12. fejezet

Köszönöm a sok feliratkozót és mindent*-*♥ IMÁDLAK TITEKET!:3
A következő fejezet: 4 komi után jön.:))
u.i.: véletlenül kitöröltem ezt a fejezetet és újra kellett írnom.xd

Az elmúlt napok fárasztóak, idegörlőek voltak. Nem volt elég az, hogy mikor visszamentem Jaredékhez, nem hogy nem mondták el neki, hogy a nővére vagyok, hanem be sem engedtek már. Annyira rosszul érintett, hogy egész este sírtam utána. Megvágni nem tudtam magam, ugyanis Niall elvette a késem.
De ez még semmi! Ben ugyanúgy nyomult rám ma is, Ellie és Matt ugyanúgy járnak. Igazából Mattet sajnálom, mert nem tudja a Benes ügyet. Látszik rajta, hogy szereti Elliet, azonban Ellie részéről kétlem, hogy kölcsönös lenne.
Zaynnel tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem beszélünk egymással, szerintem egy ideig így is marad.
A szombat más volt! Aznap volt a szülinapom!
- Boldog szülinapot! - köszöntött Perrie, majd jó szorosan megölelt.
- Bsz. - mondta fel sem nézve telefonjából. És ez rosszul esett. Elkezdtek pörögni a fejemben a képek...
Amikor 12 évesen születésnapi bulit tartottam, meghívtam Zaynt és a testvéreit. Zayn beletenyerelt a tortámba! Vicces volt!
Akkor kaptam tőle azt a csodálatos nyakláncot, amire ez van írva: Princess. Mivel Zayn szerint én vagyok a hercegnő az életében. Oké, hogy ezt a szerelmesek szokták egymásnak mondani, de egy unokatestvértől is elfogadható nem?
Ekkor jöttem rá, hogy a veszekedések helyett inkább össze kellene tartanunk. Hiszen, mégiscsak egy család vagyunk... De ezt hogy mondjam meg neki?! Én osztottam ki a múltkor is. Biztos haragszik érte...
Reggeli után felmentem a szobámba felöltözni. Miközben a szobámban pakoltam össze a szétdobált ruháimat, sms-em jött.
Szia drága! A Nando's-ban talizzunk 10 perc múlva! Niall.xoxo
Úgy futottam le a lépcsőn, mint akit rakétából lőttek ki.
- Hova mész? - kérdezte Perrie, én pedig adtam egy sétálni megyek, majd jövök lerázó választ.
A kajáldában hamar megtaláltam Niallt. Ő volt egyedül csuklyában és napszemcsiben, szőke fürtjei pedig kilógtak csuklyája alól.
- Szia! - mentem oda hozzá, ő pedig felállt és megcsókolt.
- Na, mi volt ilyen fontos? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem volt kedvem egyedül kajálni... - válaszolta, én pedig kicsit furcsa arcot vágtam.
- Csak vicceltem! Tessék. Boldog szülinapot! - nyújtott át egy borítékot. Kíváncsian bontottam ki, és a tartalma pedig... 2 REPÜLŐJEGY AUSZTRÁLIÁBA! El sem hiszem. Utoljára láthatom a nevelőszüleimet! Niall egyszerűen.... Egy csodálatos ember!
- Tetszik? - kérdezte.
- Ez kérdés volt? - válaszoltam neki, majd lágyan megcsókoltam.
- És, kit viszel magaddal?
- Téged! - vágtam rá gondolkozás nélkül, mire ő szorosan megölelt.
Miután Niall felfalta a fél Nando's-t reggelire, hazamentünk.
Mikor hazaértünk láttam, hogy a fiúk nálunk vannak. Ez egészen addig teljesen normális volt, amíg egy nagy dobozzal oda nem jöttek hozzám.
- Boldog születésnapot! - mondták egyszerre.
Őszintén, nem számítottam ajándékra tőlük.
Izgatottan bontottam ki a dobozt, amiben egy kiscica volt! Mindig is szerettem volna egyet!

- És ugye szobatiszta? - érdeklődött Perrie. Tudtam, hogy valaki megkérdezi!
- Igen. Harry betanította. - válaszolta Louis.
- Akkor neve is van nem? - kérdeztem, hiszen ha betanította, ahhoz név is kellett nem?
- Nincs. Adhatsz neki te! - mondta Harry.
Sok névötletem volt. Nem tudtam dönteni...

1. DÍJAM*-*

                                                           Köszönöm a díjat: LauRa, Zita

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 blognak!

1.

-13 éves vagyok.*

- imádom a zenét.*

- fuvolázom és zongorázom.*

- imádom az 1D-t és a The Scriptet.*♥

- szeretnék kijutni Amerikába és Angliába.*

- kosárlabdázom.*

- imádok a családommal lenni.*

- fuvolán zenekarban játszom.*

- kedven színészem Mario Casas.*

- imádom a barátaimat. tudom, hogy rájuk mindig számíthatok.*♥

- van egy kutyám Vándor, és egy macskám Sir Kán

2.

*Mikor irtad meg az első blogod?: májusban:)

*Ki a kedvenc 1D tagod?(És miért?): igazából Zayn, de annyira nem kedvelek külön senkit sem. mindegyikőjüket ugyanúgy szeretem:D

*Hogy és mióta vagy Directioner?: egy újságban olvastam róluk, meghallgattam őket, és fél éve Directioner vagyok:)

*Miről szól a blogod?: egy lányról, akinek unokatestvére Zayn, és a lány utálja őt.

*Hobbid?: fuvolázás, zongorázás, kosárlabda♥

*Korod?: 13

*Közösen vagy egyedül írsz blogot?: mindkettő:D

*Melyik 1D-s lány a kedvenced és miért?: Danielle, de nem tudom megfogalmazni miért. Talán a kisugárzása az emberek felé, vagy csak sziplán szimpatikus.

*Mi a kedvenc zenéd a Take Me Home-ról?: Rock me.

*Hanyadikos vagy?: 7.

*Mi a kedvenc tantárgyad és miért?: tesi mert a tanár is jófej és szeretem:D

3.

- Kedvenc évszak?*

- Kedvenc könyv?*

- Kedvenc együttes?*

- Kedvenc film?*

- Mióta írsz blogot?

- Korod?*

- Hobbi?*

- Játszol valamilyen hangszeren?*

- Szereted a sulit?*

- Kedvenc blog?*

- Kedvenc állat?*

4.

Hanna:)

Evelin.*

Csilla Veres és LauRa (mikor lesz kövi?:D)

Csak Egy Lány

Adrienne.*

Juhasz Lucia őt azért írtam ide, mert szerintem csodálatos ember, és csodálatos dolgokról ír nekünk! köszönjük Luca♥

sajna csak ennyit tudtam:)

11. fejezet

Sziasztok! Újra meghoztam a fejezetet. Kérlek, hogyha nem tetszik a blog, akkor írjatok! Fogadok hideget, meleget! Mert szerintem csökkent az olvasók száma szerintem.:|
A következő fejezethez 1 feliratkozót, és szintén 4 kommentet kérek!☺
Eszti♥

Becsengettem. Alig kellett várnom, máris egy nő nyitott ajtót.
- Szia! Kit keresel? - kérdezte mosolyogva.
- Üdv. Daisy Brown vagyok, és...
- Gyere be. - ezek szerint mindenről tud.
Leültünk a nappaliba. Szép, tágas házuk volt.
- Nos. Gondolom akkor megkaptad a levelet te is.
- Maguk is kaptak? Jared tudja?
- Nézd... Jared még csak hat éves. Ő ezt nem értené. Lehet, hogy befordulna. Nem beszélne velünk, veled, senkivel.
Nem tudom. El akarjuk majd mondani neki egyszer, de szerintünk még túl kicsi.
- Persze. Aztán majd ha hét, nyolc, kilenc és tíz éves lesz, akkor is kicsi lesz nem?! Majd ha tizenhárom lesz elfelejtődik, ha tizenhat hopp eszükbe jut? Ezt nem így kell! Mégiscsak az öcsém...
- Anyu ő ki? - jött be a szobába egy fiú. Szerintem Jared. Le se tagadhatna engem. Tiszta tesóm feje van! Hasonlítunk.
- Igen anyuka, ki vagyok? - kicsit lehet, hogy bunkó voltam, de nem lehet az, hogy eltitkolják Jaredtől, hogy a nővére vagyok.
- Jared ez a lány... Ő... Hát... Az új dadád.
- MI?! - néztem rá kerek szemekkel. Na ne már, hogy az öcsémmel úgy találkozzak, hogy dajkálnom kell! Azt már nem...
- Ó, hát akkor szia! Jared vagyok. És te?
- Szia. Daisy.
- És mondd csak te hány éves vagy? Mert a dinóim nem szeretik a huszonöt éveseket. Én sem.
- Tizenhat éves vagyok. Nyugi, a dinóid szeretni fognak!
- Klassz. De mami, nem mehetek fel?
- Menj csak. Mi még beszélgetünk.
Megvártuk, amíg Jared felér az emeletre.
- Mégis mit gondolt?! 16 évesen nem lehetek a dadusa!
- Csak ez jutott eszembe! Természetesen, nem te leszel az!
- Gondoltam.
És itt jött az a bizonyos kínos csend, amit telefonom csörgése zavart meg. Ki hívott? Ellie. Akire nem voltam kíváncsi. Miért hívott volna? Jajj, el ne mondd Matt-nek... Tuti ez lett volna a tárgy, így inkább kinyomtam.
- Nézd. Jobb lenne, ha most egy kis időre nem jönnél. Tudom, nehéz neked most, Daisy, de kell egy kis idő...
- MIÉRT?! Mégiscsak a nővére vagyok. Tudnia kell!
- Nyugodj meg jó? Elmondom neki ha te elmész. Holnap visszajössz, és ő tudni fogja. Megfelel?
- Jó. De holnap jövök! És remélem elmondja holnapig neki...
Így búcsuztunk el egymástól. Ő megígérte, hogy elmondja, én meg megígértem, hogy megyek.
Alig vártam már, hogy otthon legyek, mivel elvileg átjönnek a fiúk, és nekem beszélnem kell Niallel. Nem is kellett sokáig várnom, hiszen amint beléptem, már mindenki a nappaliban ült. Niall rámnézett, én pedig enyhén megráztam a fejem. Nem akartam, hogy tudják. Hogy miért? Mert még a végén lebeszélik Niallt arról, hogy együtt legyünk.
Felmentem a szobámba, és öt percre rá már valaki kopogtatott is az ajtómon.
- Daisy bejöhetek? - kukucskált be szőke az ajtón.
- Persze! Gyere. - mosolyogtam rá, ő becsukta az ajtót és leült mellém az ágyra.
- Figyelj, beszélnünk kéne. Szóval, a tegnap este. Szerinted? Megpróbáljuk?
- Megérne egy próbálkozást...
Egymás szemébe néztünk. Niallnek olyan szép szeme van! Megbabonázott. Rámmosolygott, a hajam pedig a fülem mögé tűrte, majd megcsókolt. Mikor elvette a fejét, azzal a cuki mosolyával újra rámmosolygott. Lehet, hogy vele boldog lehetek?
- Egyébként mutasd a kezed!
Na ez egy kínos pont volt. Mocskosul nézett ki. Tiszta seb, vágás, van, amelyik kicsit nagy volt...
- Tessék. Láttad? Remek.
- De miért csinálsz ilyet? Miért kellett tönkretenned magad? Daisy kérlek, ne csináld többet ezt!
- Figyelj Niall. Ki voltam borulva, és tudom, hogy nem kellett volna ezt tennem. Sajnálom... én egyszerűen, elvesztettem magam felett az uralmat. Azt hittem, nincs senki sem mellettem ebben a nehéz helyzetben.
- Most már tudod, hogy rám számíthatsz! De kérlek ne gondolj ilyet...
- Hagyjuk ezt most, Jó? Amúgy, hogy jutottál fel?
- Hát, tudod van két lábam...
- Nem úgy értettem! -kérdeztem nevetve.
- Azt mondtam wc-re megyek...
Egyszerre kitört belőlem a röhögés. Mostanában nem nevettem ennyit.
- Nem gondolod, hogy kicsit sok idő lesz?
- Nem. Megérte feljönnöm...
És megint rámnézett. Meg akar ölni?!
- Azóta beszéltél Zaynnel?
- Hát, elmondta mit tud az öcsémről. A veszekedésünkről nem beszéltünk, de szerintem nem is fogunk.
- De miért?
- Mert mindketten makacsok vagyunk. Egyikünk sem fog kezdeményezni.
- Pedig kellene.
- Hát... Hagyjuk inkább jó?
- Oké. De szerintem én most lemegyek. Hívni foglak jó?
- Jó. De ez - mutattam kettőnkre - még egyenlőre maradhat köztünk?
- Persze. Szia Daisy! - ölelt át, majd hallottam a hangot, ahogy lemegy a lépcsőn.
1 órával később mindenki elment. Még Zayn is, úgyhogy Perrie már kopogott is az ajtómon.
- Mit csinálsz?
- Öööö... Tanulok. - azaz, tartottam a kezemet a könyvet, hogy okosabbnak tűnjek tőle.
- Figyelj, nem akarlak zavarni, de... Zaynnel mi van veletek? Nem szóltok egymáshoz, vibrál köztetek a levegő!
- Nem mondta el, hogy mi volt? - Perrie a veszekedésünk idején nem volt itthon.
- Nem, ezért kérdezem tőled.
- Hát, kaptam egy levelet a szüleimtől. Rákosak, és meg fognak halni...És ezért elmondták, hogy engem... engem... örökbefogadtak, érted? És Zayn tudta, mindvégig tudta, hogy ez van. És szólt volna?! Á, dehogy.
- Szóval most emiatt vagytok rosszban egymással?
- Hát, igen.
- Gyere le igyunk egy táet, és beszéljünk egy kicsit jó?
Hogy jó volt-e a dumcsizás? Szuper volt! Beszéltünk Benről, Jaredről, az anyjáról, Ellieről, Zaynről, és valahogy Niallről is szó esett.
- Szóval ti akkor most... jártok? - kérdezte lelkesedve.
- Hát, mondhatjuk.
- Akkor már értem, miért vagy ilyen boldog így is!
Áááá, most aztán tényleg örülök, hogy Perrievel ilyen jót beszélgettünk. Már rámfért egy ilyen őszinte beszélgetés valakivel.

10. fejezet

Sziasztoook!:3 Remélem tetszik ez a fejezet is, szerintem kicsit összecsaptam. :s A következőhöz 1 feliratkozót kérek, és 4 kommentet!♥ Köszi: Eszti.☺


Másnap reggelre olyan fáradt voltam, hogy azt hittem meghalok. Egész éjjel forgolódtam, két dolog miatt is. Az egyik az, hogy nem bírtam beletörődni, hogy azok az emberek, akik felneveltek, szerettek, meghalnak. A másik pedig az, hogy választanom kellett Niall és Ben között. Hiszen, mindketten megcsókoltak! Csak az a probléma, hogy fogalmam sincs mit csináljak. Sajnos, segítségem nincs. Elliere még mindig haragszom, megjegyezném, azóta sem szakított Matt-tel. Zaynnel tegnap összevesztünk, úgyhogy kb. a vele való beszélgetőviszonyom egyenlő a nullával. Perrie Zayn pártját fogja (szerintem), úgyhogy vele sem egész jó a viszonyom. És ki maradt? A plüssmacim... Na jó, ez vicc volt. Senkim sem maradt. Egyedül maradtam minden döntésemmel együtt.
Az azért mégis jól esett, hogy Jeremy ott várt a kapuban.
- Szia! Jól vagy Daisy? Elég... fáradtnak tűnsz.
- Ja, tulajdonképpen a tegnap estém egy nagy csalódás volt. De nem érdekes. Te jól vagy?
- Persze. Szeretnél róla beszélni?
Hát, mivel Jeremy volt az egyetlen, aki nem volt résztvevője a dolgoknak, beavattam. Jaredtől, a testvéremtől kezdve, mindenig.
- Hű. Ez aztán egy történet. Sajnálom. Tudod kik fogadták örökbe a testvéredet?
- Nem. Pedig... valamikor meg kellene látogatnom. Végtére is, a nővére vagyok.
- Kérdezted Zaynt?
- Dehogy. Tegnap óta nem beszéltünk. Szerinted meg kellene?
- Hát, azt mondtad, tudta. Lehet, hogy tudja, hol van a testvéred. Na de megyek. Majd még beszélünk! Szia!
Azzal el is ment a haverjaihoz. Azaz Benhez, és a többiekhez. Mit mondjak neki?! Első óránk fizika. Majd ott gondolkozom.
Miközben a folyosón sétáltam a termünkig, hárman köszöntek nekem. Hogy mi ebben a pláne? Az hogy egyikükkel még egy szót nem váltottam. Fura.
Mikor beértem a terembe Jenna, a ribik egyik mondhatni megtestesítője, egyszerre lerohant.
- Nos, Daisy. Ma hány óra körül érsz rá?
- Miért is?
- Tudod, gondolkodtunk, és nagyon szeretnénk veled barátkozni. - ezzel meg mi lett?!
- Mi?!
- Átmehetünk? - ezzel a kérdéssel elásta magát. Tuti csak Zayn miatt van ez az egész.
- Ha szeretnél találkozni Zaynnel, akkor menj el a boltba, vegyél egy babát, és nézegesd azt! Oké?
Azt hiszi, hogy bedőlök neki? Téved.
Egész fizikaórán agyaltam. Ben megcsókolt végre. Ő az, akiről álmodozom régóta, és úgy ismerem, mint a tenyeremet. Niall is helyes és kedves fiú, de több szál köt Benhez. Így valahogy mellette döntöttem.
Suli után, már alig vártam, hogy beszéljek vele. Az egyik csaj azt mondta, hogy a suli előtt van. És ott volt. Ellievel. Csókolóztak. Mi van?! Hiszen.. az nem. LEHETETLEN! Ellienek még ott van Matt, legalábbis tudomásom szerint. Ilyen nincs.
- Mondd csak mit képzelsz? - kérdeztem Ellietől, aki eltávolodott Bentől.
- Figyelj Daisy ez nem az...
- Aminek látszik? Ja persze. Nem úgy van, hogy Mattel jársz? Most csak úgy mégis. Hm?
- Figyelj Daisy, túl sokat kihozol belőle. Ez így alakult. Érted?
- Ben. Te fogd be. Tudod, pont te vagy az aki miatt veszekszünk. Ilyenkor ne szólj bele. Mellesleg, egyikőtök se számítson arra, hogy valaha is megbocsátok nektek. Erről ennyit. És Ellie ne gondold, hogy Matt nem fogja megtudni! Amit művelsz mindenkivel egyszerűen szánalmas!
- Daisy, nehogy elmondd Mattnek kérlek!
- Sziasztok! - köszöntem el drámaian. Még hogy ne mondjam el Mattnek? Joga van tudni, hogy a barátnője Bennel smárolt. Nem?
Végre itthon! Bár... mégsem olyan jó dolog ez tegnap óta. Valahogy, nem tudom, hogyan, de rászántam magam, hogy beszéljek Zaynnel.
- Zayn. Beszélnünk kell. Most!
- Oké. Gyere fel a szobámba. Ott beszéljünk.
Zayn és Perrie egy szobába voltak. Mindegyiküknek volt egy külön kuckója, ahol kicsit egyedül lehettek. Nem rossz...
- Mi szeretnél? - kérdezte fájdalmas sóhajjal Zayn.
- Először is. Nehogy azt hidd, hogy most minden oké. Nem! - villantottam neki egy gúnyos mosolyt. - A testvéremről szeretnék tudni, úgy kb. mindent. Hol lakik most, teljes neve ilyesmik. Menni fog?
- Nos. Azt hiszem a teljes neve Jared Jefferson. London, Hemingway street, 21. Itt laknak. Nincs testvére, mármint annál a családnál nincs. Ennyit tudok.
- És a szüleimről? Mármint az igazikról?
- Annyit tudok, amennyit a levélben írtak neked.
- Kösz. Elmentem itthonról. Majd jövök! - meg kell tudnom, hogy ki az öcsém!
Válaszra sem várva suhantam ki az ajtón. Tudnom kell! A Hemingway street nincs messze! 5 perc az egész. És mi van ha nem fog kedvelni? Ha a szülők elküldenek? Efféle gondolatok cikáztak a fejemben, mígne oda nem értem a házhoz.

9. fejezet

Köszönöm az oldalmegjelenítéseket!:3 Sajnálom, hogy az előző gyatra lett, de remélem ez kárpótol mindenkit!♥ Köszönet Adrienne.*-nek az ötleteket!.♥ A következő fejezethez: 5 komi kell!:))



Már alig vártam, hogy vége legyen a sulinak! Mikor vége lett az utolsó órának is, rohantam kifelé. Azonban valaki a nevemet mondta, így vissza kellett mennem.
- Várj Daisy! Beszélhetünk? - kiáltott utánam Ben.
- Igen?! - válaszoltam egy kicsit idegesen. Semmi kedvem nem volt beszélni vele.
- Figyelj. Gondolkoztam. És... Nem volt igazam. Sajnálom. Jeremyvel tudom, hogy semmi sincs köztetek. És szeretném veled újrakezdeni. Van még egy esélyem?
Húha. Ez aztán meglepi a javából!
- Ben figyelj. Én...
- Gondold meg kérlek! - majd száját közelebb húzta az enyémhez. Megcsókolt. Erre nem tudtam mit mondani. Valahogy... Én már nem éreztem azt amit eddig éreztem iránta. Vagy mégis? Elfutottam. Nem tudom miért, de nekem ez sok volt.
- Sziasztok! - köszöntem zihálva.
- Hello Daisy! Van itt valami számodra... - mutatott Zayn a borítékra, ami az asztalon hevert.
- Mi ez?
- Egy levél. A szüleidtől.
Miután meghallottam, hogy szüleidtől. Éreztem valami furcsát... Remegő kézzel nyúltam a borítékért, melyben egy levél lapult.

Drága kislányunk, Daisy! Először is tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, és nekünk mindig te voltál a legfontosabb! De van, amit el kell neked mondanunk Daisy apád és én rákosak vagyunk. Erről eddig nem tudtunk. Az egyik nap csak arra eszméltünk fel, hogy csomókban hullik a hajunk... Elmentünk egy itteni városi kórházba, és kimutatták a rákot. Sajnáljuk Daisy! 

A másik dolog pedig az, hogy nem mi vagyunk az igazi szüleid. Örökbefogadtunk téged. Van egy öcséd is, akit egy másik londoni család vett magához. Sajnáljuk, hogy ezeket eddig nem mondtuk el, de hidd el, mi csak téged védtünk! Remélem meg tudsz nekünk bocsátani!

Reméljük, hogy Zaynnel jól megvagytok. Nála kell hogy élj Daisy! 

Ne feledd! Mi mindig veled leszünk, és szeretni fogunk!

Anyu és apu

Kitört belőlem a sírás. Örökbefogadtak?! Anyuék meg fognak halni?! Nem hiszem el! Miért mindig velem történik ez? Miért fordul ellenem az élet? Miért veszítem el őket?
- Daisy kérlek nyugodj meg! Mi történt? - kérdezte Zayn, én pedig megöleltem. Szeretetre volt szükségem. Ott ültünk egymással és én olyan szorosan öleltem, mint ahogy még soha.
- A levélben volt valami olyan dolog ami miatt rosszul vagy? Mi az Daisy beszéld ki!
- ÖRÖKBEFOGADTAK ZAYN! És ami a legdurvább, hogy anyuék meg fognak halni!
Zayn nem szólt rá semmit. Mi?! Hiszen... Akkor ő tudta. Tudta volna?! Az egészet?!
- Zayn. Lehetne egy kérdésem, amire kérlek őszintén válaszolj!
- Persze!
- Te tudtad ezeket?
- Hát, ami azt illeti...
- TUDTAD?! MI?! ÉS MIÉRT NEM MONDTAD EL NEKEM?!
- Mert féltettelek Daisy! Nem akartam, hogy ez legyen veled, ahogy a szüleid sem!
- Marha sokat segítettetek mit ne mondjak... Az egész életem egy hazugság volt érted? JOGOM VOLT TUDNI!
- Nem akartuk, hogy ez legyen veled!
- Így tényleg jobb, mit ne mondjak... Ezek után tényleg jobb lesz... Persze.
- Daisy, MIT CSINÁLJAK? Mit csináljak veled, hogy elfogadj?! A lelkem kiteszem amióta itt vagy, és ez a hála?
- De ezt Zayn ezt?! Ezt ne mondd el? Szuper. Most is én legyek a hibás? ÉN?!
- De neked semmi sem jó! Mindenbe belekötsz amióta itt vagy!
- Hagyjuk inkább jó? De tudd meg Zayn. Soha de soha nem fogok megbízni benned. Csalódtam benned Zayn Malik. És ez nem fog változni...
Felrohantam a szobámba. Nem érdekelt senki, és semmi. Nagyon ki voltam akadva. És most már tényleg ki vagyok. De... Hol van a kiskés? Ne már. Hova a francba tettem? Kipakoltam minden fiókom meg mindent az égvilágon mindent, míg végül megtaláltam a tanszereim mellett. Hogy kerülhetett oda?!
Mikor futottam ki az ajtón zokogva, hát kikkel nem futottam össze? Hát persze hogy a fiúkkal.
- Daisy mi van? Jól vagy?
- Már megint ideges vagy? - kérdezte Louis. Hahahaha. Marha vicces volt. Válaszul megmutattam neki a középső ujjam. Nem érdekelt sem ők, sem senki...
Kiértem a parkba. Kerestem egy padot, ott, ahol nem látott senki. Felhúztam a pulcsim ujját. Elővettem a késemet, és végighúztam bőrömön. Fájt, de nem foglalkoztatott. Jól esett végighúzni a csíkot, amelyből kibuggyant a vérem. A következő vonal már nem fájt annyira. Megszoktam? Vagy már tudtam mi jön? Nem tudom. A következő vágás előtt valaki hátulról megfogta a kezem, és kivette belőle a kést. Nagyon megijedtem.
- Te mit keresel itt?! - kérdeztem a szőke fiút.
- Daisy mit csináltál? Jól vagy? - kérdezte ő.
- Niall ezt te nem értheted! Nekem az életem romokban van. És egyszerűen nem tudom mit csináljak!
Megint elkezdtem sírni. Niall mellém ült, és megsimította a hátam.
- Daisy kérlek ne sírj! Minden rendben lesz! Oké?
- NEM! Semmi sem lesz rendben. Zaynnel utáljuk egymást!
- De ő csak jót akart neked!
Mindenki ezt mondja? Nem igaz.
- Ja, és mutasd a kezed!
- Nem!
- Daisy tudnom kell, hogy néz ki!
Megmutattam neki a kezem. Nem szólt rá semmit, csak mélyen a szemembe nézett. A szemében látszott, hogy félt engem. Gyönyörű szemei voltak. Teljesen elmerültem benne.
- Daisy, ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet!
- Jó. Megpróbálok... - suttogtam neki, mire ő megcsókolt. Ez tényleg igazi csók volt. Valahogy... Niallel ez a csók egyszerűen csodálatos volt. Mikor elhúzta a száját, én megöleltem.
- Csak te értesz meg Niall. Köszönöm! - suttogtam neki.
- Ez nem igaz. Én is megértelek. De például Eleanor vagy Perrie is megértő veled nem?
- Mondjuk.
- Na gyere, menjünk haza! - állt fel először ő, majd felém nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.
- Daisy hiszen hideg a kezed! Gyere odaadom a kabátomat!
- Nem köszi. Hiszen akkor a te kezed lesz hideg! - mosolyogtam rá. 
- Osztozzunk! - vágta rá, és tényleg megosztoztunk a kabáton. Beledugtam a jobb kezemet az egyik ujjába, ő pedig a bal kezét. Elég érdekesen néztünk ki, de nem érdekelt. Niallel összeölelkezve mentünk haza!

8. fejezet

Sziasztok!♥ Nos most csak annyit, hogy mint látjátok, volt egy szereplőcsere, mivel terveim vannak.:3 És köszönöm, hogy olvastok, komiztok, iratkoztok! A mostani feltétel: 5 komment, +1 feliratkozó!
Remélem teljesül, és minél hamarabb gépelhetem a következőt! ;) Ja, és köszönöm Kmetyó Esztinek a fejlécet!♥♥
Eszti☺

- Szia. Beszélhetünk? - kérdezte Ellie, miközben a kapuban állt.
- Nem. Nincs mit megbeszélnünk.
- De várj már! - kérlelt továbbra is.
- Mire? Hogy kimagyarázd magad? Nem, nem kérek belőled köszönöm!
- De Daisy! Én nem akartam elmondani Matt-nek... csak kicsúszott a számon.
- És? Ez mentség? Kicsúszott a számon... persze. Matt is elmondta ám a legközelebbi embernek akivel találkozott!
- Ez mentség! De miért vagy ezen fennakadva? Egyszer úgyis kiderült volna! Most ezen ne parázz! És ne vond bele Mattet kérlek!
- Mattet?! Ellie nem veszed észre hogy ő kevert be nekünk? Hogy miatta van ez most így ahogy van? Nem tűnik fel neked?!
- Matt a barátom, és nincs igazad...
- Hát ezt nem hiszem el! Hahó! Észhez térnél?!
- Most miért? Miért Matt a hibás? És miért én?
- Tudod mit? Igazad van. Én vagyok a hibás... mert megbíztam benned. - ennyi volt. Nem érdekelt. Hát, ha Mattet választja, akkor felőlem azt csinál amit akar. Nekem már mindegy...
- Ez mi volt? - szálltak be a kocsiba a fiúk is.
- Semmi. Mi lett volna? Haragszom rá, ennyi. Azt hitte, hogy idejön, és én máris a nyakába ugrok. Na neeeem! És ezennel a témát lezártnak tekintem!
- De Daisy még egy kérdést. Te jól vagy?
- Persze. - ekkorát is ritkán hazudok. Nem, nem voltam jól. Sőt... összetörtem. Ellie már az életem része volt. Megbíztam benne. És, hogy most Matt képben van elveszi a fejét.
Csöndben utaztunk Louis házáig. Nem tudom miért.
- Úristen. Te itt laksz? - kérdeztem miközben szálltam ki a kocsiból- Hát, ezek tudnak élni!
- Aha. - válaszolta közömbösen. Tud élni...
Én inkább mögöttük mentem, ugyanis először nem tudtam hol kell bemenni. De végülis megtaláltam, úgyhogy ügyes vagyok!
- Sziaaa! - ordított be Lou a házba. Az egyik szoba ajtóból Eleanor jött ki, és megcsokólta Louist. Hú, de szép pár! Aranyosak!
- Sziasztok! Szia Daisy! Hát te?
- Hát, errefelé tévedtem, és gondoltam benézek... - színészkedtem, mintha nem a fiúkkal jöttem volna. Eleanor elmosolyodott.
- Játszunk akkor vagy mi lesz? - kérdezte Niall, hiszen már be voltak zsongva. Oké, bevallom. Én is. Vártam már, hogy végre kiverhessem őket videójátékban.
Millió játékot lejátszottunk. Az ő kedvencüket, az én kedvencemet. Mindenki kedvencét. Van, ahol én nyertem, van ahol ők. Örülök, hogy eljöttem, mert tök jól éreztem magam. Nagyon nagyon. Hú, valahogy most áldottam mindent és mindenkit, hogy Zayn az unokatesóm. Nem a sztárság miatt, meg a pénz miatt. Hanem mert jó ember, ugyanúgy ahogy a többi tag is. És nem is értem, miért voltam már legelőször annyira ellenszenves. Na mindegy. Gondoltam, kimegyek Eleanorhoz a konyhába amíg a fiúk játszanak.
- Szia Daisy! Mizujs? Látom jobban vagy azóta amióta beszéltünk.
- Igen. Zaynnel minden oké, a többiekkel is jól megvagyok. Igaz vannak nehéz perceim, de mindent megpróbálok megoldani.
- Nehéz percek? Na!
- Tudod, szokásos tini probléma. Fiúk, barátnők, csalódások. Ennyi.
- Szeretnéd kifejteni?
- Hát, lehet. De ne itt.
- Oké. Akkor gyere velem! Fiúk elmentünk!
- Elviszed Daisyt? Ez nem ér... Most akartam vele játszani! - vágta be a sértődöttet Harry.
- Mindjárt visszahozom, csak sétálunk!
Aranyos volt Eleanortól, hogy elhívott. Pedig... Egyszer találkoztunk csak. És... húha.
- Nos, hallgatlak. - kezdte miközben sétáltunk a parkban.
- Hát, aki tetszik nekem fiú. Tulajdonképpen berágott rám azért, mert Jeremyvel, az egyik haverommal jöttem haza múltkor. És azóta hozzám se szól. De már megszoktam. Nem érdekel. A másik pedig, hogy a barátnőm miatt kiderült a suliban hogy hol lakom.
- És az miért baj?
- Mert mindenki jön hozzám aláírásért, meg egyszerre mindenki a barátom lesz. Ezért. Nagyon nem szerettem volna hogyha még az elején derül ki, mert igazából még nem tudom hova tenni ezt az egészet.
- Hogy érted ezt? Hogy nem tudod hova tenni...
- Az a baj, hogy nem tudom még kezelni azt, hogy Zayn híres. Tudom, hogy két év is eltelt, de nem szokom meg. Mert... nem tudtunk múltkor sétálni ketten. És attól félek, hogy a suliban velem lesz ez, hogy mindenki majd velem akar barátkozni, meg integetnek, jópofiznak, köszönnek.
- Hát, szerintem kezeld úgy, mintha semmi sem történt volna. Mármint az oké, hogy híres, de éld az életed úgy, ahogy eddig! Én is így voltam elhiheted. Amikor összejöttünk Louisval, mindenki velem akart lenni, és barátkozni. De ne foglalkozz velük! Rázd le őket! Mondom: éld úgy az életed, mint eddig! Van benne egy csavar és?! Ne érdekeljen téged!
Amiket mondott, mind igaz volt. Ellievel is lehet, hogy másképp kellene. Nem! Ő más. Más mint a többi helyzet.
Mikor visszaértünk a házukhoz, már mindenki tűkön ült, hogy mikor érünk vissza. Ugyanis éhesek voltak, és El nélkül... ők elveszett emberek.
Miután megvacsiztunk Louéknál, hazamentünk. Életem legjobb délutánját hagytam magam mögött.

7. fejezet

Hello!♥ bocsi, hogy csak most hoztam, de nem ülhettem ide. :| Nos, örültem, hogy az előzőnél is meghaladtam a komik számát!:3
A mostani feltétel: 5 komment.!;)) feliratkozókat pedig szívesen fogadok!
Puszi:Eszti.☺



- Honnan tudod? - kérdeztem tőle, már-már kikelve magamból.
- Stephanie mondta... - fogalmam sem volt, ki az a csaj.
- Az meg ki? - úgy nézett rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna. Nem tudtam ki az a csaj.
- Matt osztálytársa.
MATT?! Ezek szerint Ellie mondta el neki...
- Nos, gyerekek bocsánat, hogy késtem, de megbeszélés volt. Üljön le mindenki a helyére!
Én irodalmon is Ellie mellett ültem. Most viszont utáltam mellette ülni.
- Nézd, én azt hittem Matt nem mondja el... - suttogta.
- És?! Nem érdekel. Megígérted, hogy hallgatsz. Erre elmondod neki.
- Daisy, előbb-utóbb úgyis kiderült volna... - magyarázott tovább.
- És miért kellett előbb, és nem utóbb?! - tettem fel a kérdést.
Többet nem szólt. Őszintén, nem is érdekelt. Egyszerűen az érdekelt, hogy túléljem a napot.
Órák végén még Jeremyt sem volt kedvem megvárni. Inkább rohantam haza. Csak hogy a szobámban lehessek elzárkózva mindenkitől!
- Szia Daisy... - köszönt Zayn, mire én csak felfutottam a szobámba, és kitört belőlem a sírás. Nem hittem el, hogy elmondta! Azt hittem megbízhatok benne! Persze... Mit is gondoltam?! Tudni lehetett, hogy Mattnek biztos elmondja. Hogy lehettem ilyen hülye?! Ott volt az asztalomon a bicskám. Hívogatott. És éreztem, hogy igenis, most van az ideje. Kivoltam. Mindentől, és mindenkitől.  Már nyúltam érte, mikor a fiúk bejöttek a szobámba.
- Hé minden oké? - kérdezte egyszerre Niall, aki leült az ágyamra körém, a többiekkel együtt.
- Nem, semmi sem oké. - válaszoltam halkan, sírva. És hogy miért voltam ennyire ki? Lehet, hogy van, aki csak annyit mond, hogy nem baj, majd lesz más. De  nekem csak Ellie volt. Meg Ben miatt is kivoltam kicsit. Igen, még mindig...
- Mesélj már! - faggatott Zayn - ha elmondod, jobb lesz! - erre mindegyikük csak helyeselt.
Rájuk néztem. Hú, nem hittem volna, hogy ennyire jó kapcsolatom lett velük ilyen hirtelen! De látszott rajtuk, hogy érdekelte őket a problémám.
- Ellie. - válaszoltam nekik, és letöröltem a könnyeimet. Eközben még mindig a hátamat simogatták. Nagyon jól esett.
- Mi van vele? - kérdezte Zayn, a többiek pedig az olyan "az meg ki?" nézéssel néztek rám.
- A barátnőm. Elmondta Mattnak, hogy itt lakom. Veled.  Ami alapjában véve nem lenne baj, de megkértem, hogy ne beszéljen róla senkinek. Erre ő, elmondta a hapsijának, akivel azóta tuti, hogy nem szakított. És csalódtam benne. Óriásit. Persze, amilyen pletykásak az emberek, ma reggelre már gondolom az egész suli tudta, hiszen amikor elmentem a folyosón, mindenki engem bámult. Még Ben is... Pedig ő aztán rám sem néz. - fakadtam ki teljesen. Ők pedig kitartóan hallgattak.
Csend lett. A fiúk rám néztek, én pedig elkezdtem újra sírni. Óriásit csalódtam egy emberben, akit a legjobb barátnőmnek tekintettem. Eddig...
- Ki az a Ben? - kérdezte kis fáziskéséssel Liam. Erre elkezdtem nevetni.
- Jó hamar kapcsoltál! -szóltam oda neki, aki örült, hogy felvidíthatott.
- Mellesleg, a srác aki tetszik. Vagyis nem tudom. De mindegy hagyjuk. - mondtam én.
- Ja, de akkor áll még a délután? - nézett rám Zayn.
- Persze. Mit találtál ki?
- Videójáték?
- Ez kérdés?! Imádom. Van újad ugye? Csak... addig nem tudjuk elkezdeni amíg nem tanultam meg. - ez nagyon stréberesen hangzott. Viszont, amióta Ben nem beszél velem, jobban kell matekoznom.
- Hát akkor sok sikert! - mondta Harry, és kimentek. Ez cserbenhagyás. Esküszöm, kiverem őket az összesben.
*fél óra múlva*
Feladom. Egy feladatot sem tudtam megcsinlni. Nekem nem megy a matek! Mindegy beírkáltam valamit, és lementem. Persze először összeszedtem magam...
- Ilyen hamar kész is vagy? - nézett rám kerek szemekkel Zayn.
- Hát persze... - megpróbáltam úgy elmondani, hogy sok-sok igazság legyen benne. Elvileg igazat mondta, mert kész volt, csak nem jó...
- Akkor gyere! - intett Louis.
- Hova? Nem úgy volt hogy játszunk?
- De igen. Nálunk. - magyarázta Lou.
-  Ja, az már más...
Annyira érdekes, hogy mikor kimennek az utcára, mindig csuklyát, és napszemüveget vesznek fel. Pedig csak a kocsihoz mentünk. Mikor kiléptem az ajtóm, egy váratlan vendéggel találtam magam szembe...

6. fejezet

Sziasztok!♥ Húha, nagyon nagyon boldoggá tettetek! Egyszerűen... El sem hiszem, hogy a HATODIK fejezetnél több mint 1000 oldalmegjelenítésem lesz... Imádlak benneteket!♥ Ja, és köszönet Annának, aki a ruhaösszeállítást csinálta! :)
Többi közölnivalóm csupán annyi: a következő rész csak jövő hétvégen kerül fel ( :[ ) de remélem nem felejtetek el olvasni! A másik pedig, hogy csak akkor lesz hétvégén rész, ha meg lesz 5 komment, és egy feliratkozó! Ha ezek nincsenek meg, akkor még utána hétig is várnotok kell. DE, ha holnap engednek gépezni, akkor megírom, ha holnapig összegyűlnek ezek!
A fejezethez annyit: élvezzétek!
Imádatom örökké tietek: Eszti♥


Másnap nagyon jó kedvvel ébredtem. Lehet, hogy az tette, hogy egész jól kijövök Zaynnel. Vagy nem tudom... A szimpla gondolat, hogy nem kell jópofiznom, lázadnom, és lehetek természetes... Jobb emberré tett.

- Szia Brown! - köszönt Zayn a konyhából, majd sunyin nézett rám.

- Hello Malik... - néztem rá furcsán. Két dolog miatt is. Az egyik. MIT KERES ZAYN FENT NEGYED HÉTKOR?!  Ugyanis az köztudott, hogy Zayn imád aludni. Ezt megjegyeztem. A másik. Mi ez a Brownozás még mindig?!
- Mi van? - kérdezett röhögve.
- Semmi. Csak... te hogy- hogy nem alszol? - kérdeztem tőle, majd letelepedtem mellé a pulthoz.
- Kajás voltam. Meg beszélgetni akartam veled...
- És miről?
- Hát... arról hogy akkor a kettőnk közti viszony...
- Nem tudom. Őszintén, a tegnapival megleptél. De örülök, hogy minden oké. Részemről. - de ha még egy ilyen húzása lesz, esküszöm, tényleg soha nem bocsájtom meg neki.
- Részemről is. - ettől olyan vidám lett, hogy még a suliba is el akart kísérni.
- Várj, várj, várj! Megértem, hogy minél több időt szeretnél velem lenni, de ezt megteheted délután is! - kacsintottam rá, erre ő felnevetett.
- Oké, bocsi. Délutánra terveztél valamit?
- Hajthatatlan vagy! De nem. Semmit. Hova megyünk?
- Nem tudom még, de kitalálok valamit.
Nevetve mentem fel a szobámba. Amit most éreztem. Leírhatatlan. Nagyon jól esett, hogy Zayn be szeretné pótolni azt az időt, amit egymástól külön töltöttünk. És nagyon örültem neki.
Már megint a szekrényem előtt kötöttem ki. Végülis, megállapodtam egy olyasmi göncnél, ami tegnap volt rajtam.
Mikor leértem, a fiúkat is lent találtam. Mármint, az 1D-t.
- Sziasztok! - köszöntem nekik. Nem csodáltam, hogy csak hümmögtek, hiszen egész bunkó voltam velük. Viszont... így, hogy Zaynnel kibékültem, valahogy őket is máshogy látom. Francba. Bűntudatom volt...
- Figyeljetek... - kezdtem bele, mire Louis lekapcsolta a tévét, Niall kijött a konyhából,  Harry és Liam is rám szegezte tekintetét.
- Tudom, hogy nem voltam éppen a legkedvesebb veletek... - hú, de nehéz ez a bocsánat kérősdi!
- Hát, ami azt illeti...
- Tényleg nem. - mondták ők, és lássuk be... Igazuk volt.
- És ezért bocsánatot kérek. - most, hogy kimondtam. Még egy kő földet ért. Mégpedig a szívemről esett le még egy nagy kő, így hogy ezt kimondtam. Először rám, néztek, majd Zaynre, és utána egymásra. Ha nem szeretnének a társaságomba lenni, azt sajnálom, én mindent megtettem (ez túlzás...) hogy kibéküljek velük. Ha nem, hát nem... Azonban felesleges volt ennyire aggódnom. Mind a négyen odajöttek, és mind a négyen egyszerre öleltek meg.
- Kicsit azért elég fojtogató a szeretetetek! - jól esett, meg minden, de ha négy fiú, akik (szerintem) elég jó kondiban vannak; és egyszerre ölelnek meg... Végül értették a célzást.
- Na, ha már ennyire jóba vagyunk... - kezdte el Harry.
- Nem kísérhetsz el a suliba! - erre a kijelentésemre lelkesedése alább hagyott. Nem tudom, mit szeretnének látni az én iskolámon. Semmi érdekes nincs benne.... Esetleg visszasírják azokat az időket, amikor még ők is suliba jártak. Ránéztem az órára. 55 VAN?!
- Úristen, rohanok, mert elkések! Sziasztok! - köszöntem el, és már rohantam is ki. Azt hittem Jeremy már nem lesz a kapu előtt, de jófej dolog volt tőle, hogy megvárt.

*Zayn*
Nagyon feléllegeztem, hogy Daisy még velük is kibékült! Hűha! Tartogat nekem még meglepetéseket!
- Azta... - néztek a fiúk egyszerre rám.
- Hát, igen.
- Kibékültetek? - kérdezte Niall, aki eközben a hűtőben keresett kaját. Tipikus.
- Igen. És tiszta boldog vagyok! - lehet hogy látszott rajtam? Mindegy, akkor is semmi sem ronthatja el a kedvem!
- És, hogyan sikerült jobb belátásra bírni?
- Beszélgettünk. Sokat. És, először nehezen ment, de végül este már együtt videójátékoztunk.
- Melyikkel? - kérdezték szinte egyszerre. Hát igen. A fiúkkal is szoktunk sokat játszani, ezzel is egyébként. Megvan! Ez lehetne a délutáni program! Oké, nem olyan lányos, meg nem olyan hű de nagy cucc, de tudom, hogy Daisy imád videójátékozni!
- Hát, azzal a harcolóssal. Tudjátok!
- Jaaaaaaaaaa! Az tök jó! - lélekben gyerekek! ;)
- És szerintetek milyen lenne, ha délután együtt videójátékoznénk Daisyvel? - vetettem fel az ötletet.
- Nem rossz ötlet! De legyen nálunk! Nálatok kicsi a tv! - ecsetelte Louis. (Mellesleg megjegyezném, hogy ugyanolyan márkájú, és nagyságú tv-nk van. De ő tudja!)
Alig vártam a délutánt. El is terveztük, hogy érte megyünk Daisyért a suliba!

*Daisy*
Jeremyvel rohantunk, mint állat, és így pont oda értünk becsengetésre.
- Köszi, hogy megvártál! És bocs, hogy késtem!
- Nincs mit! Hölgyem, csak maga után! - hülyéskedett, mikor odaértünk a teremhez. Mikor beléptem, minden szempár rám szegeződött. Mondjuk legfőképp a lányok, de a fiúk is csodálkozva néztek rám. Egyszerre csend lett.
- Mi van?! - kérdeztem tőlük. Mitől vannak ennyire oda?
- DAISY BROWN!  - állt fel az egyik ribi. (Megszoktam Jeremytől, hogy így hívja őket.) - MIÉRT NEM SZÓLTÁL, HOGY HOL LAKSZ?!
Kiderült. Csodálatos. Az életemnek lőttek. De hogy derült ki ilyen gyorsan?!

5. fejezet

Sziasztok! Ismét örömmel tapasztaltam, hogy a kitűzött célt meghaladtam. :" )) A következő fejezethez 4 kommentet és 1 feliratkozót kérek. : )) Köszönöm, hogy olvastok: Eszti♥

- Felmehetnénk? Nem a legalkalmasabb hely ez a megbeszélésre... - mondta Zayn.

- Felőlem. - nekem mindegy, hol beszélgetünk. Így se, úgyse tud velem kibékülni, akár mit mond vagy tesz. Engem többé már nem érdekel.

- Mit akarsz? - kérdeztem tőle.

- Szóval... hát, ami kettőnk közti dolgot illeti...

- Nem kell megbeszélnünk arról semmit!

- De Daisy tudom, hogy hibáztam. Sajnálom!

- Hibáztál?! Ezt hibának nevezed?!

- Nem tudom... Nem.

- Ez nekem nem hiba volt. Vagyis, de. Hiba volt, hogy olyan közeli kapcsolatban voltam veled! Hiba volt, hogy számítottam rád! Hittem, hogy megváltozol! Óriásit csalódtam benned... Persze, kit érdekel mit érzek?!

- Daisy, engem igenis érdekel! Mert szeretlek. Akkor is szerettelek, amikor leráztalak. És tudom, hogy nem kellett volna. És ezért ezerszer sajnálom!

- Elmondtam már többször!  NEM KELL A SAJNÁLATOD!  Tudod mennyit sírtam miattad? Egy teljes évig próbálkoztam, és reménykedtem, hogy majd egyszer TE fogsz felhívni, és megkérdezed, hogy vagy... De nem tetted. És persze, mert a sztárság így, úgy, és először örültem, hogy híres rokonom lehet. De megbántam. Mert olyan, amilyen te voltál, köszönöm nem kell. Tudod, én úgy tekintettem rád, mint a bátyámra. Mert annyi mindent megbeszélhettem veled, amit anyuékkal nem. A bizalmasom voltál, és amikor megalakult a One Direction, ezek mind eltűntek. Ahogy az az érzés, hogy szeretet... irántad... - oké. Nem kellett volna ennyire kiosztanom, de végre elmondhattam neki is, hogy mit érzek, és éreztem akkor.

Hosszú csend következett. Lehet, hogy a kettőnk közötti feszültség mégis megszűnik így, hogy elmondtam ezeket neki? Vagy marad minden a régi?
- Figyelj. Én... nem tudom mit mondjak. Igazad van. És én hülye voltam. És, mindig hiányoztál. Csak azért nem hívtalak vissza, mert féltem... - mondta Zayn. Félt?!
- Miért féltél?
- Hogy más lesz a viszonyunk. Mint például ami most van. Ettől féltem. Amikor már nem hívtál... Azt hittem, hogy már nem szeretsz. Ezért nem próbálkoztam többször én sem. Gondoltam, hagylak inkább...
Nem tudtam elképzelni, hogy ez tényleg így van-e, vagy csak ki szeretne velem békülni.
- Menjünk el sétálni. Elmesélhetsz mindent ami veled történt! Ugyanis eléggé le vagyok maradva... - ezzel mosolyt csalt az arcomra. És nem álltam ellent. Most az egyszer valahogy úgy éreztem, hogy tényleg meg akar ismerni. Azaz, azt a Daisyt, akit elfelejtett.
- Na akkor jössz? - intett az ajtó felé.
- Igen...
Ezzel ne higgye azt senki, hogy kibékültünk! Csak máshogy látom a dolgokat, mint régen. Bár, mondjuk sokkal jobb lesz majd békében élni velük.
A fiúk már nem ültek ott nálunk.
Mikor mentünk le a lépcsőn, Zayn oda ment Perriehez, és adott neki egy puszit.
- Minden oké? - kérdezte Perrie suttogva Zayntől.
- Remélem... - válaszolta Zayn, majd elindultunk sétálni.
- Akkor mesélj! - mondta.
- Mit?
- Amit akarsz.
Hát, ha már egyszer így megkérdezte... Elmeséltem neki, mi volt ma a suliban. A Benes ügyet, Jeremyt, Elliet, a fociedzést, a francia témazárót... Egyszóval: a napomat. És ő végig figyelmesen hallgatott. Már amikor tudott, hiszen, hogyha egy sztár vagy, és London utcáin sétálsz... Nem könnyű dolog, ezért inkább azt javasolta menjünk haza. Olyan volt, mint régen.
- Daisy emlékszel arra a videójátékra, amit régen szoktunk játszani együtt?
- Hogyne emlékeznék! - az a videójáték egy olyan videójáték volt, amiben ketten játszunk  egymás ellen. Harcolós játék, és imádom!
- És van elég merszed hogy kiállsz ellenem? - kérdezte tőlem, miközben a lemezt lóbálta a kezében.
- Ez kihívás volt, Malik?
- Mondhatjuk Brown.
Annyira jó volt újra vele együtt játszani! Annyit hülyültünk mindig, és most is. Persze, mivel ő már régen nem játszott, könnyű szerrel vertem meg körülbelül az összesben.
- Ez nem ér, csaltál! - fenyegetett meg mikor már a hatodik játszmát nyertem meg.
- Hogyan csaltam volna? Annyi az egész, hogy béna vagy!
- Dehogyis! Csak régen játszottam...
- Az azt jelenti, hogy béna vagy!
Sokáig veszekedtünk, eközben Perrie halálra röhögte magát. Mennyivel jobb így az este! Sajnos anyuék ígéretéből, hogy majd minden este felhívnak, a nagy semmi sem lett. És nem is lesz. Tudtam, hogy úgysem hívnak fel. Semmikor. Nekik mindig fontosabb a munkájuk mint én. Ezt sajnáltam bennük. Remélem azért még jól vannak!

4. fejezet

Sziasztok! Örülök, hogy tetszik a blog, és, hogy ennyien olvassátok. :)♥ Sőt, most a kommentek is meghaladták a kitűzött célomat, úgyhogy nagyon örülök! Most 3 kommentet kérek a következő fejezethez, és +1 feliratkozót! Köszönöm hogy olvastok, kommenteltek! Puszi: Eszti. : 33♥


*Daisy*
Most őt is vagy Zayn küldte fel, vagy feltűnési viszketegsége van. Nem bírom már, hogy mindenki az unokatestvéremet védi. Engem ki véd meg? Senki. Hát persze. Gondolhattam volna. Mivel Zayn a népszerűbb, persze, hogy mindenki őt védi meg. Á, nem éri meg ezen paráznom most.  Egyszer csak megszólalt a telefonom.
- Mondd Ellie! - lehet, hogy kicsit idegesen szóltam bele.
- Hol vagy? Már régen elkezdedődött az edzés!
Basszus. A fociedzés. Teljesen kiment a fejemből!
- Otthon vagyok, de öt perc és ott vagyok!
Gyorsan összedobáltam a stoplis cipőmet, a mezemet és rohantam ahogy csak tudtam. Sajnos a fiúk még mindig ott voltak (Niall kivételével?!), úgyhogy nem tudtam úgy elmenni, hogy meg ne kérdezték volna:
- Hova mész? - kérdezte Zayn.
- Edzésre...- ha jobban ismernél, tudnád, hogy focizom, és edzésekre járok. Még mielőtt bármit is kérdezhettek volna, leléptem. Kivel találkoztam az ajtóban? Niallel...
- Hova mész? - tette fel a kérdést.
- Edzésre. Ha annyira tudni szeretnéd focizom...
- Oké. Csak kérdeztem.

*Niall*
Úgy látszik nem nyugodott le. Még mindig mardosott a bűntudat. Nem tudom miért, de mégis... Úgy éreztem a mi hibánk.
- Hé, Niall! Hogy-hogy elmentél? - kérdezte tőlem Zayn.
- Beszéltem Daisyvel, és kicsit lelkileg hatott rám amit mondott. Újra megkérdezném. Mindig ilyen?
- Mostanában ilyen. Velem főleg. Mert mit mondott? Elmondta mi a baja? - kérdezte Zayn.
Nem tudtam, ha elmondom, Zayn mit reagál rá. Végül, mégis elmondtam neki.
- Azt mondta nem érdekli senkit mi van vele. Meg, hogy nem akart ideköltözni... Meg...
- Mondd már Niall!
- Zayn, nem igen szeret téged...- vagyis, igazából, nem tudom mit érez. Nekem ezt mondta.
- Miért? - láttam Zaynen hogy összetört. Francba. Nem kellett volna elmondanom.
- Mert azt mondta, hogy leráztad amikor hívott. És nem hívtad vissza... És azt mondta, hogy miattunk. A One Direction miatt... Mert vagy velünk voltál, vagy mással.
- Ezt mondta? - nézett rám Harry. Lehet, hogy őket is megviselte amit mondta. Nem tudhatom.

*Zayn*
Sajnos igaza volt. Elhanyagoltam Daisyt az utóbbi időben. Nagyon. És tudom, hogy úgy tekintett rám, mintha a bátyja lennék. És akkor azért ilyen. Olyan hülyének érzem magam, hogy én erre nem jöttem rá.  Így már minden világos. Hogy lehettem ekkora marha?! Nem foglalkoztam vele. Őszintén, még azt sem tudtam, hogy milyen edzésre jár. Ha hazaér, első dolgom az lesz, hogy beszélek vele.

*Daisy*
Nagy nehézségek árán, eljutottam Jer segítsége nélkül a suliig. Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült.
- Bocsánat, hogy késtem... De itt vagyok!
- Daisy állj be! Gyerünk! Kérlek ilyen többet ne legyen!
- Nem lesz Jake! - az edzőnk, Jake, kemény volt, de mégis sokat hülyültünk vele. Még csak 25 éves, ezért nagyon megért minket. Soha nem veszi komolyan annyira, de mégis nagyon sokat érünk el vele. Sok kupát nyertünk már, remélem, hogy ez így is marad.
- Miről maradtam le? - kérdeztem Ellietől.
- A bemelegítésről. Miért késtél?
- Mert elfelejtettem.
A mai edzést Jake nagyon keményre csinálta meg. Fekvőket nyomtunk, futottunk, meccseztünk... nagyon elfáradtam.
- Oké lányok, mára elég! Akkor csütörtökön ugyanitt, ugyanilyenkor!
Miután átöltöztünk, elindultam haza.. Annyira rossz volt, hogy nem mehettem Ellievel. Tökre másfelé lakott, mint amerre mi lakunk. Nagyon reméltem, hogy a fiúk nincsenek már ott, de tévedtem.
- Daisy, beszélhetünk? - állt fel Zayn a kanapéról.
Csodás. Ilyen fárasztó nap után még vele is beszélgessek?!
- Mi van?! - kezdtem én...

3. fejezet

Sziasztok! Örömmel könyvelem el, hogy tetszik a blog, és hogy hamarabb hozhatnék részeket! Ezért köszönöm.♥ És sajnos a suli miatt csak hétvégenként tudok részt hozni, de megpróbálok szünetben többet is írni! A következő részt 4 komment és (vagy) +2 feliratkozó után hozom! :)



Hétfő reggel fél hétkor keltett az ébresztőm, amikor általában szoktam kelni.. Mikor kiléptem a szobámból, még mindenhol sötét volt. Remek... Gondoltam, próbálkozom, hátha van már fent valaki. Mázlimra, Perrie már fent volt, de a kinézetét elnézve maximum inni jöhetett le.
- Hát te? - kérdezte álmosan.
- Hétfő van.
- És?
Kerekedett szemekkel néztem rá. Kicsit sincsenek elkényelmesedve... Persze, ők sztárok, novemberben úgyanúgy otthon vannak, nem mint mi diákok, akik az időnk nagy részét abban a rohadt iskolában töltjük.
- Nem is tudom... Iskola?!!! - megpróbáltam drámaian előadni a dolgot. Marha ideges voltam.
- Jujj tényleg, bocsi! - majd visszament a konyhába - Mit kérsz reggelire?
- Semmit. Nem vagyok éhes... - és ezt most nem lázadásból mondtam. Őszintén, nagyon izgultam kettő dolog miatt: a francia dolgozat, és Ben. Annyira elfelejtettem a szombati randit! Mérges voltam magamra.
- Biztos?
- Aha. Felmegyek öltözni.
Mikor felértem a szobámba, megakadtam a szekrényem előtt. Nem tudtam, mit vegyek fel.... Végül a kedvenc összeállításomnál döntöttem. Pont őszre megfelelő! Végülis nagy nehezen elkészültem háromnegyed hétre. Úgy gondoltam elindulok. Úgyse tudom merre kell menni, majd valahogy talán eljutok a suliig.
- Szia Daisy! - köszönt el tőlem Perrie.
- Szia...
Kiléptem a kapun, és egy hangot hallottam meg a hátam mögött.
- Daisy?! - Jeremy volt, az egyik jó barátom. Régóta ismerem, mindig számíthatok rá. Reméltem tudja merre van a suli!
- Szia Jer! - én mindig Jer-nek hívtam.
- Hát te hogy-hogy itt? Te itt?! Itt laksz? - a tekintetét kapkodta köztem és a ház közt.
- Itt lakom... Sajnos. - válaszoltam, majd csodálkozva nézett rám.
- Azt meg hogy? De menjünk, mert nem érünk be! - mondta ő, majd elkezdtünk sétálni.
- Tudod, muszáj volt az unokatesómhoz költözni.
- Ki az unokatestvéred?
- Zayn Malik...
- Komolyan?! Ezt a ribik (ő mindig így hívta osztályunk plázacica rétegét) meg ne tudják! Óriási Direction fanok vagy mik. Folyton ilyen zenét akarnak velünk játszatni... - és elkezdte őket utánozni. Majdnem halálra röhögtem magam. Viszont innen már csak egy balra kanyart mentünk, és már áldott iskolámnál is voltunk.
- Köszi Jer! És lehetne egy kérésem?
- Hát hogyne!
- Suli után megvársz és hazakísérsz? Mert fogalmam sincs merre kell hazamenni!  - erre mindketten elnevettük magunkat.
- Természetesen. Na megyek, várnak a fiúk!
Tudniillik, Jeremy Ben egyik legjobb haverja volt. Gyorsan mentem be az osztályba, alig vártam, hogy beszéljek Ellievel. Tervem azonban meghiúsult, mert Ellie nem volt a teremben.
- Ellie?! - kérdeztem a mögöttem ülő Sarah-tól.
- Nem tudom. Ma még nem láttam.
- Köszi azért!
Majd visszafordultam előre. Ellie sosem késik. Lehet, hogy beteg lett.
Első óránk osztályfőnöki volt. Mint mindig, tanár úr első kérdése ez volt:
- Van valami változás? - ami annyit tesz, hogy lakcím, név, vagy ilyesmik változtak-e. Nem tudom miért kérdezi meg folyton, bár most egy ember volt aki jelentkezett. Én.
- Daisy, van valami változás?
- Anyu úgy tudom beszélt Önnel ez ügyben...
- Ja, igen. Rendben, beírom!
Mindenki kíváncsi volt mi van. Hogy miért vagyunk olyan titokzatosak? Mert nem akarom, hogy mindenki futkozzon hozzám Zayn Malik autogrammért, meg ilyesmikért. Jó, tudom, hogy előbb-utóbb kiderül, de szeretném, ha ez inkább utóbb történne.
- Nos gyerekek rengeteg megbeszélni valónk van... Hiányzó?
Már majdnem kimondtam, hogy Ellie, de betoppant az ajtón.
- Kisasszony ezt mire véljem? - nézett a láthatólag sietve jött Elliere.
- Elnézést. Elaludtam.
- Elnézem. De máskor állítson be ébresztőt!
Barátnőm beült mellém. Rögtön elkezdtünk suttogva megbeszélni mindent.
- Miért késtél? - kezdtem én a kérdezést.
- Matt-tel beszéltem tegnap éjjel. Sokáig. - Nem is említettem. Matt és Ellie összejöttek.
- És veled mizu? - kérdezte ő.
- Elfelejtettem a szombati randit, azóta nem beszéltem Bennel, utálok Zaynnél lakni.
Bennel a szünetben akartam beszélni, ezért már alig vártam, hogy kicsengessenek. De hála isten, hamar megszólalt a csengő. Hamarabb megtalált, mint én őt.
- Hé, Daisy! A szombat...
- Sajnálom elfelejtettem..
- De egy SMS-t azért írhattál volna.- jegyezte meg.
- Bocsánat. Mentem volna. Tényleg.
- Daisy! Akkor suli után megvárjalak? - kérdezte a hátam mögött Jer, de csak az igenemet várta meg, már be is ment a terembe.
- Jeremy-vel mész haza? - kérdezte kicsit mérgesen.
- Megvár, mert nem tudom, merre kell hazamennem.
- Miért nem?! Daisy nem értelek... Én azt hittem lehet köztünk valami, de ezek szerint nem... Szombaton isvele voltál?
- Nem!!! Otthon voltam.
- És azért mész vele haza? Á, hagyjuk.... - majd ő is bement a terembe. Milyen féltékeny már! Ilyen nincs. Csak hazakísér. Most mit parázik ezen!
Összegzésben: a mai hétfő rossz volt. Francia témazáró, a Bennel való összeveszés. Az vigasztalt, hogy Jeremy tényleg jófej volt, és megvárt délután.
- Min veszekedtetek Bennel? 
- Á, nem érdekes.
- Naaaa mondd el!
- Csak azon akadt ki, hogy hazakísérsz. Na mindegy. Francia tz-d milyen lesz? - próbáltam másra terelni a szót.
- Remélem kettes. Tiéd?
- Kettes? - majd mindketten nevetni kezdtünk. Annyit nevettünk, hogy észre sem vettem, hogy hazaértünk.
- Köszi, Jer!
- Nincsmit. Holnap reggel megvárjalak?
- Légyszi!
Egyszerűen nem bírtam megjegyezni, merre kell menni.
Mikor beléptem a házba, egyszerre fel akartam menni a szobámba, de sajnos (mint mostanában a dolgaim) ez nem jött össze. Az egész 1D náluk, akarom mondani nálunk volt.
- Hello! - köszöntek tök egyszerre. Ezek mindent együtt csinálhatnak?
- Szia Daisy! Kérsz valami kaját? - kérdezte Perrie. Most hogy mondta, eszembe jutott, hogy ma  még nem is kajáltam.
- Aha. Valamit...
Majd felállt, és intett hogy menjek. A konyha és a nappali egybe volt nyitva, úgyhogy nem kellett messze mennem.
- Pizza jó lesz?
- Persze! - válaszoltam, majd mondta, hogy válasszak. A kedvencemből is volt, úgyhogy boldog voltam. Juhú, +1 pont a napomra.
Miután pár szeletet kivettem, odaültem az asztalhoz. Majdnem elkezdtem enni, de mind a négyen (Zayn kivételével) odaültek az asztalhoz.
- Ennyire érdekes ahogyan eszem? - kérdeztem tőlük.
- Nem. Csak ismerkedni jöttünk! - mondta a szőke. Azt hiszem, Niall a neve.
- Aha... - lehet hogy azt várták, hogy ódákat zengek magamról, de ez nem jött össze. Miután eléggé meguntam, hogy nem tudok kajálni tőlük, felmentem a pizzámmal a szobámba.


*Niall szemszöge*
- Mindig ilyen? - kérdeztem Zayntől, hiszen ő jobban ismeri mint mi.
- Amióta itt van hozzám se szól... - láttam, hogy zavarja a dolog. De a csajnak mi lehet a baja?  Gondoltam, felmegyek hozzá, hátha tudok hatni rá.
Bekopogtam. Nem jött válasz, így bementem.
- Te mit akarsz? - kérdezte kicsit mogorván, de nem zavart.
- Csak érdeklődni, hogy vagy.
- Nem hiszem, hogy tényleg érdekel, hogy vagyok.
- De igen, úgy ahogy Zaynt is.
- Kérlek ne gyere már te is ezzel! - majd felállt az ágyról.
- Mármint? - sejtettem mire gondol, csak azt akartam, hogy ő mondja ki.
- Zayn egyáltalán nem érdekli, mi van velem, úgy ahogy se téged, sem senkit! Ugye kit érdekelt, hogy ide akarok-e költözni, vagy sem? Kit érdekelnek az érzéseim?
- Zaynt érdekli...
- Eddig nem érdekelte mi van velem, akkor miért kezdené el?
- Hmm, nem is tudom, mert szeret?
- Nem szeret. Nem tudod, mekkorát csalódtam benne, amikor lerázott a telefonban annyival, hogy majd viszahívlak. És nem hívott. Mert vagy veletek volt, vagy csak egyszerűen nem érdekeltem. Egy teljes évig próbálkoztam, mert azt hittem megváltozik. De tévedtem. Úgy tekintettem rá, mint a bátyámra, de most már számomra ő egy senki...
Láttam, hogy egy könnycsepp gördült le az arcán. Mi tettük volna ezt? Miattunk nem foglalkozott vele? Gondoltam, inkább hagyom, eléggé ki van szegény.
- Na hogy ment? - súgta oda Harry.
- Ne tudd meg.... - majd inkább úgy döntöttem elmegyek. Nem bírtam tovább a feszült levegőt a házban.

2.fejezet

Itt a második. A vége elég gyatra lett szerintem, de azért remélem tetszik majd! :)

*Zayn szemszöge*

Őszinte legyek? Ideges voltam. Daisy miatt. Láttam rajta, hogy nincs kedve ehhez az egészhez. Az is látszott, hogy nem igen bír engem. Csak miért?! Olyan jól megvoltunk régen... valamit tettem vagy mi?!
- Minden rendben Zayn? - kérdezte Perrie.
- Persze. Mondjuk.
- Ideges vagy Daisy miatt?
- Eléggé.
- Figyelj! Én nem ismerem annyira,, de nem lehet semmi oka arra, hogy utáljon téged!
- És a szerdai? Észrevetted, hogy furcsa volt nem?
- De... lehet, hogy csak azért, mert új még neki ez a dolog. Nyugodj meg, jó?
Aranyos volt tőle, hogy megpróbált megnyugtatni, bár nem sok sikerrel járt.



*Daisy szemszöge*
A péntek este is eljött. Nem akartam megválni az otthonomtól. Ellie szerint meg kellene barátkoznom velük. Végülis Zayn mégiscsak a rokonom. De akkor sem. Én nem szeretem Zayn-t. Már nem.
- Daisy, gyere indulunk!
Még egyszer ránéztem a szobámra, majd lementem.
*kocsiban*
-Daisy akkor tényleg fogadj szót, tisztelettel beszélj velük. Rendben?
- Anyu... Ezeket már háromszor elmondtad. Ne parázz már! Tény hogy nem bírom, sőt nem szeretem őket, de ez van.
- De ezeket ne mondd nekik. Jó?
- Oké anyu.
Már elegem volt. Anyuból, a világból.... MIÉRT KELL ODA MENNEM?! Számomra még teljesen érthetetlen volt, hogy anyuék miért tuszkolnak oda, amikor tudják, hogy utálom Zaynt.
Lefordultunk a kocsibejáróra. A bőröndjeim becipelése kisebb gondot okozott, de azért megoldottuk.
- Kislányom, jó legyél, vigyázz magadra! Majd minden este hívunk! - köszöntek el tőlem anyuék. Amíg unokatestvérem kikísérte anyuékat, addig Perrie megmutatta a szobámat.
- Nos. Ez lenne a szobád! - majd kinyitott egy ajtót, nekem meg leesett az állam. Ez a szoba háromszor akkora volt, mint az otthoni, és másabb. Igaz, kicsit még Daisysebbé kell tenni, de azt megoldom. És még egy plusz ajtó? Nem hiszem el. SAJÁT FÜRDŐSZOBA! Abban reménykedtem, hogy a szekrényben saját konyhám van, hogy ne kelljen együtt ennem velük, de hát, ez nem igazán jött be.
- Rendezkedj be nyugodtan, én addig lemegyek! Szólj ha kell valami!
- Ok, kösz.
A bőröndjeimet felhoztam, majd azt az irdatlan mennyiségű ruhát, kacatokat, plüssöket, parfümöket és amiket magammal hoztam több mint egy órába telt kipakolni. Mikor végeztem, ledőltem az ágyra. Elkezdtem gondolkodni. Jó sorom lesz, meg minden, de a lelkem nem a legjobb állapotban... Miközben ezen járt az agyam, hallottam, hogy valaki fut fel a lépcsőn, majd 10 másodpercre rá egy fiú berontott a szobámba. Azt hiszem Louis volt az.
- Te vagy Daisy igaz? Én Louis vagyok. Szereted a répát?
- Aha, Daisy. Ez miért fontos most?
- Csak úgy. Na mentem szia!
- Hello... - köszöntem tőle. Elég fura egy fazon. Miután ő kiment, egy lány jött be az ajtón.
- Szia! Eleanor vagyok. Bocsi Louis miatt, de kicsit fel van pörögve.
- Hali. Daisy. - még hányan jönnek be azon a rohadt ajtón?!
- Minden oké? - kérdezte a lány. Ezek szerint, látszott rajtam, hogy eléggé magam alatt vagyok.
- Nem, semmi sem oké.
- Szeretnél beszélni róla?
Neki meséljek? Akit nem ismerek? Bár.. Elég szimpi. És... belekezdtem.
- Tudod, nekem marhára nem volt kedvem ideköltözni. A szüleim meg se hallgattak, mit akarok, egyszerűen utálok mindenkit. - lehet kicsit bunkó voltam vele, de nem zavarta.
- Miért nem szerettél volna ideköltözni?
- Mert utálom Zaynt... - suttogtam, majd könnyeimmel kellett küszködnöm. Teljes szívemből utálom.
Majd hosszú csend következett. Nekem könnyek csordultak le az arcomon. Nem tudom, miért de nem bírtam tovább. Az utálatot, hogy ide kellett jönnöm. Úgy mindent.
Eleanor megsimogatta a hátam, majd kiment. Lehet, hogy van még egy normális ember a földön?

1. fejezet

Ugyanolyan szerda volt, mint a többi. Ellievel megbeszéltük, hogy a suli előtt találkozunk.
- Szia! - köszönt mikor meglátott.
- Szia! Na vam valami hír? - kérdeztem tőle, miközben az osztály felé mentünk.
- Van! Képzeld ma Matt elhívott randizni!
- Nem mondod? Mikor lesz a randi?
- Ma este. Kellene előtte segítened!
- Nem lehet. Anyuék terveznek ma estére valamit. Sőt valami nagy hírt szeretnének velem közölni.
- Értem. De u... - nem tudta befejezni, mert a francia tanárunk belépett az ajtón. Csodálkoztam, hiszen még 10 perc volt becsöngetésig.
- Bonjour!
- Bonjour Mrs. Dylon! - kántálta az osztály is.
- Szóval gyerekek! Azért jöttem ilyen korán, mert nagyon le vagyunk maradva, és sok a bepótolni való. - magyarázta tanárunk francia akcentussal.
Miközben Mrs. Dylon magyarázott, én elgondolkoztam. Mi lehet olyan fontos, hogy velük kell menjek?! Attól féltem, hogy  valami olyan változás történik az életemben, ami nem fog túlságosan tetszeni. Gondolkodásom Ellie zavarta meg azzal, hogy oldalba bökött.
- Daisy!  Que faites-vous en ce moment?
-  Je suis à l'écoute d'une femme enseignante.
- Jó. De máskor lássam, hogy figyel is!
Hamar vége lett a franciának. Mikor mentünk ki a teremből, a tanárnő még hozzánk intézett egy mondatot. 
- Gyerekek, következő órán dolgozat! 
Remek. Az egész hétvégémet tanulással tölthetem. Következő óránk matek volt. Utáltam. Viszont abban jó volt, hogy Ben mellett ültem. Ben egy irtó helyes pasi volt.  Kedves is meg minden. Csak ő másik "kategóriába" tartozott, ugyanis az osztályunk ebből állt. Voltak a stréberek. Igen, nem kell részletezni. A plázacicák, azaz olyanok, akik azt hitték, mindent megtehetnek. Voltak a HMCS-k ( helyi menő csávók) akikből még jobban elegem volt. Voltak a zenészek, és közéjük tartozott Ben is. Gitározott... Én pedig a normális kategóriába tartoztam, amiben kb. tartoztunk öten. Oké, nem kellene ilyen megkülönböztetéseket tenni, de hát, nem csak mi csináljuk ezt. Beértünk az osztályba. Ben már a padnál volt.
- Szia! Mizu? - köszönt nekem, majd a sármos mosolyával rám mosolygott.
- Semmi érdekes. Veled?
- Úgyszint. Hé, arra gondoltam... - nem tudta befejezni, mert a tanár bejött az ajtón.
- Jó napot gyerekek! Ma is a számok világában fogunk utazgatni.
Mr. Doug tartotta a matekot. Unalmasan tudott beszélni. Mikor az óra felénél voltunk, Ben egy cetlit csúsztatott nekem, amiben ez állt: "Van kedved velem szombaton moziba jönni? "
Úristen. Ben moziba hívott! Ilyen boldog is rég voltam. Visszaírtam neki, hogy persze, hogyne mennék! Ma már semmi sem ronthatja el a kedvem.
A következő három óra nagyon hamar elment. Ellievel megbeszéltük, hogy együtt megyünk haza.
- Ellie nem fogod elhinni... Ben szombatra moziba hívott!
- Komolyan?! Ez de szuper!
- Már alig várom. 
- De azért kár hogy ma nem tudsz átjönni...
- Tudom, de majd hívsz!
Itt én sajnos hazaértem, Ellie pedig ment tovább.
- SZIASZTOK, MEGJÖTTEM! - kiabáltam szüleimnek.
- Szia! Éhes vagy? - kérdezte anyu.
- Mint a farkas. De anyu. Mondtatok olyat reggel, hogy valamit fontosat szeretnétek velem közölni.
- Oké... Patrick! Gyere le!
Ez már nem hangzik valami jól. Amikor anyu aput is lehívja, akkor valami gond van. Leültettek a székre, ők pedig leültek velem szemben.
- Szóval... - kezdett bele apu - az lenne a helyzet, hogy mi 3 évre anyuval kimennénk Ausztráliába... És te nem jöhetsz velünk.
- De akkor én hol leszek?!
- Az unokatestvérednél... - válaszolta anyu.
- Zaynnél?! NÁLA lakjak?! Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan!
- Jobbat nem tudunk. Ő a legközelebbi akihez mehetsz.
- Amióta sztár lett, le se szar minket ez nektek nem tűnt fel? - álltam fel idegesen az asztaltól. - Azt sem tudja ki vagyok!
- Túl reagálod! - anyuék megpróbáltak csitítgatni.
- Nem, nem reagálom túl! Olyanhoz menjek, aki fel sem hív azért, hogy mondjuk még élek-e? Egy rohadt telefont nem dob! Nem is érdeklem!
- De igenis érdekled! Igenis szokott telefonálni! - állt fel anyu is az asztaltól - és akár tetszik, akár nem, hozzá fogsz költözni!
- De anyu!
- Semmi de! Sőt, készülj, mert ma este meglátogatjuk! És már megbeszéltük Zaynnel, úgyhogy semmit sem szólsz! Világos?!
Mérgesen felvágtattam a szobámba. Zaynhez?! ZAYNHEZ?!  Tudom, sok lány örülne, ha hozzá költözhetne, de nem ismerik az én helyzetemet. Régen... annyira sokat játszottunk együtt... meg annyit beszélgettünk. Én mint a bátyámra tekintettem rá. De amióta megalakult a One Direction, minden megváltozott. Teljesen összezuhantam. Nem is tudom. Valahogy... féltem. Féltem attól, hogy jövünk ki. Egyszerűen... nem tudtam mit csináljak.

***

Az autóban az unokatesómék felé, csak folyton oktattak.

- Kérlek adj egy esélyt neki! Tudod, hogy szeret!

- Na ja...

- És a negatív kommentjeidet mellőzd kérlek!

Mikor lefordultunk a ház elé, tátva maradt a szám. Óriási nagy volt, és valami eszméletlen szép.

- Akkor figyelj azokra a dolgokra amiket megbeszéltünk! - mondta anyu. Nem értem miért aggodalmaskodik ennyire.

Csengettünk. Zayn nyitott ajtót.

- Sziasztok! Örülök, hogy megjöttetek! Gyertek be!

A nappalijukban foglaltunk helyet.

- És Zayn milyen a banda? - kezdte máris anyu.

- Jó. Örülök, hogy egyre híresebbek leszünk, és a rajongók is csodásak!

Eközben egy szőke hajú lány jött le a lépcsőn.

- Üdv! - köszönt, majd óriási nagy vigyort küldött felénk.

- Szia! Te biztos Perrie vagy igaz? - anyu már megint bedobta magát.

- Igen.

- Én Mrs. Brown vagyok, ő a férjem, és a lányunk Daisy.

Dobtam felé egy erőltetett mosolyt. Utáltam jópofizni. Még most sem akartam náluk lakni.

- Tényleg hálásak vagyunk, hogy Daisy itt lakhat nálatok! - folytatta apu.

- Semmiség. Biztos jól el leszünk majd+ De akkor pénteken jönne?

- Igen! Nektek jó úgy?

- Persze!

Pénteken?! PÉNTEK?! Képtelen vagyok két nap alatt minden cuccomat összepakolni. Végülis csak most esett le. 3 év. Három teljes év. Az azért elég sok idő. Meg hát, ki tudja, hogy jövök ki velük. Három évig nem fogok így jópofizni.

- És te Daisy, meg vagy? - kérdezte unokatestvérem.

- Meg... - nem tudom, mit várt. Talán hogy ódákat zengek majd neki?!

A következő egy óra hosszú volt. Itt játszani, hogy tetszik a dolog, meg minden. Ahh... Örültem, hogy végre vége lett.