18. fejezet

Ismét új fejezetet hoztam, remélem elnyeri tetszéseteket!
Szeretném megköszönni a kommenteket, és nagyon nagyon nagyon boldoggá tesz, amikor olvasom őket, és hogy tetszik az írás stílusom, és a történetem is! Remélem olvasóim maradtok még sokáig! :)
A következő rész 6 komi után jön!
#imádomazolvasóim♥
xoxo: Eszti

*2 nappal később*
*Daisy szemszöge*
Eljött a nap, mikor visszatérhetek az unalmas életembe Zaynnel... Perrie nélkül. Ugyanis nem beszéltek azóta, amióta annyira összevesztek.
Perrie mindennap bent volt nálam, ami nagyon jól esett, és örültem, hogy valaki tartotta bennem a lelket.
Egyébként elmesélte, hogy most Eleanoréknál húzza meg magát, amíg el nem csendesülnek a kedélyek. Nagyon nagyon nagyon jófej dolog tőlük, hogy ott lakhat náluk. Én is örülnék neki, ha választhatnék ilyen opciót, de sajnos nekem vissza kell mennem Zaynhez.
Egyébként nem értem, hogy nevezheti magát Niall legjobb barátjának, meg így szereti, úgy szereti, amikor egyszer nem jött be hozzá meglátogatni. Elgondolkodtam, hátha miattam, de ha annyira nagyon jó barátok lennének, én nem lennék akadály.
Miután nagy nehezen lecipekedtem a szobámból, rögtön elfogott egy nagyon rossz érzés. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy Niallt itt hagyom. Tudom, hogy jó kezekben van, és lesz, de akkor is. Úgy érzem, mellette kellene maradnom. Így is mindennap bejövök hozzá, és itt leszek vele minden délután, de akkor is nagyon rosszul érzem magam.
Azonban a kórház előtt egy kellemeset csalódtam, mégpedig abban, hogy nem Zayn várt a kórház előtt, hanem Eleanor.
- Szia! Hát te? - kérdeztem meglepődve, de nagyon örültem El-nek.
- Szia! Louis mondta, hogy jöjjek érted. Nem mondott semmit, igazából csak mondta, hogy Zayn nem tud eljönni eléd... Na mindegy, fiús ügyek... - mosolyodott el -  Hogy érzed magad?
- Köszönöm, egész jól vagyok. Mondjuk. Mint látod a bal kezem használhatatlan, sántítok a lábamra - igazából azóta sántítok, amióta először botorkáltam el Niallhez. Véletlenül félreléptem, ennyi - De egyébként minden rendben.
- Na örülök! De gyere, menjünk haza! - mondta, majd miután bepakoltunk hazaindultunk.
Útközben Eleanor elmesélte, hogy Perrie nagyon maga alatt van. Én mondtam neki, hogy amikor nálam volt, annyira nem látszott rajta, de El azt mondta, nem nagyon akart terhelni a problémájával. Aranyos dolog volt Perrietől, de nekem nyugodtan elmondhat bármit, bármikor, hiszen ő is mindig meghallgat, valahogy viszonoznom kell neki.
Megérkeztünk. Mikor beléptünk az ajtón, valami furcsa érzés fogott el. Nyomás kezdett rajtam eluralkodni.
Azonban Zaynben nem csalódtam. Oké, nem vártam vörös szőnyeget vagy meglepetésbulit a tiszteletemre, de egy köszönés jól esett volna.
- Szia neked is! - álltam meg a kanapé mellett, de hiába, Zayn a szokásos módon a telefonjával babrált. Köszönésre sem méltatott sem engem, sem El-t.
- Bunkó vagy, tudod? - húztam ki a füléből a fülhallgatót.
- Megjöttél. Örüljek? Ugráljak, vagy esetleg tapsoljak? Ó, vagy szeretnél dalt a tiszteletedre? - mondta gúnyos hangon.
- Hahahaha. Irtó vicces vagy - néztem rá szúrós szemekkel.
- Ha megbocsájtasz... - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, de én kikaptam a kezéből. Minden érzés, ami kikívánkozott belőlem, előtört.
- Tudod, ugyanolyan maradtál... - mondtam lenézően.
- Most megint, mi bajod van?!  - ült fel, s így már teljes mértékben rám figyelt.
- Tudod, most jöttem haza a kórházból a legjobb barátod mellől... - hangsúlyoztam a legjobb barátod szavakat.
- És mit kezdjek veled? - kérdezett vissza, nálam pedig teljesen betelt a pohár.
- MI AZ HOGY ÉS?  A rokonod vagyok, akármennyire is nehéz elfogadnod... Nem várok semmi ölelést, meg ilyesmi, de tudod, egy 'hogy vagy?' kérdés jól esne. Meg ott van Niall! Egyszer nem voltál bent nála. Annyira el vagy foglalva önmagaddal, hogy észre sem veszed, mi folyik körülötted!
- Perrievel összebeszéltetek? - kérdezett vissza.
- Apropó Perrie. Nem néznél egy kicsit magadba?! Perrie csak az igazságot mondta neked!
- Oké! Leállnál? Tudom, eddig nem volt senki, akit csesztethetnél... Kiélted magad? Mert ha még nem, szólj ha végeztél! - dugta vissza fülébe a fülhallgatót, és folytatta a pötyögést a telefonján.
Ennyire nem veszi észre magát?! Ennyire megárt neki ez a sztárság dolog?! De ezeken kívül, tuti, hogy valami nem oké vele kapcsolatban...
- Segítsek még valamit? - kérdezte halkan Eleanor.
- Nem, köszönöm. És sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod... - magyarázkodtam neki, de ő csak rám mosolygott, nem szólt semmit. Kínros csend következett, amit végül ő tört meg.
- Tudom, hogy nem vagytok annyira meg, és ha gondolod, nyugodtan átjöhetsz, akár most is... - invitált hozzájuk.
- Nem, köszi, inkább maradok kipakolni, meg ilyesmi... Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben! Minden rendben lesz! Pezz azt ígérte, majd hív! - ölelt meg, majd miután felpakoltunk a szobámba Eleanor hazament.
Egy óra múlva végeztem a kipakolással. Nagyon megéheztem, így lementem a konyhába harapni valamit. Azonban leérvén csalódnom kellett, ugyanis a hűtő gyakorlatilag üres volt.
- Most komolyan nincs itthon semmi kaja? - kérdeztem Zayntől, aki a fülhallgatóról idökőzben a TV-re váltott át, így teljesen hallotta azt, amit mondtam.
- De van... - állt fel, hogy bebizonyítsa igazát, de ezt a csatát én nyertem - el kellene menni valahová vásárolni! - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
Nem azért, mert bunkó akartam lenni vele, vagy ilyesmi, hanem elméletileg én Ausztráliában vagyok, és ha bármelyik osztálytársam meglátna, mehetnék suliba, pedig a kikérőm még egy hétig szól. Tudom, ha a lustaság fájna...
- Akkor rendelek pizzát! - jelentette ki, majd tárcsázta a számot.
Emlékszem, mindig azzal szórakoztunk, hogy minél lehetetlenebb pizzákat rendeltünk. Bármilyen hihetetlen is, múltkor kihoztak egy bogaras pizzát. Persze, hogy a kukába kötött ki. Mennyit nevettünk ezen!
Mikor Zayn letette a telefont, sms-e érkezett.
- Elmentem, fizesd ki a kaját. Majd jövök! - mondta.
- Hová ilyen sietősen? - kérdeztem kíváncsian - annyira nem érdekelt, csak titkon reméltem, hogy Perrievel találkozik. Esküszöm, nélküle nem bírom ki ezt...
- Semmi közöd hozzá! - válaszolt lekezelően.
Felrohant a szobájába, de a telefonját lent hagyta. És tudom, hogy nem szabadott volna, de... megnéztem az sms-t. Ez állt benne:
"Meg van a cucc, a parkban találkozzunk! 5 perced van. W."
Ez meg mi?! Milyen cucc? Ezt nem értem. Zayn mit rejteget előlünk?
A többi sms-t is meg akartam nézni, de nem jött össze, mert hallottam, hogy jön le a lépcsőn, így  telefonját hiper gyorsasággal visszatettem az asztalra.
Mikor elment, azonnal tárcsáztam Perrie számát, de nem vette fel, így egyedül indultam Zayn után a parkba. Ki fogom deríteni mi ez az egész.