Nos, itt lenne az új rész! Köszönöm a díjakat, a kommenteket, és azt is, hogy használjátok a 'tetszik' gombot is, valamint azt is, hogy több mint 11.000 oldalmegjelenítésem van!♥
Thank you my readers!
A következő részt 6 komment után hozom! :)
Másnap reggel nagyon korán keltem, így nem futottam össze Zaynnel, pedig fontos lett volna.
Tegnap nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal róla. Ők is biztosan állítják, hogy borzasztóan megváltozott, és attól félek, hogy ennek én vagyok az oka. Tulajdonképpen, akkor miattam fogja elcseszni a lehetőségét a zenei karrierre. A srácok nem mondták ki konkrétan, de utaltak rá, hogyha Zayn nem változik, elbúcsúzhat a One Direction-től. Viszont, ha Zayn nem bírja felfogni tetteinek súlyát, akkor tényleg nem érdemli meg, hogy bandatag maradjon.
Miután megreggeliztem, leültem a kanapéra, és TV-t néztem. Reggel 7 órakor még semmi érdekes nem volt, így végül úgy döntöttem, hogy visszafekszem. Nem vesztek semmit, maximum ébren maradok.
Nem sokat feküdhettem a gondolataimmal, mikor Zayn belépett a szobámba. Hangsúlyoznám, reggel negyed nyolckor, így nagyon csodálkoztam.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Csak gondolkoztam. És... tudom, hogy tegnap voltál a srácoknál. Mondtak valamit?
Nem volt most lelki erőm elmondani neki mindent. Nem tudom, éppen ő hogy van. Nem akarom, hogy drogozzon. Furcsa dolog ez, hiszen mostanában nem nagyon aggódtam érte ennyire.
- Igazából semmi érdekeset. Kicsit berágtak rád. Szerintem meg kellene beszélned velük... mindent. A drogozásról is beszélned kellene velük.
- Nem fogok beszélni erről nekik! - mondta idegesen.
- Miért? Miért nem mered bevállalni? Zayn! Istenem, térj már magadhoz! Ők a legjobb barátaid! Soha nem ítélnének el emiatt, sőt, segítenének ebből kimászni! Ne süllyedj mélyebbre kérlek, mert annak nem lesz jó vége. De tudod mit? Ha velük nem akarsz erről beszélni, akkor beszéld meg Perrievel. Tudom, hogy még mindig szereted, és ő is szeret téged.
- Ezt mégis honnan gondolod? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam.
- Hogy honnan gondolom? Te teljesen elveszett vagy nélküle! Valld be, hogy így van... - löktem meg mosolyogva, ő pedig a tekintetével a földet pásztázta - Igazam van, vagy igazam van? (by: Audrey.:D a szerk.)
- Igazad van... - látta be ő is, majd egy enyhe mosoly jelent meg az arcán.
- Beszélj vele, mert nem csak neked hiányzik... - vallottam be neki, ő pedig felnevetett.
- Oké, beszélek vele. De csak miattam! - mondta, én pedig szúrós szemekkel néztem rá - meg egy kicsit miattad is...
Ez a mai reggel felettébb furcsán kezdődött. Kíváncsi vagyok, mit tartogat nekem még ez a mai nap...
*Perrie szemszöge*
Mikor lementem a konyhába, Eleanor már ébren volt.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman. Nagyon szerettem Eleanort, hiszen száz százalékig optimista volt, és mindig mosolygott, a szimpla kedvessége pedig már jó hatással volt rám.
- Neked is... - válaszoltam, majd ásítottam egy óriásit.
- Na mi az? Nem aludtál sokat? - kérdezte nevetve.
- Ami azt illeti, nem. Folyton csak Zayn jár a fejemben. Annyira nem akarom elhinni, hogy ezt mondom, de szakítok vele. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de ez így nem mehet tovább. Nem beszéltünk a veszekedésünkről, és annyira furcsa. Eleanor, szerintem van már neki más...
Hihetetlen, hogy ezt mondom, és igen, rohadt nehéz lesz, de szakítanunk kell. Nem mehet ez így tovább. Én nem tudok ekkora bizonytalanságban élni. Vége, bármennyire is fáj...
- Perrie. Biztos vagy ebben? Ne hamarkodd el!
- Mert szerinted ez így jó? Hogy csak lézengek, lelkileg kikészültem, és ő lehet, hogy bulizik, és csajozik? El, én már döntöttem. Bármilyen nehéz is...
Eleanor nem mondott semmit, csak megölelt. Jól esett, hogy támogatott.
- Nem is kérek reggelit, elintézem ezt... - mondtam, majd felmentem a szobámba. Remegő kézzel nyúltam a telefonomért. Tárcsáztam Zayn számát.
- Szia! - szólt bele a telefonba. Nem tudtam a hangjából kivenni, hogy örül, vagy inkább a pokolba kíván.
- Szia. Figyelj, beszélnünk kellene.
- Én is hívni akartalak már... Találkozzunk mondjuk a Starbucksban 15 perc múlva. Rendben?
- Ott találkozunk! - majd köszönés nélkül letettem a telefont.
Idegesen indultam el Eleanoréktól. Nagyon izgultam, féltem attól, hogy Zayn mit szól majd... Hogy fogadja majd?
Nagyon szeretem őt, de ezt le kell zárnom magamban. Ha ő nem táplál felém érzelmeket, akkor jobb is, hogy nem folytatjuk, hiszen akkor annak semmi értelme sincs.
Mikor beléptem az ajtón, hamar megláttam Zaynt. Integetett, majd egy sármos mosolyt dobott felém. Nagyon jól nézett ki... Erősnek kell lennem! Ezt már lezártam.
- Szia Pezz! - állt fel, hogy megöleljen, de én nem engedtem neki. Kérdőn nézett rám, én pedig belekezdtem mondandómba.
- Zayn, figyelj! Nekem ez így nem megy tovább. Szakítanunk kell...
- Mi?! Perrie, kérlek, ezt nem gondolod komolyan! - nézett rám hitetlenül.
- De igen. Nekem ez így nem megy! Nagyon elrontottuk. Ne hibáztasd magad! Ezt ketten rontottuk el. Sajnálom! - mondtam neki, és még mielőtt elkezdtem volna sírni előtte, adtam egy utolsó csókot, és elrohantam. Azonban az utcán kitört belőlem a sírás. Ekkora fájdalmat még soha nem éreztem. A sok közös élmény. Az együtt töltött három év. Az életem egyik darabját veszítettem el. Talán túl sok mindent rontottunk el, hogy ez így alakult. Nem tudom, mi lesz velem nélküle.
*Daisy szemszöge*
Miután felöltöztem és rendbe szedtem magam, elindultam Niall-höz a kórházba. Nagyon ki voltam virulva a reggeli beszélgetésünk miatt, és óriási nagy örömmel léptem be Niall kórtermébe is.
- Szia drága! - köszönt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hello! Hogy vagy? Mondták már mikor jöhetsz ki? - kérdeztem kíváncsian, ugyanis most az a cél, hogy kijöjjön a kórházból, és minden oké legyen. Mondjuk a kezemről is levehetnék már ezt a gipszet, ugyanis nagyon viszket alatta a kezem...
- Egész jól! Sőt, egyre jobban. Azt még nem tudom, de a doki szerint javulok. Zaynnel mi újság? Kibékültek már Perrievel?
- Honnan tudod, hogy összevesztek? - kérdeztem csodálkozva, ugyanis én nem említettem neki.
- Tegnap beszéltem Zaynnel telefonon. Ő mondta, hogy nincs rendbe velük minden. Meg sok mindenről beszélgettünk még. Sokat mesélt!
Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy tud-e a drogos ügyleteiről, de nem szerettem volna kockáztatni.
- Ma reggel beszélgettünk Zaynnel, és remélhetőleg kibékülnek. Annyira jó lenne, ha Perrie visszaköltözne! -áradoztam terveimről.
Sokáig beszélgettünk Niallel, de délután négykor már úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert kíváncsi voltam már, hogy mi volt Zayn és Perrie közt.
Óriási lendülettel indultam haza, hajtott a kíváncsiság.
Azonban hazaérve csalódnom kellett, ugyanis Zayn nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva.
Mindegy, végülis egyszer majd hazavergődik. Csak győzzem kivárni!
2013. május 20., hétfő
2013. május 12., vasárnap
2013. május 5., vasárnap
20. fejezet
Huhúú, óriási örömmel hozom a 20. fejezetet! Elértük a 40 feliratkozót, sőt, az előző bejegyzésre is nyolc kommentet kaptam, és borzasztóan örülök neki! Köszönöm!♥
A következő részt 6 komment után hozom!
Nem is húzom tovább az időt, derüljön ki, Niall felébred-e, vagy sem! ;)
Éreztem, hogy megszorítja a kezem. Reménykedően néztem szemét. Próbáltam sugallni felé, hogy ideje lenne már felébredni. Ideje lenne már, hogy belenézhessek a kék szempárjába. Óriási csend volt. A gépek pittyegtek egyedül. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Ő pedig kinyitotta szemét.
- Niall? - suttogtam halkan, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.
Ő csendben feküdt. Szemei nyitva. Nem tudtam, hogy most mi van. Én már azon is nagyon ledöbbentem, hogy végre kinyitotta a szemét, de megijedtem. Nem láttam semmilyen arckifejezést, vagy esetleg valami más jelet arra, hogy érzékeli a világot. Újra csend telepedett a szobára, a könnycseppeket pedig még követte sok ezer darab.
Mikor már teljesen kitört belőlem a sírás (fogalmam sincs miért, az örömtől, vagy a félelemtől), Niall újra megszorította a kezem, és rám mosolygott.
- Niall kérlek mondj valamit! Kérlek... mondd azt, hogy jól vagy - suttogtam neki.
- Szeretlek! - mondta halkan, majd újra rám mosolygott - köszönök mindent. És örülök, hogy itt vagy... mellettem. Tudom, hogy egész végig itt voltál... És megnyugodhatsz, jól vagyok - mondta halkan, majd közelebb húzott magához. Lágyan megcsókolt. Annyira jó volt végre érezni, hogy itt van velem. Miután elengedett, folyamatosan csak mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nagyon örültem, hogy végre felébredt, és újra velem, akarom mondani velünk van.
- A fiúk hogy vannak? Hogy van Zayn? - kérdezte ő, én pedig nem tudtam, mit válaszoljak a 'hogy van Zayn' kérdésre.
Annyi mindent el kellene róla mondanom. Például, hogy Perrievel eléggé nagy tűzharcba van, és nem beszélnek. Elmondhatnám azt, hogy nem nagyon látogatta sem őt, sem pedig engem. Elmondhatnám azt is, hogy egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban pedig leüvölti a fejemet. Elmondhatnám azt is, hogy drogozik, és hogy nagyon félek attól, hogy még a végén függő lesz. Tudnám, hogy Niall segítene neki mindenben, de nem leszek Zayn tolmácsa, vagy éppen nem leszek az, aki bekever neki, majd ő elmondja ha akarja. De remélem, nem tartja magában ezeket a dolgokat, ugyanis ha tőlem nem fogadja el a tanácsokat, akkor remélem Nialltől el fogja.
- Jól vannak, és Zayn is. Igaz mostanában vannak veszekedéseink, de megpróbáljuk korrigálni őket - úgy éreztem, ez volt a legmegfelelőbb válasz erre a kérdésre. Igaz hogy a 'megpróbáljuk korrigálni' rész nem éppen igaz, de nem akarom felidegesíteni. Majd megtudja, ha kijön.
Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy kaptam egy sms-t Perrietől, hogy menjek át hozzájuk. Nem akartam itt hagyni, sőt legszívesebben az egész napot vele tölteném, de ezt nem lehet.
- Bocsánat, de nekem mennem kell. Holnap jövök! Ígérem - mondtam neki, majd újra magához húzott, és megcsókolt.
- Holnap várlak! - nézett rám huncut vigyorral arcán, én pedig feldobódva indultam Perriehez.
Igen, ez pedig lenne a következő probléma. Útközben gondolkodtam, mit mondjak Perrienek a délelőtti után. Annyira hülye vagyok, miért kellett felhívnom?! Az igazat nem fogom elmondani neki, először is Zayn megkért rá, másodszor pedig nem szabad beleavatkoznom ebbe az ügybe. Elég már az is, hogy Zayn benne van, és félig-meddig én is, nem kell őt is belekeverni. Lehet, hogy azt mondom, hogy Niall felébredt, és teljesen ki voltam, azért tettem le. Nem tudom, végülis valamit majd csak mondok neki.
Becsengettem Louisékhoz. Harry nyitott ajtót.
- Szia! Tök rég találkoztunk, mizu veled? - kérdezte kedvesen Harry.
- Köszi, jól vagyok! Perrie itt van? - kérdeztem.
- Eleanorral mentek el valamerre. Gyere be, szerintem mindjárt jönnek! - invitált be. Kicsit furcsálltam, hogy ennyire otthon érzi magát, de nem baj. Biztos sokat vannak együtt itt is, és megszokták már ezt a dolgot.
- Sziasztok! - köszöntem a három fiúnak.
- Szia! Voltál Niallnél? Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? - bombáztak kérdéseikkel. Éppen belekezdtem volna, mikor megláttam a kiscicám a lakásban. Tudtam, hogy hiányzik valami otthonról. Most már tudom, micsoda.
- Ő nem az enyém? - néztem kérdőn Harryre, aki végülis csak azért hozta el a cicát, mert tudta, hogy Zayn nem igen fog foglalkozni vele, a velem történtekkel való tekintetre pedig inkább elhozta, és most Perrié.
- Na mi van Niallel? - sürgetett Liam. Nagyon aggódtak érte, az arckifejezésüket látván.
- Csodálatos dolog történt, ugyanis Niall felébredt! Ti elhiszitek? Én még nem, de borzasztóan örülök neki! - hadartam el, és szerintem ugyanúgy, mint nekem, óriási kő esett le a szívemről.
- Komolyan mondod? - kérdezte Louis, én pedig bólogattam.
- Mikor kelt fel? - kérdezte Harry.
- Ma délután. Hát nem csodálatos? - ültem le a kanapéra.
- Bárcsak az unokatestvéred is olyan lenne mint te. Tényleg nem tudod mi van vele? Annyira furcsa mostanában - kérdezte aggodalmasan Louis.
Ugyanúgy, ahogy Niallnek sem, nekik sem fogom kiteregetni Zayn életét. Nem mondok a problémáiról semmit, neki kell megoldania. Nem veszi észre, hogy ennyien aggódunk érte? Á, hozzá kell érteni.
- Hát, mostanában furcsa, igaz, de kérdezzétek őt. Majd ő elmond mindent, ha akar, én nem fogok semmit sem keverni neki. Mert mi van veletek? Azt hittem, veletek mindent megbeszél...
- Hát, mondom, mostanában borzalmas. Elviselhetetlen a viselkedése! Tegnap hívtam, nem vette fel. Pár napja beszélgettünk, ő meg valamire felkapta a vizet, és elment. A a tegnap előtti próbán is kiakadt valamin. Nem tudom, mi van vele, de kevésbé tudom már elviselni.
- Ez mit takar? - kérdeztem Liamet kíváncsian, ő pedig csendben lenézett a földre. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ki akarják tenni, mert akkor Zayn véglegesen is függő lesz. Beszélnem kell a fejével, megint...
A következő részt 6 komment után hozom!
Nem is húzom tovább az időt, derüljön ki, Niall felébred-e, vagy sem! ;)
Éreztem, hogy megszorítja a kezem. Reménykedően néztem szemét. Próbáltam sugallni felé, hogy ideje lenne már felébredni. Ideje lenne már, hogy belenézhessek a kék szempárjába. Óriási csend volt. A gépek pittyegtek egyedül. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Ő pedig kinyitotta szemét.
- Niall? - suttogtam halkan, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.
Ő csendben feküdt. Szemei nyitva. Nem tudtam, hogy most mi van. Én már azon is nagyon ledöbbentem, hogy végre kinyitotta a szemét, de megijedtem. Nem láttam semmilyen arckifejezést, vagy esetleg valami más jelet arra, hogy érzékeli a világot. Újra csend telepedett a szobára, a könnycseppeket pedig még követte sok ezer darab.
Mikor már teljesen kitört belőlem a sírás (fogalmam sincs miért, az örömtől, vagy a félelemtől), Niall újra megszorította a kezem, és rám mosolygott.
- Niall kérlek mondj valamit! Kérlek... mondd azt, hogy jól vagy - suttogtam neki.
- Szeretlek! - mondta halkan, majd újra rám mosolygott - köszönök mindent. És örülök, hogy itt vagy... mellettem. Tudom, hogy egész végig itt voltál... És megnyugodhatsz, jól vagyok - mondta halkan, majd közelebb húzott magához. Lágyan megcsókolt. Annyira jó volt végre érezni, hogy itt van velem. Miután elengedett, folyamatosan csak mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nagyon örültem, hogy végre felébredt, és újra velem, akarom mondani velünk van.
- A fiúk hogy vannak? Hogy van Zayn? - kérdezte ő, én pedig nem tudtam, mit válaszoljak a 'hogy van Zayn' kérdésre.
Annyi mindent el kellene róla mondanom. Például, hogy Perrievel eléggé nagy tűzharcba van, és nem beszélnek. Elmondhatnám azt, hogy nem nagyon látogatta sem őt, sem pedig engem. Elmondhatnám azt is, hogy egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban pedig leüvölti a fejemet. Elmondhatnám azt is, hogy drogozik, és hogy nagyon félek attól, hogy még a végén függő lesz. Tudnám, hogy Niall segítene neki mindenben, de nem leszek Zayn tolmácsa, vagy éppen nem leszek az, aki bekever neki, majd ő elmondja ha akarja. De remélem, nem tartja magában ezeket a dolgokat, ugyanis ha tőlem nem fogadja el a tanácsokat, akkor remélem Nialltől el fogja.
- Jól vannak, és Zayn is. Igaz mostanában vannak veszekedéseink, de megpróbáljuk korrigálni őket - úgy éreztem, ez volt a legmegfelelőbb válasz erre a kérdésre. Igaz hogy a 'megpróbáljuk korrigálni' rész nem éppen igaz, de nem akarom felidegesíteni. Majd megtudja, ha kijön.
Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy kaptam egy sms-t Perrietől, hogy menjek át hozzájuk. Nem akartam itt hagyni, sőt legszívesebben az egész napot vele tölteném, de ezt nem lehet.
- Bocsánat, de nekem mennem kell. Holnap jövök! Ígérem - mondtam neki, majd újra magához húzott, és megcsókolt.
- Holnap várlak! - nézett rám huncut vigyorral arcán, én pedig feldobódva indultam Perriehez.
Igen, ez pedig lenne a következő probléma. Útközben gondolkodtam, mit mondjak Perrienek a délelőtti után. Annyira hülye vagyok, miért kellett felhívnom?! Az igazat nem fogom elmondani neki, először is Zayn megkért rá, másodszor pedig nem szabad beleavatkoznom ebbe az ügybe. Elég már az is, hogy Zayn benne van, és félig-meddig én is, nem kell őt is belekeverni. Lehet, hogy azt mondom, hogy Niall felébredt, és teljesen ki voltam, azért tettem le. Nem tudom, végülis valamit majd csak mondok neki.
Becsengettem Louisékhoz. Harry nyitott ajtót.
- Szia! Tök rég találkoztunk, mizu veled? - kérdezte kedvesen Harry.
- Köszi, jól vagyok! Perrie itt van? - kérdeztem.
- Eleanorral mentek el valamerre. Gyere be, szerintem mindjárt jönnek! - invitált be. Kicsit furcsálltam, hogy ennyire otthon érzi magát, de nem baj. Biztos sokat vannak együtt itt is, és megszokták már ezt a dolgot.
- Sziasztok! - köszöntem a három fiúnak.
- Szia! Voltál Niallnél? Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? - bombáztak kérdéseikkel. Éppen belekezdtem volna, mikor megláttam a kiscicám a lakásban. Tudtam, hogy hiányzik valami otthonról. Most már tudom, micsoda.
- Ő nem az enyém? - néztem kérdőn Harryre, aki végülis csak azért hozta el a cicát, mert tudta, hogy Zayn nem igen fog foglalkozni vele, a velem történtekkel való tekintetre pedig inkább elhozta, és most Perrié.
- Na mi van Niallel? - sürgetett Liam. Nagyon aggódtak érte, az arckifejezésüket látván.
- Csodálatos dolog történt, ugyanis Niall felébredt! Ti elhiszitek? Én még nem, de borzasztóan örülök neki! - hadartam el, és szerintem ugyanúgy, mint nekem, óriási kő esett le a szívemről.
- Komolyan mondod? - kérdezte Louis, én pedig bólogattam.
- Mikor kelt fel? - kérdezte Harry.
- Ma délután. Hát nem csodálatos? - ültem le a kanapéra.
- Bárcsak az unokatestvéred is olyan lenne mint te. Tényleg nem tudod mi van vele? Annyira furcsa mostanában - kérdezte aggodalmasan Louis.
Ugyanúgy, ahogy Niallnek sem, nekik sem fogom kiteregetni Zayn életét. Nem mondok a problémáiról semmit, neki kell megoldania. Nem veszi észre, hogy ennyien aggódunk érte? Á, hozzá kell érteni.
- Hát, mostanában furcsa, igaz, de kérdezzétek őt. Majd ő elmond mindent, ha akar, én nem fogok semmit sem keverni neki. Mert mi van veletek? Azt hittem, veletek mindent megbeszél...
- Hát, mondom, mostanában borzalmas. Elviselhetetlen a viselkedése! Tegnap hívtam, nem vette fel. Pár napja beszélgettünk, ő meg valamire felkapta a vizet, és elment. A a tegnap előtti próbán is kiakadt valamin. Nem tudom, mi van vele, de kevésbé tudom már elviselni.
- Ez mit takar? - kérdeztem Liamet kíváncsian, ő pedig csendben lenézett a földre. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ki akarják tenni, mert akkor Zayn véglegesen is függő lesz. Beszélnem kell a fejével, megint...
2013. április 27., szombat
19. fejezet
Kedves olvasók!♥
Ismételten új résszel jelentkezem, és szintén csak remélni tudom, hogy elnyeri tetszéseteket, úgy, ahogy az új kinézet is, amit nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak! Tudod, a törlesztésem a matek házik... ;)
És kedves Adri! Nem kell aggódnod, nem fogom egyhamar abbahagyni az írást!;D
Már csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy elkészült a blogom trailerje (JUHÚÚÚÚ♥) amit szintén nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak!:)))
Megtekinthetitek ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT!
A következő rész 6 komment után jön!:))
Lots of love: Eszti
A legközelebbi parkba futottam Zayn után. Nagyon remélem, hogy ki tudom deríteni mi ez az egész. Akármennyire is utálom most, nagyon reménykedem benne hogy maradt még józan esze, és nem nyúl semmiféle kábítószerhez, vagy ilyesmihez, mert akkor nem tudom mit csinálok vele, de nem jön ki jól belőle az biztos.
Viszont, nagyon sok időt vesztettem azzal, hogy keresnem kellett egy csuklyás pulcsit, plusz aggódhattam amiatt is, hogy ne a legmesszebb lévő parkhoz beszéljék meg a találkozót, mert akkor nem tudom, mit csinálok.
Tehát, így összegezve, egy szinte idegbeteg lány lépdel London utcáin fekete, kapucnis pulcsiba. Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy sokan kitértek előlem, sőt szerintem egy kisfiú meg is ijedt...
Mikor a parkba értem, a fejem össze-vissza fordítottam, hogy megtaláljam a célszemélyt, azonban nagyon nehezen ment, ugyanis fél óra keresgélés után sem találtam meg Zaynt.
Csalódottan rogytam le egy padra. Nem hiszem el, hogy erre sem vagyok képes. Erre, hogy előkerítsem Zayn Maliket, aki mellesleg nem éppen a 'beleolvadok a környezetbe' kategória. Bezzeg amikor semmi kedvem sincs a képét bámulni, mindig szembe jön velem valahol, most meg, hogy "kellene", persze, hogy nem találom. Még erre sem vagyok képes. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
Gondolataimban telefonom csörgése zavart meg. Perrie volt az.
- Miért hívtál ennyiszer? Tudod, hogy megijedtem, mikor megláttam, hogy hatszor hívtál? Mi történt? - kérdezte idegesen.
- Figyelj! Valamiről szeretnék veled beszélni... bár, inkább valakiről.
- Kiről? - kérdezte, én pedig megláttam őt. Megláttam, mikor egy csomagot vesz át valakitől, és fizet. Megköszöni, majd kezet ráznak, és felém indul. Egyenlőre, még nem fogtam fel mi történt, csupán azt, hogy el kell bújnom valamerre, nehogy Zayn észrevegyen.
Sikerült egy fás részre elrejtőznöm, Zayn eljött tulajdonképpen két méterre tőlem, de nem vett észre, hála az égnek.
- DAISY AZ ISTEN SZERELMÉRE, MI VAN VELED? - hallottam a kiabálást a telefonból.
- Bocsi Perrie, majd visszahívlak! - válaszoltam neki, majd meg nem várva válaszát, leraktam a telefont.
Belegondoltam, hogy inkább először Zaynnel kell megbeszélnem ezt, és majd utána avatom be Perriet. Nem lenne fer tőlem, ha Zayn tudta nélkül mondanám el neki, sőt, lehet, hogy csak tovább rontanék a kapcsolatukon.
Mihelyst hazaértem, egyszerre Zaynhez rohantam.
- Miért vagy még a szokásosnál is idegesebb? - kérdezte higgadtan.
- Sosem találnád ki, hol voltam az előbb... vagy inkább mit láttam - kezdtem - tudod, tudok a titkodról.
- Milyen titkomról? Nincsenek semmiféle titkaim... - mondta ő, de látszott rajt, hogy feszeng.
- Zayn! Ha most nem mondasz el őszintén mindent, akkor semmikor, de tudd meg, hogy akkor majd nem nekem kell magyarázkodnod, de gondolom Perrie és a srácok már keményebb diók lesznek...
- Semmi komoly! Ne parázz már ennyire!
- De parázok, és neked is azt kellene, ugyanis ha nem mondod el, Perrie hamar megtudja.... - lóbáltam előtte a telefonom. Tudom, hogy részemről óriási nagy bunkóság volt, de valahogy meg kell tudnom mi van vele.
- Oké! De meg kell ígérned, hogy nem mondod el a srácoknak, de főleg nem Perrienek!
- Rendben - egyeztem bele. Tekintve, hogy Perrievel mostanában nagyon szoros a kapcsolatom, elég nehéz dolgom lesz.
- Pár hete mentem el egy buliba. Nagyon király volt minden, és élveztem is, lehet, hogy egy kicsit ittam is. Ott ajánlgattak ilyen dolgokat, gondoltam, miért is ne, egyszer élünk, kipróbálom. Utána tök jól lettem, meg minden, de valahogy mégis megártott, mert egyszerűen sokkal ingerültebb leszek tőle. Azóta tartom egy dílerrel a kapcsolatot, és ma is vele találkoztam, de gondolom ezt láttad.
Hűha. Nem gondoltam volna, hogy a szer miatt ilyen ingerült meg idegbeteg folyton. Plusz, lehet, hogy még rájátszik Niall kómája is, és a Perrievel lévő rossz viszony is.
- Ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatod tovább? Tudod, hogy ezzel tönkreteszed magad? Azt hittem több eszed van! Gondolj bele! Ha ezt tovább folytatod, lehet, hogy majd elfelejted a dalszövegeket, ideges leszel, belesülsz az interjúitokba, a koncertekbe, és az életed tönkremegy. Gondolkozz már kérlek! Le kell állnod! Felfogtad a szó jelentését?
- Miért érdekel ennyire ez? - kérdezte. Jogos kérdés volt, őszintén szólva, még magam sem tudom, miért is érdekelnek a problémái.
- Az most mindegy, a lényeg, hogy le kell állnod!
- Mit értesz te ehhez? Miért akarsz ennyire leállítani? Nem mindegy? - váltott át bunkóra, én pedig felálltam, és otthagytam. Segíteni akarok neki, és ez a hála? Irtó kedves, mit ne mondjak. Gondolom, megint a drog hatása alatt volt, de mostantól ez az ő problémája lesz.
Niall-höz siettem a kórházba. Nem tudtam mi vezérelt oda, csak mentem. Amikor lelki gondjaim vannak, tudom, hozzá mindig fordulhatok, még akkor is, ha nincs magánál.
Már rutinosan tettem meg az utat a szobája felé. Egyedül volt az esti sötétségben. Odahúztam az ágya mellé egy széket, és megfogtam a kezét. Becsuktam a szemem, és gondolkoztam. Mindig ott lyukadtam ki, hogy mi lesz velem, ha Niall nem ébred fel többé... Mindig legördült egy könnycsepp az arcomon, ha ilyen eszembe jutott, és most sem volt ez másképp.
- Niall kérlek kelj fel! Kérlek... - suttogtam neki, majd leborultam az ágyára, és sírtam. A könnyek patakokban folytak le arcomon. De éreztem valamit. Éreztem, hogy valaki megszorítja a kezem...
Ismételten új résszel jelentkezem, és szintén csak remélni tudom, hogy elnyeri tetszéseteket, úgy, ahogy az új kinézet is, amit nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak! Tudod, a törlesztésem a matek házik... ;)
És kedves Adri! Nem kell aggódnod, nem fogom egyhamar abbahagyni az írást!;D
Már csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy elkészült a blogom trailerje (JUHÚÚÚÚ♥) amit szintén nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak!:)))
Megtekinthetitek ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT!
A következő rész 6 komment után jön!:))
Lots of love: Eszti
A legközelebbi parkba futottam Zayn után. Nagyon remélem, hogy ki tudom deríteni mi ez az egész. Akármennyire is utálom most, nagyon reménykedem benne hogy maradt még józan esze, és nem nyúl semmiféle kábítószerhez, vagy ilyesmihez, mert akkor nem tudom mit csinálok vele, de nem jön ki jól belőle az biztos.
Viszont, nagyon sok időt vesztettem azzal, hogy keresnem kellett egy csuklyás pulcsit, plusz aggódhattam amiatt is, hogy ne a legmesszebb lévő parkhoz beszéljék meg a találkozót, mert akkor nem tudom, mit csinálok.
Tehát, így összegezve, egy szinte idegbeteg lány lépdel London utcáin fekete, kapucnis pulcsiba. Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy sokan kitértek előlem, sőt szerintem egy kisfiú meg is ijedt...
Mikor a parkba értem, a fejem össze-vissza fordítottam, hogy megtaláljam a célszemélyt, azonban nagyon nehezen ment, ugyanis fél óra keresgélés után sem találtam meg Zaynt.
Csalódottan rogytam le egy padra. Nem hiszem el, hogy erre sem vagyok képes. Erre, hogy előkerítsem Zayn Maliket, aki mellesleg nem éppen a 'beleolvadok a környezetbe' kategória. Bezzeg amikor semmi kedvem sincs a képét bámulni, mindig szembe jön velem valahol, most meg, hogy "kellene", persze, hogy nem találom. Még erre sem vagyok képes. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
Gondolataimban telefonom csörgése zavart meg. Perrie volt az.
- Miért hívtál ennyiszer? Tudod, hogy megijedtem, mikor megláttam, hogy hatszor hívtál? Mi történt? - kérdezte idegesen.
- Figyelj! Valamiről szeretnék veled beszélni... bár, inkább valakiről.
- Kiről? - kérdezte, én pedig megláttam őt. Megláttam, mikor egy csomagot vesz át valakitől, és fizet. Megköszöni, majd kezet ráznak, és felém indul. Egyenlőre, még nem fogtam fel mi történt, csupán azt, hogy el kell bújnom valamerre, nehogy Zayn észrevegyen.
Sikerült egy fás részre elrejtőznöm, Zayn eljött tulajdonképpen két méterre tőlem, de nem vett észre, hála az égnek.
- DAISY AZ ISTEN SZERELMÉRE, MI VAN VELED? - hallottam a kiabálást a telefonból.
- Bocsi Perrie, majd visszahívlak! - válaszoltam neki, majd meg nem várva válaszát, leraktam a telefont.
Belegondoltam, hogy inkább először Zaynnel kell megbeszélnem ezt, és majd utána avatom be Perriet. Nem lenne fer tőlem, ha Zayn tudta nélkül mondanám el neki, sőt, lehet, hogy csak tovább rontanék a kapcsolatukon.
Mihelyst hazaértem, egyszerre Zaynhez rohantam.
- Miért vagy még a szokásosnál is idegesebb? - kérdezte higgadtan.
- Sosem találnád ki, hol voltam az előbb... vagy inkább mit láttam - kezdtem - tudod, tudok a titkodról.
- Milyen titkomról? Nincsenek semmiféle titkaim... - mondta ő, de látszott rajt, hogy feszeng.
- Zayn! Ha most nem mondasz el őszintén mindent, akkor semmikor, de tudd meg, hogy akkor majd nem nekem kell magyarázkodnod, de gondolom Perrie és a srácok már keményebb diók lesznek...
- Semmi komoly! Ne parázz már ennyire!
- De parázok, és neked is azt kellene, ugyanis ha nem mondod el, Perrie hamar megtudja.... - lóbáltam előtte a telefonom. Tudom, hogy részemről óriási nagy bunkóság volt, de valahogy meg kell tudnom mi van vele.
- Oké! De meg kell ígérned, hogy nem mondod el a srácoknak, de főleg nem Perrienek!
- Rendben - egyeztem bele. Tekintve, hogy Perrievel mostanában nagyon szoros a kapcsolatom, elég nehéz dolgom lesz.
- Pár hete mentem el egy buliba. Nagyon király volt minden, és élveztem is, lehet, hogy egy kicsit ittam is. Ott ajánlgattak ilyen dolgokat, gondoltam, miért is ne, egyszer élünk, kipróbálom. Utána tök jól lettem, meg minden, de valahogy mégis megártott, mert egyszerűen sokkal ingerültebb leszek tőle. Azóta tartom egy dílerrel a kapcsolatot, és ma is vele találkoztam, de gondolom ezt láttad.
Hűha. Nem gondoltam volna, hogy a szer miatt ilyen ingerült meg idegbeteg folyton. Plusz, lehet, hogy még rájátszik Niall kómája is, és a Perrievel lévő rossz viszony is.
- Ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatod tovább? Tudod, hogy ezzel tönkreteszed magad? Azt hittem több eszed van! Gondolj bele! Ha ezt tovább folytatod, lehet, hogy majd elfelejted a dalszövegeket, ideges leszel, belesülsz az interjúitokba, a koncertekbe, és az életed tönkremegy. Gondolkozz már kérlek! Le kell állnod! Felfogtad a szó jelentését?
- Miért érdekel ennyire ez? - kérdezte. Jogos kérdés volt, őszintén szólva, még magam sem tudom, miért is érdekelnek a problémái.
- Az most mindegy, a lényeg, hogy le kell állnod!
- Mit értesz te ehhez? Miért akarsz ennyire leállítani? Nem mindegy? - váltott át bunkóra, én pedig felálltam, és otthagytam. Segíteni akarok neki, és ez a hála? Irtó kedves, mit ne mondjak. Gondolom, megint a drog hatása alatt volt, de mostantól ez az ő problémája lesz.
Niall-höz siettem a kórházba. Nem tudtam mi vezérelt oda, csak mentem. Amikor lelki gondjaim vannak, tudom, hozzá mindig fordulhatok, még akkor is, ha nincs magánál.
Már rutinosan tettem meg az utat a szobája felé. Egyedül volt az esti sötétségben. Odahúztam az ágya mellé egy széket, és megfogtam a kezét. Becsuktam a szemem, és gondolkoztam. Mindig ott lyukadtam ki, hogy mi lesz velem, ha Niall nem ébred fel többé... Mindig legördült egy könnycsepp az arcomon, ha ilyen eszembe jutott, és most sem volt ez másképp.
- Niall kérlek kelj fel! Kérlek... - suttogtam neki, majd leborultam az ágyára, és sírtam. A könnyek patakokban folytak le arcomon. De éreztem valamit. Éreztem, hogy valaki megszorítja a kezem...
2013. április 19., péntek
18. fejezet
Ismét új fejezetet hoztam, remélem elnyeri tetszéseteket!
Szeretném megköszönni a kommenteket, és nagyon nagyon nagyon boldoggá tesz, amikor olvasom őket, és hogy tetszik az írás stílusom, és a történetem is! Remélem olvasóim maradtok még sokáig! :)
A következő rész 6 komi után jön!
#imádomazolvasóim♥
xoxo: Eszti
*2 nappal később*
*Daisy szemszöge*
Eljött a nap, mikor visszatérhetek az unalmas életembe Zaynnel... Perrie nélkül. Ugyanis nem beszéltek azóta, amióta annyira összevesztek.
Perrie mindennap bent volt nálam, ami nagyon jól esett, és örültem, hogy valaki tartotta bennem a lelket.
Egyébként elmesélte, hogy most Eleanoréknál húzza meg magát, amíg el nem csendesülnek a kedélyek. Nagyon nagyon nagyon jófej dolog tőlük, hogy ott lakhat náluk. Én is örülnék neki, ha választhatnék ilyen opciót, de sajnos nekem vissza kell mennem Zaynhez.
Egyébként nem értem, hogy nevezheti magát Niall legjobb barátjának, meg így szereti, úgy szereti, amikor egyszer nem jött be hozzá meglátogatni. Elgondolkodtam, hátha miattam, de ha annyira nagyon jó barátok lennének, én nem lennék akadály.
Miután nagy nehezen lecipekedtem a szobámból, rögtön elfogott egy nagyon rossz érzés. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy Niallt itt hagyom. Tudom, hogy jó kezekben van, és lesz, de akkor is. Úgy érzem, mellette kellene maradnom. Így is mindennap bejövök hozzá, és itt leszek vele minden délután, de akkor is nagyon rosszul érzem magam.
Azonban a kórház előtt egy kellemeset csalódtam, mégpedig abban, hogy nem Zayn várt a kórház előtt, hanem Eleanor.
- Szia! Hát te? - kérdeztem meglepődve, de nagyon örültem El-nek.
- Szia! Louis mondta, hogy jöjjek érted. Nem mondott semmit, igazából csak mondta, hogy Zayn nem tud eljönni eléd... Na mindegy, fiús ügyek... - mosolyodott el - Hogy érzed magad?
- Köszönöm, egész jól vagyok. Mondjuk. Mint látod a bal kezem használhatatlan, sántítok a lábamra - igazából azóta sántítok, amióta először botorkáltam el Niallhez. Véletlenül félreléptem, ennyi - De egyébként minden rendben.
- Na örülök! De gyere, menjünk haza! - mondta, majd miután bepakoltunk hazaindultunk.
Útközben Eleanor elmesélte, hogy Perrie nagyon maga alatt van. Én mondtam neki, hogy amikor nálam volt, annyira nem látszott rajta, de El azt mondta, nem nagyon akart terhelni a problémájával. Aranyos dolog volt Perrietől, de nekem nyugodtan elmondhat bármit, bármikor, hiszen ő is mindig meghallgat, valahogy viszonoznom kell neki.
Megérkeztünk. Mikor beléptünk az ajtón, valami furcsa érzés fogott el. Nyomás kezdett rajtam eluralkodni.
Azonban Zaynben nem csalódtam. Oké, nem vártam vörös szőnyeget vagy meglepetésbulit a tiszteletemre, de egy köszönés jól esett volna.
- Szia neked is! - álltam meg a kanapé mellett, de hiába, Zayn a szokásos módon a telefonjával babrált. Köszönésre sem méltatott sem engem, sem El-t.
- Bunkó vagy, tudod? - húztam ki a füléből a fülhallgatót.
- Megjöttél. Örüljek? Ugráljak, vagy esetleg tapsoljak? Ó, vagy szeretnél dalt a tiszteletedre? - mondta gúnyos hangon.
- Hahahaha. Irtó vicces vagy - néztem rá szúrós szemekkel.
- Ha megbocsájtasz... - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, de én kikaptam a kezéből. Minden érzés, ami kikívánkozott belőlem, előtört.
- Tudod, ugyanolyan maradtál... - mondtam lenézően.
- Most megint, mi bajod van?! - ült fel, s így már teljes mértékben rám figyelt.
- Tudod, most jöttem haza a kórházból a legjobb barátod mellől... - hangsúlyoztam a legjobb barátod szavakat.
- És mit kezdjek veled? - kérdezett vissza, nálam pedig teljesen betelt a pohár.
- MI AZ HOGY ÉS? A rokonod vagyok, akármennyire is nehéz elfogadnod... Nem várok semmi ölelést, meg ilyesmi, de tudod, egy 'hogy vagy?' kérdés jól esne. Meg ott van Niall! Egyszer nem voltál bent nála. Annyira el vagy foglalva önmagaddal, hogy észre sem veszed, mi folyik körülötted!
- Perrievel összebeszéltetek? - kérdezett vissza.
- Apropó Perrie. Nem néznél egy kicsit magadba?! Perrie csak az igazságot mondta neked!
- Oké! Leállnál? Tudom, eddig nem volt senki, akit csesztethetnél... Kiélted magad? Mert ha még nem, szólj ha végeztél! - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, és folytatta a pötyögést a telefonján.
Ennyire nem veszi észre magát?! Ennyire megárt neki ez a sztárság dolog?! De ezeken kívül, tuti, hogy valami nem oké vele kapcsolatban...
- Segítsek még valamit? - kérdezte halkan Eleanor.
- Nem, köszönöm. És sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod... - magyarázkodtam neki, de ő csak rám mosolygott, nem szólt semmit. Kínros csend következett, amit végül ő tört meg.
- Tudom, hogy nem vagytok annyira meg, és ha gondolod, nyugodtan átjöhetsz, akár most is... - invitált hozzájuk.
- Nem, köszi, inkább maradok kipakolni, meg ilyesmi... Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben! Minden rendben lesz! Pezz azt ígérte, majd hív! - ölelt meg, majd miután felpakoltunk a szobámba Eleanor hazament.
Egy óra múlva végeztem a kipakolással. Nagyon megéheztem, így lementem a konyhába harapni valamit. Azonban leérvén csalódnom kellett, ugyanis a hűtő gyakorlatilag üres volt.
- Most komolyan nincs itthon semmi kaja? - kérdeztem Zayntől, aki a fülhallgatóról idökőzben a TV-re váltott át, így teljesen hallotta azt, amit mondtam.
- De van... - állt fel, hogy bebizonyítsa igazát, de ezt a csatát én nyertem - el kellene menni valahová vásárolni! - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
Nem azért, mert bunkó akartam lenni vele, vagy ilyesmi, hanem elméletileg én Ausztráliában vagyok, és ha bármelyik osztálytársam meglátna, mehetnék suliba, pedig a kikérőm még egy hétig szól. Tudom, ha a lustaság fájna...
- Akkor rendelek pizzát! - jelentette ki, majd tárcsázta a számot.
Emlékszem, mindig azzal szórakoztunk, hogy minél lehetetlenebb pizzákat rendeltünk. Bármilyen hihetetlen is, múltkor kihoztak egy bogaras pizzát. Persze, hogy a kukába kötött ki. Mennyit nevettünk ezen!
Mikor Zayn letette a telefont, sms-e érkezett.
- Elmentem, fizesd ki a kaját. Majd jövök! - mondta.
- Hová ilyen sietősen? - kérdeztem kíváncsian - annyira nem érdekelt, csak titkon reméltem, hogy Perrievel találkozik. Esküszöm, nélküle nem bírom ki ezt...
- Semmi közöd hozzá! - válaszolt lekezelően.
Felrohant a szobájába, de a telefonját lent hagyta. És tudom, hogy nem szabadott volna, de... megnéztem az sms-t. Ez állt benne:
"Meg van a cucc, a parkban találkozzunk! 5 perced van. W."
Ez meg mi?! Milyen cucc? Ezt nem értem. Zayn mit rejteget előlünk?
A többi sms-t is meg akartam nézni, de nem jött össze, mert hallottam, hogy jön le a lépcsőn, így telefonját hiper gyorsasággal visszatettem az asztalra.
Mikor elment, azonnal tárcsáztam Perrie számát, de nem vette fel, így egyedül indultam Zayn után a parkba. Ki fogom deríteni mi ez az egész.
Szeretném megköszönni a kommenteket, és nagyon nagyon nagyon boldoggá tesz, amikor olvasom őket, és hogy tetszik az írás stílusom, és a történetem is! Remélem olvasóim maradtok még sokáig! :)
A következő rész 6 komi után jön!
#imádomazolvasóim♥
xoxo: Eszti
*2 nappal később*
*Daisy szemszöge*
Eljött a nap, mikor visszatérhetek az unalmas életembe Zaynnel... Perrie nélkül. Ugyanis nem beszéltek azóta, amióta annyira összevesztek.
Perrie mindennap bent volt nálam, ami nagyon jól esett, és örültem, hogy valaki tartotta bennem a lelket.
Egyébként elmesélte, hogy most Eleanoréknál húzza meg magát, amíg el nem csendesülnek a kedélyek. Nagyon nagyon nagyon jófej dolog tőlük, hogy ott lakhat náluk. Én is örülnék neki, ha választhatnék ilyen opciót, de sajnos nekem vissza kell mennem Zaynhez.
Egyébként nem értem, hogy nevezheti magát Niall legjobb barátjának, meg így szereti, úgy szereti, amikor egyszer nem jött be hozzá meglátogatni. Elgondolkodtam, hátha miattam, de ha annyira nagyon jó barátok lennének, én nem lennék akadály.
Miután nagy nehezen lecipekedtem a szobámból, rögtön elfogott egy nagyon rossz érzés. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy Niallt itt hagyom. Tudom, hogy jó kezekben van, és lesz, de akkor is. Úgy érzem, mellette kellene maradnom. Így is mindennap bejövök hozzá, és itt leszek vele minden délután, de akkor is nagyon rosszul érzem magam.
Azonban a kórház előtt egy kellemeset csalódtam, mégpedig abban, hogy nem Zayn várt a kórház előtt, hanem Eleanor.
- Szia! Hát te? - kérdeztem meglepődve, de nagyon örültem El-nek.
- Szia! Louis mondta, hogy jöjjek érted. Nem mondott semmit, igazából csak mondta, hogy Zayn nem tud eljönni eléd... Na mindegy, fiús ügyek... - mosolyodott el - Hogy érzed magad?
- Köszönöm, egész jól vagyok. Mondjuk. Mint látod a bal kezem használhatatlan, sántítok a lábamra - igazából azóta sántítok, amióta először botorkáltam el Niallhez. Véletlenül félreléptem, ennyi - De egyébként minden rendben.
- Na örülök! De gyere, menjünk haza! - mondta, majd miután bepakoltunk hazaindultunk.
Útközben Eleanor elmesélte, hogy Perrie nagyon maga alatt van. Én mondtam neki, hogy amikor nálam volt, annyira nem látszott rajta, de El azt mondta, nem nagyon akart terhelni a problémájával. Aranyos dolog volt Perrietől, de nekem nyugodtan elmondhat bármit, bármikor, hiszen ő is mindig meghallgat, valahogy viszonoznom kell neki.
Megérkeztünk. Mikor beléptünk az ajtón, valami furcsa érzés fogott el. Nyomás kezdett rajtam eluralkodni.
Azonban Zaynben nem csalódtam. Oké, nem vártam vörös szőnyeget vagy meglepetésbulit a tiszteletemre, de egy köszönés jól esett volna.
- Szia neked is! - álltam meg a kanapé mellett, de hiába, Zayn a szokásos módon a telefonjával babrált. Köszönésre sem méltatott sem engem, sem El-t.
- Bunkó vagy, tudod? - húztam ki a füléből a fülhallgatót.
- Megjöttél. Örüljek? Ugráljak, vagy esetleg tapsoljak? Ó, vagy szeretnél dalt a tiszteletedre? - mondta gúnyos hangon.
- Hahahaha. Irtó vicces vagy - néztem rá szúrós szemekkel.
- Ha megbocsájtasz... - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, de én kikaptam a kezéből. Minden érzés, ami kikívánkozott belőlem, előtört.
- Tudod, ugyanolyan maradtál... - mondtam lenézően.
- Most megint, mi bajod van?! - ült fel, s így már teljes mértékben rám figyelt.
- Tudod, most jöttem haza a kórházból a legjobb barátod mellől... - hangsúlyoztam a legjobb barátod szavakat.
- És mit kezdjek veled? - kérdezett vissza, nálam pedig teljesen betelt a pohár.
- MI AZ HOGY ÉS? A rokonod vagyok, akármennyire is nehéz elfogadnod... Nem várok semmi ölelést, meg ilyesmi, de tudod, egy 'hogy vagy?' kérdés jól esne. Meg ott van Niall! Egyszer nem voltál bent nála. Annyira el vagy foglalva önmagaddal, hogy észre sem veszed, mi folyik körülötted!
- Perrievel összebeszéltetek? - kérdezett vissza.
- Apropó Perrie. Nem néznél egy kicsit magadba?! Perrie csak az igazságot mondta neked!
- Oké! Leállnál? Tudom, eddig nem volt senki, akit csesztethetnél... Kiélted magad? Mert ha még nem, szólj ha végeztél! - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, és folytatta a pötyögést a telefonján.
Ennyire nem veszi észre magát?! Ennyire megárt neki ez a sztárság dolog?! De ezeken kívül, tuti, hogy valami nem oké vele kapcsolatban...
- Segítsek még valamit? - kérdezte halkan Eleanor.
- Nem, köszönöm. És sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod... - magyarázkodtam neki, de ő csak rám mosolygott, nem szólt semmit. Kínros csend következett, amit végül ő tört meg.
- Tudom, hogy nem vagytok annyira meg, és ha gondolod, nyugodtan átjöhetsz, akár most is... - invitált hozzájuk.
- Nem, köszi, inkább maradok kipakolni, meg ilyesmi... Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben! Minden rendben lesz! Pezz azt ígérte, majd hív! - ölelt meg, majd miután felpakoltunk a szobámba Eleanor hazament.
Egy óra múlva végeztem a kipakolással. Nagyon megéheztem, így lementem a konyhába harapni valamit. Azonban leérvén csalódnom kellett, ugyanis a hűtő gyakorlatilag üres volt.
- Most komolyan nincs itthon semmi kaja? - kérdeztem Zayntől, aki a fülhallgatóról idökőzben a TV-re váltott át, így teljesen hallotta azt, amit mondtam.
- De van... - állt fel, hogy bebizonyítsa igazát, de ezt a csatát én nyertem - el kellene menni valahová vásárolni! - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
Nem azért, mert bunkó akartam lenni vele, vagy ilyesmi, hanem elméletileg én Ausztráliában vagyok, és ha bármelyik osztálytársam meglátna, mehetnék suliba, pedig a kikérőm még egy hétig szól. Tudom, ha a lustaság fájna...
- Akkor rendelek pizzát! - jelentette ki, majd tárcsázta a számot.
Emlékszem, mindig azzal szórakoztunk, hogy minél lehetetlenebb pizzákat rendeltünk. Bármilyen hihetetlen is, múltkor kihoztak egy bogaras pizzát. Persze, hogy a kukába kötött ki. Mennyit nevettünk ezen!
Mikor Zayn letette a telefont, sms-e érkezett.
- Elmentem, fizesd ki a kaját. Majd jövök! - mondta.
- Hová ilyen sietősen? - kérdeztem kíváncsian - annyira nem érdekelt, csak titkon reméltem, hogy Perrievel találkozik. Esküszöm, nélküle nem bírom ki ezt...
- Semmi közöd hozzá! - válaszolt lekezelően.
Felrohant a szobájába, de a telefonját lent hagyta. És tudom, hogy nem szabadott volna, de... megnéztem az sms-t. Ez állt benne:
"Meg van a cucc, a parkban találkozzunk! 5 perced van. W."
Ez meg mi?! Milyen cucc? Ezt nem értem. Zayn mit rejteget előlünk?
A többi sms-t is meg akartam nézni, de nem jött össze, mert hallottam, hogy jön le a lépcsőn, így telefonját hiper gyorsasággal visszatettem az asztalra.
Mikor elment, azonnal tárcsáztam Perrie számát, de nem vette fel, így egyedül indultam Zayn után a parkba. Ki fogom deríteni mi ez az egész.
2013. március 31., vasárnap
17. fejezet
Ismét meghoztam az új fejezetet. Köszönöm a kommenteket, és a feliratkozókat! A következő részt 6 komment után hozom!
BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!♥
Eszti.xx
Idegesen csaptam rá az ajtót. Reméltem, hogy elgondolkodik egy kicsit. Nem változott? MÉG HOGY NEM VÁLTOZOTT?
Egyszerűen, amióta Daisy nálunk lakik egy normális mondatot nem lehet vele váltani. Nem tudom, miért ilyen ideges. Igaz, voltak olyan napok, amikor jóban voltak, és teljesen normális volt, de amióta megint összevesztek, annyira furcsa. Persze, belátom, hogy mindenkit megviseltek az utóbbi napok, hetek, de egyszerűen nem értem, hogy miért rajtam vezeti le ezt az egészet, hiszen én mindig támogattam, soha nem voltam ellene. Ez a hála?
Mikor kiértem a parkba leroskadtam az első padra, és elkezdtem sírni. Nem érdekelt, hányan bámulnak meg, vagy hány fotós fényképez le. Összetörtem. Én nagyon szeretem Zaynt, és nem értem, hogy miért ilyen. Nagyon megbántott ezzel a viselkedésével. Őszintén, csalódást okozott.
Hiszen, amikor egy éve megismertem, annyira jószívű, aranyos, kedves, és romantikus volt. Annyi mindent csináltunk együtt... Együtt mentünk vásárolni, együtt mentünk edzőterembe, és a közös esték, amiket szabadidőnkben együtt töltöttünk.
Amikor hozzábújtam a kanapén, ráhajtottam fejem a mellkasára, ő pedig fejemet simogatta, és fülembe suttogta, hogy 'Szeretlek!'.
És ne értsen félre senki, nem hibáztatom Daisyt. Neki nem volt más választása, hozzánk kellett költöznie. Igazából, azt nem értem, hogy miért így viszonyulnak egymáshoz. Mindketten hibáztak, és nem értem, hogy miért nem bírnak már végre megegyezni.
De nem bírtam ezt egyedül. Valakivel beszélgetnem kellett erről, vagy bármi másról, hogy elhessegessem a gondolataimat a veszekedésünkről. Eldöntöttem, hogy meglátogatom Daisyt, hiszen vele is meg kell beszélnem azt a bizonyos leveles dolgot... Én még nem voltam bent nála, de eljött a megfelelő pillanat.
Lassan, megfontoltan lépkedtem az utcán. Folyamatosan lefelé néztem, és gondolkoztam. Valahogy mindig ott lyukadtam ki, hogy én szeretem Zaynt és nem értem miért van ez így.
Lassan odaértem a kórházhoz. Felmentem Daisy kórterméhez. Mikor benéztem az ablakon láttam Daisyt ahogy Niall mellett ül. Halkan bementem a szobába. Azt hittem észrevett, de nem így volt.
- Tudod, már nagyon hiányzol. És féltelek. Annyira szeretném, ha minden rendbe lenne veled. Tudod, az orvosok nem fűznek sok reményt ahhoz, hogy egyhamar felébredsz - nevetett fel kínosan, hallani lehetett a hangjában, hogy sír - de én bízom benned. Kérlek Niall, nem hagyhatsz itt minket! Annyira szeretlek! Te vagy az egyetlen, aki megért, és akivel teljesen önmagam lehetek... Kérlek Niall tarts ki! Én tudom, hogy képes vagy rá. Tudom, hogy nem hagysz itt minket! Kérlek... - mondta neki elcsukló hangon, majd leborult mellé, és sírni kezdett. Nagyon aranyos, és megható volt. Ha Niall felébred, remélem Daisy lesz mellette!
Halkan oda mentem a háta mögé, és megöleltem. Ijedten nézett fel, de mikor meglátott, szorosan megölelt.
- Mi óta vagy itt? - kérdezte kibújva ölelésünkből.
- Pont elég régóta ahhoz, hogy tudjam, hogy Niallnek te vagy a tökéletes lány. Csodálatos vagy!
- Mindig szoktam beszélni hozzá - mondta, miközben visszament saját fekvőhelyéhez - megnyugtat. De Perrie! Én tudom, hogy legbelül hall, és tudja, hogy nagyon hiányzik nekem. És hogy szeretem. Mindig is szeretni fogom, bármi is történjen!
Remélem, így is lesz. Szerintem nagyon szép párt alkotnak ketten Niallel. Tudom, hogy Niall is szereti, sőt. Egyszerűen imádja Daisyt.
- Egyébként mi történt veled? Nagyon úgy nézel ki, mint aki sírt...
- Tudod, Zaynnel összekaptunk kicsit. És... Ki vagyok. Elmentem. Csak elrohantam.
- Komolyan? Min vesztetek össze? - kérdezte csodálkozva.
- A levélen, amit neked írtam. Tudod. És igazából ezért jöttem. Nagyon sajnálom. Nem szerettem volna egyikőtöknek sem fájdalmat okozni. Csak jót akartam. Azt szerettem volna ha végre megbeszélitek. De nem jött ki jól...
- Nézd Perrie... Először nagyon haragudtam rád. De átgondolva, tényleg csak miattunk csináltad. És igazából részemről teljesen el van intézve ez az egész. Semmi probléma, el van felejtve.
- Köszönöm. Te jobban reagáltad le mint Zayn.
- De miket mondott?
- Hát, igazából elmondtam neki, hogy mit gondolok. Azt, hogy sokat változott, és nem értem már, meg hogy miért rajtam vezeti le a feszültségét. Ő erre persze eléggé felkapta a vizet. Veszekedtünk, majd elrohantam. Azt mondtam neki, hívjon ha elgondolkozott...
- És hívott azóta?
- Nem. Nem is számítok neki... - temettem arcomat a tenyerembe.
- Dehogynem! Csak ideges Niall miatt. Nyugi. Tuti, hogy hívni fog. Addig is nyugodtan itt maradhatsz, ha gondolod. Beszélgessünk egy jót. Amúgy is tök egyedül vagyok...
2013. március 15., péntek
16. fejezet
Ismét új résszel jelentkezem! Remélem tetszeni fog! Mint látjátok, létrehoztam egy chat ablakot, ahol tehettek fel kérdéseket a bloggal kapcsolatban, és cseréket is fogadok!☺
A következő részt 6 komment után hozom!
xoxo: Eszti♥
Másnap reggel egy nővér hangjára ébredeztem.
- Daisy, hogy kerültél ide?! - kérdezte hitetlenkedve.
- Gondolom idejöttem... - válaszoltam kicsit flegmán, de nagyon utáltam, ha valaki felébreszt.
Egyébként nagyon jó volt Niall mellett aludni, mert biztonságban éreztem magam mellette. Nagyon örülnék ha végre felébredne és beszélhetnék vele. Már nagyon hiányzik!
Nagy nehezen visszafeküdtem az ágyba. Pár percre rá a kezelődokim jött be az ajtón.
- Hogy érzed magad, Daisy?
- Köszönöm, egész jól.
- Szeretnél hallani egy jó hírt?
- Jól jönne egy... - őszintén, abban reménykedtem, hogy tudnak valami jó módszert arra, hogy felkeltsék barátomat.
- Már csak pár napig tartunk bent megfigyelésre, utána hazamehetsz. Óriási nagy szerencséd volt, hogy ilyen könnyű sérülésekkel megúsztad. Tudod, ilyen baleseteknél nagyon ritka a túlélők száma, de hogy ilyen könnyen megúsztad... Szinte már csodának számít!
Szóval egy csoda, hogy túléltem. Nagyon örülnék neki, ha nem kellene azon aggódnom, hogy Niall felkel-e vagy sem, hogy mi lesz a nevelő szüleimmel... Egyszerűen nem tudok már örülni.
Meg annak örüljek, hogy Zaynhez kell visszamennem?! Ezt azért ne gondolják komolyan. Szerintem mi most annyira rosszban vagyunk, hogy meg tudnánk egymást ölni. De nehogy már engem okoljon azért, mert lezuhant az a rohadt repülőgép!
Mellesleg akkor is miatta vesztünk össze. Neki soha nem számított, hogy én mit szeretnék, vagy hogy érzek.
Hogy is kezdődött? Először a sok éves szinte már testvéri kapcsolatunk után, egyszer csak létrejött a One Direction, engem pedig eldobott, mint egy rongyot.
Utána jött ez a költözös dolog, Zayn megpróbált jó képet festeni anyuéknak (nekem ők maradnak az igaziak), meg nekem is, viszont a végén kiderült, hogy mégsem minden olyan szép, mint aminek látszik. Igazából én óriásit csalódtam benne. Oké, tudom, hogy nem szabadott elmondani, meg minden, de akkor is...
Bár, lehet, hogy túlreagáltam volna? Mondjuk a tegnapit biztosan nem. Viszont, azt, hogy nem mondta el, lehet. Végülis, nekem akart jót, azt hiszem... És még talán el is hiszem. Nem tudom. Amiken most keresztül mentem, én is, meg ő is... Elég megterhelő dolog ez mindkettőnknek...
*Zayn szemszöge*
Ma reggel nagyon fáradtan ébredtem. Borzasztóan aggódtam Niall miatt, és hogy őszinte legyek, a Daisy-s dolog is bántott egy kicsit. Lehet, hogy tegnap nagyon lerohantam. De igazam volt, nem?! Mármint, lehet, hogy Niall nem miatta van kómában, sőt ez tény is, de nem értem miért kellett magával vinnie. Oké, járnak. Oké, tudom, hogy engem végképp nem vitt volna el a történtek után. De miért nem vitte Perriet vagy Eleanort?! Velük úgyis olyan jóban van.
- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? - jött le Perrie a lépcsőn. Ja, a legjobbat meg kifelejtettem.
Tegnap mikor hazaértünk, átmentem a srácokhoz, kicsit kiadni magamból a gőzt. Késő este értem haza, Perrie pedig már aludt, így nem tudtam vele semmit sem beszélni. Mivel rá is pipa vagyok egy kicsit, lent aludtam a kanapén.
- Nem is tudom... - fejeztem be a mondatot várva a reakcióját.
- Miért, nekem kellene tudni?! - kérdezte idegesen.
- Mondjuk.
- Ne játszadozz már, bökd ki végre! - sürgetett.
- Tudod Perrie, nem volt valami szép dolog levelet írni a nevemben Daisynek...
- Ó, hogy már tudod... - sütötte le szemét.
- Hogyne tudnám. De mégis hogy jutott eszedbe ilyesmi?!
- Én csak nektek akartam jót! Hogy végre minden megoldódjon.
- De ezt nem így kellett volna! Meg egyébként is, mi közöd van hozzá?! - kérdeztem, ami azt illeti, lehet kicsit bunkó módon.
- Mégis, mi közöm van hozzá?! Az, hogy marhára elegem van abból, hogy amióta ti folyton csak veszekedtek, a ház egy csatatérré változott! Folyamatosan egymásban keresitek a hibát, holott néha magatokba kellene csak néznetek egy kicsit! Plusz, nagyon elegem van abból is, hogy folyamatosan döntenem kell, hogy kinek a pártját fogjam! Ha Daisyét fogom, te sértődsz meg, ha a tiédet akkor pedig Daisy. Igazán vége lehetne már!
- Nehogy már én legyek a hibás! - vágtam rá egyszerre.
- Persze, mert te vagy Mr.Tökéletesség, akiben semmi hiba nincsen? Tudod, nagyon sokat változtál, és Daisynek igaza van. Nem ilyen Zaynt ismertem meg! Olyan más lettél... Folyton mindenkivel kötözködsz, csak a srácokkal vagy természetes. Tudom, hogy nyomaszt Niall is, meg Daisy is, de nehogy már én legyek az, akin levezeted!
- Tessék?! Ugyanolyan vagyok mint eddig! Semmiben nem változtam! Daisy neked is elvette az eszed, úgy látom...
- Jó, oké, ennek semmi értelme. Ha elgondolkodtál, hívj fel! Szia! - mondta dühösen, majd felkapta a táskáját, és elment. Nem lehet igaz, hogy már őt is elveszítem!
A következő részt 6 komment után hozom!
xoxo: Eszti♥
Másnap reggel egy nővér hangjára ébredeztem.
- Daisy, hogy kerültél ide?! - kérdezte hitetlenkedve.
- Gondolom idejöttem... - válaszoltam kicsit flegmán, de nagyon utáltam, ha valaki felébreszt.
Egyébként nagyon jó volt Niall mellett aludni, mert biztonságban éreztem magam mellette. Nagyon örülnék ha végre felébredne és beszélhetnék vele. Már nagyon hiányzik!
Nagy nehezen visszafeküdtem az ágyba. Pár percre rá a kezelődokim jött be az ajtón.
- Hogy érzed magad, Daisy?
- Köszönöm, egész jól.
- Szeretnél hallani egy jó hírt?
- Jól jönne egy... - őszintén, abban reménykedtem, hogy tudnak valami jó módszert arra, hogy felkeltsék barátomat.
- Már csak pár napig tartunk bent megfigyelésre, utána hazamehetsz. Óriási nagy szerencséd volt, hogy ilyen könnyű sérülésekkel megúsztad. Tudod, ilyen baleseteknél nagyon ritka a túlélők száma, de hogy ilyen könnyen megúsztad... Szinte már csodának számít!
Szóval egy csoda, hogy túléltem. Nagyon örülnék neki, ha nem kellene azon aggódnom, hogy Niall felkel-e vagy sem, hogy mi lesz a nevelő szüleimmel... Egyszerűen nem tudok már örülni.
Meg annak örüljek, hogy Zaynhez kell visszamennem?! Ezt azért ne gondolják komolyan. Szerintem mi most annyira rosszban vagyunk, hogy meg tudnánk egymást ölni. De nehogy már engem okoljon azért, mert lezuhant az a rohadt repülőgép!
Mellesleg akkor is miatta vesztünk össze. Neki soha nem számított, hogy én mit szeretnék, vagy hogy érzek.
Hogy is kezdődött? Először a sok éves szinte már testvéri kapcsolatunk után, egyszer csak létrejött a One Direction, engem pedig eldobott, mint egy rongyot.
Utána jött ez a költözös dolog, Zayn megpróbált jó képet festeni anyuéknak (nekem ők maradnak az igaziak), meg nekem is, viszont a végén kiderült, hogy mégsem minden olyan szép, mint aminek látszik. Igazából én óriásit csalódtam benne. Oké, tudom, hogy nem szabadott elmondani, meg minden, de akkor is...
Bár, lehet, hogy túlreagáltam volna? Mondjuk a tegnapit biztosan nem. Viszont, azt, hogy nem mondta el, lehet. Végülis, nekem akart jót, azt hiszem... És még talán el is hiszem. Nem tudom. Amiken most keresztül mentem, én is, meg ő is... Elég megterhelő dolog ez mindkettőnknek...
*Zayn szemszöge*
Ma reggel nagyon fáradtan ébredtem. Borzasztóan aggódtam Niall miatt, és hogy őszinte legyek, a Daisy-s dolog is bántott egy kicsit. Lehet, hogy tegnap nagyon lerohantam. De igazam volt, nem?! Mármint, lehet, hogy Niall nem miatta van kómában, sőt ez tény is, de nem értem miért kellett magával vinnie. Oké, járnak. Oké, tudom, hogy engem végképp nem vitt volna el a történtek után. De miért nem vitte Perriet vagy Eleanort?! Velük úgyis olyan jóban van.
- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? - jött le Perrie a lépcsőn. Ja, a legjobbat meg kifelejtettem.
Tegnap mikor hazaértünk, átmentem a srácokhoz, kicsit kiadni magamból a gőzt. Késő este értem haza, Perrie pedig már aludt, így nem tudtam vele semmit sem beszélni. Mivel rá is pipa vagyok egy kicsit, lent aludtam a kanapén.
- Nem is tudom... - fejeztem be a mondatot várva a reakcióját.
- Miért, nekem kellene tudni?! - kérdezte idegesen.
- Mondjuk.
- Ne játszadozz már, bökd ki végre! - sürgetett.
- Tudod Perrie, nem volt valami szép dolog levelet írni a nevemben Daisynek...
- Ó, hogy már tudod... - sütötte le szemét.
- Hogyne tudnám. De mégis hogy jutott eszedbe ilyesmi?!
- Én csak nektek akartam jót! Hogy végre minden megoldódjon.
- De ezt nem így kellett volna! Meg egyébként is, mi közöd van hozzá?! - kérdeztem, ami azt illeti, lehet kicsit bunkó módon.
- Mégis, mi közöm van hozzá?! Az, hogy marhára elegem van abból, hogy amióta ti folyton csak veszekedtek, a ház egy csatatérré változott! Folyamatosan egymásban keresitek a hibát, holott néha magatokba kellene csak néznetek egy kicsit! Plusz, nagyon elegem van abból is, hogy folyamatosan döntenem kell, hogy kinek a pártját fogjam! Ha Daisyét fogom, te sértődsz meg, ha a tiédet akkor pedig Daisy. Igazán vége lehetne már!
- Nehogy már én legyek a hibás! - vágtam rá egyszerre.
- Persze, mert te vagy Mr.Tökéletesség, akiben semmi hiba nincsen? Tudod, nagyon sokat változtál, és Daisynek igaza van. Nem ilyen Zaynt ismertem meg! Olyan más lettél... Folyton mindenkivel kötözködsz, csak a srácokkal vagy természetes. Tudom, hogy nyomaszt Niall is, meg Daisy is, de nehogy már én legyek az, akin levezeted!
- Tessék?! Ugyanolyan vagyok mint eddig! Semmiben nem változtam! Daisy neked is elvette az eszed, úgy látom...
- Jó, oké, ennek semmi értelme. Ha elgondolkodtál, hívj fel! Szia! - mondta dühösen, majd felkapta a táskáját, és elment. Nem lehet igaz, hogy már őt is elveszítem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)