16. fejezet

Ismét új résszel jelentkezem! Remélem tetszeni fog! Mint látjátok, létrehoztam egy chat ablakot, ahol tehettek fel kérdéseket a bloggal kapcsolatban, és cseréket is fogadok!☺
A következő részt 6 komment után hozom!
xoxo: Eszti♥

Másnap reggel egy nővér hangjára ébredeztem.
- Daisy, hogy kerültél ide?! - kérdezte hitetlenkedve.
- Gondolom idejöttem... - válaszoltam kicsit flegmán, de nagyon utáltam, ha valaki felébreszt.
Egyébként nagyon jó volt Niall mellett aludni, mert biztonságban éreztem magam mellette. Nagyon örülnék ha végre felébredne és beszélhetnék vele. Már nagyon hiányzik!
Nagy nehezen visszafeküdtem az ágyba. Pár percre rá a kezelődokim jött be az ajtón.
- Hogy érzed magad, Daisy?
- Köszönöm, egész jól.
- Szeretnél hallani egy jó hírt?
- Jól jönne egy... - őszintén, abban reménykedtem, hogy tudnak valami jó módszert arra, hogy felkeltsék barátomat.
- Már csak pár napig tartunk bent megfigyelésre, utána hazamehetsz. Óriási nagy szerencséd volt, hogy ilyen könnyű sérülésekkel megúsztad. Tudod, ilyen baleseteknél nagyon ritka a túlélők száma, de hogy ilyen könnyen megúsztad... Szinte már csodának számít!
Szóval egy csoda, hogy túléltem. Nagyon örülnék neki, ha nem kellene azon aggódnom, hogy Niall felkel-e vagy sem, hogy mi lesz a nevelő szüleimmel... Egyszerűen nem tudok már örülni.
Meg annak örüljek, hogy Zaynhez kell visszamennem?! Ezt azért ne gondolják komolyan. Szerintem mi most annyira rosszban vagyunk, hogy meg tudnánk egymást ölni. De nehogy már engem okoljon azért, mert lezuhant az a rohadt repülőgép!
Mellesleg akkor is miatta vesztünk össze. Neki soha nem számított, hogy én mit szeretnék, vagy hogy érzek.
Hogy is kezdődött? Először a sok éves szinte már testvéri kapcsolatunk után, egyszer csak létrejött a One Direction, engem pedig eldobott, mint egy rongyot.
Utána jött ez a költözös dolog, Zayn megpróbált jó képet festeni anyuéknak (nekem ők maradnak az igaziak), meg nekem is, viszont a végén kiderült, hogy mégsem minden olyan szép, mint aminek látszik. Igazából én óriásit csalódtam benne. Oké, tudom, hogy nem szabadott elmondani, meg minden, de akkor is...
Bár, lehet, hogy túlreagáltam volna? Mondjuk a tegnapit biztosan nem. Viszont, azt, hogy nem mondta el, lehet. Végülis, nekem akart jót, azt hiszem... És még talán el is hiszem. Nem tudom. Amiken most keresztül mentem, én is, meg ő is... Elég megterhelő dolog ez mindkettőnknek...


*Zayn szemszöge*
Ma reggel nagyon fáradtan ébredtem. Borzasztóan aggódtam Niall miatt, és hogy őszinte legyek, a Daisy-s dolog is bántott egy kicsit. Lehet, hogy tegnap nagyon lerohantam. De igazam volt, nem?! Mármint, lehet, hogy Niall nem miatta van kómában, sőt ez tény is, de nem értem miért kellett magával vinnie. Oké, járnak. Oké, tudom, hogy engem végképp nem vitt volna el a történtek után. De miért nem vitte Perriet vagy Eleanort?! Velük úgyis olyan jóban van.
- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? - jött le Perrie a lépcsőn. Ja, a legjobbat meg kifelejtettem.
Tegnap mikor hazaértünk, átmentem a srácokhoz, kicsit kiadni magamból a gőzt. Késő este értem haza, Perrie pedig már aludt, így nem tudtam vele semmit sem beszélni. Mivel rá is pipa vagyok egy kicsit, lent aludtam a kanapén.
- Nem is tudom...  - fejeztem be a mondatot várva a reakcióját.
- Miért, nekem kellene tudni?! - kérdezte idegesen.
- Mondjuk.
- Ne játszadozz már, bökd ki végre! - sürgetett.
- Tudod Perrie, nem volt valami szép dolog levelet írni a nevemben Daisynek...
- Ó, hogy már tudod... - sütötte le szemét.
- Hogyne tudnám. De mégis hogy jutott eszedbe ilyesmi?!
- Én csak nektek akartam jót! Hogy végre minden megoldódjon.
- De ezt nem így kellett volna! Meg egyébként is, mi közöd van hozzá?! - kérdeztem, ami azt illeti, lehet kicsit bunkó módon.
- Mégis, mi közöm van hozzá?! Az, hogy marhára elegem van abból, hogy amióta ti folyton csak veszekedtek, a ház egy csatatérré változott! Folyamatosan egymásban keresitek a hibát, holott néha magatokba kellene csak néznetek egy kicsit! Plusz, nagyon elegem van abból is, hogy folyamatosan döntenem kell, hogy kinek a pártját fogjam! Ha Daisyét fogom, te sértődsz meg, ha a tiédet akkor pedig Daisy. Igazán vége lehetne már!
- Nehogy már én legyek a hibás! - vágtam rá egyszerre.
- Persze, mert te vagy Mr.Tökéletesség, akiben semmi hiba nincsen? Tudod, nagyon sokat változtál, és Daisynek igaza van. Nem ilyen Zaynt ismertem meg! Olyan más lettél... Folyton mindenkivel kötözködsz, csak a srácokkal vagy természetes. Tudom, hogy nyomaszt Niall is, meg Daisy is, de nehogy már én legyek az, akin levezeted!
- Tessék?! Ugyanolyan vagyok mint eddig! Semmiben nem változtam! Daisy neked is elvette az eszed, úgy látom...
- Jó, oké, ennek semmi értelme. Ha elgondolkodtál, hívj fel! Szia! - mondta dühösen, majd felkapta a táskáját, és elment. Nem lehet igaz, hogy már őt is elveszítem!