8. fejezet

Sziasztok!♥ Nos most csak annyit, hogy mint látjátok, volt egy szereplőcsere, mivel terveim vannak.:3 És köszönöm, hogy olvastok, komiztok, iratkoztok! A mostani feltétel: 5 komment, +1 feliratkozó!
Remélem teljesül, és minél hamarabb gépelhetem a következőt! ;) Ja, és köszönöm Kmetyó Esztinek a fejlécet!♥♥
Eszti☺

- Szia. Beszélhetünk? - kérdezte Ellie, miközben a kapuban állt.
- Nem. Nincs mit megbeszélnünk.
- De várj már! - kérlelt továbbra is.
- Mire? Hogy kimagyarázd magad? Nem, nem kérek belőled köszönöm!
- De Daisy! Én nem akartam elmondani Matt-nek... csak kicsúszott a számon.
- És? Ez mentség? Kicsúszott a számon... persze. Matt is elmondta ám a legközelebbi embernek akivel találkozott!
- Ez mentség! De miért vagy ezen fennakadva? Egyszer úgyis kiderült volna! Most ezen ne parázz! És ne vond bele Mattet kérlek!
- Mattet?! Ellie nem veszed észre hogy ő kevert be nekünk? Hogy miatta van ez most így ahogy van? Nem tűnik fel neked?!
- Matt a barátom, és nincs igazad...
- Hát ezt nem hiszem el! Hahó! Észhez térnél?!
- Most miért? Miért Matt a hibás? És miért én?
- Tudod mit? Igazad van. Én vagyok a hibás... mert megbíztam benned. - ennyi volt. Nem érdekelt. Hát, ha Mattet választja, akkor felőlem azt csinál amit akar. Nekem már mindegy...
- Ez mi volt? - szálltak be a kocsiba a fiúk is.
- Semmi. Mi lett volna? Haragszom rá, ennyi. Azt hitte, hogy idejön, és én máris a nyakába ugrok. Na neeeem! És ezennel a témát lezártnak tekintem!
- De Daisy még egy kérdést. Te jól vagy?
- Persze. - ekkorát is ritkán hazudok. Nem, nem voltam jól. Sőt... összetörtem. Ellie már az életem része volt. Megbíztam benne. És, hogy most Matt képben van elveszi a fejét.
Csöndben utaztunk Louis házáig. Nem tudom miért.
- Úristen. Te itt laksz? - kérdeztem miközben szálltam ki a kocsiból- Hát, ezek tudnak élni!
- Aha. - válaszolta közömbösen. Tud élni...
Én inkább mögöttük mentem, ugyanis először nem tudtam hol kell bemenni. De végülis megtaláltam, úgyhogy ügyes vagyok!
- Sziaaa! - ordított be Lou a házba. Az egyik szoba ajtóból Eleanor jött ki, és megcsokólta Louist. Hú, de szép pár! Aranyosak!
- Sziasztok! Szia Daisy! Hát te?
- Hát, errefelé tévedtem, és gondoltam benézek... - színészkedtem, mintha nem a fiúkkal jöttem volna. Eleanor elmosolyodott.
- Játszunk akkor vagy mi lesz? - kérdezte Niall, hiszen már be voltak zsongva. Oké, bevallom. Én is. Vártam már, hogy végre kiverhessem őket videójátékban.
Millió játékot lejátszottunk. Az ő kedvencüket, az én kedvencemet. Mindenki kedvencét. Van, ahol én nyertem, van ahol ők. Örülök, hogy eljöttem, mert tök jól éreztem magam. Nagyon nagyon. Hú, valahogy most áldottam mindent és mindenkit, hogy Zayn az unokatesóm. Nem a sztárság miatt, meg a pénz miatt. Hanem mert jó ember, ugyanúgy ahogy a többi tag is. És nem is értem, miért voltam már legelőször annyira ellenszenves. Na mindegy. Gondoltam, kimegyek Eleanorhoz a konyhába amíg a fiúk játszanak.
- Szia Daisy! Mizujs? Látom jobban vagy azóta amióta beszéltünk.
- Igen. Zaynnel minden oké, a többiekkel is jól megvagyok. Igaz vannak nehéz perceim, de mindent megpróbálok megoldani.
- Nehéz percek? Na!
- Tudod, szokásos tini probléma. Fiúk, barátnők, csalódások. Ennyi.
- Szeretnéd kifejteni?
- Hát, lehet. De ne itt.
- Oké. Akkor gyere velem! Fiúk elmentünk!
- Elviszed Daisyt? Ez nem ér... Most akartam vele játszani! - vágta be a sértődöttet Harry.
- Mindjárt visszahozom, csak sétálunk!
Aranyos volt Eleanortól, hogy elhívott. Pedig... Egyszer találkoztunk csak. És... húha.
- Nos, hallgatlak. - kezdte miközben sétáltunk a parkban.
- Hát, aki tetszik nekem fiú. Tulajdonképpen berágott rám azért, mert Jeremyvel, az egyik haverommal jöttem haza múltkor. És azóta hozzám se szól. De már megszoktam. Nem érdekel. A másik pedig, hogy a barátnőm miatt kiderült a suliban hogy hol lakom.
- És az miért baj?
- Mert mindenki jön hozzám aláírásért, meg egyszerre mindenki a barátom lesz. Ezért. Nagyon nem szerettem volna hogyha még az elején derül ki, mert igazából még nem tudom hova tenni ezt az egészet.
- Hogy érted ezt? Hogy nem tudod hova tenni...
- Az a baj, hogy nem tudom még kezelni azt, hogy Zayn híres. Tudom, hogy két év is eltelt, de nem szokom meg. Mert... nem tudtunk múltkor sétálni ketten. És attól félek, hogy a suliban velem lesz ez, hogy mindenki majd velem akar barátkozni, meg integetnek, jópofiznak, köszönnek.
- Hát, szerintem kezeld úgy, mintha semmi sem történt volna. Mármint az oké, hogy híres, de éld az életed úgy, ahogy eddig! Én is így voltam elhiheted. Amikor összejöttünk Louisval, mindenki velem akart lenni, és barátkozni. De ne foglalkozz velük! Rázd le őket! Mondom: éld úgy az életed, mint eddig! Van benne egy csavar és?! Ne érdekeljen téged!
Amiket mondott, mind igaz volt. Ellievel is lehet, hogy másképp kellene. Nem! Ő más. Más mint a többi helyzet.
Mikor visszaértünk a házukhoz, már mindenki tűkön ült, hogy mikor érünk vissza. Ugyanis éhesek voltak, és El nélkül... ők elveszett emberek.
Miután megvacsiztunk Louéknál, hazamentünk. Életem legjobb délutánját hagytam magam mögött.