5. fejezet

Sziasztok! Ismét örömmel tapasztaltam, hogy a kitűzött célt meghaladtam. :" )) A következő fejezethez 4 kommentet és 1 feliratkozót kérek. : )) Köszönöm, hogy olvastok: Eszti♥

- Felmehetnénk? Nem a legalkalmasabb hely ez a megbeszélésre... - mondta Zayn.

- Felőlem. - nekem mindegy, hol beszélgetünk. Így se, úgyse tud velem kibékülni, akár mit mond vagy tesz. Engem többé már nem érdekel.

- Mit akarsz? - kérdeztem tőle.

- Szóval... hát, ami kettőnk közti dolgot illeti...

- Nem kell megbeszélnünk arról semmit!

- De Daisy tudom, hogy hibáztam. Sajnálom!

- Hibáztál?! Ezt hibának nevezed?!

- Nem tudom... Nem.

- Ez nekem nem hiba volt. Vagyis, de. Hiba volt, hogy olyan közeli kapcsolatban voltam veled! Hiba volt, hogy számítottam rád! Hittem, hogy megváltozol! Óriásit csalódtam benned... Persze, kit érdekel mit érzek?!

- Daisy, engem igenis érdekel! Mert szeretlek. Akkor is szerettelek, amikor leráztalak. És tudom, hogy nem kellett volna. És ezért ezerszer sajnálom!

- Elmondtam már többször!  NEM KELL A SAJNÁLATOD!  Tudod mennyit sírtam miattad? Egy teljes évig próbálkoztam, és reménykedtem, hogy majd egyszer TE fogsz felhívni, és megkérdezed, hogy vagy... De nem tetted. És persze, mert a sztárság így, úgy, és először örültem, hogy híres rokonom lehet. De megbántam. Mert olyan, amilyen te voltál, köszönöm nem kell. Tudod, én úgy tekintettem rád, mint a bátyámra. Mert annyi mindent megbeszélhettem veled, amit anyuékkal nem. A bizalmasom voltál, és amikor megalakult a One Direction, ezek mind eltűntek. Ahogy az az érzés, hogy szeretet... irántad... - oké. Nem kellett volna ennyire kiosztanom, de végre elmondhattam neki is, hogy mit érzek, és éreztem akkor.

Hosszú csend következett. Lehet, hogy a kettőnk közötti feszültség mégis megszűnik így, hogy elmondtam ezeket neki? Vagy marad minden a régi?
- Figyelj. Én... nem tudom mit mondjak. Igazad van. És én hülye voltam. És, mindig hiányoztál. Csak azért nem hívtalak vissza, mert féltem... - mondta Zayn. Félt?!
- Miért féltél?
- Hogy más lesz a viszonyunk. Mint például ami most van. Ettől féltem. Amikor már nem hívtál... Azt hittem, hogy már nem szeretsz. Ezért nem próbálkoztam többször én sem. Gondoltam, hagylak inkább...
Nem tudtam elképzelni, hogy ez tényleg így van-e, vagy csak ki szeretne velem békülni.
- Menjünk el sétálni. Elmesélhetsz mindent ami veled történt! Ugyanis eléggé le vagyok maradva... - ezzel mosolyt csalt az arcomra. És nem álltam ellent. Most az egyszer valahogy úgy éreztem, hogy tényleg meg akar ismerni. Azaz, azt a Daisyt, akit elfelejtett.
- Na akkor jössz? - intett az ajtó felé.
- Igen...
Ezzel ne higgye azt senki, hogy kibékültünk! Csak máshogy látom a dolgokat, mint régen. Bár, mondjuk sokkal jobb lesz majd békében élni velük.
A fiúk már nem ültek ott nálunk.
Mikor mentünk le a lépcsőn, Zayn oda ment Perriehez, és adott neki egy puszit.
- Minden oké? - kérdezte Perrie suttogva Zayntől.
- Remélem... - válaszolta Zayn, majd elindultunk sétálni.
- Akkor mesélj! - mondta.
- Mit?
- Amit akarsz.
Hát, ha már egyszer így megkérdezte... Elmeséltem neki, mi volt ma a suliban. A Benes ügyet, Jeremyt, Elliet, a fociedzést, a francia témazárót... Egyszóval: a napomat. És ő végig figyelmesen hallgatott. Már amikor tudott, hiszen, hogyha egy sztár vagy, és London utcáin sétálsz... Nem könnyű dolog, ezért inkább azt javasolta menjünk haza. Olyan volt, mint régen.
- Daisy emlékszel arra a videójátékra, amit régen szoktunk játszani együtt?
- Hogyne emlékeznék! - az a videójáték egy olyan videójáték volt, amiben ketten játszunk  egymás ellen. Harcolós játék, és imádom!
- És van elég merszed hogy kiállsz ellenem? - kérdezte tőlem, miközben a lemezt lóbálta a kezében.
- Ez kihívás volt, Malik?
- Mondhatjuk Brown.
Annyira jó volt újra vele együtt játszani! Annyit hülyültünk mindig, és most is. Persze, mivel ő már régen nem játszott, könnyű szerrel vertem meg körülbelül az összesben.
- Ez nem ér, csaltál! - fenyegetett meg mikor már a hatodik játszmát nyertem meg.
- Hogyan csaltam volna? Annyi az egész, hogy béna vagy!
- Dehogyis! Csak régen játszottam...
- Az azt jelenti, hogy béna vagy!
Sokáig veszekedtünk, eközben Perrie halálra röhögte magát. Mennyivel jobb így az este! Sajnos anyuék ígéretéből, hogy majd minden este felhívnak, a nagy semmi sem lett. És nem is lesz. Tudtam, hogy úgysem hívnak fel. Semmikor. Nekik mindig fontosabb a munkájuk mint én. Ezt sajnáltam bennük. Remélem azért még jól vannak!