21. fejezet

Nos, itt lenne az új rész! Köszönöm a díjakat, a kommenteket, és azt is, hogy használjátok a 'tetszik' gombot is, valamint azt is, hogy több mint 11.000 oldalmegjelenítésem van!♥
Thank you my readers!
A következő részt 6 komment után hozom! :)


Másnap reggel nagyon korán keltem, így nem futottam össze Zaynnel, pedig fontos lett volna.
Tegnap nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal róla. Ők is biztosan állítják, hogy borzasztóan megváltozott, és attól félek, hogy ennek én vagyok az oka. Tulajdonképpen, akkor miattam fogja elcseszni a lehetőségét a zenei karrierre. A srácok nem mondták ki konkrétan, de utaltak rá, hogyha Zayn nem változik, elbúcsúzhat a One Direction-től. Viszont, ha Zayn nem bírja felfogni tetteinek súlyát, akkor tényleg nem érdemli meg, hogy bandatag maradjon.
Miután megreggeliztem, leültem a kanapéra, és TV-t néztem. Reggel 7 órakor még semmi érdekes nem volt, így végül úgy döntöttem, hogy visszafekszem. Nem vesztek semmit, maximum ébren maradok.
Nem sokat feküdhettem a gondolataimmal, mikor Zayn belépett a szobámba. Hangsúlyoznám, reggel negyed nyolckor, így nagyon csodálkoztam.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Csak gondolkoztam. És... tudom, hogy tegnap voltál a srácoknál. Mondtak valamit?
Nem volt most lelki erőm elmondani neki mindent. Nem tudom, éppen ő hogy van. Nem akarom, hogy drogozzon. Furcsa dolog ez, hiszen mostanában nem nagyon aggódtam érte ennyire.
- Igazából semmi érdekeset. Kicsit berágtak rád. Szerintem meg kellene beszélned velük... mindent. A drogozásról is beszélned kellene velük.
- Nem fogok beszélni erről nekik! - mondta idegesen.
- Miért? Miért nem mered bevállalni? Zayn! Istenem, térj már magadhoz! Ők a legjobb barátaid! Soha nem ítélnének el emiatt, sőt, segítenének ebből kimászni! Ne süllyedj mélyebbre kérlek, mert annak nem lesz jó vége. De tudod mit? Ha velük nem akarsz erről beszélni, akkor beszéld meg Perrievel. Tudom, hogy még mindig szereted, és ő is szeret téged.
- Ezt mégis honnan gondolod? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam.
- Hogy honnan gondolom? Te teljesen elveszett vagy nélküle! Valld be, hogy így van... - löktem meg mosolyogva, ő pedig a tekintetével a földet pásztázta - Igazam van, vagy igazam van? (by: Audrey.:D a szerk.)
- Igazad van... - látta be ő is, majd egy enyhe mosoly jelent meg az arcán.
- Beszélj vele, mert nem csak neked hiányzik... - vallottam be neki, ő pedig felnevetett.
- Oké, beszélek vele. De csak miattam! - mondta, én pedig szúrós szemekkel néztem rá - meg egy kicsit miattad is...
Ez a mai reggel felettébb furcsán kezdődött. Kíváncsi vagyok, mit tartogat nekem még ez a mai nap...

*Perrie szemszöge*
Mikor lementem a konyhába, Eleanor már ébren volt.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman. Nagyon szerettem Eleanort, hiszen száz százalékig optimista volt, és mindig mosolygott, a szimpla kedvessége pedig már jó hatással volt rám.
- Neked is... - válaszoltam, majd ásítottam egy óriásit.
- Na mi az? Nem aludtál sokat? - kérdezte nevetve.
- Ami azt illeti, nem. Folyton csak Zayn jár a fejemben. Annyira nem akarom elhinni, hogy ezt mondom, de szakítok vele. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de ez így nem mehet tovább. Nem beszéltünk a veszekedésünkről, és annyira furcsa. Eleanor, szerintem van már neki más...
Hihetetlen, hogy ezt mondom, és igen, rohadt nehéz lesz, de szakítanunk kell. Nem mehet ez így tovább. Én nem tudok ekkora bizonytalanságban élni. Vége, bármennyire is fáj...
- Perrie. Biztos vagy ebben? Ne hamarkodd el!
- Mert szerinted ez így jó? Hogy csak lézengek, lelkileg kikészültem, és ő lehet, hogy bulizik, és csajozik? El, én már döntöttem. Bármilyen nehéz is...
Eleanor nem mondott semmit, csak megölelt. Jól esett, hogy támogatott.
- Nem is kérek reggelit, elintézem ezt... - mondtam, majd felmentem a szobámba. Remegő kézzel nyúltam a telefonomért. Tárcsáztam Zayn számát.
- Szia! - szólt bele a telefonba. Nem tudtam a hangjából kivenni, hogy örül, vagy inkább a pokolba kíván.
- Szia. Figyelj, beszélnünk kellene.
- Én is hívni akartalak már... Találkozzunk mondjuk a Starbucksban 15 perc múlva. Rendben?
- Ott találkozunk! - majd köszönés nélkül letettem a telefont.
Idegesen indultam el Eleanoréktól. Nagyon izgultam, féltem attól, hogy Zayn mit szól majd... Hogy fogadja majd?
Nagyon szeretem őt, de ezt le kell zárnom magamban. Ha ő nem táplál felém érzelmeket, akkor jobb is, hogy nem folytatjuk, hiszen akkor annak semmi értelme sincs.
Mikor beléptem az ajtón, hamar megláttam Zaynt. Integetett, majd egy sármos mosolyt dobott felém. Nagyon jól nézett ki... Erősnek kell lennem! Ezt már lezártam.
- Szia Pezz! - állt fel, hogy megöleljen, de én nem engedtem neki. Kérdőn nézett rám, én pedig belekezdtem mondandómba.
- Zayn, figyelj! Nekem ez így nem megy tovább. Szakítanunk kell...
- Mi?! Perrie, kérlek, ezt nem gondolod komolyan! - nézett rám hitetlenül.
- De igen. Nekem ez így nem megy! Nagyon elrontottuk. Ne hibáztasd magad! Ezt ketten rontottuk el. Sajnálom! - mondtam neki, és még mielőtt elkezdtem volna sírni előtte, adtam egy utolsó csókot, és elrohantam. Azonban az utcán kitört belőlem a sírás. Ekkora fájdalmat még soha nem éreztem. A sok közös élmény. Az együtt töltött három év. Az életem egyik darabját veszítettem el. Talán túl sok mindent rontottunk el, hogy ez így alakult. Nem tudom, mi lesz velem nélküle.

*Daisy szemszöge*
Miután felöltöztem és rendbe szedtem magam, elindultam Niall-höz a kórházba. Nagyon ki voltam virulva a reggeli beszélgetésünk miatt, és óriási nagy örömmel léptem be Niall kórtermébe is.
- Szia drága! - köszönt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hello! Hogy vagy? Mondták már mikor jöhetsz ki? - kérdeztem kíváncsian, ugyanis most az a cél, hogy kijöjjön a kórházból, és minden oké legyen. Mondjuk a kezemről is levehetnék már ezt a gipszet, ugyanis nagyon viszket alatta a kezem...
- Egész jól! Sőt, egyre jobban. Azt még nem tudom, de a doki szerint javulok. Zaynnel mi újság? Kibékültek már Perrievel?
- Honnan tudod, hogy összevesztek? - kérdeztem csodálkozva, ugyanis én nem említettem neki.
- Tegnap beszéltem Zaynnel telefonon. Ő mondta, hogy nincs rendbe velük minden. Meg sok mindenről beszélgettünk még. Sokat mesélt!
Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy tud-e a drogos ügyleteiről, de nem szerettem volna kockáztatni.
- Ma reggel beszélgettünk Zaynnel, és remélhetőleg kibékülnek. Annyira jó lenne, ha Perrie visszaköltözne! -áradoztam terveimről.
Sokáig beszélgettünk Niallel, de délután négykor már úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert kíváncsi voltam már, hogy mi volt Zayn és Perrie közt.
Óriási lendülettel indultam haza, hajtott a kíváncsiság.
Azonban hazaérve csalódnom kellett, ugyanis Zayn nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva.
Mindegy, végülis egyszer majd hazavergődik. Csak győzzem kivárni!