokonom lehet. De megbántam. Mert olyan, amilyen te voltál, köszönöm nem kell. Tudod, én úgy tekintettem rád, mint a bátyámra. Mert annyi mindent megbeszélhettem veled, amit anyuékkal nem. A bizalmasom voltál, és amikor megalakult a One Direction, ezek mind eltűntek. Ahogy az az érzés, hogy szeretet... irántad... - oké. Nem kellett volna ennyire kiosztanom, de végre elmondhattam neki is, hogy mit érzek, és éreztem akkor.

Hosszú csend következett. Lehet, hogy a kettőnk közötti feszültség mégis megszűnik így, hogy elmondtam ezeket neki? Vagy marad minden a régi?
- Figyelj. Én... nem tudom mit mondjak. Igazad van. És én hülye voltam. És, mindig hiányoztál. Csak azért nem hívtalak vissza, mert féltem... - mondta Zayn. Félt?!
- Miért féltél?
- Hogy más lesz a viszonyunk. Mint például ami most van. Ettől féltem. Amikor már nem hívtál... Azt hittem, hogy már nem szeretsz. Ezért nem próbálkoztam többször én sem. Gondoltam, hagylak inkább...
Nem tudtam elképzelni, hogy ez tényleg így van-e, vagy csak ki szeretne velem békülni.
- Menjünk el sétálni. Elmesélhetsz mindent ami veled történt! Ugyanis eléggé le vagyok maradva... - ezzel mosolyt csalt az arcomra. És nem álltam ellent. Most az egyszer valahogy úgy éreztem, hogy tényleg meg akar ismerni. Azaz, azt a Daisyt, akit elfelejtett.
- Na akkor jössz? - intett az ajtó felé.
- Igen...
Ezzel ne higgye azt senki, hogy kibékültünk! Csak máshogy látom a dolgokat, mint régen. Bár, mondjuk sokkal jobb lesz majd békében élni velük.
A fiúk már nem ültek ott nálunk.
Mikor mentünk le a lépcsőn, Zayn oda ment Perriehez, és adott neki egy puszit.
- Minden oké? - kérdezte Perrie suttogva Zayntől.
- Remélem... - válaszolta Zayn, majd elindultunk sétálni.
- Akkor mesélj! - mondta.
- Mit?
- Amit akarsz.
Hát, ha már egyszer így megkérdezte... Elmeséltem neki, mi volt ma a suliban. A Benes ügyet, Jeremyt, Elliet, a fociedzést, a francia témazárót... Egyszóval: a napomat. És ő végig figyelmesen hallgatott. Már amikor tudott, hiszen, hogyha egy sztár vagy, és London utcáin sétálsz... Nem könnyű dolog, ezért inkább azt javasolta menjünk haza. Olyan volt, mint régen.
- Daisy emlékszel arra a videójátékra, amit régen szoktunk játszani együtt?
- Hogyne emlékeznék! - az a videójáték egy olyan videójáték volt, amiben ketten játszunk  egymás ellen. Harcolós játék, és imádom!
- És van elég merszed hogy kiállsz ellenem? - kérdezte tőlem, miközben a lemezt lóbálta a kezében.
- Ez kihívás volt, Malik?
- Mondhatjuk Brown.
Annyira jó volt újra vele együtt játszani! Annyit hülyültünk mindig, és most is. Persze, mivel ő már régen nem játszott, könnyű szerrel vertem meg körülbelül az összesben.
- Ez nem ér, csaltál! - fenyegetett meg mikor már a hatodik játszmát nyertem meg.
- Hogyan csaltam volna? Annyi az egész, hogy béna vagy!
- Dehogyis! Csak régen játszottam...
- Az azt jelenti, hogy béna vagy!
Sokáig veszekedtünk, eközben Perrie halálra röhögte magát. Mennyivel jobb így az este! Sajnos anyuék ígéretéből, hogy majd minden este felhívnak, a nagy semmi sem lett. És nem is lesz. Tudtam, hogy úgysem hívnak fel. Semmikor. Nekik mindig fontosabb a munkájuk mint én. Ezt sajnáltam bennük. Remélem azért még jól vannak!

4. fejezet

Sziasztok! Örülök, hogy tetszik a blog, és, hogy ennyien olvassátok. :)♥ Sőt, most a kommentek is meghaladták a kitűzött célomat, úgyhogy nagyon örülök! Most 3 kommentet kérek a következő fejezethez, és +1 feliratkozót! Köszönöm hogy olvastok, kommenteltek! Puszi: Eszti. : 33♥


*Daisy*
Most őt is vagy Zayn küldte fel, vagy feltűnési viszketegsége van. Nem bírom már, hogy mindenki az unokatestvéremet védi. Engem ki véd meg? Senki. Hát persze. Gondolhattam volna. Mivel Zayn a népszerűbb, persze, hogy mindenki őt védi meg. Á, nem éri meg ezen paráznom most.  Egyszer csak megszólalt a telefonom.
- Mondd Ellie! - lehet, hogy kicsit idegesen szóltam bele.
- Hol vagy? Már régen elkezdedődött az edzés!
Basszus. A fociedzés. Teljesen kiment a fejemből!
- Otthon vagyok, de öt perc és ott vagyok!
Gyorsan összedobáltam a stoplis cipőmet, a mezemet és rohantam ahogy csak tudtam. Sajnos a fiúk még mindig ott voltak (Niall kivételével?!), úgyhogy nem tudtam úgy elmenni, hogy meg ne kérdezték volna:
- Hova mész? - kérdezte Zayn.
- Edzésre...- ha jobban ismernél, tudnád, hogy focizom, és edzésekre járok. Még mielőtt bármit is kérdezhettek volna, leléptem. Kivel találkoztam az ajtóban? Niallel...
- Hova mész? - tette fel a kérdést.
- Edzésre. Ha annyira tudni szeretnéd focizom...
- Oké. Csak kérdeztem.

*Niall*
Úgy látszik nem nyugodott le. Még mindig mardosott a bűntudat. Nem tudom miért, de mégis... Úgy éreztem a mi hibánk.
- Hé, Niall! Hogy-hogy elmentél? - kérdezte tőlem Zayn.
- Beszéltem Daisyvel, és kicsit lelkileg hatott rám amit mondott. Újra megkérdezném. Mindig ilyen?
- Mostanában ilyen. Velem főleg. Mert mit mondott? Elmondta mi a baja? - kérdezte Zayn.
Nem tudtam, ha elmondom, Zayn mit reagál rá. Végül, mégis elmondtam neki.
- Azt mondta nem érdekli senkit mi van vele. Meg, hogy nem akart ideköltözni... Meg...
- Mondd már Niall!
- Zayn, nem igen szeret téged...- vagyis, igazából, nem tudom mit érez. Nekem ezt mondta.
- Miért? - láttam Zaynen hogy összetört. Francba. Nem kellett volna elmondanom.
- Mert azt mondta, hogy leráztad amikor hívott. És nem hívtad vissza... És azt mondta, hogy miattunk. A One Direction miatt... Mert vagy velünk voltál, vagy mással.
- Ezt mondta? - nézett rám Harry. Lehet, hogy őket is megviselte amit mondta. Nem tudhatom.

*Zayn*
Sajnos igaza volt. Elhanyagoltam Daisyt az utóbbi időben. Nagyon. És tudom, hogy úgy tekintett rám, mintha a bátyja lennék. És akkor azért ilyen. Olyan hülyének érzem magam, hogy én erre nem jöttem rá.  Így már minden világos. Hogy lehettem ekkora marha?! Nem foglalkoztam vele. Őszintén, még azt sem tudtam, hogy milyen edzésre jár. Ha hazaér, első dolgom az lesz, hogy beszélek vele.

*Daisy*
Nagy nehézségek árán, eljutottam Jer segítsége nélkül a suliig. Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült.
- Bocsánat, hogy késtem... De itt vagyok!
- Daisy állj be! Gyerünk! Kérlek ilyen többet ne legyen!
- Nem lesz Jake! - az edzőnk, Jake, kemény volt, de mégis sokat hülyültünk vele. Még csak 25 éves, ezért nagyon megért minket. Soha nem veszi komolyan annyira, de mégis nagyon sokat érünk el vele. Sok kupát nyertünk már, remélem, hogy ez így is marad.
- Miről maradtam le? - kérdeztem Ellietől.
- A bemelegítésről. Miért késtél?
- Mert elfelejtettem.
A mai edzést Jake nagyon keményre csinálta meg. Fekvőket nyomtunk, futottunk, meccseztünk... nagyon elfáradtam.
- Oké lányok, mára elég! Akkor csütörtökön ugyanitt, ugyanilyenkor!
Miután átöltöztünk, elindultam haza.. Annyira rossz volt, hogy nem mehettem Ellievel. Tökre másfelé lakott, mint amerre mi lakunk. Nagyon reméltem, hogy a fiúk nincsenek már ott, de tévedtem.
- Daisy, beszélhetünk? - állt fel Zayn a kanapéról.
Csodás. Ilyen fárasztó nap után még vele is beszélgessek?!
- Mi van?! - kezdtem én...

3. fejezet

Sziasztok! Örömmel könyvelem el, hogy tetszik a blog, és hogy hamarabb hozhatnék részeket! Ezért köszönöm.♥ És sajnos a suli miatt csak hétvégenként tudok részt hozni, de megpróbálok szünetben többet is írni! A következő részt 4 komment és (vagy) +2 feliratkozó után hozom! :)



Hétfő reggel fél hétkor keltett az ébresztőm, amikor általában szoktam kelni.. Mikor kiléptem a szobámból, még mindenhol sötét volt. Remek... Gondoltam, próbálkozom, hátha van már fent valaki. Mázlimra, Perrie már fent volt, de a kinézetét elnézve maximum inni jöhetett le.
- Hát te? - kérdezte álmosan.
- Hétfő van.
- És?
Kerekedett szemekkel néztem rá. Kicsit sincsenek elkényelmesedve... Persze, ők sztárok, novemberben úgyanúgy otthon vannak, nem mint mi diákok, akik az időnk nagy részét abban a rohadt iskolában töltjük.
- Nem is tudom... Iskola?!!! - megpróbáltam drámaian előadni a dolgot. Marha ideges voltam.
- Jujj tényleg, bocsi! - majd visszament a konyhába - Mit kérsz reggelire?
- Semmit. Nem vagyok éhes... - és ezt most nem lázadásból mondtam. Őszintén, nagyon izgultam kettő dolog miatt: a francia dolgozat, és Ben. Annyira elfelejtettem a szombati randit! Mérges voltam magamra.
- Biztos?
- Aha. Felmegyek öltözni.
Mikor felértem a szobámba, megakadtam a szekrényem előtt. Nem tudtam, mit vegyek fel.... Végül a kedvenc összeállításomnál döntöttem. Pont őszre megfelelő! Végülis nagy nehezen elkészültem háromnegyed hétre. Úgy gondoltam elindulok. Úgyse tudom merre kell menni, majd valahogy talán eljutok a suliig.
- Szia Daisy! - köszönt el tőlem Perrie.
- Szia...
Kiléptem a kapun, és egy hangot hallottam meg a hátam mögött.
- Daisy?! - Jeremy volt, az egyik jó barátom. Régóta ismerem, mindig számíthatok rá. Reméltem tudja merre van a suli!
- Szia Jer! - én mindig Jer-nek hívtam.
- Hát te hogy-hogy itt? Te itt?! Itt laksz? - a tekintetét kapkodta köztem és a ház közt.
- Itt lakom... Sajnos. - válaszoltam, majd csodálkozva nézett rám.
- Azt meg hogy? De menjünk, mert nem érünk be! - mondta ő, majd elkezdtünk sétálni.
- Tudod, muszáj volt az unokatesómhoz költözni.
- Ki az unokatestvéred?
- Zayn Malik...
- Komolyan?! Ezt a ribik (ő mindig így hívta osztályunk plázacica rétegét) meg ne tudják! Óriási Direction fanok vagy mik. Folyton ilyen zenét akarnak velünk játszatni... - és elkezdte őket utánozni. Majdnem halálra röhögtem magam. Viszont innen már csak egy balra kanyart mentünk, és már áldott iskolámnál is voltunk.
- Köszi Jer! És lehetne egy kérésem?
- Hát hogyne!
- Suli után megvársz és hazakísérsz? Mert fogalmam sincs merre kell hazamenni!  - erre mindketten elnevettük magunkat.
- Természetesen. Na megyek, várnak a fiúk!
Tudniillik, Jeremy Ben egyik legjobb haverja volt. Gyorsan mentem be az osztályba, alig vártam, hogy beszéljek Ellievel. Tervem azonban meghiúsult, mert Ellie nem volt a teremben.
- Ellie?! - kérdeztem a mögöttem ülő Sarah-tól.
- Nem tudom. Ma még nem láttam.
- Köszi azért!
Majd visszafordultam előre. Ellie sosem késik. Lehet, hogy beteg lett.
Első óránk osztályfőnöki volt. Mint mindig, tanár úr első kérdése ez volt:
- Van valami változás? - ami annyit tesz, hogy lakcím, név, vagy ilyesmik változtak-e. Nem tudom miért kérdezi meg folyton, bár most egy ember volt aki jelentkezett. Én.
- Daisy, van valami változás?
- Anyu úgy tudom beszélt Önnel ez ügyben...
- Ja, igen. Rendben, beírom!
Mindenki kíváncsi volt mi van. Hogy miért vagyunk olyan titokzatosak? Mert nem akarom, hogy mindenki futkozzon hozzám Zayn Malik autogrammért, meg ilyesmikért. Jó, tudom, hogy előbb-utóbb kiderül, de szeretném, ha ez inkább utóbb történne.
- Nos gyerekek rengeteg megbeszélni valónk van... Hiányzó?
Már majdnem kimondtam, hogy Ellie, de betoppant az ajtón.
- Kisasszony ezt mire véljem? - nézett a láthatólag sietve jött Elliere.
- Elnézést. Elaludtam.
- Elnézem. De máskor állítson be ébresztőt!
Barátnőm beült mellém. Rögtön elkezdtünk suttogva megbeszélni mindent.
- Miért késtél? - kezdtem én a kérdezést.
- Matt-tel beszéltem tegnap éjjel. Sokáig. - Nem is említettem. Matt és Ellie összejöttek.
- És veled mizu? - kérdezte ő.
- Elfelejtettem a szombati randit, azóta nem beszéltem Bennel, utálok Zaynnél lakni.
Bennel a szünetben akartam beszélni, ezért már alig vártam, hogy kicsengessenek. De hála isten, hamar megszólalt a csengő. Hamarabb megtalált, mint én őt.
- Hé, Daisy! A szombat...
- Sajnálom elfelejtettem..
- De egy SMS-t azért írhattál volna.- jegyezte meg.
- Bocsánat. Mentem volna. Tényleg.
- Daisy! Akkor suli után megvárjalak? - kérdezte a hátam mögött Jer, de csak az igenemet várta meg, már be is ment a terembe.
- Jeremy-vel mész haza? - kérdezte kicsit mérgesen.
- Megvár, mert nem tudom, merre kell hazamennem.
- Miért nem?! Daisy nem értelek... Én azt hittem lehet köztünk valami, de ezek szerint nem... Szombaton isvele voltál?
- Nem!!! Otthon voltam.
- És azért mész vele haza? Á, hagyjuk.... - majd ő is bement a terembe. Milyen féltékeny már! Ilyen nincs. Csak hazakísér. Most mit parázik ezen!
Összegzésben: a mai hétfő rossz volt. Francia témazáró, a Bennel való összeveszés. Az vigasztalt, hogy Jeremy tényleg jófej volt, és megvárt délután.
- Min veszekedtetek Bennel? 
- Á, nem érdekes.
- Naaaa mondd el!
- Csak azon akadt ki, hogy hazakísérsz. Na mindegy. Francia tz-d milyen lesz? - próbáltam másra terelni a szót.
- Remélem kettes. Tiéd?
- Kettes? - majd mindketten nevetni kezdtünk. Annyit nevettünk, hogy észre sem vettem, hogy hazaértünk.
- Köszi, Jer!
- Nincsmit. Holnap reggel megvárjalak?
- Légyszi!
Egyszerűen nem bírtam megjegyezni, merre kell menni.
Mikor beléptem a házba, egyszerre fel akartam menni a szobámba, de sajnos (mint mostanában a dolgaim) ez nem jött össze. Az egész 1D náluk, akarom mondani nálunk volt.
- Hello! - köszöntek tök egyszerre. Ezek mindent együtt csinálhatnak?
- Szia Daisy! Kérsz valami kaját? - kérdezte Perrie. Most hogy mondta, eszembe jutott, hogy ma  még nem is kajáltam.
- Aha. Valamit...
Majd felállt, és intett hogy menjek. A konyha és a nappali egybe volt nyitva, úgyhogy nem kellett messze mennem.
- Pizza jó lesz?
- Persze! - válaszoltam, majd mondta, hogy válasszak. A kedvencemből is volt, úgyhogy boldog voltam. Juhú, +1 pont a napomra.
Miután pár szeletet kivettem, odaültem az asztalhoz. Majdnem elkezdtem enni, de mind a négyen (Zayn kivételével) odaültek az asztalhoz.
- Ennyire érdekes ahogyan eszem? - kérdeztem tőlük.
- Nem. Csak ismerkedni jöttünk! - mondta a szőke. Azt hiszem, Niall a neve.
- Aha... - lehet hogy azt várták, hogy ódákat zengek magamról, de ez nem jött össze. Miután eléggé meguntam, hogy nem tudok kajálni tőlük, felmentem a pizzámmal a szobámba.


*Niall szemszöge*
- Mindig ilyen? - kérdeztem Zayntől, hiszen ő jobban ismeri mint mi.
- Amióta itt van hozzám se szól... - láttam, hogy zavarja a dolog. De a csajnak mi lehet a baja?  Gondoltam, felmegyek hozzá, hátha tudok hatni rá.
Bekopogtam. Nem jött válasz, így bementem.
- Te mit akarsz? - kérdezte kicsit mogorván, de nem zavart.
- Csak érdeklődni, hogy vagy.
- Nem hiszem, hogy tényleg érdekel, hogy vagyok.
- De igen, úgy ahogy Zaynt is.
- Kérlek ne gyere már te is ezzel! - majd felállt az ágyról.
- Mármint? - sejtettem mire gondol, csak azt akartam, hogy ő mondja ki.
- Zayn egyáltalán nem érdekli, mi van velem, úgy ahogy se téged, sem senkit! Ugye kit érdekelt, hogy ide akarok-e költözni, vagy sem? Kit érdekelnek az érzéseim?
- Zaynt érdekli...
- Eddig nem érdekelte mi van velem, akkor miért kezdené el?
- Hmm, nem is tudom, mert szeret?
- Nem szeret. Nem tudod, mekkorát csalódtam benne, amikor lerázott a telefonban annyival, hogy majd viszahívlak. És nem hívott. Mert vagy veletek volt, vagy csak egyszerűen nem érdekeltem. Egy teljes évig próbálkoztam, mert azt hittem megváltozik. De tévedtem. Úgy tekintettem rá, mint a bátyámra, de most már számomra ő egy senki...
Láttam, hogy egy könnycsepp gördült le az arcán. Mi tettük volna ezt? Miattunk nem foglalkozott vele? Gondoltam, inkább hagyom, eléggé ki van szegény.
- Na hogy ment? - súgta oda Harry.
- Ne tudd meg.... - majd inkább úgy döntöttem elmegyek. Nem bírtam tovább a feszült levegőt a házban.