19. fejezet

Kedves olvasók!♥
Ismételten új résszel jelentkezem, és szintén csak remélni tudom, hogy elnyeri tetszéseteket, úgy, ahogy az új kinézet is, amit nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak! Tudod, a törlesztésem a matek házik... ;)
És kedves Adri! Nem kell aggódnod, nem fogom egyhamar abbahagyni az írást!;D
Már csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy elkészült a blogom trailerje (JUHÚÚÚÚ♥) amit szintén nagyon nagyon nagyon köszönök Audreynak!:))) 
Megtekinthetitek ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT ITT!
A következő rész 6 komment után jön!:))
Lots of love: Eszti


A legközelebbi parkba futottam Zayn után. Nagyon remélem, hogy ki tudom deríteni mi ez az egész. Akármennyire is utálom most, nagyon reménykedem benne hogy maradt még józan esze, és nem nyúl semmiféle kábítószerhez, vagy ilyesmihez, mert akkor nem tudom mit csinálok vele, de nem jön ki jól belőle az biztos.
Viszont, nagyon sok időt vesztettem azzal, hogy keresnem kellett egy csuklyás pulcsit, plusz aggódhattam amiatt is, hogy ne a legmesszebb lévő parkhoz beszéljék meg a találkozót, mert akkor nem tudom, mit csinálok.
Tehát, így összegezve, egy szinte idegbeteg lány lépdel London utcáin fekete, kapucnis pulcsiba. Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy sokan kitértek előlem, sőt szerintem egy kisfiú meg is ijedt...
Mikor a parkba értem, a fejem össze-vissza fordítottam, hogy megtaláljam a célszemélyt, azonban nagyon nehezen ment, ugyanis fél óra keresgélés után sem találtam meg Zaynt.
Csalódottan rogytam le egy padra. Nem hiszem el, hogy erre sem vagyok képes. Erre, hogy előkerítsem Zayn Maliket, aki mellesleg nem éppen a 'beleolvadok a környezetbe' kategória. Bezzeg amikor semmi kedvem sincs a képét bámulni, mindig szembe jön velem valahol, most meg, hogy "kellene", persze, hogy nem találom. Még erre sem vagyok képes. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
Gondolataimban telefonom csörgése zavart meg. Perrie volt az.
- Miért hívtál ennyiszer? Tudod, hogy megijedtem, mikor megláttam, hogy hatszor hívtál? Mi történt? - kérdezte idegesen.
- Figyelj! Valamiről szeretnék veled beszélni... bár, inkább valakiről.
- Kiről? - kérdezte, én pedig megláttam őt. Megláttam, mikor egy csomagot vesz át valakitől, és fizet.  Megköszöni, majd kezet ráznak, és felém indul. Egyenlőre, még nem fogtam fel mi történt, csupán azt, hogy el kell bújnom valamerre, nehogy Zayn észrevegyen.
Sikerült egy fás részre elrejtőznöm, Zayn eljött tulajdonképpen két méterre tőlem, de nem vett észre, hála az égnek.
- DAISY AZ ISTEN SZERELMÉRE, MI VAN VELED? - hallottam a kiabálást a telefonból.
- Bocsi Perrie, majd visszahívlak! - válaszoltam neki, majd meg nem várva válaszát, leraktam a telefont.
Belegondoltam, hogy inkább először Zaynnel kell megbeszélnem ezt, és majd utána avatom be Perriet. Nem lenne fer tőlem, ha Zayn tudta nélkül mondanám el neki, sőt, lehet, hogy csak tovább rontanék a kapcsolatukon.
Mihelyst hazaértem, egyszerre Zaynhez rohantam.
- Miért vagy még a szokásosnál is idegesebb? - kérdezte higgadtan.
- Sosem találnád ki, hol voltam az előbb... vagy inkább mit láttam - kezdtem - tudod, tudok a titkodról.
- Milyen titkomról? Nincsenek semmiféle titkaim... - mondta ő, de látszott rajt, hogy feszeng.
- Zayn! Ha most nem mondasz el őszintén mindent, akkor semmikor, de tudd meg, hogy akkor majd nem nekem kell magyarázkodnod, de gondolom Perrie és a srácok már keményebb diók lesznek...
- Semmi komoly! Ne parázz már ennyire!
- De parázok, és neked is azt kellene, ugyanis ha nem mondod el, Perrie hamar megtudja.... - lóbáltam előtte a telefonom. Tudom, hogy részemről óriási nagy bunkóság volt, de valahogy meg kell tudnom mi van vele.
- Oké! De meg kell ígérned, hogy nem mondod el a srácoknak, de főleg nem Perrienek!
- Rendben - egyeztem bele. Tekintve, hogy Perrievel mostanában nagyon szoros a kapcsolatom, elég nehéz dolgom lesz.
- Pár hete mentem el egy buliba. Nagyon király volt minden, és élveztem is, lehet, hogy egy kicsit ittam is. Ott ajánlgattak ilyen dolgokat, gondoltam, miért is ne, egyszer élünk, kipróbálom. Utána tök jól lettem, meg minden, de valahogy mégis megártott, mert egyszerűen sokkal ingerültebb leszek tőle. Azóta tartom egy dílerrel a kapcsolatot, és ma is vele találkoztam, de gondolom ezt láttad.
Hűha. Nem gondoltam volna, hogy a szer miatt ilyen ingerült meg idegbeteg folyton. Plusz, lehet, hogy még rájátszik Niall kómája is, és a Perrievel lévő rossz viszony is.
- Ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatod tovább? Tudod, hogy ezzel tönkreteszed magad? Azt hittem több eszed van! Gondolj bele! Ha ezt tovább folytatod, lehet, hogy majd elfelejted a dalszövegeket, ideges leszel, belesülsz az interjúitokba, a koncertekbe, és az életed tönkremegy. Gondolkozz már kérlek! Le kell állnod! Felfogtad a szó jelentését?
- Miért érdekel ennyire ez? - kérdezte. Jogos kérdés volt, őszintén szólva, még magam sem tudom, miért is érdekelnek a problémái.
- Az most mindegy, a lényeg, hogy le kell állnod!
- Mit értesz te ehhez? Miért akarsz ennyire leállítani? Nem mindegy? - váltott át bunkóra, én pedig felálltam, és otthagytam. Segíteni akarok neki, és ez a hála? Irtó kedves, mit ne mondjak. Gondolom, megint a drog hatása alatt volt, de mostantól ez az ő problémája lesz.
Niall-höz  siettem a kórházba.  Nem tudtam mi vezérelt oda, csak mentem. Amikor lelki gondjaim vannak, tudom, hozzá mindig fordulhatok, még akkor is, ha nincs magánál.
Már rutinosan tettem meg az utat a szobája felé. Egyedül volt az esti sötétségben. Odahúztam az ágya mellé egy széket, és megfogtam a kezét. Becsuktam a szemem, és gondolkoztam. Mindig ott lyukadtam ki, hogy mi lesz velem, ha Niall nem ébred fel többé... Mindig legördült egy könnycsepp az arcomon, ha ilyen eszembe jutott, és most sem volt ez másképp.
- Niall kérlek kelj fel! Kérlek... - suttogtam neki, majd leborultam az ágyára, és sírtam. A könnyek patakokban folytak le arcomon. De éreztem valamit. Éreztem, hogy valaki megszorítja a kezem...