28. fejezet

Sziasztok kedves Olvasóim!
Először is elnézést a késői részért, de megkezdődött a suli, a különórákkal, zenekarokkal együtt, így nagyon nem volt időm ideülni...
De most kész van a várva várt rész, úgyhogy nem untatlak tovább titeket! :)
Köszönöm a türelmet, jó olvasást kívánok! :)
Eszti ♥

Zayn

Egyikünk sem szólt semmit. Tudtuk, hogy bármit is mondunk most, nem változtatna a véleményén. Hagyni kell még egy kicsit, hátha meggondolja magát.
Ettől függetlenül tartottam tőle, hogy mégsem így lesz. Hogy tényleg szakít Daisyvel...
Nekem ez kicsit sok volt, így hát úgy döntöttem hazaindulok.
Azonban elhatározásom pillanatában megérkezett Perrie és Eleanor.
Perrie gyönyörű volt, mint mindig. Szőke haja loknikban omlott a vállára, arcán pedig natúr smink volt. Nagyon szerettem, amikor így nézett ki az arca. A koncertekre, interjúkra mindig egy rakat sminket kennek magukra, pedig nem kellene. Perrie mindenhogyan szép.
- Sziasztok! - köszöntek a lányok, majd utánuk jött egy körülbelül annyi idős srác, mint Harry.
Ő csak kurtán odaköszönt nekünk, majd Pezzel felmentek az emeletre. Kérdőn néztem a srácokra, de ők sem tudtak semmit róla.
Ezek után összetörve, és teljesen megsemmisülve hazaindultam. Perrinek új szerelme van?
                         

Daisy

Az ajtó csapódása jelezte Zayn megérkeztét. Azért este nyolcra csak hazaért...
Őszintén szólva, nagyon féltem délután, hogy elmegy majd a fiúktól, de nem jön haza. Mondjuk ez alapján akármikor eljöhetett onnan előbb is, és újra drogozni ment...
Végül úgy döntöttem, hogy megnézem minden rendben van-e vele. Nem volt...
Megijedtem, hogy valami újabb drogtól roskad így magába...
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Nem, semmi sincs rendben! - válaszolt könnyes szemekkel.
Ezen pillanatban valami úrrá lett rajtam. Zayn nagyon ritkán fakad sírva, így tudtam, nagy gáz van, valamint azt is tudtam, hogy vele kell lennem.
Mi volt az az érzés? Szeretet.
Leültem mellé a kanapéra, és vártam, hogy elkezdje. Először kételkedve nézett rám, majd furcsa módon belekezdett.
- A srácoknál voltam ma délután. Elvoltunk, beszélgettünk, aztán megérkeztek a lányok. Perrie szép volt, mint mindig. Akkor is elvarázsolt... De nem is ez a lényeg, hanem hogy egy srác is vele jött...
- Zayn. Ez nem akkora nagy ügy, biztos csak egy ismerőse, vagy tudom is én...
- Kettesben mentek fel az emeletre! - kelt ki magából teljesen.
Eljött az a pont, amikor már nem tudtam mondani neki semmit. Tanácstalan voltam. Soha nem voltam még ilyen helyzetben... Azonban tudtam egy jó módszert az ilyen esetekre.
Megöleltem. Először meglepődött, de viszonozta a gesztust. Milyen régen volt már ilyen pillanatunk!
Úgy éreztem, visszatért a régi Zayn Malik. Az, akit én az X-faktor előtt ismertem.
A pillanatot a telefonom hangja zavarta meg. Sms-t kaptam. Nialltől.
- Nagyon boldognak tűnsz. Kitől jött az üzenet? - kérdezte.
- Niall írt. Találkozni szeretne velem! - újságoltam boldogan.
Tudtam, hogy meggondolja magát. El sem hiszem!
- Daisy, nem biztos, hogy jó híreket fogsz kapni... - mondta, én pedig elképedve néztem rá.
- Ezt te sem gondolod komolyan! - nevettem fel kínosan - Zayn, attól még, hogy neked Perrievel nem jött össze a dolog, nekem még összejöhet!
- Nem viccelek! Daisy, csak nem akarom, hogy csalódj!
- Úgy, ahogy múltkor sem akartad? Köszönöm, de megleszek egyedül is! - majd inkább elmentem otthonról.
Útközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy igazat mondott-e. Egyszerűen, valahogy éreztem, hogy igaza van. Lehet, hogy én reagáltam le rosszul... De nem akarom elveszteni Niallt!
Becsengettem hozzá. A gyomrom liftezett, a kezem remegett. Nem tudtam, mire készüljek...
- Szia! - köszöntem neki, mikor kilépett az ajtón.
Már értem, miről beszélt Zayn. Az elmúlt napokban alig láttam őt, de még mindig irtózatosan jól nézett ki.
- Szia, Daisy - köszönt ő is, de hangja nem volt valami boldog - Azért hívtalak, mert beszélnünk kell...
- Miről? - kérdeztem. Próbáltam mosolyogni, de nem ment. Tudtam, hogy elvesztettem.
- Tudod, tegnap rájöttem valamire. Nekem a legfontosabb dolog a kapcsolatban a bizalom. És úgy érzem, benned már nem tudok megbízni, érted? Amikor nem szóltál, hogy Zayn előkerült, összetört bennem valami. Valami, ami hozzád kötött. Hiszen, jól tudtad, hogy én is ugyanúgy aggódtam Zaynért, sőt... - kisebb szünetet tartott. Most már mindent értek.
Nem akartam előtte sírni, de az ilyet nem lehet kontrollálni. Nem akartam, hogy megsajnáljon.
- Sajnálom... - mondta, majd becsukta előttem az ajtót.
Zaynnek teljes mértékben igaza volt. Nem hiszem el, hogy ezt tettem vele...
Sírva futottam haza. Ürességet éreztem. Niall nem az életem része többé...
Mikor hazaértem, felrohantam a szobámba sírni. Szégyelltem magam Zayn előtt. Ő csak segíteni akart...
Simogatást éreztem a hátamon. Zayn volt az.
- Ne haragudj! Igazad volt... - újra kitört belőlem a sírás.
Jó szorosan megölelt. Tudtam, hogy velem van, lesz, és hogy mindig is velem volt...

27. fejezet

Sziasztok!:)
Újra itt, és nagyon nagyon nagyon szeretném megköszönni az 56 feliratkozót, és a TÍZ kommentet amit az előző fejezethez kaptam! Nagyon örülök, hogy szeretitek a blogomat, és hogy visszajelzéseket kapok ezzel kapcsolatban! Ti vagytok a legjobbak♥
Mostantól van a blogon chat is, ott feltehetitek kérdéseiteket a bloggal, a fejezetekkel, vagy akár velem kapcsolatban is. Várom a kérdéseket, visszajelzéseket! :)
Köszönöm!♥
Szeretném megköszönni AudreyC. - nek, hogy a blogomat csodálatossá varázsolta az új fejléccel, és az egész kinézettel. Hát nem szuper? Én imádom az új kinézetet! Köszi Hahone♥
Sokpuszi: EstherG.♥




- Ellie? Te meg mit keresel itt? - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Ó, Daisy, szóval... én csak azért jöttem... - dadogott. Először nem esett le, de végül rájöttem. Arra számított, hogy nem én nyitok ajtót, hanem Zayn vagy valaki más a bandából. Meg sem várva mit szeretne, rácsuktam az ajtót.
Annyira elegem van már az ilyenekből. Miért kell ezt csinálni? Mitől lesz neki jobb? Kap egy képet, meg egy aláírást. Ilyet ugyanúgy kaphat egy koncerten, egy rajongói találkozón, vagy ha véletlenül összefut vele az utcán. Nem értem az ilyet. Azt hiszik, hogy megjelennek, és jelen esetben Zayn teljesen odalesz, beengedi őket, és összehaverkodnak? Sajnos erre a válasz nem.
Mindegy is, nem szabad az ilyenen ennyire kiakadnom. Inkább nekiállok tanulni, mert nem megyek semmire sem...

Zayn

Az elmúlt napok miatt óriási bűntudat gyötör. Jól tudom, hogy mindenkinek fájdalmat okoztam ezzel a hirtelen eltűnéssel, és a következményeivel.

Persze, hogy azt mondták nem haragszunk, minden oké, a lényeg, hogy jól vagy... De tudom, hogy legbelül igenis mérgesek ezekért a napokért. Halálra aggódták miattam magukat. A fiúk szerint Daisy volt az, akit teljesen kikészített ez az egész, amin őszintén szólva nagyon meglepődtem. 

Hiszen, ő volt az, aki elkezdte ezt az egész 'háborúsdit'. Én őszintén szólva nagyon sajnáltam, hogy ilyen közöttünk a viszony. Annyira szerettem, amikor mindent megbeszéltünk egymással,  ugrattuk a másikat, de ugyanakkor olyanok voltunk, mint a testvérek. Őszintén szólva, én mindig úgy tekintek Daisy-re mint a húgomra. 

Daisyről hirtelen Niall jutott eszembe. Olyan szótlan, és kedvetlen... Soha nem szokott ilyen lenni...

- Hé, haver, minden oké? - kérdeztem tőle, ő pedig, mint akit álmából ébresztenek, riadt fel.

- Bocs, mit mondtál? - kérdezett vissza. 

- Rendben vagy? Olyan kedvetlen és szótlan vagy... Daisyvel van valami? 

- Mondhatjuk... - válaszolt egyszerűen. 

- Akarsz beszélni róla? - puhatolództam. 

Az arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Olyan semmilyen volt. Nem a megszokott Niall ült mellettem. 

Nem válaszolt semmit, így inkább hagytam egy kicsit. Tudom, hogy nem könnyű ez a dolog. 

Engem is nagyon megviselt amikor Perrievel szakítottunk. Hogy őszinte legyek, nagyon hiányzik. 

Rossz nélküle elaludni, felkelni, élni... Üres az életem nélküle. És ezt nem azért mondom, mert jól hangzik, hanem mert így is van. A ház is csendesebb nélküle. Daisyvel szinte soha sem beszélünk egymással. Csak élünk egymás mellett. Valamilyen szinten ez sem a legjobb dolog. Most kamasz, neki épphogy szüksége van valakire, akivel beszélgethet. Tudom, hogy a barátai elfordultak tőle, így még az iskolában sincs senkije sem. Nem tudom, hogy Perrievel vagy Eelanorral mennyit beszél, vagy beszél-e egyáltalán. Mindenesetre ha hazamegyek, akkor majd megbeszélek vele mindent. Legalábbis remélem, ő is vevő lesz rá...

- Azt hiszem, szakítok vele... - fakadt ki Niall, mi pedig tágult szemekkel néztünk rá. Nem lehet, hogy ők ketten szétmenjenek...

Niall Daisyt, Daisy pedig Niallt egészíti ki. Nem, nem lehet. Ők ketten összetartoznak. Meg kell akadályoznom, még mielőtt Niall olyat tesz, amit egész életében bánni fog...

26. fejezet

Ahoiiii!
Sajnálom a késői részért, de időm eddig nem nagyon engedte, hogy ide tudjak ülni, és új részt írni. Most viszont sikerült, és remélem, mindenkinek tetszeni fog! :)
A következő rész 6 komment után jön! :)
xoxo: EstherG.♥
Egy kis reklám: az egyik barátnőm Austin Mahone-os blogba kezdett bele. Ha szereted Austint, akkor mindenképpen ajánlom, hogy olvass bele! :) LINKLINKLINK


Három nap után még teljesen magam alatt voltam.
Nem tudtam belenyugodni, hogy most Niallel... fogalmam sem volt, hogy állunk. A múltkori dolog óta nem mertem felhívni. Féltem attól, hogy szakít velem. A mostani álláspontnál legalább még nem voltam benne biztos, hogy szakítottunk. Nem tudom elképzelni az életet nélküle...

A keddi napom is ugyanolyannak ígérkezett.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, majd lementem reggelizni.
- Jó reggelt! - köszöntem Zaynnek reggel.
Igen, nem költöztem el. Túl sok minden köt ide. Egyszerűen... nem tudtam elképzelni Zayn nélkül az életemet. Furcsa dolog, nem igaz? Hiszen igazándiból, még mindig nem barátkoztunk meg a másikkal, de én nagyon szeretek vele élni. A hétköznapjaim unalmasan telnének nélküle, és persze a többiek nélkül. Szinte már a családommá váltak...
Miután megreggeliztem, nekivágtam egy újabb iskolai napnak. Nagyon nem volt kedvem elmenni, de muszáj volt. A tegnapi nap után teljesen elment a kedvem az osztályomtól. Két hetet hiányzol, és máris úgy érzed, hogy egy évig nem voltál suliban. Mindenről lemaradtam...
Hol is kezdjem?
Matt és Ellie szakítottak, ugyanis Matt rájött Ellie és Ben viszonyára. Vicces, nem igaz? Tudok még viccesebbet is... Ellie és Ben folytatták a kapcsolatukat, azonban így nem kellett azon aggódniuk, hogy valaki meglátja őket.
Valamint én szinte az összes lánynak az ellensége lettem. Tegnap mikor beléptem, minden szempár rám szegeződött. Rosszabb volt, mint múltkor. Most mindenki meg akart ölni a szemével, de azért néhány mosolyt is kaptam. Egyszerűen el sem tudtam képzelni, mi válthatta ki az okát. Aztán rájöttem.
Niall Horan barátnőjét, akarom mondani... Mindegy, Niall egyik közeli barátját látták belépni azon az ajtón. Nem értem ezeket a lányokat. Nekem bejött az élet, amit ők egészen eddig megkeserítettek. Mellesleg nem a legjobb belépni a terembe, hogy senkihez sem mehetsz oda elmondani, mik is történtek veled...
Ma reggel is ugyanez volt a helyzet. Az egyetlen ember, aki őszintén mosolygott és integetett nekem, Jeremy volt.
Sajnáltam, hogy nem igen vannak közös óráink, mert így is alig tudok vele beszélgetni. Ő is egy klikkbe tartozik, és én... Jómagam sem tudom, hova tartozok éppen a ranglétrán.
Leültem a helyemre. Elméletileg még Ellie mellett ültem, de bármi megtörténhetett az elmúlt hetekben, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja.
***
A végigszenvedett órák után egyszerre hazaindultam. Sok diáknak már megszokott, hogy tanítás után ott maradnak a suliba, és kibeszélik az aznapi történéseket. Nos, én soha nem tartoztam ezek közé a diákok közé, most meg pláne nem, hogy szinte minden lány az ellenségének tart...
Mikor hazaértem Zayn nem volt otthon. Remélem, hogy a fiúknál van, és nem keveredik bele megint ilyen ügyletekbe. Mindenesetre írtam Louis-nak egy smst, hogy náluk van-e, de megnyugtatott, hogy mindenki náluk van, és megkérdezte azt is, hogy nem akarok-e átmenni én is. Őszintén szólva, mivel tudtam, hogy Niall is ott van, nem is tudom... Szintén előtört belőlem a 'félek, hogy szakít velem' dolog, így inkább lemondtam a délutánt. Úgyis neki kell állnom bepótolni a lemaradásokat, sőt, azt a feladatot kaptuk, hogy interjút kell készítenünk a példaképünkkel. Tulajdonképpen már minden órán ezen agyaltam. Ki a példaképem? Egyszerűen... Fogalmam sincs kivel lehetne elkészíteni. Mindenkit végigvettem, de senkit nem tekinthetek példaképemnek, csupán csak barátok. Eszembe jutott Eleanor és Perrie is, de valahogy... nem érzem őket annak. A One Direction is megfordult a fejemben, de őket valahogy semennyire se tudnám példaképemnek tekinteni. Külön-külön sem, bár... Nem tudom. Nehéz döntés, hogy a nevelő szüleim a gyilkos kórban szenvednek Ausztráliában, az igazi szüleimet pedig semmiképpen nem tekinteném példaképnek.  Ezt egész könnyű megmagyaráznom. Olyan embert, aki a gyermekeit eltaszítja magától, nem nevezhető igazi szülőnek. A kifogásaikban pedig nem tudom higgyek-e. Olyan nehéz és furcsa ez az egész...
Apropó furcsa... 16 évig felém sem néztek. Lepasszoltak az első embernek, akivel találkoztak (na jó, ez enyhe túlzás), piáltak, drogoztak, buliztak. Megszületett Jared, őt is eltaszították, mert fontosabb volt nekik a drog, és az italozás. De mi késztette őket arra, hogy feladják ezt az életüket, és újra összehozzák a családot? Miért érdekeljük őket ennyire? Miért akarták, hogy hozzájuk költözzek? Csupán ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni.
Éppen nekifogtam volna a tanulásnak, mikor valaki csengetett. Nem hittem a szememnek, mikor kinyitottam az ajtót...

25. fejezet

Sziasztok!
Megjött az új rész, remélem tetszeni fog! Sajnálom, hogy nem tudok hamarabb részt hozni, de sajnos mindig közbejönnek a dolgok...
Nézzetek be az új mindenes blogunkra, amelyet a barátnőimmel közösen vezetünk: We'll take you Neverland.
A következő részt 6 komment után hozom.
Köszönök mindent: Eszti♥


Másnap reggel Niall mellett ébredtem. Nem tudtam, hogy kerültem ide, de lehet, hogy este itt aludtam el. Ránéztem az órára. Hajnali fél hat?! Elromlott az alvókám...
Nem akartam felébreszteni Niallt, így halkan leosontam a konyhába, ahol egy óriási nagy meglepetés várt.
- Te meg mit keresel itt? - kiabáltam vendégünkre.
- Tudod, Brown, most nem kellene kiabálnod velem... - mondta furcsa hangon, úgy mintha részeg lenne. Nem akartam ezt hinni, de sajnos igaz volt. Bűzlött a piától.
- Mondd csak, te normális vagy?! Hogy jöttél be? Egyáltalán... Mit akarsz? Tudod, mit? Haza megyünk! - jelentettem ki, majd nagy nehezen kivonszoltam a házból. Eléggé nehezen tudott menni, így elég megeröltető volt a hazamenetel is. Őszintén szólva, nagyon örültem, hogy ilyen korán felkeltem, mert ilyenkor senki sincs még az utcán, így nem kell félnem, hogy bárki is megláthat minket. Nem lenne jó holnapra arra ébredni, hogy az újságok arról írjanak, hogy a világhírű énekest, Zayn Maliket egy lánynak kellett hazavonszolnia, piás állapotban.
Mikor hazaértünk, rögtön a fürdőszobába vittem.
- Te most szépen lezuhanyozol, és fogat mosol. Utána pedig lefekszel, és elfelejtjük a történteket! - utasítottam Zaynt.
- Nem vagy az anyám, azt csinálok, amit akarok! - kiabált vissza, én pedig becsuktam a fürdőszoba ajtót.
Felhívtam a fiúkat, igaz, elég mérgesek voltak, de mikor meghallották, hogy Zayn előkerült, máris nem voltak annyira gorombák. Bár, ha úgy veszem, igazuk van, hiszen már kétszer keltettem ki őket az ágyból. Elmondtam nekik, hogy annyira nem nagy a baj, remélhetőleg én is el tudom intézni.
- Várj, még ne tedd le! - mondta Louis - Perrie át szeretne menni hozzátok. Szerinted?
Mit gondolok erről? Nem is tudom... Szerintem eléggé ki van. Nem kellene továbbra is terhelni. Mármint Perrie nem teher, sőt, ellenkezőleg, de valahogy az az érzésem, hogy Zayn nem csak miattam ment el.
- Figyelj... Szerintem most ne. Majd egy kicsit később. Írok, ha jobban lesz... - mondtam, majd letettem a telefont. Rá kellene néznem Malikre...
A fürdőszobából nem hallottam a zuhany hangját, így bekopogtam. Nem jött válasz, így - kisebb hezitálás után - benyitottam. Zayn felöltözve aludt a fürdőszoba padlóján. Nagyon vicces volt. Nevetni kezdtem, de végül rájöttem, hogy nem itt kellene kiröhögnöm magam, mert még a végén felébred. Szegénynek, hogy fog fájni majd a feje...
Pont jókor értem le, ugyanis abban a pillanatban csengettek. Niall állt az ajtóban.
- Szia, képzeld, előkerült Zayn! - újságoltam boldogan, de ő elég mérgesnek tűnt.
- Tudom, Daisy. És képzeld, ha nem hívom fel Louist, hogy tud-e valamit, akkor nem tudom meg. Hogy miért? Mert megint nem szóltál! - fakadt ki.
- Igen, de...
- És azt sem mondtad, hogy reggel nálam volt! Jól tudod, hogy velem van a legjobb kapcsolata a bandából! Segítettem volna, nem kellett volna egyedül átvonszolnod az egész utcán! - szakított félbe.
- Nem akartalak felébreszteni... Meg terhelni sem - mondtam halkan, teljesen megsemmisülve. Sosem láttam Niallt ilyen idegesnek.
- Daisy, ne hidd azt, hogy annyira rosszul vagyok még. Ha lennének problémáim, nem engedtek volna ki. Nincs semmi bajom! - kiabált még mindig.
- Nézd, én sajnálom...
- Nem kell sajnálkoznod. Daisy, szerintem hagyjuk ezt - mutatott kettőnkre - egy darabig... Mindegyikünknek ki kell heverni ezeket a napokat - mondta, majd elment.
Ez mit jelent? Szakított velem? Ezt nem hiszem el. Mikor azt hiszed, minden jóra fordul, valami rossz történik. Rossz? Enyhe kifejezés. Nem hiszem el. És mi benne a poén? Megint én rontottam el mindent. Ilyen szerencsétlen embert mint én, nem találni minden sarkon, az tuti...
Már majdnem belefeledkeztem a gondolataimba, mikor újra csengettek. Idegesen nyitottam ajtót. Titkon reméltem, hogy Niall az, és visszajön egy rózsacsokorral a kezében, de sajnos ilyen csak a filmekben van. Hogy kik álltak az ajtóban? A szüleim. Mármint a valódi szüleim...
- Mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Beszélni szeretnénk veled... - válaszolták, én pedig némi habozással, de beengedtem őket.
Leültünk, ők pedig elmeséltek mindent. Hogy miért adtak örökbe Linda, az anyukám nővéréékhez, hogy mennyire maguk alatt voltak akkor, és hogy nagyon szeretnek minket.
- Arra gondoltunk, hogy újra összehoznánk a családunkat! - vetette fel az ötletet Robert.
- Ez mit takar? - kérdeztem.
- Vennénk egy házat, és ott laknánk mi, négyen! Te, Jared, Robert és én! Hát nem lenne csodálatos? Mit szólsz? - mosolygott rám Linda.
- Ez egyértelmű! A válaszom...

24. fejezet

Hellóbelló mindenkinek!
Íme, a várva várt új fejezet! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de zenekari fesztivál volt, és mi is felléptünk (volna), és sok próba volt, de itt van :D
Először is kettő közleményt tennék közzé:
1., Audrey Cross unatkozott, és elkészítette nekem az új blogkinézetem! Óriási RESPECT neki, hogy mindig megcsinálja nekem!♥ Olvassátok el az új blogját, amit én személy szerint imádok, (mint az összes többit) szóval csak ajánlani tudom! A nevére kattintva máris ott találjátok magatokat! ;)
2., Ha szeretnél egy NEM FANFICTION olvasni, és szereted a thriller/krimi szerűségeket nem a legdurvább fajtából, akkor látogass el ide: I forgive, but never forget!
Nos, nem is szaporítom a szót, még csupán annyit, hogy a következő fejezetet 6 komment után hozom!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet: Eszti


Miután lepakoltuk Niallnél a cuccainkat, eldöntöttük, hogy lemegyünk sétálni a parkba, hiszen nagyon szép idő volt, és nem akartunk otthon gubbasztani.
Nekem is jót tesz egy kis friss levegő, miután 2 napot csak a lakásban töltöttem.
Niall-el egymás kezét fogva vágunk neki sétánknak. Szinte mindenki megbámult minket közbe. Kétféle nézést különböztettem meg, az egyik a 'féltékeny vagyok', a másik pedig az 'örülök Niall barátnőjének' nézés volt. Kicsit zavartak, de hogy őszinte legyek, nem érdekelt. Szeretem Niallt, és ő is engem, ez nem tud akadályozni abban, hogy járjak vele.
Egyébként folyton Zayn jár a fejemben. Mindenről ő jut eszembe. Lehet, hogy most már otthon van. De ha rosszul van? Vagy valami baj történt vele, és azt várja, hogy valaki ott legyen, és segítsen neki? Nem volt jó ötlet eljönni otthonról, hiszen ha Zayn hazament, és vár rám, vagy bárki másra? Ha már mindent elrontottam, hadd segítsek kimászni belőle...
- Niall, haza kell mennünk! - jelentettem ki, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Miért? Most jöttünk... - nevetett.
- Azért, mert Zayn hátha otthon van, és azt várja, hogy segítsünk neki! - mondtam, ő pedig kinevetett.
- Daisy, nyugi! Nézd. Tudom, hogy nehéz neked, de egy kicsit kapcsolj ki, jó? Ne aggódj miatta! Ha valami baja esik, akkor biztos telefonál majd! - mondta, majd egy puszit nyomott a fejemre.
Valószínűleg igaza van. Nem folyton azon kell agyalnom, hogy mi van vele, hiszen egy felnőtt ember.
De mégis. Úgy érzem, az én hibám az egész. Bárki bármit is mond, valamit csinálnom kell, különben beleőrülök ebbe az egészbe.
A séta további részén nem beszélgettünk, így végül úgy döntöttünk, visszamegyünk Niallhöz.
***
Leszállt az este. Én az ideiglenes szobámba ültem az ablak előtt, és néztem a sötétséget. Folyton azon járt az eszem, hogy hol lehet Zayn. Van-e egyáltalán olyan hely, ahol tud aludni? Vagy van-e egyáltalán szállása? Tető a feje felett? Vagy a parkba alszik? Egyedül?
Nem bírom tovább. Nem tudom elfogadni, hogy nincs itt, és nem tudok róla semmit. Mindenkit végigkérdeztünk a srácokkal, de senki sem tud róla semmit. Várjunk csak... Azért nem mindenkit! Hogy feledkezhettünk meg róla?
Teljesen megfeledkeztünk a legfontosabb emberről. Gyorsan kikerestem a telefonszámát a mobilomból, és tárcsáztam is. A harmadik csöngés után vette fel.
- Szia Daisy! Hogy vagy? Olyan rég hallottam felőled! - szólt bele Zayn anyukája.
-  Szia Patricia! Zayn ott van? - kérdeztem tőle. Reménykedtem, hogy a válasz egy 'igen, hol máshol lenne?' lesz, de a számításaim ismét kudarcba fulladtak.
- Nincs. Nem te laksz most vele, tudnod kellene hol van, nem igaz? - nevetett fel a telefonban, de hallottam az aggodalmat a hangján.
Átgondolván az egészet, nem volt valami elmés dolog részemről felhívni Patriciat. Hiszen, nem kell őket is belekeverni. Úgysem tud a drogos dologról, és nem akarom, hogy csalódjon Zaynben. Így valami fedősztorit kellett kitalálnom. De mit? Mit mondjak neki?
- De igen, de... ööö... csak azt mondta elmegy valamerre reggel, és hátha hozzátok ment, mert még nincs itthon. Várj! Most látom, írt sms-t, hogy a fiúkhoz ment! Bocsi Patricia, hogy zavartalak... - mondtam neki. Nem volt a leghihetőbb dolog, de úgy éreztem, hogy bejött.
- Ne hülyéskedj, nem zavartál! Valamikor eljöhetnétek Zaynnel egy-két órára! Waliyha már hiányol téged! - mondta nevetve, én pedig elmosolyodtam.
Milyen régen beszéltem már velük. Nem is tudom, mi van vele. Őszintén szólva, hiányzott Waliyha, hiszen ő is olyan, mintha a testvérem lenne.
- Rendben, majd beszélek vele, de most le kell tennem. Köszönöm, szia! - köszöntem el, meg sem várva válaszát.
- Kivel beszéltél? - kérdezte kíváncsian Niall, majd odaült mellém az ágyra, és átkarolt.
- Zayn anyukájával. Megpróbáltam, hátha otthon van a fia, de reménytelen. Egyébként tudod mit nem értek? Ő egy világhírű ember, és senkinek fogalma sincs arról, hogy hol van. Valahol csak látták, nem? - kérdeztem.
- Igazad van... - gondolkodott el - de mit tehetünk? A sajtónak nem szólhatunk, kiforgatják a szavainkat. Az interneten pedig már néztem, de semmi... - mondta.
Nincs mese, hivatalosan is tehetetlenek vagyunk. Nem tehetünk semmit, kizárólag várni. Várni, hogy egyszer megcsörrenjen a telefon, és a kijelzőn megjelenjen Zayn neve. De addig is... meg van kötve a kezünk.

23. fejezet

Sziasztok!
Íme, új fejezet, kicsit rövid, ezért elnézést.
Kedves Adrienn, és Lau Ra! Azért nem írtam Zayn szemszöget /és valőszínűleg nem is fogok egy darabig/, hogy kicsit felcsigázzalak benneteket! ;)
Köszönök mindent újra, újra és újra, valamint sajnálom, hogy valaki leiratkozott a blogról. Nézzétek. Nem tudok, még nyáron sem(!!!) minden nap új részt hozni. Sajnálom, ha ezért iratkoztok le, de nem görnyedek napi 24 órában a számítógép előtt! Remélem, elfogadjátok ezt a tényt, és nem okozok csalódást sem. 
A következő részhez nem adok meg komment határt, de nagyon örülnék, ah enélkül is komiznátok!
Üdvözletem: Eszti


Két nap telt el azóta, amióta Zayn eltűnt. Egyszerűen... elnyelte a föld. Mindenhol kerestük, de nem sok sikerrel. Nagyon hiányzik. Csendes a ház nélküle. Őszintén szólva, unatkozom nélküle. Nem arra gondolok, hogy nincs kit szekálni meg ilyesmi, hanem a beszélgetések hiányoznak.
Nagyon el szeretném vele rendezni a dolgot. Őszintén szólva, óriási bűntudatot érzek. Hiszen, amikor ideköltöztem hozzájuk, mindig én csináltam a fesztivált, mindenért. Ő sokáig csak tűrte a dolgokat, de kiborult. Elkezdődtek a veszekedések, Perrie elment, Zayn összeomlott. És most? Most, hogy szakítottak, még rosszabb, hiszen semmit sem tudunk róla. És azt hinné az ember, nem lehet rosszabb, hogy ennél nincs lejjebb... Van!
Tegnap előtt kicsit összevesztünk Niallel. Nagyon megviseli ez az egész őt is, és lehet, hogy rajtam vezette le, vagy mit tudom én. Igazából igaza van. Nem kellett volna eltitkolnom mindezt előlük. Ha nem rejtegettem volna semmit, nem itt tartanánk! Zaynnel minden rendben lenne, lehet, hogy Perrievel is kibékültek volna.
A srácok még pluszba lemondták a koncertjeiket is. Emiatt is óriási bűntudatom van. Tudom milyen, amikor a kedvenced koncertjére megveszed a jegyet már hónapokkal az előadás előtt, alig várod, hogy ott legyél. A koncert estéjén pedig bejelentik, hogy elmarad. Nagyon nagy csalódás ez a rajongóknak. Voltam már így. Együtt érzek minden rajongóval...
Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy teljesen egyedül maradtam Zayn luxusvillájában. A ház nagyon nagy, én pedig fogalmam sincs, hogy tereljem el a gondolataimat. A fej fájás néha eltérít mindentől, de nagyon sokat agyalok. Tulajdonképpen bátran kijelenthetem, hogy nem eszem, nem alszom. Jöhet a kérdés, akkor mit teszek? Ülök a kanapén, bámulok ki a fejemből és várom, hogy Zayn belépjen azon a rohadt ajtón, és minden helyrejöjjön.
Őszintén, legszívesebben visszapörgetném az időt egészen az ideköltözésem napjáig. Ha tudtam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok, nem lettem volna ennyire makacs és szemtelen.
El akartam terelni a gondolataimat, így bekapcsoltam a tv-t. Semmi értelmes műsort nem találtam. Nem értem, miért nem tudnak valami normális dologgal előrukkolni végre...
Csengettek. Na végre, történik valami. Óriási léptekkel vettem célba az ajtót. Mikor kinyitottam, nagy meglepetésemre Niall állt az ajtóban. Rögtön a nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, hogy idejött. Olyan régen öleltem meg így!
Azonban tudtam hogy nem minden oké. Niall nem viszonozta gesztusomat.
- Mi a gond? - tettem fel a kérdést, amire sajnos tudtam a választ.
- Nézd, Daisy. Azért jöttem ide először, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Mármint...
- Gyere be - mondtam. Kicsit kínosan éreztem magam. Éreztem, hogy nincs rendben minden. Valahogy... azt érzem, hogy nem békülni jött, de ne nekem legyen igazam.
Leült a kanapéra, én pedig szembe vele, de nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy ha belenézek kék szemeibe, akkor belekezd abba, amiért jött. Féltem az elutasítástól.
- Szóval azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy van-e még valami, amit nem mondtál el az unokatestvéreddel kapcsolatban...
- Miért, szerinted van még valami? - tettem fel a kérdést.
- Azért kérdezem, mert fogalmam sincs!
- Semmi más nincs már, és örülnék, ha lezárnánk végre ezt a dolgot! Igen, jól tudom, hogy szólnom kellett volna, de Zayn megkért arra, hogy ne szóljak senkinek se!
- És te mi óta teszed azt, amit ő mond? - kérdezi, és eljött a pillanat, amikor magamat sem értettem.
Igaza volt. Hiszen, sosem hallgattam Zaynre, meg se hallottam néha (meg sem akartam hallani), amit mondott. Most meg "szövetkezek" vele, pont akkor, amikor tényleg nem kellett volna rá hallgatnom. Gratulálok Brown, azt tényleg jól megcsináltad!
- Ezt elrontottam... - szaladt ki a számon. Nem akartam Niall előtt sajnáltatni magam, de így már teljesen mindegy.
Tönkretettem mindent. Zayn életét, a fiúkét, Perrieét. Ezt nem hiszem el. Nincs értelme tovább itt lennem.
Niallt lent hagyva felrohantam a szobámba, és sírni kezdtem. Feleslegesen vagyok tovább itt Zaynnél. Tönkretettem az életét! Miattam szakítottak Perrievel is. Lehet, hogy elege lett belőlem, és azért kezdett el drogozni is. Hát, most már ln is elmondhatom, hogy tönkretettem az életüket. Gratulálok magamnak.
- Daisy, ez nem csak a te hibád! - jött be Niall az ajtón, majd leült mellém és megsimogatta a hátam.
- De nagy részben igen! Nem érted? Zayn miattam volt ennyire gonosz és bunkó. Miattam szakítottak Perrievel is! Nem érted? Tönkretettem az életét...
Felnézek rá. Belenézek a kék szemeibe, amitől kicsit megnyugszom. Elmosolyodik, én pedig megölelem.
- Szeretlek - suttogom neki - és sajnálom.
Ő válaszul megcsókolt.
- Na gyere, aludj nálam, amíg Zayn elő nem kerül! - mondja, nekem pedig elakad a szavam a meglepődöttségtől, de ő már a ruháimat keresi, így nem tudok ellenkezni.

22. fejezet

Haliii!
Ismét itt lenne az új rész. Ezerszer köszönöm (újra és újra) a feliratkozókat, és a visszajelzéseket! Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik, amit írok és csinálok, és ennyien olvastok, és ez ösztönöz arra, hogy minél hamarabb részt hozzak, és hogy egyáltalán tovább írjam a blogot.
A következő részt 6 megjegyzés után hozom! :)
Eszti


Zayn másnap reggelre sem jött haza, és ez aggodalommal töltött el. Biztos voltam benne, hogy megint drogozott. Viszont, akkor ezek szerint Perrievel sem mentek simán a dolgok. Ezt csak egyféleképpen tudhatom meg, mégpedig ha ellátogatok a Louis Tomlinson rezidenciára. Most nem érdekel, ha alszanak, ha nem, ez fontos.
Valamint az sem érdekel, hogy Zayn mit akar vagy mit nem, ezt meg kell beszélnem a srácokkal. Ha Zayn megint csinált valami hülyeséget, akkor ők tudják a legjobban, hogy hogyan állítsák le. Valamint most már tényleg nem bírom ezt az egészet egyedül. Nem tudom Zaynt olyan formába tartani, mint amilyenbe kellene.
Miután felöltöztem, elindultam a srácokhoz. Kicsit hűvös volt még így hajnali hatkor, sőt még fáztam is, így futva tettem meg az utat.
Azonban mielőtt becsengettem volna, megpróbáltam felhívni Zaynt. Addig vártam, amíg be nem kapcsolt a hangposta. És megpróbáltam még egyszer, és még egyszer, reménytelenül. Komolyan aggódtam érte. Nem akartam, hogy bármi hülyeséget csináljon.
Becsengettem. Eleanor nyitott ajtót, és látszott rajta, hogy már régen fent van.
- Daisy! Hát te? - kérdezte kíváncsian, mosollyal az arcán.
- A fiúk itt vannak? - mentem be, lehet kicsit idegesen. Egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy elmondjam az igazat a fiúknak, annál inkább csak idegeskedtem.
- Szerencséd van, ugyanis a tegnapi koncert után idejöttek... - ó, szóval tegnap koncert volt.
- Zayn itt van? A koncerten ott volt? - kérdeztem remegő kézzel. Lehet, hogy ez csak egy félreértés. Reménykedtem, hogy El azt válaszolja, hogy 'igen, itt van, minden oké', de sajnos nem ez jött.
- Nincs itt. A fiúk azt mondták furcsa volt, ami érthető is... Koncert után nagyon gyorsan elviharzott, nem beszélt senkivel sem.
Az ujjaimat tördeltem. Ezt nem hiszem el. Egyre jobban aggódtam. Lehet, hogy túlreagálom, de mégiscsak az unokatestvérem. Ő a legtöbb esetben mellettem volt, és most ezt viszonoznom kell neki, akár össze vagyunk veszve, akár nem...
- Mit értesz az alatt, hogy érthető is? - tuti lemaradtam valamiről.
- Perrie szakított vele tegnap... - suttogta.
- Beszélnem kell a srácokkal! - rohantam az emeletre. Nem érdekel a hisztijük. Nem érdekel, ha nem jönnek, akkor egyedül csinálom végig.
Az ajtón úgy rontottam be, mint egy őrült. Pont eltaláltam a szobát.
- Te mit keresel itt?! - kérdezték a fejükre húzva a párnát - Gyere vissza később!
- Én megértem, ha álmosak vagytok, de óriási probléma van... - mondtam halkan. Nem akartam kiabálni. Tudtam jól, hogy érteni fogják. Szép lassan mindegyikük felnézett a párna alól.
- Mi történt? - kérdezte ijedt arccal Harry.
- A koncert óta beszéltetek Zaynnel? Egyszerűen fogalmam sincs hol van. És aggódom, mert érzem, hogy hülyeséget csinál.
- Mit parázol ennyire? Felnőtt ember, meg tud mindent oldani... - mondta Louis, majd mind a hárman kezdtek visszaaludni.
- Szerintem ha valaki drogozik, azt nem lehet egyedül megoldani! - erre mind a hárman újra felkapták a fejüket.
- Felöltözünk, és lemegyünk, te meg elmondasz mindent. - mondta Liam, majd lesétáltam a nappaliba.
Ideges voltam. Folyamatosan tördeltem az ujjaimat, a lábamat pedig folyamatosan ráztam. Nem tudtam mit mondjak... vagy inkább, hogy mondjam el ezt az egészet.
Mindenki leért. Belekezdtem.
- Nem akarta, hogy tudjátok. Én sem tudtam volna meg, ha nem tesz egy hibát. Egy furcsa sms-ből tudtam meg, hogy találkozik valakivel a parkban. Gondoltam követem, és kiderítem, mi van vele, hiszen teljesen bunkó volt akkor sokáig. Szóval, követtem a parkba, és egy zacskót kapott, pénzt adott - sóhajtottam. Nehéz volt felidézni ezeket a pillanatokat - Hazaérvén kérdőre vontam, hogy mi volt ez az egész. Elmondta, hogy pár hete drogozik. Azt hitte, jobban lesz tőle, és ezért csinálta. Akkor még csak olyan "kezdő" fázisban volt. Abból hamar le lehet állni. Egy darabig nem is csinált semmi ilyesmit, legalábbis nem látszott rajta. Aztán eljött a tegnap. Ki szeretett volna békülni Perrievel. Nagyon szereti őt. Tényleg. Nem bírta elviselni a hiányát. Este nem jött haza, hát gondoltam Pezz-el van. Mivel reggel sem írt, és nem adott semmi információt a hollétéről, éreztem, hogy van valami... - csuklott el a hangom.
Úristen, mennyire rossz ez most. Aggódom érte. Tényleg, igazából. Azt hittem, nem lesz ebből olyan kapcsolat, mint amilyen volt. Azt hittem, soha nem fogom úgy szeretni, mint ahogy azelőtt szerettem. Tévedtem. Mindenkor tévedtem. Még akkor is, amikor leüvöltöttem a fejét, úgy körülbelül mindig. De én szeretem. Igen, kimondtam. Durva, mi? Azt akarom hogy olyan legyen minden, mint régen. Elfelejtek mindent, ha rajtam múlik. Az égvilágon mindent. Ideje egy új lapot kezdenünk, azt hiszem, mindkettőnknek. Ehhez azonban ő is szükséges, még pedig épségben.
- Hívtátok már ti is? - törtem meg a csendet.
- Igen, de nem veszi fel, nekünk sem. Tippem sincs, hol lehet... - temette tenyerébe a fejét Liam.
- Te hol kerested? - kérdezte Louis.
- Még sehol. Egyszerre idejöttem. De fiúk. Ne haragudjatok, hogy nem szóltam, de ez nekem is rohadt nehéz... - mondtam újra remegő kézzel, majd előtört belőlem a sírás... Daisy erősnek kell maradnod!
Letöröltem könnyeimet, majd intettem, hogy menjünk keresni Zaynt. Kételkedve néztek rám, amolyan 'így gondolod, tényleg menni akarsz?' nézéssel. Én bólintottam egy nagyot, beleegyezésként.
Mindegyikünk másfelé indult el.
Másfél óra után sem találtuk meg. Elgondolkodtam. Talán túlreagálom. Tényleg, lehet, hogy csak sétál... tegnap óta? Na jó, ez úgy hülyeség, ahogy van. Ahh, mere menjünk? Mit csináljunk? Megvan! Niallnél még nem voltam. Írtam a fiúknak, hogy elmegyek hozzá, de azért ők még keressék tovább.
Úgy rohantam Niall kórtermébe, ahogy még soha sem rohantam. A recepciónál mindig furcsán néznek rám, mert folyton visszajárok ide. Nem igen szoktak visszajárni azok, akiket kiengedtek.
Berontottam Niall kórtermébe, de sajnos Zayn nem volt ott.
- Szia! Zayn nem volt itt? Nem hívott? Sms? - támadtam le egyszerre.
- Nem, nem volt itt. Minden oké? Mi történt? - kérdezte kétségbeesetten. Tudtam, hogy nem titkolhatom el előle, így elmondtam neki mindent. Ő végig csendesen hallgatott.
- Most ez a helyzet. Nem tudom, hol van, mi van vele. Mindenkit elég rosszul érint ez a dolog...
Niall falfehéren ült. Azt is megkockáztattam volna, hogy vesz levegőt.
- Egyedül hagynál egy kicsit? - mondta rekedt hangon, én pedig egy puszit nyomtam homlokára, és eleget tettem kérésének.
Zayn azonban még estére sem került elő. Mintha a föld nyelte volna el. Egyre jobban féltem. Mi van, ha valami borzasztó dolog történt vele?