20. fejezet

Huhúú, óriási örömmel hozom a 20. fejezetet! Elértük a 40 feliratkozót, sőt, az előző bejegyzésre is nyolc kommentet kaptam, és borzasztóan örülök neki! Köszönöm!♥ 
A következő részt 6 komment után hozom!
Nem is húzom tovább az időt, derüljön ki, Niall felébred-e, vagy sem! ;)


Éreztem, hogy megszorítja a kezem. Reménykedően néztem szemét. Próbáltam sugallni felé, hogy ideje lenne már felébredni. Ideje lenne már, hogy belenézhessek a kék szempárjába. Óriási csend volt. A gépek pittyegtek egyedül. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Ő pedig kinyitotta szemét.
- Niall? - suttogtam halkan, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.
Ő csendben feküdt. Szemei nyitva. Nem tudtam, hogy most mi van. Én már azon is nagyon ledöbbentem, hogy végre kinyitotta a szemét, de megijedtem. Nem láttam semmilyen arckifejezést, vagy esetleg valami más jelet arra, hogy érzékeli a világot. Újra csend telepedett a szobára, a könnycseppeket pedig még követte sok ezer darab.
Mikor már teljesen kitört belőlem a sírás (fogalmam sincs miért, az örömtől, vagy a félelemtől), Niall újra megszorította a kezem, és rám mosolygott.
- Niall kérlek mondj valamit! Kérlek... mondd azt, hogy jól vagy - suttogtam neki.
- Szeretlek! - mondta halkan, majd újra rám mosolygott - köszönök mindent. És örülök, hogy itt vagy... mellettem. Tudom, hogy egész végig itt voltál... És megnyugodhatsz, jól vagyok - mondta halkan, majd közelebb húzott magához. Lágyan megcsókolt. Annyira jó volt végre érezni, hogy itt van velem. Miután elengedett, folyamatosan csak mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nagyon örültem, hogy végre felébredt, és újra velem, akarom mondani velünk van.
- A fiúk hogy vannak? Hogy van Zayn? - kérdezte ő, én pedig nem tudtam, mit válaszoljak a 'hogy van Zayn' kérdésre.
Annyi mindent el kellene róla mondanom. Például, hogy Perrievel eléggé nagy tűzharcba van, és nem beszélnek. Elmondhatnám azt, hogy nem nagyon látogatta sem őt, sem pedig engem. Elmondhatnám azt is, hogy egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban pedig leüvölti a fejemet. Elmondhatnám azt is, hogy drogozik, és hogy nagyon félek attól, hogy még a végén függő lesz. Tudnám, hogy Niall segítene neki mindenben, de nem leszek Zayn tolmácsa, vagy éppen nem leszek az, aki bekever neki, majd ő elmondja ha akarja. De remélem, nem tartja magában ezeket a dolgokat, ugyanis ha tőlem nem fogadja el a tanácsokat, akkor remélem Nialltől el fogja.
- Jól vannak, és Zayn is. Igaz mostanában vannak veszekedéseink, de megpróbáljuk korrigálni őket - úgy éreztem, ez volt a legmegfelelőbb válasz erre a kérdésre. Igaz hogy a 'megpróbáljuk korrigálni' rész nem éppen igaz, de nem akarom felidegesíteni. Majd megtudja, ha kijön.
Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy kaptam egy sms-t Perrietől, hogy menjek át hozzájuk. Nem akartam itt hagyni, sőt legszívesebben az egész napot vele tölteném, de ezt nem lehet.
- Bocsánat, de nekem mennem kell. Holnap jövök! Ígérem - mondtam neki, majd újra magához húzott, és megcsókolt.
- Holnap várlak! - nézett rám huncut vigyorral arcán, én pedig feldobódva indultam Perriehez.
Igen, ez pedig lenne a következő probléma. Útközben gondolkodtam, mit mondjak Perrienek a délelőtti után. Annyira hülye vagyok, miért kellett felhívnom?! Az igazat nem fogom elmondani neki, először is Zayn megkért rá, másodszor pedig nem szabad beleavatkoznom ebbe az ügybe. Elég már az is, hogy Zayn benne van, és félig-meddig én is, nem kell őt is belekeverni. Lehet, hogy azt mondom, hogy Niall felébredt, és teljesen ki voltam, azért tettem le. Nem tudom, végülis valamit majd csak mondok neki.
Becsengettem Louisékhoz. Harry nyitott ajtót.
- Szia! Tök rég találkoztunk, mizu veled? - kérdezte kedvesen Harry.
- Köszi, jól vagyok! Perrie itt van? - kérdeztem.
- Eleanorral mentek el valamerre. Gyere be, szerintem mindjárt jönnek! - invitált be. Kicsit furcsálltam, hogy ennyire otthon érzi magát, de nem baj. Biztos sokat vannak együtt itt is, és megszokták már ezt a dolgot.
- Sziasztok! - köszöntem a három fiúnak.
- Szia! Voltál Niallnél? Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? - bombáztak kérdéseikkel. Éppen belekezdtem volna, mikor megláttam a kiscicám a lakásban. Tudtam, hogy hiányzik valami otthonról. Most már tudom, micsoda.
- Ő nem az enyém? - néztem kérdőn Harryre, aki végülis csak azért hozta el a cicát, mert tudta, hogy Zayn nem igen fog foglalkozni vele, a velem történtekkel való tekintetre pedig inkább elhozta, és most Perrié.
- Na mi van Niallel? - sürgetett Liam. Nagyon aggódtak érte, az arckifejezésüket látván.
- Csodálatos dolog történt, ugyanis Niall felébredt! Ti elhiszitek? Én még nem, de borzasztóan örülök neki! - hadartam el, és szerintem ugyanúgy, mint nekem, óriási kő esett le a szívemről.
- Komolyan mondod? - kérdezte Louis, én pedig bólogattam.
- Mikor kelt fel? - kérdezte Harry.
- Ma délután. Hát nem csodálatos? - ültem le a kanapéra.
- Bárcsak az unokatestvéred is olyan lenne mint te. Tényleg nem tudod mi van vele? Annyira furcsa mostanában - kérdezte aggodalmasan Louis.
Ugyanúgy, ahogy Niallnek sem, nekik sem fogom kiteregetni Zayn életét. Nem mondok a problémáiról semmit, neki kell megoldania. Nem veszi észre, hogy ennyien aggódunk érte? Á, hozzá kell érteni.
- Hát, mostanában furcsa, igaz, de kérdezzétek őt. Majd ő elmond mindent, ha akar, én nem fogok semmit sem keverni neki. Mert mi van veletek? Azt hittem, veletek mindent megbeszél...
- Hát, mondom, mostanában borzalmas. Elviselhetetlen a viselkedése! Tegnap hívtam, nem vette fel. Pár napja beszélgettünk, ő meg valamire felkapta a vizet, és elment. A a tegnap előtti próbán is kiakadt valamin. Nem tudom, mi van vele, de kevésbé tudom már elviselni.
- Ez mit takar? - kérdeztem Liamet kíváncsian, ő pedig csendben lenézett a földre. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ki akarják tenni, mert akkor Zayn véglegesen is függő lesz. Beszélnem kell a fejével, megint...