15. fejezet

Kedves olvasóim!
Ismét új résszel jelentkezem! Sok hozzáfűznivalóm nincs, remélem tetszeni fog!
A következő részt 5 komment és +1 feliratkozó után hozom!
xoxo: Eszti♥

Miután Zayn elment, rám tört a sírás. Bűntudatot éreztem. Tudtam, hogy igaza van. Tudtam, ha Niall nem jön velem, akkor nem történik vele ilyesmi...
- Ebben a szobában van... - nyitott be az ajtón a nővér, egy nővel és egy férfival. Fogalmam sem volt, kik lehetnek, ugyanis még életembe nem láttam őket.
- Maguk kicsodák? - tettem fel a kérdést, miközben könnyeimet törölgettem le az arcomról.
- Akármilyen hihetetlen is Daisy, a szüleid vagyunk... - hogy kicsodák?!
- Mi?! Honnan találtatok meg?! Honnan tudtátok, hogy itt vagyok?!
Számomra hihetetlen ez az egész. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy mérges legyek, esetleg, sírjak még egy sort.
- Az most lényegtelen...
- De hol voltatok idáig?! Miért nem kerestetek?!
- Voltak problémáink tudod? Nem hárulhatott ránk az a felelősség is, hogy egy gyereket is felneveljünk.
- Jó kifogás... problémák?! Persze...
- El kell hinned! Tudjuk jól, hogy nem kellett volna eldobnunk téged magunktól. De abban a helyzetben, amiben voltunk, nem engedhettük meg, hogy belekeveredj... És tudjuk azt is, hogy neked ez most nehéz. De Daisy, itt vagyunk most neked! Bepótoljuk ezt a sok elmúlt évet!
- Azt hiszitek, hogy idejöttök, és máris minden rendben lesz?! Azt hiszitek, hogy semmiperc alatt elfelejtem azt, hogy csak úgy eldobtatok magatoktól?! Nem lehet bepótolni ezt percek alatt...
- Akkor mindennap bejövünk, és beszélünk jó? Kérlek Daisy, adj még egy esélyt!
- Nem kérek a szeretetetekből! Hagyjatok kérlek...
Nem kellett kétszer mondani. A férfi mormolt maga elé valami olyasmit, hogy "tudtam, hogy ez nem jó ötlet.."   Őszintén? Mit hittek? Hogy idejönnek, mondanak egy 'bocs'-ot és minden rendbe jön? Azt hiszem a mai napból totál elegem van. A baleset, Zayn, most meg ez? Valaki tuti ki akar készíteni...

***

Egyszer csak egy óriási házban találtam magam. Nem volt ismerős, soha nem jártam itt. De várjunk csak... Az előbb még a kórházban voltam. Hogy lehetséges ez?! Mondjuk, ha már így hozta a helyzet, körülnézek. A nappaliban lehettem, ugyanis egy nagy bőrkanapé, kávézóasztal és egy televízió volt azon a helyen, ahol álltam. Csodás képek, az egyiken én is rajta vagyok, Niallel. Furcsa, mert még nem csináltunk közös fotót. 

Egyszer csak Zayn, Liam, Harry és Louis a lányok kíséretében lesétáltak a lépcsőn feketébe öltözve. Szomorúnak tűntek. Perrie és El folyamatosan sírtak. Mi történt?!

- Mehetünk? -kérdezte halkan Zayn, majd kiterelt mindenkit az ajtón. 

Gyalog indultak. Mentem utánuk, viszont ők nem vettek észre.

Átmentek a jelzőlámpáknál, a parkon, mígnem egy csendes környékre értek, ahol... ahol egy temető volt?! Mi történhetett?!

Beljebb mentünk, és megálltunk egy sírnál, amelyen ez a felirat volt: Niall Horan, élt 19 évet.

Nem lehet. Nem lehet, hogy Niall meghalt! Nem, nem, nem! Ne hagyj itt! Teljesen egyedül maradtam! Ne kérlek, ne...

Felriadtam. Megnéztem, hogy Niall ott van-e még. Ott volt. Jajj, de jó, ez csak egy rossz álom volt! 

Ránéztem az órára. Éjjel fél tizenegy. Én meg most ébredtem fel...  Gondoltam, megnézem, hogy van Niall...

Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból. Megpróbáltam az infúziót nem kihúzni a kezemből. Mikor felkeltem, nagyon megszédültem, de végül oda tudtam botorkálni Niall ágya mellé.

- Olyan rossz így látni téged. - kezdtem beszélni hozzá - Hiányzik az a csodálatos hangod! Hiányzik a nevetésed, a mosolyod! Hiányzik az érintésed! Hiányzik, amikor azt mondod 'szeretlek'! Tudom, hogy te őszintén mondod. Hiányzik ahogy énekelsz! Hiányzik mindened. Az ölelésed. A csókod...

A szemeim újra könnybe lábadtak. Eszembe jutott az álmom. Újra elkezdtem beszélni hozzá.

- Niall, kérlek ne hagyj itt minket! Zaynt, Lout, Liamet, Harryt... Tudod, Zayn nagyon imád ám téged! Nagyon szeretné, hogyha velünk maradnál. Te vagy az az ember számára, akiben mindenkinél jobban megbízik! Nem lehet, hogy itt hagyd! Harry, Liam és Louis is imádnak! Hiszen, nélküled nincs csapat, nincs One Direction sem! Nélküled nincs élet... Niall, nem neked kellenne szünetet tartanod! Olyan csodálatos életed van! Van egy családod, bátyád, barátaid, és a sok rajongó! Ők is számítanak rád, velünk együtt! Légy erős! 

Elmondtam neki mindent. Mindent amit gondolok, és érzek. Lehet, hogy nem hallotta de nem zavart. Legbelül tudom, hogy értette. Tudom, hogy most is velem van. Tudom, hogy szeret!

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el mellette.

14. fejezet

Íme, ismét meghoztam az új részt:) Remélem, mindenkinek tetszeni fog^^
Köszönet illeti Adrit az ihlet beindításához.:3♥
A mostani feltétel: 5 komi:")
Ölel titeket: Eszti♥


*Zayn szemszöge*

*Végre, nincsenek hisztik, nincsenek veszekedések, nincs feszültség...Az elkövetkezendő két hetem egész jónak ígérkezik. Gonosz lennék? Nem hiszem. Ha Daisy nem bírja felfogni, hogy ezeket mind érte tettem, akkor sajnálom, de nem érdekel. Nem mindig csak neki lehet igaza.

Mikor idekerült, mindig jót akartam neki. Folyton a pártját fogtam, kedves voltam vele... És én kértem először bocsánatot is, a hibáimért. De nem, neki ennyi nem volt elég. A hibákat kereste bennem folyamatosan, mígnem egy új alkalmat talált arra, hogy újra veszekedjünk. De most már nem érdekel. Sem ő, sem az, hogy mi van vele...*

Akkora nagy űr volt bennem Niall nélkül... Így egyáltalán nem voltunk teljesek a fiúkkal.
- Szerinted miért Niallt vitte el Daisy? Furcsa, nem? - kérdeztem a konyhában koncentráló Perrietől.
- Szerintem nem furcsa... - mondta fel nem nézve a szakácskönyvből. Mikor főz, szerintem azt sem tudja fiú-e vagy lány.
- Miért?! - kérdeztem meglepődve.
- Hát mert... - itt azonban befejezte a mondatot. Lehet, hogy tud valamiről, amiről én nem...
- Perrie drágám, fejezd be a mondatod! Mit tudsz? - tértem rá a lényegre.
- Nem tudom miről beszélsz... - nézett félre. Éreztem, hogy van valami, de így már biztos voltam benne.
- Tudom, hogy tudsz valamiről. Semmi baj nem lesz, mondd már el....
- Na jó, mert tudom, addig úgy sem hagysz békén. Szóval Daisy azért Niallt vitte el Ausztráliába, mert ők ketten...
- Most csak viccelsz! - szakítottam félbe a mondatát.
- De nagyon aranyosak együtt...
- Hát, ez marha jó...
- Ne legyél már ilyen! Fogd fel úgy, hogy a legjobb barátod boldog, és kész!
- Nehogy már te is... Várj! Figyelj! - irányítottam át figyelmét a televízióra.
- ...a Londonból Ausztráliába tartó repülőgép valószínűleg műszaki hibák miatt zuhant le. A tragédiát mindössze négy ember élte túl, a többi utas életét vesztette. Következzenek közlekedési híreink! - mondta a bemondó, én pedig nem tudtam mit mondani. Sokkolt ez az egész. Még belegondolni is rossz. Négy ember... És ha Niall nincs a túlélők között?! Nem, az nem lehet. Nincs 1D Niall nélkül. Nincs élet Niall nélkül. Nem lehet, hogy pont ő...
Perriet is eléggé sokkolta ez az egész. Csöndben ültünk egymás mellett.
- Még nincs semmi veszve! - álltam fel hirtelen. Hiszen, van négy túlélő, nem?!
- Hova mész? - kérdezte Perrie.
- A kórházba, és nem megyek, hanem megyünk! Gyere!
Irtózatos nagy sebességgel száguldottam autóval a kórházba. Reméltem, hogy nem Niallel van valami baj. Na jó, azért Daisy is izgatott, de Niall lényegesen jobban.
A húsz perces út helyett 5 perc alatt a kórházban voltunk. A főbejáraton belépve egyenesen a recepcióhoz mentünk.
- Jó napot! Szeretnénk a repülőbaleset túlélői felől érdeklődni. Behozták már őket? - kérdeztem magabiztosan, leplezve azt, hogy mindjárt összeomlok.
- Igen, mind a négy utast behozták már!
- És van a túlélők között Niall Horan és Daisy Brown nevű személy?
- Ö, egy pillanat...
Amíg a recepciós keresett, mi egyre idegesebbek lettünk. Pár perc után (ami nekem egy teljes órának tűnt) válaszolt is kérdésemre.
- Daisy Brown és Niall Horan igaz?
- Igen...
- A 223-as kórteremben megtalálják őket! Az állapotukról az orvosuknál érdeklődhetnek! - mihelyst ezt kimondta, óriási nagy kő esett le a szívemről. Már azt hittem, meghaltak...
Perrievel olyan gyorsan mentünk fel a kórteremhez, amilyen gyorsan csak tudtunk.
A kórtermükből éppen egy fehérköpenyes alak jött ki. Gondolom, ő lehet a dokijuk.
- Jó napot! Ön Niall Horan és Daisy Brown kezelőorvosa?
- Igen. Maguk hozzátartozók?
- Igen, a hozzátartozók... Be lehet menni hozzájuk?
- Persze, de kérem csak egyikük menjen be!
- És mi történt velük? Mármint mik a sérülések?
- Daisy sérülései nem annyira súlyosak. Beverte a fejét, agyrázkódást szenvedett, és eltörött a keze. Niall sajnos kómában van, így vele nem tudnak beszélni.
Niall kómában van? Na tessék. Egy jó hír, majd rá a hideg zuhany...


*Daisy szemszöge*

Miért neki kellett kómába esnie? Neki csodálatos élete van, problémák nélkül.
Nekem sokkal jobban jött volna egy "szünet" mint neki...
- Szia. - jött be Zayn az ajtón, és leült az ágyam melletti székre.
- Szia! - öleltem meg, így háláltam meg neki a levelet, amit írt.
- Veled meg mi lett? Ennyire beverted a fejed? - kérdezte cseppet sem kedvesen.
- Hát, tudod szeretném megköszönni a levelet amit írtál. Nem gondoltam volna, hogy így vélekedsz erről.
- Na várj! Te meg milyen levélről beszélsz?! Nem írtam neked semmilyen levelet!
- Dehogynem! Leírtad benne, hogy sajnálod ezt az egészet, és hogy csak nekem akartál jót...
- Nem írtam neked ilyet! Ha valaha mondnék neked ilyet, nem leírnám, hanem elmondanám. Pont most nem írtam volna. Mutasd!
Odaadtam neki, ő pedig elkezdte olvasni. Pár percig a kezében volt, majd mérgesen visszaadta.
- Ezt nem én írtam.
- Akkor meg ki?!
- Perrie. - ez nem lehet igaz. Az egyetlen normális ember a házban is ellenem fordul? Nem hiszem el.
- Egyébként erről jut eszembe. - kezdte újra - ti Niallel mióta jártok?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- De igenis van közöm ahhoz, hogy az egyik legjobb barátomnak ilyen barátnője legyen!
- Kérlek ebből, ebből az egyből maradj ki! Az egész életemet tönkre akarod tenni?!
- Nem. Egy dologra kérlek. Hagyd békén Niallt! Jobb lesz ha nem vagytok együtt! Miattad történt ez az egész is... - állt fel idegesen.
- Miattam?! Persze, könnyű rám fogni a dolgot! Én tehetek arról a műszaki hibáról, ami a géppel történt! Zayn te teljesen meghibbantál?!
- De miért kellett magaddal vinned?
- Honnan tudtam volna, hogy ez lesz?! Esküszöm Zayn, te egyre rosszabb vagy.
- Tudod Daisy, te is. Te is... - majd kisétált az ajtón.
Nem érdekel! Miért kell ebbe beleszólnia?! Miért akarja megmondani mit csináljak?!
És Perrie. Nem hiszem el, hogy ezt tette! Annyira utálok itt lenni ezen a világon...

13. fejezet

Sziasztok! Sajnálattal vettem észre, hogy valaki leiratkozott a blogomról, és szinte minden bejegyzéshez valaki megnyomja a nem tetsziket... Ez engem nem is zavar, mert tudom, hogy nem mindenkinek tetszhet. De légyszi, akinek nem tetszik valami, az MONDJA MEG! Ugyanis tudok változtatni, ha úgy van. Ezért kérdezném tőletek azt, hogy mi tetszik, és mi nem tetszik a blogban! Köszönöm szépen!♥
Mostani feltételem: 4 komment.:)


Végre eljött a nagy nap! Ma mentünk Niallel Ausztráliába. Azonban még egy teljes napot ki kellett bírnom abban a rohadt iskolában...
Utolsó óránk tesi volt, amit történetesen utáltam. Hogy miért?! Azok a szemét osztálytársaim, testnevelés rán szokták kidühöngeni magukat focizás közben. Igen, focizunk, lányok és fiúk, külön. Mivel, most én vagyok a közellenség, mert nem hívtam meg hozzánk a nagymenő lányokat, ezért kis félelemmel vártam a tesi órát. Arról senki sem tud, hogy Ausztráliába megyek Niallel. Jobb is, mert ha kiderülne ez is, szerintem elbúcsúzhatnék mindenkitől.
- Brown az egyik csapatkapitány, Holmes a másik! - hát, igen. A tesitanárunk imád minket a vezetéknevünkön szólítani.
Én kezdtem a válogatást. Megpróbáltam jó csapatot összehozni magamnak. Akit legelőször választottam, Ellie volt. Nem azért, mert kibékültünk, hanem azért, mert ő egy jó játékos. És kell az erősítés.
A fiú osztálytársaink ma úgy döntöttek, hogy kondiznak, így az egész terem a miénk, lányoké volt.
Elkezdtünk játszani. Mikor nálunk volt a labda, ők vették el, mikor náluk, akkor mi vettük el tőlük a labdát. Nem bírtunk gólt rúgni, mert erős csapat volt mindkettő, és egyszerűen nem tudtuk elvinni a kapuig a labdát. Azonban ezt nem játszottuk sokáig, ugyanis egy fiú belépett a terembe. Egy fiú, akit minden lány imád. Akinek szőke haja, és gyönyörű kék szeme van. Hölgyeim, és uraim: Niall Horan!
Ennyi kellett mindenkinek, ott hagyták a focit, és lerohanták a barátomat. Niall mindenkivel kedves volt, közvetlen, autogrammot osztogatott. Mikor legalább minden osztálytársammal végzett, elindult felém.
- Veled mi van? Egy ilyen nagy sztárral nem szeretnél kapcsolatot létesíteni? Tudod csak neked, csak ma, odaírom a telefonszámomat is az aláírás mellé...
- Tudod mi jönne nekem jól a telefonszámodon kívül? Egy fuvar haza... - folytattam a hülyéskedést, mire ő egy puszit nyomott az arcomra. Ennyi kellett. Ha szemmel ölni lehetne, én már régen halott lennék. Az összes lány bámult mikor kifelé mentem a teremből, ugyanis kicsengettek.
Az öltözőben mindegyikük csak lesett. Nem mertek kérdezni, sem beszólogatni.  De nem is gond, itt hagyom őket 2 hétre! Nem kell hallgatnom a vinnyogásukat meg a hisztijeiket. Milyen szép az élet!
- Kész vagy? - kérdezte Niall mikor kiértem hozzá a suli elé.
- Persze, menjünk!
Mikor hazaértünk, én felmentem a bőröndömért, és összepakoltam pár cuccot. Még most sem tudom elhinni, hogy tudtam két hétre való ruhát, cipőt összepakolni egyetlen egy bőröndbe... Mindegy, ez örök rejtély marad.
Eljött az idő, hogy induljunk. Hogy milyen érzések kavarogtak bennem? Hiány, félelem, és egy csöppnyi öröm. Hiány azért, mert nagyon hiányozni fog Perrie, a srácok, El, és Zayn is. Attól féltem, hogy anyuékat már nem fogom látni... ha esetleg későn érünk oda... Hogy minek örültem? Niallel mehetek, és ez nekem már alapjában véve öröm. Főleg annak örülök, hogy nem kell suliba menni.
- Vigyázz magadra, és majd jelents! - köszönt el tőlem Perrie, és egy borítékot adott a kezembe. Ki akartam bontani, de ő ezt mondta:
- Csak a repülőn! Olvasnivaló az útra! - kíváncsi voltam mi van benne, de szót fogadtam.
- Remélem a szüleiddel minden oké... - mondta Zayn elbúcsúzó szöveg gyanánt.
- Én is... - mondtam neki. Köszi Zayn, hogy ennyire aggódsz értem!
A többiektől is kaptunk egy óriási ölelést, majd kiindultunk a reptérre. Louis vitt ki minket, de csak lerakott és el is ment, ugyanis El-hez sietett.
A gépre hamar felszállhattunk. Nem magángéppel mentünk, így pár lány odajött Niallhez képért és aláírásért. Miután lerendezte rajongóit, rám nézett.
- Daisy ne aggódj! Biztos minden rendben lesz! - mondta, majd megszorította kezemet.
- Jó hogy itt vagy... - válaszoltam, mire lágyan megcsókolt. Imádtam amikor szája az enyémhez ér... Minden megszűnik körülöttünk.
Kisebb késéssel, de felszálltunk. Sosem ültem még repülőgépen, ezért csak forgolódtam össze-vissza. A tájat néztem, Niallt, a többi embert... Annyira szuper!
*1 óra múlva*
Niall bealudt, én pedig unatkoztam. Eszembe jutott a levél, amit Perrie adott. Előkotortam a zsebemből, és olvasni kezdtem.
Daisy!
Zayn vagyok. Bocsáss meg, hogy csak így tudom leírni, amit érzek, de nem tudtam, hogy mondjam el neked...
Először is tudnod kell, hogy szeretlek. Sajnálom ezt az egészet. Amit néha művelek veled.  Néha bunkó vagyok, tudom. Nem tudlak megérteni annyira ( bocsi, hogy nem vagyok lány ), sokszor veszünk össze emiatt.
És, hogy miért nem mondtam el neked? Mert tudtam, hogy összetörsz. Hogy összevesszünk... mint most, és...
Az olvasást nem tudtam folytatni, mivel a gép egyszer csak rázkódni kezdett... Minden utas ijedten meredt egymásra.
- Niall, mi történik?! - kérdeztem ijedten tőle, ő pedig megszorította a kezem...

12. fejezet

Köszönöm a sok feliratkozót és mindent*-*♥ IMÁDLAK TITEKET!:3
A következő fejezet: 4 komi után jön.:))
u.i.: véletlenül kitöröltem ezt a fejezetet és újra kellett írnom.xd

Az elmúlt napok fárasztóak, idegörlőek voltak. Nem volt elég az, hogy mikor visszamentem Jaredékhez, nem hogy nem mondták el neki, hogy a nővére vagyok, hanem be sem engedtek már. Annyira rosszul érintett, hogy egész este sírtam utána. Megvágni nem tudtam magam, ugyanis Niall elvette a késem.
De ez még semmi! Ben ugyanúgy nyomult rám ma is, Ellie és Matt ugyanúgy járnak. Igazából Mattet sajnálom, mert nem tudja a Benes ügyet. Látszik rajta, hogy szereti Elliet, azonban Ellie részéről kétlem, hogy kölcsönös lenne.
Zaynnel tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem beszélünk egymással, szerintem egy ideig így is marad.
A szombat más volt! Aznap volt a szülinapom!
- Boldog szülinapot! - köszöntött Perrie, majd jó szorosan megölelt.
- Bsz. - mondta fel sem nézve telefonjából. És ez rosszul esett. Elkezdtek pörögni a fejemben a képek...
Amikor 12 évesen születésnapi bulit tartottam, meghívtam Zaynt és a testvéreit. Zayn beletenyerelt a tortámba! Vicces volt!
Akkor kaptam tőle azt a csodálatos nyakláncot, amire ez van írva: Princess. Mivel Zayn szerint én vagyok a hercegnő az életében. Oké, hogy ezt a szerelmesek szokták egymásnak mondani, de egy unokatestvértől is elfogadható nem?
Ekkor jöttem rá, hogy a veszekedések helyett inkább össze kellene tartanunk. Hiszen, mégiscsak egy család vagyunk... De ezt hogy mondjam meg neki?! Én osztottam ki a múltkor is. Biztos haragszik érte...
Reggeli után felmentem a szobámba felöltözni. Miközben a szobámban pakoltam össze a szétdobált ruháimat, sms-em jött.
Szia drága! A Nando's-ban talizzunk 10 perc múlva! Niall.xoxo
Úgy futottam le a lépcsőn, mint akit rakétából lőttek ki.
- Hova mész? - kérdezte Perrie, én pedig adtam egy sétálni megyek, majd jövök lerázó választ.
A kajáldában hamar megtaláltam Niallt. Ő volt egyedül csuklyában és napszemcsiben, szőke fürtjei pedig kilógtak csuklyája alól.
- Szia! - mentem oda hozzá, ő pedig felállt és megcsókolt.
- Na, mi volt ilyen fontos? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem volt kedvem egyedül kajálni... - válaszolta, én pedig kicsit furcsa arcot vágtam.
- Csak vicceltem! Tessék. Boldog szülinapot! - nyújtott át egy borítékot. Kíváncsian bontottam ki, és a tartalma pedig... 2 REPÜLŐJEGY AUSZTRÁLIÁBA! El sem hiszem. Utoljára láthatom a nevelőszüleimet! Niall egyszerűen.... Egy csodálatos ember!
- Tetszik? - kérdezte.
- Ez kérdés volt? - válaszoltam neki, majd lágyan megcsókoltam.
- És, kit viszel magaddal?
- Téged! - vágtam rá gondolkozás nélkül, mire ő szorosan megölelt.
Miután Niall felfalta a fél Nando's-t reggelire, hazamentünk.
Mikor hazaértünk láttam, hogy a fiúk nálunk vannak. Ez egészen addig teljesen normális volt, amíg egy nagy dobozzal oda nem jöttek hozzám.
- Boldog születésnapot! - mondták egyszerre.
Őszintén, nem számítottam ajándékra tőlük.
Izgatottan bontottam ki a dobozt, amiben egy kiscica volt! Mindig is szerettem volna egyet!

- És ugye szobatiszta? - érdeklődött Perrie. Tudtam, hogy valaki megkérdezi!
- Igen. Harry betanította. - válaszolta Louis.
- Akkor neve is van nem? - kérdeztem, hiszen ha betanította, ahhoz név is kellett nem?
- Nincs. Adhatsz neki te! - mondta Harry.
Sok névötletem volt. Nem tudtam dönteni...

1. DÍJAM*-*

                                                           Köszönöm a díjat: LauRa, Zita

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 blognak!

1.

-13 éves vagyok.*

- imádom a zenét.*

- fuvolázom és zongorázom.*

- imádom az 1D-t és a The Scriptet.*♥

- szeretnék kijutni Amerikába és Angliába.*

- kosárlabdázom.*

- imádok a családommal lenni.*

- fuvolán zenekarban játszom.*

- kedven színészem Mario Casas.*

- imádom a barátaimat. tudom, hogy rájuk mindig számíthatok.*♥

- van egy kutyám Vándor, és egy macskám Sir Kán

2.

*Mikor irtad meg az első blogod?: májusban:)

*Ki a kedvenc 1D tagod?(És miért?): igazából Zayn, de annyira nem kedvelek külön senkit sem. mindegyikőjüket ugyanúgy szeretem:D

*Hogy és mióta vagy Directioner?: egy újságban olvastam róluk, meghallgattam őket, és fél éve Directioner vagyok:)

*Miről szól a blogod?: egy lányról, akinek unokatestvére Zayn, és a lány utálja őt.

*Hobbid?: fuvolázás, zongorázás, kosárlabda♥

*Korod?: 13

*Közösen vagy egyedül írsz blogot?: mindkettő:D

*Melyik 1D-s lány a kedvenced és miért?: Danielle, de nem tudom megfogalmazni miért. Talán a kisugárzása az emberek felé, vagy csak sziplán szimpatikus.

*Mi a kedvenc zenéd a Take Me Home-ról?: Rock me.

*Hanyadikos vagy?: 7.

*Mi a kedvenc tantárgyad és miért?: tesi mert a tanár is jófej és szeretem:D

3.

- Kedvenc évszak?*

- Kedvenc könyv?*

- Kedvenc együttes?*

- Kedvenc film?*

- Mióta írsz blogot?

- Korod?*

- Hobbi?*

- Játszol valamilyen hangszeren?*

- Szereted a sulit?*

- Kedvenc blog?*

- Kedvenc állat?*

4.

Hanna:)

Evelin.*

Csilla Veres és LauRa (mikor lesz kövi?:D)

Csak Egy Lány

Adrienne.*

Juhasz Lucia őt azért írtam ide, mert szerintem csodálatos ember, és csodálatos dolgokról ír nekünk! köszönjük Luca♥

sajna csak ennyit tudtam:)

11. fejezet

Sziasztok! Újra meghoztam a fejezetet. Kérlek, hogyha nem tetszik a blog, akkor írjatok! Fogadok hideget, meleget! Mert szerintem csökkent az olvasók száma szerintem.:|
A következő fejezethez 1 feliratkozót, és szintén 4 kommentet kérek!☺
Eszti♥

Becsengettem. Alig kellett várnom, máris egy nő nyitott ajtót.
- Szia! Kit keresel? - kérdezte mosolyogva.
- Üdv. Daisy Brown vagyok, és...
- Gyere be. - ezek szerint mindenről tud.
Leültünk a nappaliba. Szép, tágas házuk volt.
- Nos. Gondolom akkor megkaptad a levelet te is.
- Maguk is kaptak? Jared tudja?
- Nézd... Jared még csak hat éves. Ő ezt nem értené. Lehet, hogy befordulna. Nem beszélne velünk, veled, senkivel.
Nem tudom. El akarjuk majd mondani neki egyszer, de szerintünk még túl kicsi.
- Persze. Aztán majd ha hét, nyolc, kilenc és tíz éves lesz, akkor is kicsi lesz nem?! Majd ha tizenhárom lesz elfelejtődik, ha tizenhat hopp eszükbe jut? Ezt nem így kell! Mégiscsak az öcsém...
- Anyu ő ki? - jött be a szobába egy fiú. Szerintem Jared. Le se tagadhatna engem. Tiszta tesóm feje van! Hasonlítunk.
- Igen anyuka, ki vagyok? - kicsit lehet, hogy bunkó voltam, de nem lehet az, hogy eltitkolják Jaredtől, hogy a nővére vagyok.
- Jared ez a lány... Ő... Hát... Az új dadád.
- MI?! - néztem rá kerek szemekkel. Na ne már, hogy az öcsémmel úgy találkozzak, hogy dajkálnom kell! Azt már nem...
- Ó, hát akkor szia! Jared vagyok. És te?
- Szia. Daisy.
- És mondd csak te hány éves vagy? Mert a dinóim nem szeretik a huszonöt éveseket. Én sem.
- Tizenhat éves vagyok. Nyugi, a dinóid szeretni fognak!
- Klassz. De mami, nem mehetek fel?
- Menj csak. Mi még beszélgetünk.
Megvártuk, amíg Jared felér az emeletre.
- Mégis mit gondolt?! 16 évesen nem lehetek a dadusa!
- Csak ez jutott eszembe! Természetesen, nem te leszel az!
- Gondoltam.
És itt jött az a bizonyos kínos csend, amit telefonom csörgése zavart meg. Ki hívott? Ellie. Akire nem voltam kíváncsi. Miért hívott volna? Jajj, el ne mondd Matt-nek... Tuti ez lett volna a tárgy, így inkább kinyomtam.
- Nézd. Jobb lenne, ha most egy kis időre nem jönnél. Tudom, nehéz neked most, Daisy, de kell egy kis idő...
- MIÉRT?! Mégiscsak a nővére vagyok. Tudnia kell!
- Nyugodj meg jó? Elmondom neki ha te elmész. Holnap visszajössz, és ő tudni fogja. Megfelel?
- Jó. De holnap jövök! És remélem elmondja holnapig neki...
Így búcsuztunk el egymástól. Ő megígérte, hogy elmondja, én meg megígértem, hogy megyek.
Alig vártam már, hogy otthon legyek, mivel elvileg átjönnek a fiúk, és nekem beszélnem kell Niallel. Nem is kellett sokáig várnom, hiszen amint beléptem, már mindenki a nappaliban ült. Niall rámnézett, én pedig enyhén megráztam a fejem. Nem akartam, hogy tudják. Hogy miért? Mert még a végén lebeszélik Niallt arról, hogy együtt legyünk.
Felmentem a szobámba, és öt percre rá már valaki kopogtatott is az ajtómon.
- Daisy bejöhetek? - kukucskált be szőke az ajtón.
- Persze! Gyere. - mosolyogtam rá, ő becsukta az ajtót és leült mellém az ágyra.
- Figyelj, beszélnünk kéne. Szóval, a tegnap este. Szerinted? Megpróbáljuk?
- Megérne egy próbálkozást...
Egymás szemébe néztünk. Niallnek olyan szép szeme van! Megbabonázott. Rámmosolygott, a hajam pedig a fülem mögé tűrte, majd megcsókolt. Mikor elvette a fejét, azzal a cuki mosolyával újra rámmosolygott. Lehet, hogy vele boldog lehetek?
- Egyébként mutasd a kezed!
Na ez egy kínos pont volt. Mocskosul nézett ki. Tiszta seb, vágás, van, amelyik kicsit nagy volt...
- Tessék. Láttad? Remek.
- De miért csinálsz ilyet? Miért kellett tönkretenned magad? Daisy kérlek, ne csináld többet ezt!
- Figyelj Niall. Ki voltam borulva, és tudom, hogy nem kellett volna ezt tennem. Sajnálom... én egyszerűen, elvesztettem magam felett az uralmat. Azt hittem, nincs senki sem mellettem ebben a nehéz helyzetben.
- Most már tudod, hogy rám számíthatsz! De kérlek ne gondolj ilyet...
- Hagyjuk ezt most, Jó? Amúgy, hogy jutottál fel?
- Hát, tudod van két lábam...
- Nem úgy értettem! -kérdeztem nevetve.
- Azt mondtam wc-re megyek...
Egyszerre kitört belőlem a röhögés. Mostanában nem nevettem ennyit.
- Nem gondolod, hogy kicsit sok idő lesz?
- Nem. Megérte feljönnöm...
És megint rámnézett. Meg akar ölni?!
- Azóta beszéltél Zaynnel?
- Hát, elmondta mit tud az öcsémről. A veszekedésünkről nem beszéltünk, de szerintem nem is fogunk.
- De miért?
- Mert mindketten makacsok vagyunk. Egyikünk sem fog kezdeményezni.
- Pedig kellene.
- Hát... Hagyjuk inkább jó?
- Oké. De szerintem én most lemegyek. Hívni foglak jó?
- Jó. De ez - mutattam kettőnkre - még egyenlőre maradhat köztünk?
- Persze. Szia Daisy! - ölelt át, majd hallottam a hangot, ahogy lemegy a lépcsőn.
1 órával később mindenki elment. Még Zayn is, úgyhogy Perrie már kopogott is az ajtómon.
- Mit csinálsz?
- Öööö... Tanulok. - azaz, tartottam a kezemet a könyvet, hogy okosabbnak tűnjek tőle.
- Figyelj, nem akarlak zavarni, de... Zaynnel mi van veletek? Nem szóltok egymáshoz, vibrál köztetek a levegő!
- Nem mondta el, hogy mi volt? - Perrie a veszekedésünk idején nem volt itthon.
- Nem, ezért kérdezem tőled.
- Hát, kaptam egy levelet a szüleimtől. Rákosak, és meg fognak halni...És ezért elmondták, hogy engem... engem... örökbefogadtak, érted? És Zayn tudta, mindvégig tudta, hogy ez van. És szólt volna?! Á, dehogy.
- Szóval most emiatt vagytok rosszban egymással?
- Hát, igen.
- Gyere le igyunk egy táet, és beszéljünk egy kicsit jó?
Hogy jó volt-e a dumcsizás? Szuper volt! Beszéltünk Benről, Jaredről, az anyjáról, Ellieről, Zaynről, és valahogy Niallről is szó esett.
- Szóval ti akkor most... jártok? - kérdezte lelkesedve.
- Hát, mondhatjuk.
- Akkor már értem, miért vagy ilyen boldog így is!
Áááá, most aztán tényleg örülök, hogy Perrievel ilyen jót beszélgettünk. Már rámfért egy ilyen őszinte beszélgetés valakivel.

10. fejezet

Sziasztoook!:3 Remélem tetszik ez a fejezet is, szerintem kicsit összecsaptam. :s A következőhöz 1 feliratkozót kérek, és 4 kommentet!♥ Köszi: Eszti.☺


Másnap reggelre olyan fáradt voltam, hogy azt hittem meghalok. Egész éjjel forgolódtam, két dolog miatt is. Az egyik az, hogy nem bírtam beletörődni, hogy azok az emberek, akik felneveltek, szerettek, meghalnak. A másik pedig az, hogy választanom kellett Niall és Ben között. Hiszen, mindketten megcsókoltak! Csak az a probléma, hogy fogalmam sincs mit csináljak. Sajnos, segítségem nincs. Elliere még mindig haragszom, megjegyezném, azóta sem szakított Matt-tel. Zaynnel tegnap összevesztünk, úgyhogy kb. a vele való beszélgetőviszonyom egyenlő a nullával. Perrie Zayn pártját fogja (szerintem), úgyhogy vele sem egész jó a viszonyom. És ki maradt? A plüssmacim... Na jó, ez vicc volt. Senkim sem maradt. Egyedül maradtam minden döntésemmel együtt.
Az azért mégis jól esett, hogy Jeremy ott várt a kapuban.
- Szia! Jól vagy Daisy? Elég... fáradtnak tűnsz.
- Ja, tulajdonképpen a tegnap estém egy nagy csalódás volt. De nem érdekes. Te jól vagy?
- Persze. Szeretnél róla beszélni?
Hát, mivel Jeremy volt az egyetlen, aki nem volt résztvevője a dolgoknak, beavattam. Jaredtől, a testvéremtől kezdve, mindenig.
- Hű. Ez aztán egy történet. Sajnálom. Tudod kik fogadták örökbe a testvéredet?
- Nem. Pedig... valamikor meg kellene látogatnom. Végtére is, a nővére vagyok.
- Kérdezted Zaynt?
- Dehogy. Tegnap óta nem beszéltünk. Szerinted meg kellene?
- Hát, azt mondtad, tudta. Lehet, hogy tudja, hol van a testvéred. Na de megyek. Majd még beszélünk! Szia!
Azzal el is ment a haverjaihoz. Azaz Benhez, és a többiekhez. Mit mondjak neki?! Első óránk fizika. Majd ott gondolkozom.
Miközben a folyosón sétáltam a termünkig, hárman köszöntek nekem. Hogy mi ebben a pláne? Az hogy egyikükkel még egy szót nem váltottam. Fura.
Mikor beértem a terembe Jenna, a ribik egyik mondhatni megtestesítője, egyszerre lerohant.
- Nos, Daisy. Ma hány óra körül érsz rá?
- Miért is?
- Tudod, gondolkodtunk, és nagyon szeretnénk veled barátkozni. - ezzel meg mi lett?!
- Mi?!
- Átmehetünk? - ezzel a kérdéssel elásta magát. Tuti csak Zayn miatt van ez az egész.
- Ha szeretnél találkozni Zaynnel, akkor menj el a boltba, vegyél egy babát, és nézegesd azt! Oké?
Azt hiszi, hogy bedőlök neki? Téved.
Egész fizikaórán agyaltam. Ben megcsókolt végre. Ő az, akiről álmodozom régóta, és úgy ismerem, mint a tenyeremet. Niall is helyes és kedves fiú, de több szál köt Benhez. Így valahogy mellette döntöttem.
Suli után, már alig vártam, hogy beszéljek vele. Az egyik csaj azt mondta, hogy a suli előtt van. És ott volt. Ellievel. Csókolóztak. Mi van?! Hiszen.. az nem. LEHETETLEN! Ellienek még ott van Matt, legalábbis tudomásom szerint. Ilyen nincs.
- Mondd csak mit képzelsz? - kérdeztem Ellietől, aki eltávolodott Bentől.
- Figyelj Daisy ez nem az...
- Aminek látszik? Ja persze. Nem úgy van, hogy Mattel jársz? Most csak úgy mégis. Hm?
- Figyelj Daisy, túl sokat kihozol belőle. Ez így alakult. Érted?
- Ben. Te fogd be. Tudod, pont te vagy az aki miatt veszekszünk. Ilyenkor ne szólj bele. Mellesleg, egyikőtök se számítson arra, hogy valaha is megbocsátok nektek. Erről ennyit. És Ellie ne gondold, hogy Matt nem fogja megtudni! Amit művelsz mindenkivel egyszerűen szánalmas!
- Daisy, nehogy elmondd Mattnek kérlek!
- Sziasztok! - köszöntem el drámaian. Még hogy ne mondjam el Mattnek? Joga van tudni, hogy a barátnője Bennel smárolt. Nem?
Végre itthon! Bár... mégsem olyan jó dolog ez tegnap óta. Valahogy, nem tudom, hogyan, de rászántam magam, hogy beszéljek Zaynnel.
- Zayn. Beszélnünk kell. Most!
- Oké. Gyere fel a szobámba. Ott beszéljünk.
Zayn és Perrie egy szobába voltak. Mindegyiküknek volt egy külön kuckója, ahol kicsit egyedül lehettek. Nem rossz...
- Mi szeretnél? - kérdezte fájdalmas sóhajjal Zayn.
- Először is. Nehogy azt hidd, hogy most minden oké. Nem! - villantottam neki egy gúnyos mosolyt. - A testvéremről szeretnék tudni, úgy kb. mindent. Hol lakik most, teljes neve ilyesmik. Menni fog?
- Nos. Azt hiszem a teljes neve Jared Jefferson. London, Hemingway street, 21. Itt laknak. Nincs testvére, mármint annál a családnál nincs. Ennyit tudok.
- És a szüleimről? Mármint az igazikról?
- Annyit tudok, amennyit a levélben írtak neked.
- Kösz. Elmentem itthonról. Majd jövök! - meg kell tudnom, hogy ki az öcsém!
Válaszra sem várva suhantam ki az ajtón. Tudnom kell! A Hemingway street nincs messze! 5 perc az egész. És mi van ha nem fog kedvelni? Ha a szülők elküldenek? Efféle gondolatok cikáztak a fejemben, mígne oda nem értem a házhoz.