4. fejezet

Sziasztok! Örülök, hogy tetszik a blog, és, hogy ennyien olvassátok. :)♥ Sőt, most a kommentek is meghaladták a kitűzött célomat, úgyhogy nagyon örülök! Most 3 kommentet kérek a következő fejezethez, és +1 feliratkozót! Köszönöm hogy olvastok, kommenteltek! Puszi: Eszti. : 33♥


*Daisy*
Most őt is vagy Zayn küldte fel, vagy feltűnési viszketegsége van. Nem bírom már, hogy mindenki az unokatestvéremet védi. Engem ki véd meg? Senki. Hát persze. Gondolhattam volna. Mivel Zayn a népszerűbb, persze, hogy mindenki őt védi meg. Á, nem éri meg ezen paráznom most.  Egyszer csak megszólalt a telefonom.
- Mondd Ellie! - lehet, hogy kicsit idegesen szóltam bele.
- Hol vagy? Már régen elkezdedődött az edzés!
Basszus. A fociedzés. Teljesen kiment a fejemből!
- Otthon vagyok, de öt perc és ott vagyok!
Gyorsan összedobáltam a stoplis cipőmet, a mezemet és rohantam ahogy csak tudtam. Sajnos a fiúk még mindig ott voltak (Niall kivételével?!), úgyhogy nem tudtam úgy elmenni, hogy meg ne kérdezték volna:
- Hova mész? - kérdezte Zayn.
- Edzésre...- ha jobban ismernél, tudnád, hogy focizom, és edzésekre járok. Még mielőtt bármit is kérdezhettek volna, leléptem. Kivel találkoztam az ajtóban? Niallel...
- Hova mész? - tette fel a kérdést.
- Edzésre. Ha annyira tudni szeretnéd focizom...
- Oké. Csak kérdeztem.

*Niall*
Úgy látszik nem nyugodott le. Még mindig mardosott a bűntudat. Nem tudom miért, de mégis... Úgy éreztem a mi hibánk.
- Hé, Niall! Hogy-hogy elmentél? - kérdezte tőlem Zayn.
- Beszéltem Daisyvel, és kicsit lelkileg hatott rám amit mondott. Újra megkérdezném. Mindig ilyen?
- Mostanában ilyen. Velem főleg. Mert mit mondott? Elmondta mi a baja? - kérdezte Zayn.
Nem tudtam, ha elmondom, Zayn mit reagál rá. Végül, mégis elmondtam neki.
- Azt mondta nem érdekli senkit mi van vele. Meg, hogy nem akart ideköltözni... Meg...
- Mondd már Niall!
- Zayn, nem igen szeret téged...- vagyis, igazából, nem tudom mit érez. Nekem ezt mondta.
- Miért? - láttam Zaynen hogy összetört. Francba. Nem kellett volna elmondanom.
- Mert azt mondta, hogy leráztad amikor hívott. És nem hívtad vissza... És azt mondta, hogy miattunk. A One Direction miatt... Mert vagy velünk voltál, vagy mással.
- Ezt mondta? - nézett rám Harry. Lehet, hogy őket is megviselte amit mondta. Nem tudhatom.

*Zayn*
Sajnos igaza volt. Elhanyagoltam Daisyt az utóbbi időben. Nagyon. És tudom, hogy úgy tekintett rám, mintha a bátyja lennék. És akkor azért ilyen. Olyan hülyének érzem magam, hogy én erre nem jöttem rá.  Így már minden világos. Hogy lehettem ekkora marha?! Nem foglalkoztam vele. Őszintén, még azt sem tudtam, hogy milyen edzésre jár. Ha hazaér, első dolgom az lesz, hogy beszélek vele.

*Daisy*
Nagy nehézségek árán, eljutottam Jer segítsége nélkül a suliig. Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült.
- Bocsánat, hogy késtem... De itt vagyok!
- Daisy állj be! Gyerünk! Kérlek ilyen többet ne legyen!
- Nem lesz Jake! - az edzőnk, Jake, kemény volt, de mégis sokat hülyültünk vele. Még csak 25 éves, ezért nagyon megért minket. Soha nem veszi komolyan annyira, de mégis nagyon sokat érünk el vele. Sok kupát nyertünk már, remélem, hogy ez így is marad.
- Miről maradtam le? - kérdeztem Ellietől.
- A bemelegítésről. Miért késtél?
- Mert elfelejtettem.
A mai edzést Jake nagyon keményre csinálta meg. Fekvőket nyomtunk, futottunk, meccseztünk... nagyon elfáradtam.
- Oké lányok, mára elég! Akkor csütörtökön ugyanitt, ugyanilyenkor!
Miután átöltöztünk, elindultam haza.. Annyira rossz volt, hogy nem mehettem Ellievel. Tökre másfelé lakott, mint amerre mi lakunk. Nagyon reméltem, hogy a fiúk nincsenek már ott, de tévedtem.
- Daisy, beszélhetünk? - állt fel Zayn a kanapéról.
Csodás. Ilyen fárasztó nap után még vele is beszélgessek?!
- Mi van?! - kezdtem én...